Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-22 / 12. szám
Az ű] Škoda Favorit 136 L a pályán Bemutatkozott a Skoda Favorit versenyváltozata A II, fedettpályás világbajnokság után ___________________ Egyértelmű válaszok Már kora hajnalban nagy volt a mozgás Otrokovl- cében és környékén, mert reggel hatkor kezdődött az-első Idei rali, az országos bajnokság és az Alpok —Adria Kupa tutama. A nyolc országból összegyűlt 84 párosra a 350 km hosszú távon 15 gyorsasági szakasz várt. A hé, sajnos, most is hiányzott, mint tavaly. Ennek ellenére nagy érdeklődéssel várta mindenki a versenyt, ugyanis Itt mutatkozott be először hivatalosan a Skoda gyár a Favorit rali változatával. Az elsőkerék-meghajtású jármű más vezetési technikát követel, másképpen viselkedik a kanyarokban, a jégen, mint a régi Skoda. Erről legjobban a Berger— Petera páros győződhetett meg, mivel már a 2. gyorsasági szakaszon fejre állt Favorltjával. A 7. szakaszon műszaki hiba miatt búcsúzhatott el az angol Hunt—Forrester páros az esélyestől (szintén a gyári Favorit-csapat tagjai). A másik két Favorit szerencsésen célba ért; a KreCek—Motl páros hatodikként, Sibera és Gross pedig hetedikként érkezett a célba. Ez volt az első versenye az új kocsinak, sok munka vár még a gyár mérnöckelre, ha a Favorittal hasonló sikereket szeretnének elérni, mint elődjével, a „130-sal“, amely most a 3. és 4. helyen végzett PoláSek—Mrkvan, 111. Urban—JaneCek jővoltából. A győ- zelemrae ketten voltak esélyesek, a hazai Pavllk—Ji- rátko Audi Copé Quattróval és az NSZK-beli Wetzel- sperger-Bauer páros BMW M 3 gépkocsival. Ezeket a versenyzőket a nézők a tavalyi Barum—Tfibec raliról már ismerik. Öröm volt nézni a fehér Audi és a BMW küzdelmét. Kiegyenlített küzdelemben végül is 15 másodperc előnnyel a német páros nyert, mivel Pavlfk egyszer hibázott, és az ebből eredő hátrányát már nem tudta behozni a verseny végéig, jóllehet mindketten 7—7 gyorsaságit nyertek, és egyen azonos időt értek el. Az abszolút sorrend: 1. Wetzelsperger- Bauer (BMW M 3, NSZK), 2. Pavlík—Jlrátko (Audi Coupé Quattro), 3. Polášek—Mrkvan (Skoda 130 L), ... 7. Sibera-Gross (Skoda Favorit 136 Lj. Orzsik OdOn (A szerző felvétele) A II, fedetípályás atlétikai vllágbajnökság előtt a szakembereket több kérdés is izgatta, de leginkább az, hogy van-e értelme az olimpiai játékok után ilyen versenyt rendezni, hiszen az olimpiai ciklusok első évét — amilyen most 1989 is — a visszaesés' jellemzi. Ez általában a „pihenőév“, ráadásul a fedettpályás versenyzés az atlétikában úgy Isten Igazából nem Is hódított még teret. Az utolsó pillanatig kérdés volt az Is, kik jönnek 'el a „nagymenők“ közül. Sokan eleve hozzá sem fogtak a fedettpályás alapozáshoz, mások — többen az olimpia csillagai közül is — bejelentették vlsz- szavonulásukat (például bombaként hatott Grlflth-Joy- neré), megint mások úgy versenyeztek a csarnokokban, hogy csak alapoztak a szabadtéri versenyzésre. Ezért Is féltették sokan a budapesti szervezőket. Nem attól tartottak, hogy a Budapest Sportcsarnokban szervezési bakik keserítik a versenyzők és a nézők életét, hanem attól, hogy az atlétika világának csak a torzója Jön el Közép-Európa szivébe, ezáltal középszerű versengésen unatkozhatnak majd a nézők és a szakértők, a statisztikusoknak pedig nem is lesz mit feljegyezniük az utókor száméra, legfeljebb a győztesek nevét. Az aggódók és aggodalmaskodók a háromnapos versenysorozat után — a világbajnokságot március 3-5- én rendezték — kellemes érzésekkel sóhajtottak fel. Amiben bíztak, mármint a szervezésben, az valóban kiválóan sikerült, s beigazolódott — még egyszer, sokadszor —, hogy a Budapest Sportcsarnok nemcsak a világ egyik legimpozánsabb többcélú építménye, hanem Intézményként is kiválóan működik, alkalmazottal tapasztalt, rögtönözni is képes, pontos szervezők, akiktől sok sportnagyhatalom is tanulhatna. A versenyzők pedig olyan válaszokat adtak teljesítményeikkel az aggodalmas kérdésekre, amelyek egyértelműen igazolták: az atlétika a sportok királynője. Az átlétlka olyan sportág, amely mindig képes megújulni, képes tágítani az elképzelt emberi teljesítőképesség határait, s ezáltal képes magával ragadni az emberek tíz-, százezreit. Két évvel ezelőtt az I. fedettpályás világbajnokságnak az amerikai Indianapolis adott otthont. Mint az első rendezvények általában, a két évvel ezelőtti VB is tele volt rekordokkal: hetvenkét ország nevezte képviselőit, a négyszáztiz versenyző vetélkedését több mint ötvenezer néző látta, s hat világcsúcsot jelenthettek a távirati Irodák s a kiküldött tudósítók. Akkor az értékelők azt mondták — az amerikaiak szokásos büszke magabiztosságukkal —, hogy nem volt Jó a választás, mert sokáig nem lehet túlszárnyalni ezt a rendezvényt, a következők csak szegényebbek, szegényesebbek lehetnek, ezáltal méltatlanok a nagy rendezvény rangadójához. Nos, Budapest nem volt sem szegényebb vagy szegényesebb, sem méltatlanabb az esemény rangjához. Nézzük csak! Igaz, „csak“ hatvannégy ország képviseltette magát, de 574 sportolónak tapsolhatott a közönség. Igaz, a három nap alatt távolról sem volt a sportcsarnokban annyi ember, mint az indlanapollsl Hooser Dome-ban, de az egyszerre negyvenzer embert fogad be, ezáltal általában félig üres lelátók előtt zajlottak a versenyek, míg a Budapest Sportcsarnokban rendszeresen telt ház teremtett utánozhatatlanul csodálatos hangulatot. És öt világcsúcsot jegyezhettek fel a statisztikusok, ezenkívül számtalan versenyszámban érték el a sportolók az idei legjobb eredményt. A nemzeti és egyéni csúcsok pedig szinte megszámlálhatatlanul születtek. A teljesség kedvéért hadd soroljam fel a világcsúcsokat: Ereng a 800 méteres síkfutásban, Sotomayor magasugrásban, van Hulst a 3000 méteres síkfutásban, Saxby a 3 kilométeres gyaloglásban és Scsennylkov az 5 kilométeres gyaloglásban. Az utóbbival kapcsolatban meg kell azonban jegyezni, hogy csak a hivatalosan érvényben lévő világcsúcsnál ért el jobb eredményt a szovjet gyalogló, mert ő maga ugyanezt a távot az idén Gomelben gyorsabban tette meg, de azt az eredményt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség még nem hagyta jóvá. (Ilyen azonban Indlanapollsban is volt, hiszen ott Is világcsúcsként könyvelték el Greg Foster eredményét a 60 méteres gátfutásban, holott még ma is egy korábbi eredménye a világcsúcs, de a VB-lg az sem volt jóváhagyva.) Az olimpiai doppingbotrány után mindenképpen meg kell említeni azt is, hogy bár az lAAF (a Nemzetközi Atlétikai Szövetség) jóvoltából a magyarországi szervezők Is a legmodernebb műszerekkel őrködhettek a versengés tisztasága felett, egyetlen pozitív eredmény sem borzolta a kedélyeket. Ezt mindenki nagy örömmel konstatálta, mert az atlétika szépsége éppen abban rejlik, hogy igazságos versengés mérhetők, láthatók az eredmények, valóban mindig a jobbik győz, s ezt nem befolyásolják semmilyen alantas vagy felülről Jövő érdekek, érthető és érthetetlen emberi-bírói tévedések. Talán ezért van az is, hogy az atléták körött szövődnek a legszebb, legőszintébb barátságok fajra és nemzetiségre való tekintet nélkül, s mindenkor a tiszta emberi érzés, a megbecsülés nyújtatja gratulációra a kezeket, egy-egy nagy teljesítmény után, még akkor is, ha éppen annak eredményeként szorul le valaki a dobogó legfelső fokáról vagy akár a győzelmi emelvényről. Ilyen tekintetben is nagyszerű volt a budapesti fedettpályás világbajnokság: mind a pályán, mind a nézőtéren a legnagyobb küzdelmek közepette is a békesség, a kölcsönös megbecsülés hangulata uralkodott. p. K. A FUTÁS SZERELMESE A mozgás az ember természetadta megnyilvánulása. A bölcsőtől a sírig az élet egyik jellegzetes — bár koronként változó — cselekvése. Az élettani feltételeknek megfelelően a gyerekeknél nem okoz gondot az optimális mozgáshiány kielégítése, hiszen az a legkisebbekre jellemző a mozgás. A bajok a serdülőkorban kezdődnek, amikor az Iskolai testnevelés- órákon kívül sok kamasz — a mozgás gazdag változatait kerülve — Inkább haszontalan tevékenységgel tölti az időt (lustálkodik, kártyázik stb.). Érettségi előtt, majd a főiskolán, amikor egyre kevesebb lesz a szabadidő, a mozgás mellékvágányra kerül, többnyire csak amolyan szükséges rossznak minősül. Így kedvező feltételek keletkeznek a fokozatos pocakodáshoz, tehát az egyén újabb kockázati tényezővel „gazdagodik“. Akik fiatal korukban nem tudatosították az ésszerű mozgás Jelentőségét, drágán megfizetnek ezért a közömbösségükért életük derekán. Egy kimagasló egyéniségű futót keresve esett a választásom Petőcz Károlyra. Két szerelme van. Az egyik a hegedű (a Csehszlovák Rádió szimfonikus zenekarának a tagja), a másik a futás (a bratlslaval Inter ZŤS Slovnaft atlétikai szakosztály edzői tanácsának elnöke, a futók vezető edzője). Kitűnő szaktudását, gazdag tapasztalatát bizonyította az az előadás, amelyet a kassal (Košice) hosszútávfutóknak tartott. „A futók (hosszútávfutók) edzésrendszerének terve és értékelése“ — címmel, így alkalmam nyílt elbeszélgetni vele sportkarrieréről, edzési módszeréről, t nem utolsósorban tapasztalatairól. — Mikor jegyezted el magad a futással? — Talán tízéves lehettem, amikor rájöttem, mennyire élvezem a Kramáre környéki erdőben és réteken való tartózkodást. Tizenhét évesen Jelentkeztem a Slávia VŠ atlétikai szakosztályába — mint zöldfülű futó. Lényegében önmagámra ha- gyatottan kezdtem „kísérletezni“. A kezdet kezdetén a néhány hónapig tartó spontán futást gyakran néhány havi szünet váltotta fel. Rendszeres futóedzéseket csak később, már. mint reményteljes futó végeztem. Sajnos, nem zavartalanul, mert hónappal a konzervatórtuml vizsgák előtt mindig a tanulást részesítettem előnyben. Helyzetemet nehezítette az Is, hogy naponta 6—8 órát kellett gyakorolnom hegedűn. Katonnévelm is csak korlátozott lehetőséget adtak számomra, hiszen mint a Dukla Tábor TE sportolója hetente csak kétszer jutottam edzéshez. Ezt követően végre meg tudtam valósítani saját elképzeléseimet. A havi edzésadagomat 300 kilométerre növeltem, ez mai mércével mérve nem sok, de abban az Időben — és megfelelő intenzitással végezve — nem számított kevésnek. Ebből az ígéretes ténykedésemből kizökkentett az a körülmény, hogy — főállásomon kívül — vállaltam az Ifjú Szívek dirigensi posztját, s ráadásul még tanítottam Is. Ez a mértéktelen zenei megterhelés (napi húsz óra elfoglaltság kielégítő alvás nélkül) kedvezőtlenül hatott egészségi állapotomra, fellépett a szívroham veszélye is. Ekkor tudatosítottam, hogy erőmön felül vállalok feladatokat, valamitől el kell búcsúznom ... — NyilTán rájöttél arra, hogy két úrnak szolgálni nem tudsz. — Egészségem érdekében lemondtam a dirigensi állásomról és a tanításról. Maradt a főállásom, s így több időt tudtam szentelni családomnak is. Ismét visszatértem a futáshoz, persze megromlott e- gészségi állapotomhoz mérten. Már 1957 óta pontos edzésnaplót vezetek. Ennek tanúsága szerint akkortájt a heti 3—4 egységből álló edzésadagom 30 kilométer volt. Már harmincéves voltam, de egyre nagyobb kedvem volt növelni a kilométerek számát, s ennek a vágynak nem is tudtam ellenállni. így történt, hogy 32 évesen első ízben végigfutottam a maratoni távot. — Korodat tekintve beértél erre e feladatra, de nem féltél, hogy ez az e- gészséged rovására történik? — Bíztam magamban, hiszen lerobbaná- som után csak Igen óvatosan fokoztam az edzésadagokat. Itt szeretném megjegyezni, hogy a maratoni táv (42195 m) nem fiataloknak való, akár hosszútávfutókról, akár kocogókról van szó. Jó néhány évig tartó felkészülést. Intenzív edzést követel, a heti teljesítményben jóval túllépve a 100 kilométert. A maratoni futásnak külön tempója és taktikája van, s először ezt a tényt én sem vettem figyelembe. Az elért idő (2 őrá 51 perc) az előkészület körülményeihez képest ugyan kielégítőre sikerült, de a versenytaktlkám Igen éretlen volt. Ennek a vegyes érzelmeket kiváltó kísérletnek köszönhetően tovább növeltem heti edzésadagomat előbb 200 kilométerre, később 230 kilométer felettire, megőrizve a futás Igényes Intenzitását is. Akkori évi teljesítményem 7000 kilométer volt, az elért maratoni időm pedig 2 óra 28 perc. — Elbeszélésedből azt érzem, hogy ebben az időszakban életviteled ismét igen időigényes lehetett, teljesítőképességedet illetően pedig eléggé kockázatosnak tűnt. — Utólag belátom, valóban az is volt, hiszen naponta próbáltam, koncerteken vettem részt, hetente jó 200 kilométert futottam, otthon Is voltak elvégzendő teendőim, s mindez kielégítő alvás és regenerálódás nélkül történt. Ezt a korszakomat ugyan végül 1973-ban még a vágúj- helyi (Nové Mesto nad Váhom) marato- non elért győzelmem fémjelezte, utána viszont ismét előjöttek az egészségi problémák. Ide sorolom a perifériás vérkeringés! zavaraim következtében hirtelen beálló általános gyengeséget és a gyomorfekélyt. Szóval olyan helyzetbe kerültem, amely nem nevezhető Irigylésreméltónak. — Feltételezem, hogy ez az újabb kudarc végre „álij"-t parancsolt, s lemond, tál egyik szerelmedről, a futásról... — Igen, valóban abbahagytam, de nem végleg. Engem a futás érzelmi alapon mindig befolyásolt, nem voltam képes teljesen elszakadni tőle. Hosszabb visszavonult- ságban kibírtam csaknem három évet, amíg teljesen vissza nem nyertem egészségemet. Egy szép napon aztán rájöttem arra, hogy még nem érkezett el a végső búcsú ideje, 8 negyvenévesen ismét kacsintgatni kezdtem hajdani szerelmem felé. Elcsábítottak a veterán futók, beálltam közéjük, s újra kezdődött önmagam legyőzése futásban. — Már nem is számolom, hányadszor. Nem íjntad, „öreg“ fejjel az állandó fijra- kezdéát, formába lendUIést? — Különös, a szerelemhez hasonló érzés ösztönzött mindig, most is. Igen óvatosan, heti 30 kilométeres adaggal kezdtem, s az edzés mennyiségét évi 30—50 százalékkal növeltem. 1983-ban aztán ismét átestem a ló másik oldalára. Évi teljesítményem akkor 5500 kilométer volt, ami már koromat tekintve is többnek mondható a soknál, ráadásul hiányzott a szükséges regenerálódás lehetősége Is. Mondanom sem kell, most jutottam a futásom legmélyebb hullámvölgyébe. Kezdetben ugyan csak klsebb-nagyobb sérülések Jelentkeztek, amiket sorba figyelmen kívül hagytam. Ez nagy hiba volti Végezetül ugyanis a bal lábam Achllles-ínszakadásá- val tetőződöM mindez. Következett a műtét, s az ezt követő kényszerpihenő. Kétévi szünet és szorgalmas rehabilitáció után ismét „lábra álltam“. Rövid időn belül megbirkóztam az 5 kilométerrel ts. Mostani edzésadagom (4 évvel műtétem után) fokozatosan elérte a heti 60—70 kilométert. Ezzel a teljesítményemmel 50—80 százalékkal megközelítettem teljesítőképességem maximumát. Ennek bizonyítéka, hogy a 10 kilométert 35 percen belül futom. — Az említett viszontagságaid ellenére végeredményben mégiscsak a futás befo- lyásoita pozitiven szervezeted szív- és érrendszeri állapotát. — Igen. Az első riasztó tünetek után mindig elővettem a futócipőmet. Kétévi rendszeres futás után szívműködésem ismét rendbejött. Ma, húsz év elteltével pedig nem is tudatosítom már, hogy van szívem, s ez fantasztikus jó érzés. — Mit üzensz a fiataloknak, az Oj Ifjúság olvasóinak? — A legfontosabb előfeltétel: a futás iránti érdeklődés, valamint a megfelelő, azaz fokozatos terhelés. Sok sportolónak Idő előtt azért kell abbahagynia a futást, túlfokozza teljesítményét az Intenzitást és a táv hosszát illetően. Ennek következtében gyakran a Javulás reménye nélkül károsul mozgásrendszerünk. Főleg ezt a tényt kéne figyelembe vennie nemcsak a fiatal, hanem különösképpen a kezdő futóknak, valamint edzőiknek is. A futás a testmozgás leghatékonyabb tormája, mivel sok izmot foglalkoztat, és nem kis energiát Igé- nye.1. Dr. Szőke István
