Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-28 / 52. szám
új ifjúság ?] Jól nevelt csótányok Tér, idő nélküli szonáták, tér az időben, idő a térben, min- denség. Tartottad már meggörnyedt öreganyád reszkető kezeiben, s olvastál tenyeréből? Igen? Akkor nem féltem a holnapot. Költővé válásom „hendikepje“ Szemben ülök vele. Hallgatom mélyen fakadó, jóindulattól fűtött szavait. Imádok költőkkel beszélgetni. Nem leplezhetem, pár röpke pillanat, s már észre is veszi. Nyeregben van, de még inkább ott érzi magát. Légy te is költő, tanácsolja atyai együttérzéssel. Nem nagy ügy, csak az általad is ismert szavakat megfelelő sorrendbe kell raknod, s meglásd, jól lehet vele keresni. S ha nem tudnád áttörni a parnasszu- si magasságot, a csacska mindennapoktól elválasztó korlátokat, írj gyerekverseket. Ha ez sem menne, vedd elő egyik kötetemet, s az ott lévő szavakat, sorokat cseréld fel, helyettesítsd mással, s katarzis járja át lelked legrejtettebb zugát is. Jura] Géméé „koszorús költőnk“ minden egyes tanácsát megfogadtam, munkahelyemen minden időt kihasználtam, hogy írhassak. így csak írtam és írtam, összegyűjtve egyetlenegy verset. Ha valaki úgy érezné, hogy ezt már olvasta valahol, kérem, könyörgök, az én érdekemben, ne adja tovább, mert ezzel kettétörhetné sikeresen induló művészi pályámat. Mindnyájan halandók vagyunk. J. Gémegnek ajánlva elismerésem jeléül. versszédelgés Mak-mak-makogás csimpánz jampí nyafogás. Röf-rűf-röfögés, állatkerti röhögés. Nyám-nyám-nyámnyila Paton Patkó Attila. Kör-kör-körben jár Csőkönyökű Boldizsár. Ver-ver-verslke röpke, röptű, kicsike. Rém-rém-rémséges, ezért vagyok ily mérges. Két telies hét azzal telt el az életemből, hogy megfelelő albérlet után kutattam. Szűkös anyagi kereteim miatt választásomkor az elsődleges szempontot a lakbér jelentette. Rá is akadtam egy számomra igen kedvező ajánlatra. Egy idős hölgy felajánlotta, hogy 6 fizet, csak lakjam nála. így tettem szert egy mesebeli jóságos házinénire, akinek egyetlen kikötése volt, hogy semmilyen két- és négylábú vendéget nem fogadhatok. (Azt akkor még nem ts sejtettem, hogy az ízeltlábúak látogatását nem veszi zokonj. A mellékhelyiséget és a fürdőszobát csak a házinéni nappaliján keresztül lehetett megközelíteni. Még szerencse, hogy nem a házinénin keresztül, aki olyan vén és csúnya volt. mint az átültetett Hófehér- ke-mese rőzsehordó banyája, de nem kellett öreganyámnak szólítanom. Borús magányomban penészszagú. kosztól taj>adó, nedves falaival szinte rám dőlő szobámban üldögéltem, s a transzcedentális erők gyakorlati hasznosításán töprengtem, amikor, — mit ad az űrügyeletes — egy 161 megtermett csótányra lettem figyelmes. Ügv látszik, már megszokhatta az emberi közelséget, mert fittyet hányva jelenlétemre. sétálgatott az asztalomon. Mit sem törődve az ilyen csekélységekkel, újra a transzcedentális erők bűvöletébe kerültem, de úgy látszik, mindjárt az első napon csó- tányos szerencsém volt. Az ajtó fölött szunLewis G. Rendel: BÖRAIÁTÉTEK Uram, miért ily morcos? Mert az ön ideje lejárt? Na ja, éppen ideje! Hogy kevés a nyugdíja? Nekünk semennyi. A bőralátétekkel vigyázni kell, könnyen kopnak, mondod, s én hiszek neked. Akkora bőröndöd van, akár egy kisebb imaház, kotorászhatsz hát benne kedvedre, az imádkozástól már úgyis rég elszoktál. Kinyitod a bőröndöd, belépsz, s egy könyvet, a Könyvet keresed, ugyanúgy, mint tegnap, tegnapelőtt meg már jóval azelőtt is. Végre megtalálod, vagy csak hiszed, hogy ráakadtál, és olvasni kezded. Ki tudja, hányadszor követed már el ezt a baklövésedet, mélyedsz el a szkeptikus sorok között. Sokkal nehezebben fogynak az oldalak, mint előszöri nekifutáskor, pedig a Kiadó is megtett majdnem minden tőle telhetőt. De hát Darázsfalva messze van Jeruzsálemtől, távolabb talán, mint a Slovan- drukkerek a Heysel-stadiontól. Mégis a könyv minden egyes mondatát megrágod, mintha a kisebbségi Bibliát olvasnád, magadba roskadtan kutatod a benne rejtőző nagy Igazságokat. — De én nem akarok az lenni — olvasod a számodra egyik legkifejezőbb gondolatot, segélykiáltásként visszhangzik lüktetőén lázas agyadban, s biztos vagy benne, hogy semmiben sem lehetsz biztos. Átérzed egy kisfiú kétségbeejtő helyzetét, anélkül, hogy megköszörülnéd a torkod. Be kell lásd, más vagy, mint a többiek, s nem tudod, kinek ártasz, netán használsz ezzel. Imádsz kávéházak nikotinbűzös ködében filozofálni, érzéseidet igyekszel méltóképpen papírra vetni. Kusza soraid a fel-felnyögő fájdalom, s a bizonytalanság hordozói. Városodban, ahová mit tudom én, mikor felköltöztél, három híd köti össze a népek folyójának titulált szennycsatornát. Három lélektelen vasbeton monstrum. Dacolnának a savas esőt hordó kóbor szelekkel, de e modern fuvallatok sokkalta erősebbek nálunk. Fogalmad sincs miképpen, erről jut eszedbe — negyvenéves vagy, de lehetnél nyolcvan vagy akár száz is, mitsem változtat a tényeken. A női testet éppúgy nem veted meg, mint ahogy egyetlen térfl sem, kivéve buzi ismerőseidet. Legtöbbször piszokul rohadtnak érzed magad, s ha csak egy mód volna rá, szauna helyett purgatóriumba menekülnél, önmagaddal s az Istennel folytatsz leginkább értelmes párbeszédet, de már ebből is éppen eleged van. Te egészen mást szeretnél. Nem csak rajtad múlik. Gátlások regimentjével hadakozol a nap minden órájában, magadra hagyatva, mint a vénülő férfiak pénisze. Almaid nehézkesek, egy pillanatig ágy hiszed, jobb felébredned. Kész röhej. Utálod a közhelyeket, mégis előfordul, hogy nyakig benne tocsogsz, locsogsz állati nagy baromságokat, mert mást nem tehetsz. Sikeresnek mondhatod magad, ám sokat ez sem számít. Időnként te is megmártózol a fekália szagú langyos állóvízben, s bőrödön — ezer más sorstársadhoz hasonlóan — kiütések jelennek meg. Már- már azt hiszed, nemi beteg vagy, amikor villámcsapásként nyilallik beléd a bárgyú valóság laza felismerése, Fél évszázados kór nyomai látszódnak rajtad. Kialvatlan szemeid a távolba merednek, miközben egyre másra nyomkodod el a tövig szívott méregrudacskákat. Nincs középút, nincs út, te és mi vagyunk szétforgácsolódva, mint a lapockacsont a hentes bárdia alatt. Örökös menzeszben ázunk szét, ezért jó egy bőröndre akadnod. Itt és most, holnap és azután... Nem vagyok különösebben bogaras ember, s hogy pjégís ezt a jelzőt aggatták rám ismerőseim, ennek egyetlen oka van: megneveltem csótányaimat. A tenyeremen hordozlak, s te mégis utálod azt. Igaz, hatalmas, és izzad, de így jobban látlak. dikált a párja, a harmadik pedig félbehagyott vacsorám körül szimatolt. Elrettentem: kitört a csótányinvázió?l Különféle szférák csaptak össze agytekervényeimben, rohantam áldott jó házinénimhez, s akkor fekete foltként buggyant ki belőlem a döbbenet. Manci néni — mert így hívták a drágát —. épp egy tucat csótánynak szórta a kenyérmorzsát. — Itt az etetés ideje — mosolyogta szeretetteljesen, míg én falfehéren levegő után kapkodtam. — Nagyon intelligens jószágok — magyarázza a házinéni —, nem másznak bele a levesestálba, a tűzhelyet meg a hűtőszekrényt meg sem közelítik. Előző lakóimat mégis idegesítették, de maga, ugye, más, mint a többiek — hízelgett ráncos mosollyal az öregasszony. Mit tehettem, vettem egy csótány-módszertant. s elkezdtem rovar társbérlőim didaktikus nevelését. Legelőször a rovarirtószer használati utasítását magoltattam be velük. Megtanulták, de nem értették, így hát kénytelen voltam kétségbe vonni intelligenciájukat. A Holnap rigmusai „Zirodalmi zsemlét“ ettem vacsorára, Holnap majd megmondom, megfekiidte-e a gyomrom. Mórocz Mária: A háznak is van izé... na... micsodája. Mért ne tehetne a magyarban is nőnem? Hizsnyai Zoli: Rondó szelek fújnak, adjatok egy kanalat s én megbánom bűneim. M. Csepész Szilvi: Csupa csillag vagyok, idő és tér nem gond, exponálom az örökkévalóságot. Juhász R. Józsi: szék- szószék — hangom e Táj mégis — I — bezúg —. Zsemberi Etus: A Toronyból a fákat lesem, hogyan futnak az űrlapokon. Farnbauer Gabi: Én, csak én, a lét a mindenség Hégeli agytorna, kitörni lineáris B-ként az A4-es térből. Hodossy Gyuszi: Nekem semmi nem kell, nem. kell a semmi, a semmi kell nekem. Ravasz Jóska: Ha nem fűtenek, fázom, dideregnek a lepkék, megdermednek az álmatlan percek. Patus Jancsi: Konokul akarni, bírni, itt döngetni a megunt kapukat, véremből darabokra hullik az erdő. Szászi Zoli: Kimondtam, itt minden a másé, ez az optimisták dala, s aztán ha lesz még helyük, felmásznak a hősök a fára. Hogya Gyuri: Keleti magányomban a Csiang-csiang partján Csu Hi Pu Hi követője lettem. Róla azt kell tudni, hatalmas tudós, együtt fejtük meg a Tejutat. Tálamon Fonzl: Hallom, bereteszelt cédrus-mintás ajtók krómozatlan acélkilincsét rágja az idő rozsdásodó vasfoga, s mégis vége ágyszéll komédiánknak, a borosta lehull, a függöny felgördül. Üzenek. Kurta epilógus: Nem szívelem az apró gyerekeket, mondja egy pocakos hatvanas, aki ráadásul még idült agglegény is. Nem tudnak egyedül, öltözködni, gü- györésznek és bekakilnak. Nem minden csecsemő egyforma, mondom én, van, aki foggal születik, meg különben is, majd csak kinő mind a harminckettő. D. Kovács József:- V-; KÉSEI PARÓDIÁK
