Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-02-10 / 6. szám
Az Ipari robotok és manipulátorok termelésbe állítása és hatékony kihasználása fölötti SZISZ védnökségnek idestova ötéves múltja van. Gazdasági életünk a nyolcadik ötéves tervidőszak derekán fokozott igényeket támaszt a termelés robotosítá- sával szemben, s az A—05-ös állami célprogramot teljesítendő, főleg a robotok csoportos beszerelését és a rugalmas automatikus rendszerek kiépítését szorgalmazza. Nem véletlen, hogy a KGST-országok hosszú távú fejlesztésének, komplex programjának is egyik kiemelt ágazata az automatizált termelési rendszerek létrehozása és továbbfejlesztése Szlovákia üzemeiben, gyáraiban tc-bb mint kétszáz ifjúsági kollektíva, szocialista brigád, ifjúsági ésszerűsítő brigád vesz hol kevesebb, hol több sikerrel részt ezeknek az Igényes feladatoknak a teljesítésében, de mindenütt arra törekednek, hogy az ifjúság számlája érdemleges tettekkel teljék meg. Hogy milyenek a tapasztalatok, a valóság és a tervek SZISZ- berkekben? Dél-Szlovákia egyik gyáróriásában, a több mint háromezer embert foglalkoztató FUleki (Fi- lakovo) Kovosmaltban egyelőre felemásak. Kettőből csak egy — de miért? Gyárszemlénk első állomása természetesen a robotokkal fe Iszerelt munkahely. Kísérőm, Tóth Lajos mérnök, technológus, a műszaki és a beruházási osztály SZISZ-alapszerve- zetének vezetőségi tagja már útközben is felemás érzésekkel Illusztrálta a helyzetet. — Egy évvel ezelőtt itt még két robotosított munkahely volt, jelenleg már csak egy van. Amikor három évvel ezelőtt munkába állítottuk az M4-es és az M-5-ös manipulátorokat, szebb jövőt jósoltunk magunknak. Az egyik legfontosabb gyártási részlegen, az exportfeladatokat teljesítő, mélyhúzott kádakat gyártó csarnokban helyeztük el őket. A kádak lábalnak és tartószerkezetének gyártásában segédkeztek. Megmondom őszintén, kezdetben a véd- nökségvállalásból kifolyólag szinte dédelgettük őket, a felmerülő problémákat igyekeztünk idejében és kellő alapossággal orvosolni. Aztán a törődés, a gondoskodás, a rendszeres karbantartás kezdett ellaposodni, a gép pedig egyre gyakrabban szorult kényszerpihenőre. Sokak számára idegtépővé váltak az alkatrész- hiány miatti szükségmegoldások, a- melyek csak ideig-óráig tették lehetővé az üzemeltetést. Az ilyen üzemelés mellett természetesen a termelés sem lehetett folytonos, sőt a Jelen vagyunk Jelen vagyunk EZ A Ml MUNKÁNK=^ preíovi VŰKOV-tól kapott segítség sem biztatott semmi jóval, így az illetékesek jobbnak látták az M4-es manipulátort leszerelni. A másik munkahely, amely szintén a ml védnökségünk alatt üzemel, vitathatatlanul sokat segít a monoton munkavégzésben. Az ESTAP zománcozórészleg fölött is a SZISZ vállalt védnökséget. Ez egy új technológiai eljárás, lényege az elektrosztatikus porzománco- zás. E technológiát PleSfanyban a tartós fogyasztási cikkek kutatóintézetében fejlesztették ki, és kísérletképpen Füleken vezették be. S a tapasztala t'ok? — Két munkahelyen van felszerelve az ESTAP, és az a tapasztalatunk, hogy a síkfelületek zománcozásánál jobban bevált. A kádaknál a színkombinációkkal van baj, vagyis az egyszeri kiégetés után nem kapunk standard szint, így nem felel meg a csehszlovák szabványoknak. A zománcfelület minősége viszont jó, ezért észrevételünket tolmácsoltuk a Mélníki Zománcporgyár- nak. Mindezek ellenére az ESTAP bevezetése jelentős előrelépés a gyár műszaki fejlesztésében. £ * % Tóth Ottó mérnök: „A fejlődés nem áll meg.“ A célgépműhelybe azért mentünk be, mert itt — gyakran önerőből — olyan gépeket is képesek elkészíteni a gyár ügyes kezű dolgozói, a- melyek egy-egy manipulátorral, esetleg robottal is felérnek. Az osztály- vezető, Illés József mérnök, elmondta, hogy tavaly 27 berendezést készítettek több mint hárommillió korona értékben. Más lapra tartozik, hogy a berendezések némelyike kihasználatlan, ugyanis időközben vagy megváltozott a gyártásprofil, így nincs rá szükség, vagy a kezdeti nehézségektől visszariadva mellőzik az Itt gyártott berendezést, és inkább a régi módszerrel dolgoznak tovább. Mi tagadás, az idő rövidsége miatt születnek néha nem a legoptimálisabb megoldások, de ezeket közös megértéssel és összefogással tovább lehetne finomítani, csiszolni, hasznossá tenni. A célgépműhely berendezéseit látva kétségtelen: ők a termelés támaszai, sőt más üzemeknek, gyáraknak ts készítettek már atipikus, a sürgős problémákat megoldó elmés berendezéseket. Tóth Lajos mérnök: „Egy évvel ezelőtt itt meg két robotosított munkahely volt.“ A védnök céljai, tervei Ezután találkoztam a SZISZ-véd- nökség irányítójával, a robotosításl szekció vezetőjével, Tóth Ottó mérnökkel. — A szekció munkáját hárman szervezzük és Irányítjuk, de ez nem jelenti azt, hogy bárkit is kizárnánk ebből a tevékenységből. Célunk: megismertetni a fiatalokat a robotosítás lehetőségeivel és a vele járó feladatokkal, de arra Is ösztökéljük őket, hogy éljenek ezekkel az új lehetőségekkel. Mindenkit támogatunk, aki új technológiák bevezetését és a termelés korszerűsítését szorgalmazza. Gondolok itt elsősorban az újító- és ésszerűsítő mozgalom tagjaira és a tematikus feladatok megoldóira. Ami a védnökségvállalást illeti, mi a helyzet napjainkban, és mik a szekció tervei? — kérdezem Ottótól. — A fejlődés nem áll meg. Kezdeném az ESTAP-technológiával, a- rnely fölött szintén védnökséget vállaltunk. Itt a megengedett technológiai selejtszint tíz százalék, és mi vállaltuk, hogy ezt az értéket öt száBudai Zoltán: „A számlánkra ös ze- sen 22 feladat teljesítése Íródik majd.“ zalékra faragjuk le. Az eddigi tapasztalatok 'kedvezőek, úgy fest, teljesítjük is a vállalásban foglaltakat. Itt kell megemlítenem, hogy két ifjúsági munkacsoport alakult. Az e- gyik a termékek felújítására, az innovációra összpontosítja figyelmét. Az pedig nagyon aktuális, mivel edényprogramunk, a felettes szervektől kapott Információk szerint, fokozatosan leépül. A másik az új technológiák bevezetésének lehetőségeit kutatja. -Ide tartoznak a robot- technológiák is. Talán a jelenlegi állapotban merésznek tűnik, de 1990- ig a gyárban 12 robotosított mun. kahelyet tervezünk 24 ipari robottal és manipulátorral felszerelve. Szekciónk ennek a feladatnak megkülönböztetett figyelmet szentel. A termékszerkezetl felépítésből és a jelenlegi helyzetből adódóan ráfizetéses a hőtárolós kályhák gyártása, ugyanis a munkák legtöbbjét egyelőre kézi erővel végezzük. Látjuk, é- rezzük, hogy Itt helyénvaló lenne az egyes alkatrészek unifikálása, ami lehetővé tenné a gépemberek alkalmazását a gyártásban. Ha gyártás- profilunk lényegesen nem változik az elkövetkező években, erre égetően szükség lesz. Hogy erőfeszítéseink ne csak elméletben legyenek erőfeszíté. sek, a SZISZ üzemi vezetőségével ml is szorgalmazzuk az Ifjúsági kezdeményezés számlájának bevezetését. A szánnia be van nyújtva — Aláírásra vár a számla alapját képező megegyezés. Eddig azért nem került rá sor, mert két hónapja őrségváltás volt a vállalat élén — mondta Budai Zoltán, a SZISZ üzemi csúcsbizottságának elnöke. — Az új igazgató, Július Durdík mérnök az elődjénél jobban támogatja az ötleteket. Az első lépéseket már megtettük. Két ifjúsági munkacsoportunk alakult. Az s<yik négy új típusú, szilárd tüzelőanyag!! tűzhely fejlesztésén szorgoskodik, a másik további négy új fejlesztésű termék technológiai megvalósításán dolgozik. Hamarosan egy hattagú kollektíva patronálja a mélyhúzott kádaknál dolgozó ESTAP-gépsort. A napi karbantartás mellett feladata lesz biztosítani a gépsor folytonos üzemelését és azt, hogy selejtszint nem lépheti túl az előirt értéket. A számlánkra összesen 22 feladat teljesítése íródik majd. Nagy fába vágtuk a fejszénket. Valamikor én is a termelésben dolgoztam, és mondhatom, mi, fiatalok, tudjuk, hol szorít a! cipő. Ismerjük a problémákat, tudjuk, min lehet és kell is javítani Ez — most — a mi munkánk és nem is kevés. Polgári László [A szerző felvételei) Amikor véget ér a Love Story Liv Ullmann világhírű norvég színésznő Választások című könyvében azt mondja a szeretett férfinak: „Szeretlek és bízom benned. S mert szerethetlek, zálogba adom neked a szerelmemet. De ha visszakérem, óvatosan add vissza, hogy ne nagyon fájjon.“ Akármilyen óvatosan kapja is vissza bárki a szerelmét, utána minimum 168 órára tetszhalottá válik. Ez Idő alatt az „áldozat“ nem érzékel semmit a körülötte zajló világból, csak sebével t&rődik. Élettelen rezdülésekkel ébred, még a reggeli ízét 9em érzi. Az iskolában vagy a munkahelyén nem képes semmi hasznosat csinálni. Az ablakon kibámulva éli tovább a múlt legszebb perceit. Ügy hiszi, érzi, őnélküle értelmetlen minden. És ez most már így lesz mindig? — teszi fel a kérdést. R. Katalin — Öt éve Ismertem a vőlegényemet. A. mikor 22. születésnapját ünnepeltük, váratlanul bejelentette, hogy elhagy. Elhatározását azzal indokolta, hogy rossz erkölcsű szakmát választottam. Pincérnő voltam. Dadogtam, magyarázkodtam, és nsm értettem, mit véthettem. Másnap a barátnőm elmagyarázta, hogy megunt, és a szakmám csak ürügyül szolgált a szakításhoz, Nem tudtam felfogni, hogy elhagyott. Kétségbeesetten kapaszkodtam a szalmaszálba is. Elhatároztam, hogy otthagyom a munkahelyemet. Elmentem bolti eladónak. Reménykedtem, így majd visszatér, de tévedtem. Még csak felém sem nézett. Mindezek ellenére továbbra is szerettem őt, és nem tudtam más fiúval kapcsolatot teremteni. Remeteéletet éltem. Nem érdekelt a munkám, a barátaim, a diszkók, egyszóval semmi. Mindennap elképzeltem, hogy visszajön hozzám, és belátja tévedését. Ez nem történt meg. Egy idő után már nem ámítottam magam. Beláttam, hogy azzal nem megyek semmire, ha naponta könnyeket hullatok, és elzárkózom az élettől. Visszamentem pincérnőnek. Fokozatosan visszaálLt lelki egyensúlyom. Valóban az idő a legjobb gyógyszer; nem a felejtésre, hanem a megnyugvásra. G. Tamás — Három évig jártam egy lánnyal. A közvetlen környezetem, értsd ezen a szüléimét, a barátaimat, szóval szerintük mi nem illettünk egymáshoz. S ebben volt is valami. Amíg tartott a kapcsolatunk, mindketten éltük a világunkat, külön-külön. Egymás baráti körét soha nem tudtuk elfogadni. Engem megőrjített barátai felszínes locsogása, őt meg az én barátaim idegesítették. A baj ott volt, hogy egyik sem tudott lemondani a már megszokott társaságról. Végül meguntuk az örökös veszekedést, kibékülést. Én kezdeményeztem a szakítást. Ogy hittem, könnyen túlteszem magam ezen a „baleseten“. Későn jöttem rá, hogy ő minden lánynál és barátnál többet jelent számomra. Addig, míg mellettem volt, nem voltam tisztában azzal, mit is jelent nekem. Olyan ez, hogy amíg viseled a kopott kis pulóveredet, észre sem veszed, milyen jó meleg, csak ha már nincs, érzed a hiányát. Csalódtam. Nem benne, hanem magamban. Hülye voltam és türelmetlen. Tudom, hogy még ő sem felejtett el. Talán nekem kellene újból közelednem? Vagy ez már reménytelen szerelem? F. Attila — Négy éven keresztül az osztálytársam volt. Megközelíthetetlen lánynak tartottuk. Tartózkodó és komoly volt. Senkit nem engedett közel magához. Ezt elkönyveltük, így egyetlenegy fiú sem közeledett hozzá. Három éven keresztül én sem, bár tetszett és vonzott. A jég akkor olvadt meg némiképp, amikor az Oj Ifjúság rovatában ráakadtam egy hasonló zárkózott lány segélykiáltására. Odavittem neki az újságot, és kértem, olvassa el. Azt felelte, te tényleg belém látsz. Először akkor beszélgettünk el hosszasan. Meghívtam őt moziba. Meglepetésemre nem utasított visz- sza. Suli után is gyakran találkoztunk. Éreztem, én sem vagyok közömbös neki. Azt hittem, minden megy majd a maga útján, ahogy az Ilyenkor lenni szokott, azonban tévedtem. Az intim kapcsolatunk után kijelentette, hogy szüntessük be e- gyüttléteinket, mert fél, hogy belém szeret. És ha belém szeret, akkor nem fog tudni az érettségire koncentrálni. Példákat hoztam fel arra, hogyha egy lány szerelmes, attól még le tud érettségizni. Erre azt mondta, ő maximalista, és ismeri any- nyira önmagát, hogyha szerelmes lesz, akkor csak a szerelemnek fog élni, nem a tanulásnak. Szinte könyörgött, hogy tekintsem őt idegennek, úgy, mint eddig tettem, Megpróbáltam, de nem tudtam. Állandóan rajta felejtettem a szemem, és nem figyeltem oda az órákra. Egyrs jobban éreztem, hogy szeretem. Megpróbáltam más lányokkal kezdeni, nem ment. Ö meg bocsánat-kérőén mindig visszautasított. Az érettségin éppen hogy átbukdácsoltam. Ö kitűnőre vizsgázott, de továbbra is érzéketlen maradt irántam, úgy hogy nem kezdeményeztem tovább. Nem láttam értelmét. Ö sem adta jelét az újrakezdés lehetőségének. Pánikhangulatomban másokkal vigasztalódtam, de értéket egy lány sem jelentett nekem. Ahányszor együtt voltam egy lánnyal, mindig őt képzeltem a helyébe. Már pszichológusnál is voltam. Azt mondta, Idővel majd elmúlik. Én is ebben bízom. B. Tamara — Szerencsére már túlvagyok rajta. De amíg eljutottam idáig, nem kis poklot éltem át. Romantikus szerelemnek indult. Vallomás holdfénynél, rózsák, térdenállés előttem ... Eleinte nem vettem komolyan a fiút, da élveztem a játékot, és szükségem volt a rajongására, meg hát olyan érzésem volt, hogy 6 sem gondolja komolyan. Köztudottan nagy nőcsábász hírében állott. Nem akartam újabb skalp lenni, ezért nem hittem érzelmeinek, még akkor sem, amikor nyilvánvalónak tűnt, hogy igazak. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy ez a skalpvadász valakibe is beleszerethet. Csak azért hagytam, hogy udvaroljon, mert meg akartam ő-t leckéztetni. Sikerült. Beleszerettem, amit magamnak sem mertem bevallani, neki meg végképp nem. Egyszerre gyűlöltem és imádtam, kimondhatatlanul szenvedtem. Amikor százszázalékosan meggyőződtem igaz érzelmeiről, s bevallottam neki lángolásomat, rövid időre egymásra találtunk. Boldogok voltunk. Ez az állapot nem tartott soká. Az egyik volt skalp váratlanul felbukkant, és közölte a fiúval és a szüleivel, hogy terhes tőle. A szülök azonnal intézkedtek. Kitűzték az esküvő napját. Ö azonban kijelentette, hogy nem veszi el a lányt, mert azt szeretné, ha továbbra is én fognám a kezét. Megrémültem. Nem tudtam, mit kell ilyenkor csinálni, illetve tudtam. Az eszem azt ismételte folyton: szakítani kell a gyerek miatt, a szívem pedig azt súgta: szeretem. Az eszemre hallgattam. Elindultam szakítani. Keményen és határozottan kijelentettem, hogy hagyjuk abba, mert én mást szeretek, és szinte könyörögtem neki, hogy vállalja gyerekét, és vegye feleségül azt a lányt. Ö meg nekem könyörgött, hogy ne hagyjam őt cserben. Kemény voltam, és durván elutasítottam szerelmét. Ettől any- nyira kiborult, hogy már nem is magamat féltettem, hanem őt. Önkívületi állapotban hagytam magára. Hazáig sírtam, és majd frászt kaptam a félelemtől, hogy valami őrültséget csinál magával. Otthon a telefonja várt. Nyugodt hangon közölte velem, hogy igazam van, és feleségül veszi azt a lányt, lehet, hogy boldog lesz vele. Akkor tudatosítottam, hogy végleg elveszítettem. Testileg-lelkileg lerobbantam. Majdnem depresszióssá váltam. Ha a barátaim nem segítenek talpra állni, nem tudom, mi történik velem. Fél év után összefutottunk az utcán, a kisfiával sétált. Egy pillanatra elállt a lélegzetem, nem attól, hogy viszontláttam őt, hanem mert éreztem, hogy már nem szeretem. Minden mozdulata idegen volt. Az Idő kemény zsarnok, a szerelmet is felfalja. Kedves Katalinok, Tamások, Aftilák, Tamarák meg a többiek! Egyet sose felejtsetek el: ha már meghal a másik szerelme, nem segíthet rajta a mesterséges lélegeztetés. Meg azt se feledjétek, amit egy francia gondolkodó mondott, hogy az ember akkor igazán nagy, ha újra tudja kezdeni életét. Balázs Zsuzsa