Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-12 / 15. szám
[úfifiúságSl » Muszorgszkij: KÖZPONT - SZÉKHÁZ NÉLKÜL Negyvenkét évre méretezett rövid élete csupa ellentmondás volt. Katonának nevelték, de hírnévre zongoristaként és főleg zeneszerzőként tett szert, ösl, Jómódú blrtokoscsalád sarja, de legjobban az egyszerű nép és a muzsikok között érezte magát. Kiegyensúlyozott, alkotásban gazdag életre vágyott, ehelyett megélhetési gondokkal, egyre súlyosbodó Idegbajával és alkoholroha- malval kellett küzdenie. Ellentmondások szorították béklyóba életét, 8 mégis 6 az — s talán épp ez a legnagyobb ellentmondás —, aki a legkiemelkedőbb és a legtöbb újat hozó egyénisége a múlt század zeneirodalmának, sőt az egész orosz zeneirodalomnak, És ha a moszkvai Tretyakov Galériában rátekintünk a kortárs Hja Jeflmovlcs Repln (1844—1930) realista művész festményére, melyet alig valamivel halála előtt készített a zeneszerzőről, megdöbbent a festő éleslátása. A portrén visszatükrözte- tl modellje életének minden gyöt- relmes küzdelmét. Mogyeszt Petrovlcs Muszorgszkij másfél évszázada, 1839. március 21-én született a Toropec városka közelében fekvő Kare- vóban, a családi birtokon. A zenei hajlam hamar jelentkezik nála, Kilencéves korában már feltűnően jót zongorázik, az atyai elképzelés mégis más Irányba tereli életének folyását, Pétervárott katonaiskolába kerül, elvégzi a gárdatiszti Iskolát Is, és a szülői akaratnak engedelmeskedve megmarad a szinte gyűlölt katona- tiszti egyenruha mellett. Tizenhét évesen zászlósként belép a még Nagy Péter alapította híres Pre- obrazsenszklj testőrezredbe, de nem marad Itt sokáig. Megismerkedve Pétervár zenei életének egyénlségelvel, vágyaira hallgatva, kilép a hadseregből, s elindul a zenei pályáján. Érdekes megnyilvánulása a sorsnak: kezdetben legnagyobb hatással éppen a katonaorvos zenész Borogyln (1833 —1887) volt rá, aki azonban élete végéig kitartott az orvosi hivatás és a zeneszerzés mellett. A katonai pályára való készülés éveiben Is magánszorgalomból bővíti zenei Ismereteit, tökéletesíti zongoratudását, de amikor függetlenné válik, nagy tudásszomjjal és akaraterővel kezd foglalkozni az akkor már kitűnően zongorázó Ifjú a zeneelmélettel. Tanulmányainak Irányítója Balakirev (1837—1910), az „új orosz zenei iskola“ vezető egyénisége, Az orosz zene történetében oly kiemelkedő zenészcsoport, a „hatalmasok kis csoportja“, Illetve az „ötök“ néven vált Ismeretessé. Tagrjah Balakirev, Kjul, Muszorgszkij, Rlmszklj- Korszakov és Borogyln. Ez az öt oly különböző képzettségű zeneszerző céljául — Glinka (1804— 1857) örökségeként — a nép é- letének valóságos ábrázolását tűzte ki, stílusuk alapját pedig az orosz népdalban látták. A csoport legzseniálisabb — Itt Is micsoda ellentmondás, hogy zsenialitása és zenei felkészültsége között nincs meg az Ideális összhang — és legradikálisabb tagja éppen Muszorgszkij volt. Értékelt a Gyermekszoba-dalok című ciklus alapján Liszt Ferenc is felismerte, és foglalkozott a gondolattal, hogy saját Igényeihez Igazítva átírja őket zongorára. Több operai szárnypróbálgatás után — Flaubert Salambo című regénye alapján, majd Gogol Házasság című vigjátékából merítve — találkozott élete nagy témájával, Puskin Borisz Godunovjával. Hogy stílusa és zenei nyelve mennyire új ennek a gigantikus alkotásnak, és hogy mai szemmel nézve Is mennyire korszakalkotó, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a cári színházak igazgatósága egyből elutasította és előadhatatlannak njl" nősítette az operát, mivel — Rlmszklj-Korszakov közlése alapján tudjuk — „a mélyen tisztelt bizottság nem tudta megérteni az újszerű és szokatlan zenét“. Ezek után Muszorgszkij új színekkel gazdagítva és a régieket elhagyva átdolgozta a művet, melyet azonban még így Is ismét visszautasítottak. Csak hosszú harc után — miután már Pétervárott egyes részleteit bemutatták — engedélyezték Moszkvában a bemutatót. Ott azonban az opera igazi sikert aratott. A mű további sorsáról még meg kel,! említeni egy érdekességet. Hogy a szerző halála után a segíteni akaró barát, Rlmszklj-Korszakov a művet színpadon tarthassa, a zenekari részt átdolgozta, hangzását „megfinomította“, éleit lekerekítette és „jobban hangzóvá“ tette. Ez a módosított változata, melynek fő propagálója, Fjodor Saljapln, »a legendás hírű basszista volt, ma is él, s a moszkvai Nagy Színház is ezt tartja még ma is műsorán. Pedig hát világszerte egyre gyakoribb az eredeti Mu- szorgszkij-hangszereléshez való visszatérés. A Borisz Godunov mellett életművének másik tartópillére egy további történelmi népi zenedráma, a Hovanscslna, amely a közelmúltban. éppen az ünnepi évben hangzott el először a bécsi Operaházban, s a nemzetközi szereplőgárdában ott volt a Szlovák Filharmónia Énekkara is. A közismert és népszerű Mu- szorgszklj-művek között meg kell még említeni Az éj a kopár hegyen című szimfonikus költeményt, a Kiállítás képei címen ismert zongorakompozíciót, a- melyben karakterisztikus portrét fest elhalt barátja képeiről. A mű népszerűsítéséhez sokban hozzájárult a francig Maurice Ravel zseniális, a művel egyenértékű hangszerelése Is. Sajnos, a komponista magánélete roppant zilált volt. A jobbágyság eltörlése után az ősi családi birtok már nem jelentett a- nyagi biztonságot, lélekölő hivatalnoki állást kellett vállalnia, és albérletbe kényszerült. A rendezetlen viszonyok következtében egyre Inkább hatalmába kerítette végzetes szenvedélye, az alkohol. Társasága szemében a Borisz Godunov ünnepeit alkotója elveszett ember. Élete utolsó évelnek, a- mlkor még mindig ragyogó pianista, egyetlen napfényesebb eseménye egy dél-oroszországi hang- versenykörút. Ennek végeztével azonban visszazuhan szenvedélyébe, s rövid kórházi gondozás után 1881. március 16-án megváltja kínjaitól a halál. Varga József Az utóbbi időben egyre többen érdeklődnek szerkesztőségünkben, ml van a Bratislava! Magyar Kulturális Központtal. Kl-kl tájékozottsága szerint arra kíváncsi, mekkora apparátussal dolgozik a kulturális központ, mi a fő feladata, hogyan lehet velük kapcsolatba lépni, de már olyan is volt, aki a székházat kereste. Ez utóbbi alapos tájékozatlanságra utal, amelynek okozói — önkritikusan bevallva — ml. a sajtó képviselői vagyunk, akik e fiatal intézmény munkájáról sokkal kevesebbet írunk, mint az természetes volna vagy illenék. Lapunk is hallgatott mindeddig erről az intézményről, mégis amikor Kiss Lászlóhoz, a kulturális központ Igazgatójához beielentkeztem. 6 kezdte bocsánatkéréssel: „Decemberi értekezletünkre mindössze tizenkét szerkesztőséget hívtunk meg Nem is tudom, miért döntöttünk így, utólag már nem sokat ér. hogy beismerjük, nem volt a legszerencsésebb döntés, pedig higgye el. nagy jelentőséget tulajdonítunk intézményünk megalakulásának. Létrejötte egy folyamatnak a része, több országban is ebben az időszakban alakul meg a Magyar Kulturális Központ. Hazám külpolitikájának szerves része ez, bizonyltja nyitottságunkat, szándékunkat mindenkivel együttműködni, aki a demokratikus kölcsönösség és egyenjogúság elvét vallva szorgalmazza a nemzetközi enyhülést, a népek békés együttélését.“ Kiss Lászlót a Magyar Népköztársaság Bratislava! Főkonzulátusának székházában kerestem fel. minthogy Itt van a székhelye, így természetszerűleg adódott a kérdés: „Milyen igazgatónak lenni egy épület, berendezés és apparátus nélküli Intézményben?“ „Nem rossz“ — jött gyorsan a válasz. aztán kisebb szünet után hozzátette az Igazgató: „De nem azért, mert így nem kell dolgozni. Sőt, munka az van. csak győzzük. Vagyis azért nem rossz igazgatónak lenni fgy, mert központunk már most is küldetésének megfelelő munkát tud végezni. ráadásul az embert mindig izgatják az új, nagy feladatok. Egy ilyen intézmény születése körül bábáskodni pedig igazán izgalmas feladat.“ A központ létrehozásáról nagyon régen megszületett már az elvi döntés. Főleg ahhoz mérten régen, hogy Kiss László mindössze tavaly augusztusban foglalta el Igazgatói székét, s a központ másik dolgozója csak Idén februárban kezdhette el munkáját. „Kissé lassan haladnak a dolgok. ez tény. de most már a két ország építészeinek közös munkája nyomán beadhattuk a kérvényt az építkezési engedélyre. Ez nagy szó, mert az a tervünk, hogy az engedély megszerzése után pályázatot hirdetünk a kivitelezésre, s bár egyesek szerint túl optimista vagyok, én mégis bízom benne, hogy két éven belül állni, üzemelni fog központunk.“ Az Igazgató a továbbiakban arról Is tájékoztatott, hogy elképzelései szerint milyennek kellene lennie a székháznak: „ötemeletes, de hétszintes épület less a központunk, benne kiállító- és színházterem, könyvtár és olvasóterem, kutatási célokra dolgozószobák. fogadóterem, presszó, vendégszobák, irodák, lakások, raktár. Tudom, fgy túl szárazon hangzik, de ígérhetem, minden, ami nem a központ küldetésének célját szolgálja, csak mértékkel kap majd teret, és minden, ami igazán kulturális, szórakoztató, társasági életre lehetőséget adó fnnciót Iát el, szép, vonzó, hangulatos lesz. Nem említettem üzletet. Azért nem, mert nem is terveztünk, de már most találkoztam Ilyen igényekkel. ezért azt is megígérem, hogy könyy-, folyóirat- és lemezárusltásra biztosan szorítunk helyet.“ Ilyen lesz hát a központ, amelyet — Kiss László szerint minden blzony- nyal — feltehetőleg 1991-ben nyitnak meg. És addig? „Addig sem fogunk unatkozni“ — válaszol az Igazgató. „Rengeteg munkát ad majd az építkezés felügyelete, mint ahogy időm jelentős részét most is annak előkészületei kötik le. Tudom, ez nem látványos munka, ráadásul olykor napokig semmi konkrét eredményt nem tudok felmutatni, pedig egyfolytában telefonálgatunk, levelezünk, kilincselünk. Ezzel párhuzamosan végezni kell most is, a közeljövőben is egy további kevésbé látványos, de küldetésünk szempontjából nagyon fontos munkát, a kapcsolatok kiépítését a különböző szlovákiai intézményekkel, jó kapcsolatok, kölcsönös bizalom, barátság nélkül nem mehet a kulturális tevékenység sem. Nem is szólva arról, hogy célunk eleve a bizalom, a barátság erősítése, a kölcsönös megismerés elősegítése, elmélyítése. Ami pedig magát a kulturális tevékenységet illeti, végképp nem vagyok zavarban. Tudniillik ha már kész lesz a székházunk, akkor sem leszünk fő- városcentrikusak, munkánk nagyobb részét vidéken akarjuk megvalósítani. Mindenekelőtt Szlovákia északi területein szeretnénk sok rendezvényt szervezni, hiszen intézményünknek a magyar kultúra megismertetése a fő célja. A szlovákok és a magyarok közös történelmi múltja rengeteg olyan mozzanatot hordoz, aminek éppen a kultúrában van lecsapódása, és egymásrautaltságunkat jelzL A két nemzet kapcsolatában a sok esetben közös gyökerek, a kölcsönösség még távolról sincs megfelelően kiaknázva. Ez. persze, nem jelenti azt, hogy a Szlovákiában élő magyarságot nem akarjuk támogatni nyelve megőrzésében, kultúrája ápolásában, gazdagításában. Sőt, céljaink közé tartozik ez is. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, e téren nem lesz gond, a Csemadok szerveivel, szervezeteivel máris nagyon jók a kapcsolataink. Blznm abban, hogy a szlovák kulturális intézményekkel és szervezetekkel is hasonlóan alakul rövid időn belül a helyzet, annál 1s inkább, mert a vezető nnlltiknsok és kulturális dolgozók részéről nagy jóindulatot tanasztaltam.“ Ha már szóba került a csehszlovákiai magyarok kultúrája Is, meg kellett állapítanom, hogy a két ország népművelési Intézetei közötti együttműködés ezen a téren, bizony, nem gyümölcsöző. Pedig élő kultúránk nagyobb része amatőr szintű, s leginkább módszertani-szakmai gondokkal küszködik, ami tudvalevőleg az említett Intézetek feladata. Az Igazgató ezzel kapcsolatban elmondta, hogv a központ már most Is tud filmeket, vldeókazettákat kölcsönözni, különböző kiállításokat Is szerveznek, s már előadókat, művészeti csoportokat Is tudnak közvetíteni különböző rendezvényekre. Hozzátette még: „Bízom abban, hogy a mostani lehetőségek' egyre bővülnek a lövőben, s mire székhelyünk is lesz. gazdag tapasztalatokkal rendelkezünk már kultúránk szlovákiai tolmácsolása terén." Én meg abban bízom, hogy sok sikeres rendezvényről számolhatunk majd be, a hazai Igények tolmácsolásával pedig sikeresen járulunk hozzá a központ munkatervének alakításában. NESZMÉRI SANDOR Illyés Gyuláné: lózsef Attila utolsó hónapjairól Nem Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra könyvét akarom méltatni vagy elmarasztalni, nem Is a könyvről fogok írni, mindössze (?) József Attila utolsó hónapjait, élete utolsó előtti percét szeretném megérteni t belőle, amikor átbújt a sorompó alatt, és két kocsi kerekei közé feküdt, hogy végre megszabaduljon attól a tehertől, akit József “ Attilának hívnak. Ki a felelős tragédiájáért? Mindenki és senki. Móricz Zslgmond szerint a proletár semmi az, ami elnyelte József Attilát, s ^Iböl nem tudta újra teremteni magát. „A proletársors nem eresztette . ki markából“. Nem, ezt lózsef Attila sem hihette komolyan. Az tény, hogy a proletársors vaspáncélt szabott életére, amely alatt nem volt egészséges levegő, de ez még nem ok arra, hogy megfulladjon tőle. Nem a proletársors nem engedte őt azzá lenni, aki akart: József Antla nem bizotf magában, nem hitte el, hogv alkalmas az életre úgy, ahogy van Ha elhitte is, önmagába vetett hite nem tartott sokáig, ezért próbált másba, másokba kapaszkodni. Nem volt szerencséje. Senki nem vállalta őt száz százalékig, és ez volt a halálos seb. Ráébresztették: az egyetlen megváltás a halálban van. „Hogy szegény volt és nyomorgott, nem mellékes, de nincs döntő szerepe tragédiájában“ (Németh Andor). Az a sok-sok, életének mellékesnek vélt periódusai fonták fejére a halál koszorúját. Nem volt más választása, a kúlső világ elől önmagába menekülnie. Az összekúszált hálózatba belegabalyodva saját magában akadt fel. Belső világa nem tudott stabil hidat építeni a k.ülső világgal. Ha ostobának születik, sosem jut el a végzetes felismerésig: hogy nincs híd, amely öszekötné a két világot. De ő olyan élesen és tisztán látott és tudott mindent még örült perceiben is, hogy az elviselhetetlen volt. József Attila megpróbálta az önnevelést „... ravasz, kemény és számító akart volna lenni, s az idegeiben rekedt Ifjúság minduntalan meghazudtolta“ (Déry Tibor). Nem tudott kompromisszumot kötni, elsősorban önmagával nem. Saját magát tartóztatta fel, mert nem kellett neki a világ úgy, ahogy van, ezért hát egy időn túl belefáradt, és csak a belső hangokra figyelt. Ez volt az ő „vllághlá- nya“. Nem találhatott kapaszkodőt a világban, mert olyasvalamire vágyott, ami nincs meg benne, a tökéletességre. Ha bármiben megtalálja a tökéletest, amiben teltétel nélkül hihet és bízhat, az lett volna számára a mentőöv, visszafordulás az élet útjára. Túl későn (a sors kegyetlen játéka), az élettől már nagyon messze lévő ember, aki ott állt a halál kapujában, onnan nézve fedezi fel Flórában a Napot. Visszaindul, betegen, csapzottan, és hiszi, hogy lesz ereje megtenni az utat az életbe. Vissza akar találni, hisz meglelte Flórát, és két- ségbeejtőn hiszi, hogy keserves kínokkal Is, de Flóra lesz az a nő, aki kihordja és megszüli őt újra. Azonban Flóra bizonytalannak, erőtlennek tűnő szerelme (7) kevés József Attila újjászületéséhez. Flóra későn érkezett. József Attila ekkor már gyógyíthatatlan betege volt életének. Sokáig hitte még ugfyan, hogy Flóra szerelmével meggyógyul, de amikor megvilágosodott előtte, hogy ezzel a hittel Is csak magát ámította, betelt a pohár. Versel segélykiáltását egyszerűbb volt elintézni azzal, hogy nem érdemes odafigyelni, hiszen bolondtól Jön. Ha valóban bolond lett volna, akkor a bolondok játékszereivel képes lett volna elterelni önmagáról a figyelmet; ha bolond lett volna, megússza. Józan volt. Túl józan az élethez annak ellenére, hogy utolsó hónapjaiban képzeletének sötét, pókhálós termeiben, piszkos pocsolyáiban kódorgott, minden létező embertelen ösvényt bejárt, hátha éppen Innen nézve találja meg az élethez, a Flórához vezető utat. Az őrület tornácáig kergette magát, és amikor hátranézett, szörnyű lehetett a felismerés; értelmének nincs hídja az élethez. A megmásíthatatlan felismerés keresztre feszítette. A keresztfán jajgató, síró költőóriás segélykiáltásait se a nagybetűs Ember, se Isten nem hallotta meg. Megváltotta magát a síneken ... Balázs Zsuzsa A V
