Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-18 / 3. szám

új ifjúság 10 „Volt barátom és én negyedikesek vagyunk. Szeretett volna újból velem járni, amit én nem akartam. Ezt levélben meg is írtam neki. ű a levelet felolvasta az osztály előtt, és a többiek jót nevettek rajtam. Mondd, miért tette ezt?“ Az emberi jellem kifürkészhetetlen. A fiú sért­ve érezte magát a visszautasítás miatt,- ezért szükségesnek találta a tüskét visszaadni. Meg­játszotta a hőst, de a lelke mélyén éreznie kel­lett a csalódást. Te leveledben őszintén megírtál mindent, tehát a tartalmát most is vállalnád. Nem kell a történtekből ügyet csinálni. Ha a fiú nem érdekel, legjobb őt mellőzni. Ne is vedd észrel Legyen számodra közömbös, közeledésére ne reagálj, többet ne írj neki. Nincs szükség barátnői közvetítésre sémi Míg törődsz vele (ne­gatív értelemben is), addig reménykedik, hogy megváltoztatod a véleményed. Légy nagyvonalúan visszautasító. A fiú végül rájön: nincs esélye... „Beleszerettem egy falubeli fiúba. Bevallottam neki érzelmeimet. Először azt hittem, viszonozza őket, de aztán rájöttem, van egy másik lány is számára. Mit tegyen ilyenkor egy tizenöt éves lány?“ Kiszolgáltatnád magad a fiú kénvének-kedvé- hek, ha a fiú bizonytalan reagálására építenél. Az természetes, hogy nem vagy képes egyik nap­ról a másikra elfelejteni öt, de igyekezned kell. A fiút a másik lány érdekli, amit közölt Is ve­led. Bár egyszerre figyelt fel mlndkettötöikre, mégis inkább a másik lány mellett döntött. Sze­relmesek lettek egymá.sba, a te érzelmed egyol­dalú. Vonzódsz hozzá, de vonzalmadat nem vi­szonozza. Ne légy elkeseredett, próbálj más fiú­kat is észrevenni magad körül, és igyekezz meg­győzni magadat, hogy nem jól választottál. A fiú hajlamos érzelmeidet kihasználni, ezért légy tartózkodó. Lebeszélnélek még arról a remény­ről Is, hogy hátha mégis téged választ. Feltéte­lezésem arra alapozom, hogy a fiú mindjárt az eiső találkozáskor sokat akart, és te ezt nem adhatod meg neki, sőt meg sem érdemelné, jól tetted, hogy így cselekedtél, legalább megkímél­ted magad a csalódástól... „Másodikos középiskolás vagyok, és úgy ér­zem, komoly problémáim vannak. Ezért szeret­nék pszichológushoz fordulni, de nem tudom, kihez és hol. Ehhez kérem a segítséged.“ Nagyon helyesen látod a problémákat, igazad • van; hogy egyedül nem tudod őket megoldani. Ehhez kell a szakember segítsége. Egyik napról a másikra, ne várj javulást, de a huzamosabb pszichoterápiás kezelés segít majd rajtad. Képes vagy leírni, hog-, mi bánt, tudsz már erről be,- szélnl is. ami b,ilaldonképpen az első lépés a gyógyuláshoz. Ha másokkal kerültél volna egy szobába, a tavalyi problémák megismétlődtek volna, csak nem rögtön. Vagyis csak időt nyer­tél volna vele. de nem oldottad volna meg a problémáidat. Minél előbb keresd fel vagy a fő­városi, vagy a kerületi pedagógiai-pszichológiai tanácsadót. A fővárosi tanácsadóhoz tartozik a középiskola, de ha ott nem lelnél magyarul be­szélő sz.akemberre, fordulj a nyugat-szlovákiai kerületi tanácsadóhoz, ahol vannak ilyenek. A két cím: Mestská pedagogicko-psychologická po­radňa, Le,gionárska ul.. Krajská pedagogicko-psy­chologická poradňa, Brnenská 48. Az első tanács­adót a Steiner utcai sörgyár mögött találod, a másik a patrónka! nagy útkereszteződés előtt egy megállóval van. Mindkét tanácsadót felke­resheted előzetes bejelentkezés nélkül, konzul­tációt kérve. Ha bizonytalan vagy, kérheted is­kolád nevelési tanácsadójának közvetítését is. „Nagyon zavar, hogy a lábam túlzottan szőrösi. Szeretnék e szőrszálaktól mgszabadulni, csak nem tudom, kihez is fordulhatnék segítségért. Jó vol­na, ha erről írnál, mert szerintem ez más lá­nyokat is érint. Félek, ha otthon próbálom meg eltávolítani, el is ronthatok valamit.“ A láb túlzott szőrössége szépséghibának minő­sül, téhát a gyógykozmetika hatáskörébe tarto­zik. A gyógykozmetika! hálózatról nincs pontos információnk, ezért leghelyesebb, ha a lakhe­lyedhez legközelebbi kozmetikai szalonban ér­deklődsz [leveledből nem tűnik ki, hogy hol is laksz). Szintén nem írtad, hogy hány éves vagy. Ugyanis a korod befolyásolja a beavatkozás szük­ségességét. Ha fejlődésben vagy még, nem ta­nácsos az epiláció (elektromos szőrtelenítés], így maradnak a házi kozmetikumok, az említett szőkítés is, amit hidrogén-peroxiddal végeznek, függetlenül a szőrszálak milyenségétől (nemcsak pihés lábon). A drogériákban kapható készítmé­nyek, az Opilca vagy a Depllas is adnak hosz- szabb-rövldebb megoldást (nem a legszerencsé­sebbet). A leghasznosabb és legtartósabb megol­dás annak a gátlásnak a felszámolása, ami ebből a szépséghibából ered. Próbáld azt hangsúlyozni magadon, arra felhívni a figyelmet, ami szép rajtad, pl. a szemed, az egész arcod vagy mond­juk az alakod. Van, akinek a természete, vidám­sága a legvonzóbb. VERONIKA Hasizom-erősítő gyakorlatok 1. Álljunk egyenesen, kezünket emeljük oldalt vállmagasságba, egyik lábunkat emeljük fel a ké­pen látható módon, a hasunkat pedig húzzuk be. 2. Nyújtsuk ki oldalra a lábunkat a képen lát­ható módon. Ötször Ismételjük mindkét oldalra. 3. Igazi ,,pocaklrtó“ gyakorlat; üljünk le, a ke­zünket vállmagasságban nyújtsuk előre, lábun­kat húzzuk fel a földről. Próbáljunk 2 percig ebben a testhelyzetben maradni. Nehéz lesz, • de megéri. 4. Feküdjünk hanyatt, térdünket húzzuk fel, majd előre nyújtott kézzel lassan emelkedjünk fel. Tízszer ismételjük. 5. Feküdjünk hanyatt, lábunkat a talajra me­rőlegesen emeljük fel. Most próbáljuk egyik, majd másik kezünkkel elérni lábujjaink hegyét. Tízszer ismételjük mindkét kézzel. 6. Csináljunk gyertyát, s lábunkat összeszorít­va hajlítsuk előre, majd hátra. Tízszer. Végül a lazítás: csináljuk meg a gyertyát, s próbáljuk magunkat mozdulatlanul tartani kb. 10 másodpercig. Nagyszerűen lazítja a hasizmo­kat. Télidőben A kvarclámpa su­garai jóval rövi- debb Idő alatt o- kozhatnak bőr- gyulladást, mint a napsugarak. Ezért legyünk fokozottan óvatosak, mert égések, bórsérülések keletkezhetnek. Ha a kvarcolási Idő növelésekor erősen pirosodnánk, a következő al­kalommal nem szabad a kezelés idő­tartamát emelni. Kvarcoljunk lehetőleg levetkőzve. Minél nagyobb felületet ér a fény, annál intenzívebb a hatása. Néhány percig a szájüreget is kvarcoljuk, fertőtlenít, jót tesz a foghúsnak. A kvarcfénynek ez a hatása kevéssé Ismert. Járványos időszakban vagy ha beteg van a háznál, fertőtleníthet­jük a szoba levegőjét kvarcfénnyel. A kozmetikában a kvarcfényt kü­lönféle hámlasztó eljárásra, zsíros, pattanásos bőr, hajhullás, zsíros-kor­pás haj, sömör, stb. kezelésére hasz­nálják. A bőrgyógyászatban pikkely­sömör, különféle börbajok, a lábujj közötti gombásodás, idült ekcéma, a bőr gennyesedésre való hajlama, fagydaganat, lassan gyógyuló feké­lyek stb. gyógyítására alkalmazzák. Most ejtsünk néhány szót a kvarc- fénykezelés egészségvédő hatásáról.- a kvarcolásról Télidőben legfontosabb szempont; nö^ véli a szervezet védekező erejét a járványos betegségekkel szemben. Nyugtatja az Idegrendszert, erősíti, frissíti, serkenti a vérképzést, elő­segíti a bőrben a D-vitamin és ér­tágító anyagok képzését, fokozza az emésztőnedvek kiválasztódását. De... bármennyire hasznos a kvarcfény, különféle betegségek ese­tén tilos a kvarcolás. Ilyen például a magas vérnyomás, érelmeszesedés, láz, fény iránti túlérzékenység, to­kozott pajzsmlrlgyműködés, némely bőrbetegség, szívbántalom stb. Ezért, ha valamilyen egészségügyi pana­szunk van, a kvarcolást beszéljük meg a kezelőorvosunkkal. Hasznos azt is tudni, hogy az ultraibolya sugarak Iránti érzékeny­ség egyénenként változó, tehát fi­gyelnünk kell a legkisebb bőrelvál­tozásra Is. Vannak olyan gyógysze­rek, amelyek nöivellk a szervezet fényérzékenységét. Ha valaki rend­szeresen szed valamilyen gyógyszert, erre vonatkozóan Is feltétlenül kér­dezze meg orvosa véleményét. Gyer­mekek és csecsemők szervezetére kü­lönösen hasznos a kvarcfénykezelés, de ha a bölcsődében vagy. óvodában kvarcolják a kicsit, otthon már nem szabad. A fogorvosok megítélése szerint fogaink — különösen gyermekeinké — katasztrofális állapotúak. Ritkán beszélünk az ápolás legfontosabb eszközéről, a fogkeféről. Ma már mindenki egyetért abban, hogy a szintetikus sörték a legalkal­masabbak, nem a természetes anyag­ból készültek, A természetes sörte vége behasadozlk, ami izgatja a fo­gat és a fogínyt, ugyanakkor helyet ad a baktériumok és a mikroorga­nizmusok megtelepedésének. A mű­anyag sörte egyenletes minőségű, vé­ge legömbölyített, kopásálló. Fontos, hogy a fogkefeszál legyen legömbölyített végű és megfelelő ke­ménységű. Mind a természetes, mind a szintetikus fogkefeszálak gyártha­tók lágy, puha ig kemény kivitel­ben. Gyermekeknek a lágy és közepes, felnőtteknek pedig közepes és ke­mény tömésű fogkefék valók. A fog- íny érzékenysége dönti el, milyen tí­pust használjunk, mivel fogmosáskor a fogínyt is kell dörzsölni. A fogkefe legyen kis fejű, mert akkor a hátsó fogak is jól elérhe­tők. Fogmosáskor az „előirt fogmo­sást technikát“ hatásosan csak a 3 cm-nél kisebb fejű fogkefével ér­hetjük el. Fontos a nyél formája. Gyermekek­nek és felnőtteknek — a különböző kéztartás miatt — különféle nyelek­re van szüksége. Mindenki a legal­kalmasabbat válassza ki. Amikor a fogkefe elhasználódott, a sörték meghajlottak, deformálód­tak, cseréljük ki. Normális körülmé­nyek kö'Zött kéthavonta váltsunk fog­kefét. ASZTALI díszek A téli asztal hangulatát néhány szép zöld ággal, magunk készítette díszekkel is megteremthetjük. Némi leleménnyel megkímélhetjük magun­kat a kiadásoktól, ráadásul ízlésünk, tetszésünk szerint teríthetünk. Két-három kisebb fenyőgally szé­pen mutat az alacsony mázas kö­csögben. Még szebb, ha közéjük egy kis csokor fenyőgyöngyöt vagy bár­milyen, a természetben található pi­ros termést' teszünk. (Jó tudni, hogy az örökzöldek csak akkor maradnak sokáig üdék, ha naponta bő vízben megfürdetjük. A vízcseppeket jól lerázzuk, újságpapírra fektetve meg­szárítjuk.) Füles kerámlákancsóba hosszú, színes gyertyákat állítsunk, örökzöld mahóniaágak közé. A fehér abroszon jól mutatnak á színes gyertyák. Legjobb, ha bera­gasztjuk műanyag tégelybe vagy szí­nes műanyag tetőbe. Nehezéknek né­hány apró, előmelegített kavicsot nyomkodjunk a talprészhez. így a gyertya nemcsak mutatós, de nem csöpög az asztalra, nem dől el. (Ha a faggyú mégis rácsöppen valami­lyen textiliára, könnyen kivehető. A felületre tegyünk egy vászondarabot, langyos vasalóval vasaljuk át.) A vastag fehér gyertyára ragaszthatunk kis figurákat, virágot, szívet, csilla­gokat sztaniolból, alufóliából. \ r* T MILYEN A JÖ FOGKEFE?

Next

/
Thumbnails
Contents