Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-02-10 / 6. szám

új ifjúság 3

Morva Reuáta, MochnáC Éva és Sza b6 Lilla (balról (óbbra)

Délutáni terefere az internátusbán

KÖZGAZDASÄGI= A CSALLÓKÖZBEN

A hajdani kereskedelmi iskolák szinte teljesen fiúintézmények voltak. Mára nagyot fordult .a világ: közgazdasági szakközépiskoláinkban épp csak mutatóba vannak a férfinem képviselői. Az természetes, hogy a tltkárnőség női foglalkozás, de általános közgazdaságot is nagyon kevés fiú tanul a középfokú iskolákban. Amint a közelmúltban megtudtam, számuk nemcsak azért olyan csekély, mert kevesen jelentkeznek ebbe az Iskolafajtába, hanem azért is, mert a fiúk arányát előírják, számukat korlátozzák a közgazdasági szakközépiskolák fölérendelt szervei. Ki tudja, miért?

Volt egyszer egy gimnázium ...

... és lett belőle közgazdasági szakközépiskola Történt mindez tíz évvel ezelőtt Nagymegyeren (Calo- vo). Mint oly sok gimnáziumunkat, a nagymegyeri magyar tannyelvűt is fojtogatta a csökkenő diáklétszám. Az érdeklődés e gimnázium iránt — mint általában ez iskolafajta iránt — egyre csökkent Szuh Kálmán igazgató, ekkor gondolt egyet: az iskolát köz- gazdaságivá két! átalakítani. E gondolatot a felsőbb szervek Is támogatták

Sokan sajnálták és sajnálják még ma is a megyeri gimnáziumot, s azt állítják, megfért volna a közgazda- ságival Azt azonban mindenki elismeri, hogy ökonómiai1 iskolára nagy szüksége volt e tálnak A Csaüó közben addig nem működött Ilyen jellegű intézmény Akik magyar osztályban akartak közgazdaságot tanulni. azok a surányi (Surany) vagy az érsekftjvári (Nővé Zámkv) közgazdaságiba jelentkeztek, Az érsekújvári iskola két évvel ezelőtt bezárta kapuit. Volt tanára, Weiss Edit ma a nagymegyeri közgazdasági igazgatóhelyettese. Mivel megérkeztemkor Szuh Kálmánt nem találtam az irodájában, tájékoztatásért a helyetteséhez fordultam

— Iskolánknak jelenleg 12 osztálya van, évfolyamonként két magyar és egy szlovák. Most csak általános közgazdaságtant tanfiunk, de úgy fest, hogy a jövő tanévben új szakot is indítunk, titkárnöképzést. Ez azt is jelenti, hogy jövőre az első évfolyamban négy párhuzamos usztály

Szabó Katalin, Győry Tünde, Pongrácz Bernadett (balról jobbra)

lesz. Az új osztály tanítási nyelvéről még tárgyalunk a felsőbb szervekkel, de egyelőre úgy tűnik, hogy ez a szlovák nyelv lesz — mondja bevezetőképpen Weiss Edit, majd arról beszél, hogy míg a volt gimnázium iránt meglehetősen csekély, addig a közgazdasági iránt nagy az érdeklődés Nagy a túljelentkezés, kivált a magyar osztályokba A Komáromi (Komárno), a Dunaszerdahe- lyi (Dunajská Streda) és az Érsek újvári járásból egyaránt vesznek fel diákokat, akiknek tekintélyes része, körülbelül 160-an internátusbán lakik.

Hajdan, amikor a gimnázium „át- vedlett“ közgazdaságivá, sikerült úgy végrehajtani az átépítést, hogy a tanárok zöme továbbra is az Iskolában maradhatott. Csak szaktanárokkal kellett bővíteni a tanári kart. Ezeknek „beszerzésével“, illetve stabilizálásával azonban problémák vannak.

— Ennek oka az — gondolkodik el Weiss Edit —, hogy azok a köz- gazdasági mérnökök, akik iskolánkban tanítanak, illetőleg taníthatnának, sokszor Inkább a termelésben, üzemekben keresnek állást maguknak Ez emberileg érthető, hiszen anyagi jövedelmük, s ezáltal családjuk éietszfnvonala jóval magasabb, nekünk azonban ez nagy gondot jelent. Másik problémánk, hogy mivel a tanári kar nagy része nő, szülési, gyermekgondozási szabadságuk idejére gyakran kell helyettesíteni őket.

Fiúk nélkül is élet az élet?

Az írásunk elején tárgyalt „fiúfn- ség“ a nagyraegyeri közgazdaságira is jellemző. És mivel a városban nincs más középiskola, a hiányt még „külső erőkkel“ se lehet pótolni. S ez, mi tagadás, visszaveti az iskola közösségi életét. Gondolom én. Mert annak mozgatója a serdülőkorban — bevallják-e vagy nem —, a más- neműek társasága iránti vágy. Még egy krumpliszedés is lehet kellemes, ha az ember közben el-elcseveghet egy csinos lánnyal — fiúval.

De a nagyraegyeri lányok bebizonyították, hogy fiúk nélkül is élet a közösségi élet. Sőt még krumplit Is tudnak szedni. A társadalmi munkákban olyan jó eredményeket értek el, hogy elismerésként tavaly februárban megkapták a SZISZ Dunaszer- dahelyl Járási Bizottságának vándor- zászlaját. A járás iskolái közül elsőként. Ezzel MochnáC Éva, a IV. A osztály tanulója, a SZISZ iskolai csúcsbizottságának elnöke dicsekedett el. Hozzátehetjük: joggal.

— Van irodalmi színpadunk és modern tánccsoportunk is — toldja meg Győry Tünde a III. C-ből. — Tavaly, október 2-án, az októberi forradalom 70. évfordulójának tiszteletére meghirdettük a fokozott aktivitás hónapját, ekkor egymást váltották a különböző rendezvények, asztalitenisz-, röplabda-, fociverseny. Volt könyvkiállítás, nyelvi vetélkedő.

— Diszkókat is rendezünk — folytatja Mochnáő Éva. — Nemrég is tartottunk egyet. Igaz, kicsit „egyoldalúak“ ezek a diszkók, de azért jól szórakoztunk. Még táncoltunk Is.

Hat diáklánnyal beszélgetek a gép. íróteremben. Vegyes társaság, minden évfolyam képviselteti magát Vannak itt A-sok. tehát a szlovák osztályokba járók, B-sek és C-sek, a magyar osztályokból. Alig beszélge lünk, egy tanárnő kihívatja a lányok egyikét, és bizalmasan megsúgja ne ki, hogy a gépíróteremben ne fény képezzünk, mert... Pedig nincs miért szégyenkezni. De hát én még nem is akartam fényképezni, majd később. Előbb még néhány szót váltanék a lányokkal. A tanulásra terelődik a szó.

A szaktantárgyakat, a vállalati gazdaságtant, a vállalati levelezést, könyvelést, számítástechnikát a magyar osztályokban is szlovák nyelven tanulják. Tekintettel arra, hogy a leendő munkahelyükön úgyis ezt a nyelvet használják majd. Ez a lányoknak eleinte, az első évfolyamokban nem kis nehézséget okoz.

— Szerencsére valamennyi szaktanárunk tud magyarul, Így ha nem jut eszünkbe a szlovák szakkifejezés, magyarul is válaszolhatunk — mondja Szabó Katalin, aki a II. C-be jár.

Persze, ez sokszor komikus, keverék nyelvi megnyilvánulásokat eredményez, ami magyar középiskolásaink nyelvi színvonalát egyáltalán nem emeli.

— Van-e olyan szaktantárgy, amelyet fölöslegesnek tartotok, szívesen kiiktatnátok a tantervből — kérdezem.

— A gyártmányismeret — válaszolják egyhangúan.

— Ogy érezzük, hogy amit itt tanulunk, azt a gyakorlatban soha nem fogjuk felhasználni — magyarázza a negyedikes Szabő Lilla. — Csak egy példa: tanuljuk, hogy milyen fajta csavarokat használnak az iparban, és ezek a csavarok milyen részekből állnak.

— És a szakmai felkészítés színvonalát elégségesnek tartjátok?

— A leendő szakmánk szempontja, bői legfontosabb tárgyat, a vállalati gazdaságtant nagyon jól oktatják nálunk. Harmadikban és negyedikben kötelező szakmai gyakorlaton veszünk részt, mindenki máshol, más vállalatnál. Én például a Komáromi Járási Építőipari Vállalatnál töltöttem el a két hét gyakorlati Időt — mondja Lilla. — KI kellett dolgoznunk két írásbeli munkát is, amelynek megírása előtt alaposan át kellett tanulmányoznunk a szakirodalmat, és a vállalat tevékenységét is meg kellett ismernünk.

Hová az iskola után?

Mire befejeztük a lányokkal a beszélgetést, megérkezett Szuh Kálmán igazgató is. öt az iskola végzett növendékeinek elhelyezkedéséről és a továbbtanulásról faggatom.

— Az elhelyezkedéssel nincsenek problémák. Az lehet, hogy néhányan

nem ott kapnak állást, ahol szeretnének, de olyanról nem nagyon hallani, hogy valaki ne talált volna munkát. Persze, előnyben vannak azok, akik Bratislavához közel laknak, vagy akik ott akarnak dolgozni, mert a szlovák fővárosban még mindig hiány van a közgazdasági szakközépiskolát végzettekből.

Ami a főiskolai továbbtanulást illeti, sajnos, a magyar tagozatos osztályokkal problémáink vannak. A kerületi nemzeti bizottság határozata alapján ezeknek a diákoknak legalább a harminc százalékát kellene főiskolára irányítanunk, de ezt nem nagyon tudjuk teljesíteni. Az egy szlovák osztályból szám szerint any- nyi vagy néha több diák kíván továbbtanulni, mint a két magyar tagozatosból. Igaz, hogy a szlovák osztályokban is tanulnak magyar nemzetiségű gyerekek. Ki tudja, mi ennek az oka. Talán a magyar szülők és gyermekeik megelégszenek az a- nyagiakkal, a jó keresettel, nincsenek nagyobb igényeik. Ki tudja? ...

— A diákok panaszkodtak, hogy a magyar tagozatos osztályokban magasabb az óraszám, mint a párhuzamos szlovákban — vetem közbe.

— Igen, Nekem az a véleményem, hogy a magyart, szlovák konverzá- clőt valamilyen más, meg merem azt Is kockáztatni, hogy fölösleges, tantárgynak a rovására kellene tanítanunk.

Ellenben van itt egy másik gond

is. Mivel közgazdasági iskola vagyunk, s a továbbtanulni szándékozók legnagyobb hányada közgazdasági főiskolára jelentkezik, s oroszból is felvételizniük kell. A magyar tagozatos osztályokban az orosz nyelv oktatása más tanterv szerint folyik, mint a szlovák osztályokban, és nincs érettségi sem orosz nyelvből. A felvételin azonban ezt nem veszik figyelembe, pedig csak azt lenne szabad megkövetelni a diákoktól, amit a középiskolában megtanulhattak.

A felsorolt gondok ellenére jő benyomásokkal távoztam az iskolából. A tanárok és a diákok komolyan veszik a tanítást és tanulást. S ez a legfontosabb a szakközépiskola s a diákok egyéni jövője szempontjából.

Klinko Róbert

(A szerző felvételei)

Nini, itt megy egy fiúi

Szükségszerű

Olvasgatom a szerkesztőségünknek küldött tudósításokat, híreket, s ö- römmel konstatálom, hogy egyre gyakrabban írnak külső munkatársaink a Csehszlovákia dolgoző népe februári győzelmének 40. évfordulójával kapcsolatos eseményekről, ünnepi estekről, kötelezettség vállalásokról. Mondom, örömmel olvasom, mert sokszor érződik bennük a spontaneitás jele. Részben a tudósítóknál, akik nem fellengzős, agyoncsépelt faliújságízű jelszavakban írnak az eseményről, hanem felszabadultan, egyfajta belső örömmel, hogy lám, sikerült, ugyanakkor nem elfogultak, még e nagy esemény sem ragadtatja őket a krittkátlan hozzáállásra. Örömmel azért Is, mert tudósítóink jól ismerik lapunk profilját, ezért elsősorban a SZISZ, az ifjúság által kezdeményezett és megvalósított rendezvényekről számolnak be, s jő tudni, hogy fiataljaink számon tartják hazánk legjelentősebb történelmi sorsfordulóját, és „cselekvő aktivitással“ (azaz nem jelszavakkal, hanem tettekkel) őrzik a forradalmi hagyományokat.

Őrömmel, mondom. Csakhogy én peches ember vagyok, s főleg az utóbbi időben ritkán lehet felhőtlen az örömöm, Így ebbe is csöppen egy kis üröm. Lehet, hogy nem Is kicsi, de ez most mellékes.

Üröm, mondom, mert azt mondja ez egyik beszámoló, hogy „a februári győzelem tiszteletére az üzem dolgozói vállalták, hogy minden részlegen egy százalékkal csökkentik a selejtes termékek arányát“, aztán egy másik tudósítás arról informálná az olvasókat, hogy „a brigád tagjai az egyéni vállalásokon kívül egy kollektív felajánlást is tettek: bevezetik a minőségi munka napjait.“ Üröm, mondom, mert nekem erről csak az juthat az eszembe, hogy kötelezettségvállalásként ebben az évijen csak minden második számba engedek betenni rossz, formális, felületes, zavaros, stílustalan és helyesírási hibákkal zsúfolt írásokat, amelyek a sematizmus jegyében fogantak, mint például az idézett tudósítások is. A közbülső többi számra — kötelezettségvállalás okából — viszont odafigyelek. Üröm, mondom, mert ez badarság, sőt szamárság és egyúttal nagyon rossz dolog, az pedig általában bántani szokta az embert, nem felvidítani. Na, meg eszembe jut az is, hogy peches ember lévén előfordulhat velem, pont én ve szem meg azt az árut az üzletben, amelyet nem a „minőségi munka napján“ gyártottak, vagy azt, amelyikben még néhány alkotó elem abból a fennmaradó selejtszázalékból származik, amelyikről a tudósítás szól. Mert, sajnos, arről szól. Illetve nem az a sajnos, hogy arról szól, hanem az, hogy sem a felajánló közösségek, sem a feletteseik, de még a tudósító sem vette észre, hogy ebben a kötelezettségvállalásban az áll, hogy ebben az évben is tervezünk selejteket gyártani, meg az, hogy rendszerint rosszul fogunk dolgozni, de hogy szó ne érhesse a ház elejét — végeredményben peresztrojka van —, ezért aztán néha rendesen, becsületesen, a feltételekhez és tudásunkhoz mérten is dolgozunk majd.

Peches ember vagyok, írtam az imént, mások néha szokták mondani, hogy lelkiismeretes (is). Én nem tudom, de tény, hogy olykor párbeszédet kezd velem valaki (valami), és olyanokat mond, hogy: ha te csak minden második számra figyelsz oda, akkor a fizetésed felét, légy szíves, fordítsd valamilyen közhasznú jótékony célra, és — úgyszintén légy szíves — ne kalkuláld be jövő havi kiadásaidba szemtelenül a prémiumot is. És — még egyszer, légy szíves — figyelj oda arra is, hogy az általad vezetett kollektívában sem hihesse senki azt, hogy a prémium az csak úgy jár, azért is hívják mozgóbérnek. És — utoljára légy szíves — elmondani a feletteseidnek, ha véletlenül nem tudnák, hogy a mozgóbér az tényleg nem járkál felle, azt valami másért hívják úgy, mert a fene se tudja, mikor és hol kezdődnek, kezdődhetnek a felszínességet sugalló, a felületességet elfogadó hiedelmek. Lehet, hogy ez a beszélgetőtárs a lelkiismeret hangja?

Peches ember vagyok, de azért optimista is. Örülök annak, hogy ismerjük, ismergetjük múltunkat, hagyományainkat cselekvőén ápoljuk, fejlesztjük tovább, és bízom abban, hogy az új gondolkodásmódot mind gyakrabban az új cselekvésmód fogja követni, már csak azért is, mert ez a szükségszerű. — neszméri —