Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-02 / 9. szám
A szisz szm lAPJ* XXXVI. «vf. 1988. 3. 2. Ara 1,— Kin s Tizenhatodszor 16 km 2 A meglepetések olimpiája 6 Robotok, robotgondok 3 Jubilált a Matesz 8 Jelentkezünk, szót kapunk 4 Mesterséges intelligencia 10 Bemutatták a Csehszlovák Spartakiád gyakorlatait IRÁNY A STRAHOV! • Milyen gyorsan rohan az idő. Még élénken emlékezetünkben élnek az 1985. évi országos spartakiád színpompás bemutatói, a minap viszont már bemutatták az 1990. évi spartakiád gyakorlatait. Ha az előbb színpompás bemutatókról beszéltünk, akkor a most bemutatott gyakorlatokról csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni. Pedig amit a Bohemians sportcsarnokában látott a nagyszámú közönség, az még nem is a végleges változat. Most következik majd az egyes gyakorlatok, mozdulatok, mozgássorozatok csiszolása, összehangolása. Érdekességnek számít például, hogy a fiúk, illetve a lányok gyakorlata rengeteg folklórelemet tartalmaz, s minden valószínűség szerint népi öltözékben mutatják majd be. Az egyik szerzője Jaroslav Sevcík, akit nemcsak Szlovákiában, illetve hazánkban ismernek el kiváló koreográfusnak, hanem határainkon túl is. A prágai „ősbemutatóra“ például egyenesen a messzi Ausztráliából érkezett. Látványosnak ígérkezik a főiskolások száma. Annyira igényes és annyi eredeti elemet és újat tartalmaz, hogy állítólag maga Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke készül védnökséget vállalni felette. összesen 17 bemutató lesz: fiúk, lányok, szülők gyermekeikkel, idősebb tanulók, fiatalabb tanuló lányok, főiskolások, nők I., nők II., hadsereg, a legkisebb tanulók, illetve lányok, a HSZ és a tanulók közös gyakorlata, a lányok és nők közös gyakorlata, a munkásifjúság, férfiak, idő- ; | sebb tanulók, illetve lányok, A további részletezés helyett, mivelhogy a látványt szóban úgy is nehéz leírni/ inkább egy felvételt mellékelünk. (palágyi)' r~ ki IFJÜSÁG NEVELÉSE KÖZÜGY — Azt akarjuk, hogy ha a fiataloknak van egy kis szabadidejük és keresni akarnak, akkor ne a vasútállomásra menjenek vagonokat kirakni, hanem jöjjenek el mondjuk a T-klu- bunkba számítógépes programokat csinálni.- Ne haragudj, hogy közbeszólok. Ä programozás valóban Jó dolog, de nekem az a véleményem, hogy akik a vagonokat járnak kirakni, azok inkább olyan robotokat és manipulátorokat találjanak ki, amelyek e nehéz munkát elvégzik helyettük. Az a tapasztalatom, hogy a preSovi, a komáromi (Komárno) és a poprádi fiatalok is hozzáfoghatnának. Tehetségük is, feltételeik is vannak hozzá. Ez a beszélgetés az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága Elnökségének és a SZISZ SZKB Elnökségének közös tanácskozásán hangzott el, amelyen Jozef Curica, a SZISZ SZKB elnöke számolt be az ifjúsági szövetség -feladatairól a SZISZ IV. és a SZISZ szlovákiai kongresszusa utáni időszakban, s amelyet Jozef Lenárt, a CSKP, KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, az SZSZK NE KB elnöke _ vezetett. E beszélgetés pedig jól jellemzi nemcsak a témát, amely a tanácskozáson központi volt, hanem a hangulatot is, amelyben a tanácskozás zajlott: vagyis tárgyszerű, közvetlen, előremutató. Ä tanácskozáson, amelyre 1988. február 18-án került sor, és lapunkban a közeljövőben még visszatérünk, azokat a feladatokat tárgyalta meg a két elnökség, amelyek a SZISZ:kongresszu- sok határozataiban is helyet kaptak, s az ifjúság helyzetével a társadalomban betöltött szerepével és nevelésének feladataival függnek össze. A kérdés megtárgyalásakor abból indultak ki, hogy az ifjúság gondjainak megoldása, feladatainak meghatározása, nevelése nem lehet csak a SZISZ feladata. Olyan összefogásra van szűk- ség, amelyben konkrét szerepet kap a család, az iskola és más állami intézmények, valamint a Nemzeti Front szervei és a Nemzeti Frontba tömörülő r összes tömegszervezet is. Azaz társadalmi összefogásra van szükség, de olyanra, amelyben a fiatalok élen járnak mind a kezdeményezésben, mind a cselekvésben. Hiszen a Jövőről van i szó, az a tét, | ! Majd szedünk virágot... Különös féltéssel flgyelgetem lányaim nyiladozó értelmét. Olykor szinte féltékenyen veszem észre, hogy már nem én va- ' gyök a legjobb barát, akinek felteszik a legblődebb kérdést, a legtermészetesebb dolgok iránt érdeklődve, már nem én vagyok az, akihez egy-egy fájdalmas esés után vigasztalásért hozzámbújnak. Olykor féltékenyen kutatnám álmukban mosolygó arcuk rejtett titkát. Már tanulni sem mindig velem akarnak, pedig az elsősök nagy szakértelemmel állapítják meg minden alkalommal, hogy olvasni mégiscsak én tudok a legjobban. De hát ők már nők. Ezt ők jelentették be. Nem lepődtem meg különösebben rajta, hiszen sok száz kérdésükre adott válaszomban többször is elmagyaráztam nekik a különbséget fiú Í és lány között s a másság lényegét is. Bevallom, kérdéseik nélkül sem cseleked- * tem volna másként, hiszen a nevelő atyákat óva inti a tudomány arra, hogy a nemi tudatra nevelésben pótolhatatlan a szerepük, a kérdés megkerülése pedig káros álszemérmesség. Szóval, nem lepődtem meg, amikor bejelentették női státusukat, viszont aggasztó körülmények között tették ezt. A tele- | vízió ugyanis éppen nyakékeket és nyakláncokat reklámozott e bejelentés idején, fennen hirdetve, hogy a szeretett nőt a nemzetközi nőnapon -meg sem lephetnénk szebben, jobban, érzelmeinket egyértelműbben kifejezően, mint az Ilyen néhány száz i vagy ezer koronás mütyürrel. Na, én ezt kétlem, de most hogyan magyarázzam meg nyiladozó értelmű lányaimnak, hogy a nőnap az csak a véletlenek folytán vált — a televízióban — kiskarácsonnyá, vagy a nők általános születésnapjává. Beszéljek neki Klara ZetkinrŐl? Hogyan magyarázzam meg e nap szolidaritás-értelmét, mit mondhatok el. minden előkészítés és előmagyarázat nélkül nyolcéves lányaimnak a női egyenjogúságért vívott harcról, s arról, hol, mit jelent mindez — ma? — Majd szedünk nektek virágot — hallottam réveteg gondolataimon keresztül nagyon messziről. — Jól Mi meg segítünk szedni — Jött a válasz egyszerre Tündétől és Csillától, és ezzel már én is visszatértem a valóságba. Legkisebb gyermekem, Tamás kezét éreztem a vállamon, aki büszkén állt mellettem. Mintha érezte volna, most átsegített a bajon, megmentette apai tekintélyemet, sőt, a férfibecsületet is! Én meg felsóhajtottam: 1 bárcsak így menne ez, ilyen ragyogó egyetértésben, csodás megbékéléssel az év minden nap. jánl Még nőnapon isi És eközben még eszembe jutptt: ha el- megyünk virágot szedni, gyermekeimmel, vajon hány felnőttet látunk ugyanezt cselekedni, vagy csak úgy, kézen fogva sétálgatni az egyetértő, a kölcsönös tisztelet békességével arcukon... Neszmári Sándor
