Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1989-03-15 / 11. szám

új ifjúság 10 A Miss 89 szépségverseny első bárom helyezettje. tOkröm, Tükröm, mondd meg nékem — ugriS be a mesebeli kép, valahány­szor a szépségével hivalkodó, folyvást a tükör előtt szobrozó nőkre gondolok. Mindenki, de kiváltképpen a nők csi­nosak, vonzóak akarnak lenni, s ennek szinte mindent alárendelnek. A szépség kultusza egyre nő. Ezt támasztja alá az Is, hogy tavaly a nemzetközi Rysy- túrán a SZISZ KB kezdeményezésére szintén kiválasztották a legszebb női résztvevőt, A szépségkirálynők válasz­tása napjainkban is tovább gyűrűzik. Január végén a SZISZ Losonci (LuCe- nec] járást Bizottsága is megrendezte első Miss-versenyét a járás középisko­lás lányainak részvételével. A döntők döntője Várakozással teli a légkör a nehéz- gépgyár üzemi klubja előtt. Bebocsá­tásra várva százszámra tolonganak a diákok. Egyesek már azt is tudni vé­lik, ki lesz a Miss. Az iskolai és diák­otthoni seregszemlékről továbbjutott legszebbek már megtették az első lé­péseket. Fürdőruhában érkeznek a zsű­ri elé, s az asszistensek ügyes mozdu­latokkal méregetik arányos alakjukat. Pszichológus, koreográfus, esztéta, új­ságíró, pedagógus, sportoló (aki nem más, mint Jozef Prlbilinec olimpiai baj­nokunk), diák és diáklány jegyzi be az első adatokat: magasság, súly, mell-, csípő- és derékbőség. Közben a terem az utolsó helyig megtelik, sőt többen kint rekedtek, mint amennyien befér­tek. Kalmár Róbert lemezlovas bevezető taktusai után alkalmi ruhában érkez­nek a lányok, s lejtik partnerükkel a táncot. Fokozatosan gyűlnek a pont­számok, kialakulóban van a végső sor­rend, de még egy meglepetést tarto­gat a konferanszié az eredményhir­detésre már fürdőruhában sorakozó szépek számára. Értelmi színvonalukat és ötletgazdagságukat akarja mérlegre tenni a műsorvezető, amikor egy-egy kényelmetlen helyzetet felvázolva arra vár választ, hogy ők hogyan csele­kednének. Egy példa: „Sráccal vagy odahaza, miközben betoppannak a szil- leid. Hogyan magyarázod meg nekik a fiú jelenlétét és azt, hogy a trikó is fordítva van rajtad?“ Pirulások, széles mosolyok közepette jönnek a határo­zott vagy éppen bizonytalan válaszok. Majd kihirdetik az eredményt: And­rea Dedáková, a helyi gimnázium ne­gyedikese tejére kerül a korona, és a kabalaállatkát is ő kapja, Jana PauCo- vá a pedagógiai szakközépiskolából lett a második, harmadik helyen pedig Cza­kő Denisa, a fOlekl (Filakovo)’ gim­názium diákja végez. Majd kihirdetik, hogy a közönségszavazatok alapján ki lett a szépek szépe. A közönség Is Andreára szavazott. A lányok szemszögéből Losoncon először zajlott ilyen ren­dezvény, így a kezdetlegesség jegyeit Is magán viselte. A közönség soraiban voltak lelkendezők — és ők voltak többségben —, de akadtak elégedetlen­kedők is. Az események után egy-két héttel, amikor már csillapodtak a ke­délyek, kikristályosodtak a vélemé­nyek, beszélgettem el Andreával és Denisával, no meg két fiúval. Andrea Dedáková szépségkirálynő: — Nem lenne ildomos, ha bírálnám azt a versenyt, amelyet végül is, kel­lemes meglepetésemre, megnyertem. Véletlenül csöppentem az egészbe. Né­zőként mentem el az iskolai forduló­ra, és gyorsan rám akasztottak egy számot. Ami a versenyt illeti, csak a fizikai szépséget, a testet értékelték, annak ellenére, hogy kézügyességről, rátermettségről Is szó volt. Érzésem szerint nekem a diszkótánc gyengéb­ben sikerült, de jó volt a fürdőruhám, ami sok lánynál nem volt megfelelő. Czaké Denisa, a 3. helyezett: — Már a verseny előtt hallottuk, hogy Janka lesz a győztes, végül Is második helyen végzett. Nekem az első két helyezett különösképpen nem tet­szett. Andrea, szerintem, annak kö­szönheti a közönségsikert, hogy a né- Ziők fele a losonci gimiből volt, így törvényszerűen rászavaztak. A verseny nagy hiányosságának tartom, hogy nem vizsgálták a kommunikációs kész­séget, elmaradt az előre beharango­zott gombfelvarrás Is. Én már a jövő évi versenyre készülök: mellre, csípő­re tornázok. A losonci Prior Aruház színes kép­ernyőjén még jó párszor megnézhet­ték és meg is nézték az érdeklődők a szépségverseny videofelvételét. Az Itt elhangzott egy-két epés megjegy­zést hallva, arról faggattam a lányo­kat, mit is jelentett számukra ez a megméretés, és hogyan alakult közér­zetük a verseny után. Andrea: — Én is hallottam az áru­házban, hogy a Miss szebb Is lehetett volna, de szerintem a sápadt irigység beszél belőlük. Kellemes érzés volt vi­szont az Iskolában, az osztályközösség­ben, ahol többen gratuláltak a siker­hez. Az osztályban az egész faliújság a szépségversennyel foglalkozott akkor, és hát én voltam a középpontban. Ma már egy szép emléknek tekintem az egészet, de azt tudatosítom, hogy ezen­túl úgy kell öltöznöm, viselkednem és tanulnom is, ahogy az egy Mlsshez illik. Férfiszemmel Lányokról lévén szó, úgy hiszem, mérvadó a fiúk véleménye, ezért a té­mát vizsgálgatva az ő nézetükre is kí­váncsi voltam. Csomó Gáborral és Pa­ter Matuškával, a füleki gimnázium két diákjával beszélgettem a verseny­ről, akik szintén végignézték a látvá­nyos vetélkedést. — Véleményem szerint az első és a második helyezettnél kellett volna felcserélni a sorrendet. Andrea nem annyira a szépségével, mint inkább kacér válaszaival vívta ki magának a szimpátiát — vélekedett a harmadikos Gábor. A tUIekl véleménynyilvánítók: Denisa, Péter és Gábor. — Én Denlsát férfiszemmel nézve előbbre rangsoroltam volna. Gyönyörű hosszú lába és lenyűgöző mosolya kü­lönösen tetszik. Ennek ellenkezőjét mondhatom a második helyezett Janá- ról. Amikor megláttam fürdőruhában, szinte kiábrándultam belőle — mond­ta el rövid fejtegetését Péter. A szépség tehát relatív tulajdonság, attól függ, mihez viszonyítjuk, és mi- Wen kritériumok szerint értékelünk, összehasonlítási alapul talán a lelki szemeink előtt kirajzolódó szépségideál szolgálhat. S ez ugyebár egyénenként változik. Ezért a téma kapcsán nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, sem bölcselkedve összegezni. Mindeir- esetre most is bebizonyosodott, hogy ízlések és pofonok különbözőek, de örültek az új SZlSZ-kezdeményezésnek a járás fiataljai, és már most a jövő évi versenyre gondolnak. Polgári László (A szerző és G. Kotek felvételei) „A barátnőm nevében írom a levelet, mert szeretnék rajta segíteni. A kérdésem az, hogy jórhat-e a lány egy fiúval, ha csak egy kicsit vonzódik hozzá, a fiú viszont na­gyon szereti őt. A lány 15, a fiú 28 éves.“ Barátnődnek már nincs szüksége a segít­ségedre, tanácsaidra. Amit tehettél érte, megtetted, bízd rájuk sorsuk alakulását. Ha a lány nem kért meg, hogy a nevében kérj tanácsot, ne is szólj a nekem írt levélről. Segíteni akarásod nagyon könnyen tűnhet fontoskodásnak, és ezzel csak árthatsz neki. Tudod ml a benyomásom? Az, hogy neked Is tetszik a fiú, ezért buzgólkodsz annyira. Ne tedd, mert elvesztheted a barátnődet, ugyanakkor a fiú sem biztos, hogy téged választ. „Tizenhat éves lány vagyok, és megismer­kedtem egy huszonnégy éves nőtlen kalauz­zal ... Nekem nagyon tetszik, de a lányok, * akik ismerik, azt állítják, csak bolondít. Én nem hiszem el, mert legutóbb akkor is utá­nam jött, amikor nem volt szolgálatban. Szerinted van reményem, hogy lesz ebből a szimpátiából együttjárás?“ A leveledben Inkább kedvesen Induló ba­rátságról számolsz be. Nagy kár lenne ezt elrontani csupán azért, mert a barátnőid­nek és az édesanyádnak más a véleménye. Egyelőre nincs okod a bizalmatlanságra, természetesen nem árt az óvatosság, de nem kell lemondanod a fiúról. Érdeklődik irántad, keresi a társaságod, találkozni sze­retne veled, ami annak a jele, hogy udva­rolni szeretne. Adj viszont időt magadnak arra, hogy megismerd öt; lehet, utána erő­södni fog iránta a bizalmad. Ne akarj mind­járt mindent, barátkozzatok, ismerkedjetek! Ha megismered, biztosan nem adsz majd annyit mások véleményére, mint most. Az önbizalom hiánya sokat ronthat helyzete­den, ezért legfőbb ideje, hogy saját tapasz­talatokat Is gyújts. Higgadtsággal, mérték- tartással megkíméled magad a felesleges csalódásoktól. „A fiúm tavasszal katonának megy. Ad­dig nagyon szeretne testi kapcsolatot ve­lem, de megértette, hogy még korainak tar­tom. Ezért a pettinget javasolta. Nem mer­tem neki bevallani, hogy én arról nagyon keveset tudok. Segítesz?“ Ha egy fiú és egy lány nagyon szeretik egymást, ragaszkodnak egymáshoz, s az ér­zelmeken, lelki vonzalmon kívül egymást is kívánják, ajánlatos a petting. Sokkal jobb megoldás, mint az elhamarkodott együttlét, amely aztán aggodalmat válthat ki a lehet­séges kövekezmények miatt, s többet árt­hat, mint segít kettejük kapcsolatának szi­lárdításában. A petting részleges vagy tel­jes kielégülést jelent, közvetlen nemi kap­csolat nélkül. Egymás slmogatásával, csó- kolgatásával, az erotikus pontok Ingerlésé­vel elérhető a partnerek lelki-testi kielégí­tése. Feltételezem, hogy partnered tapasz­taltabb, ezért rábízhatod magad, vezetni fog. Ha nem esik jól, figyelmeztesd. Nem éri meg alkalmazkodni csupán hozzá, mert a petting Is ugyanúgy a kölcsönösségen ala­pul, mint az egész szerelem. Egy valamire azonban felhívom a figyelmed: a rendsze­res petting fokozott önuralmat Igényel, hogy tud] mindig Idejében megállni, és ne add át magad teljesen a partnerednek. Írod, hogy a fiú katonának megy, ezért sem ajánlatos a rendszeresség, mert sokkal nehezebb lesz azután egymás nélkül. Az érzelmekhez értelem is szükségeltetik, hogy megmaradjatok egymás mellett a két év alatt is. Aggályaidat beszéld meg a fiúval is. Leveledből úgy veszem ki, hogy megéri. „Két hónapja megismerkedtem egy fiúval, és e szoros kapcsolat nem maradt követ­kezmények nélkül. Ogy érzem, terhes va­gyok. A fiút azóta nem láttam, mert engem elhelyeztek az eredeti munkahelyemről. Mit csináljon ilyen helyzetben egy tizenhét éves lány?“ Felelőtlenség kéthőnapl Ismeretség után szoros testi kapcsolatot létesíteni! A követ­kezményeket most mindkettőtöknek kéne viselni, de mint írod, az Is probléma, hogy megtaláld a fiút. Szorongásodat nagymér­tékben oldhatná a fiú jelenléte, de erre nincs lehetőséged. Bár én nem fogadnám el sem a te, sem az ô érvelt, hogy nem tudtok találkozni. Téged a szégyenérzet, a bűntu­dat tart vissza a találkozástól, a fiút (meg­kockáztatom) a közömbösség. Jó voltál szá­mára, míg ott voltál helyben, de utánad járni nem tartja fontosnak, csak saját ma­gadra támaszkodhatsz. Cselekedned kell. de nem úgy, ahogy írod: „Inkább öngyilkos leszek...“ Ezt tartod megoldásnak?! A leírt tünetek alapján egyébként nem biztos, hogy terhességről van szó, de ezt csupán az orvos illetékes megállapítani. Küzdd le szorongásodat, aggodalmaidat, és keresd fel a nőgyógyászt. Ha nem terhes­ségről van sző, egy komoly tapasztalattal lettél „gazdagabb“. Terhesség esetén pedig még mielőtt döntenél a továbbiakról, ke­resd fel a fiút (hívd fel telefonon a munka­helyén, hogy mikor találkozhatnál vele), beszéljetek meg a történteket, és közösen határozzatok. Helyzetedért ő Is felelős, ne­ki is tudatosítania kell, hogy kettőtök el­hamarkodott kapcsolatáról, annak követ­kezményéről van szó. Korod már megengedi, hogy szüleidnek nem kell tudniuk a történtekről, de ez nem jelenti azt, hogy utána továbbra Is Ilyen felelőtlenül viszonyulsz a partnerkapcsola­tokhoz. „Hallottam, hogy a SZISZ saját iskolával rendelkezik. Hogyan lehet oda bekerülni?“ Te a SZISZ Központi Politikai Iskolájára (Ústredná politická škola SZM Bratislava) gondolsz, ahova a SZISZ járási bizottságai­nak javaslatára lehet bejutni. Természete­sen az Igényt a SZISZ KB határozza meg, a hallgatóság összetételét úgyszintén. Fel­tétel, hogy aktív SZISZ-tag légy, perspektív a mozgalmi munkában. Ebbe az iskolába az iskolai vagy pedig a munkahelyi SZISZ- alapszervezet küld ki. Szakmai képesítést nem ad, hanem a SZISZ-vezetőket készítik ttt fel felelősségteljes mozgalmi munkájuk­ra. Közelebbi felvilágosítást a SZISZ illeté­kes járási bizottságán kaphatsz. veronika l

Next

/
Thumbnails
Contents