Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-21 / 51. szám
az idén jubiláltak # az idén jubiláltak • az idén jubiláltak # az idén jubiláltak # az idén jubiláltak # az idén jubiláltak Jó forrást, Csermely! Jubileumi beszélgetés Csermely. A magyar nyelv értelmező szótára szerint „az érnél nagyobb, a pataknál kisebb, Időnként esetleg ki is apadó folyóvíz“. Kassán (KoStce) Is csörgedezik egy. viszi szinte nesztelenül és rendíthetetlen szorgalommal sok-sok erdei forrás tengert is tápláló tiszta vizét a Hernádija. A Csermely ősidőktől megállás nélkül és fáradhatatlanul szolgába a várost. Erőművet ugyan nem hajt, csónakokat sem hin- táztat, ám az őt szegélyező növényzetet erőteljesen élteti, halk „zenéjével“ pedig csodálatos mődon felfrissíti megnyugtatja a morafló település fárasztó, 'degtépő hangzavarából hozzá menekülő embereket. Tizenöt évvel ezelőtt, a sokadik nekifutásra akkor újból megalakult helyi Csema- dok-énekkart is erről a kis folyóvízről nevezték el Alighanem azért mert az alapítók és a névadók e legfontosabb tényezőre, a „forrásra“ gondolva soktul megfelelőbbnek. kifejezőbbnek látták az énekkart a Csermelyhez hasonlítani, mint a Hernád- hoz. Másfél évtizede tehát két Csermelye van a kelet-szlovákiai városnak. S míg az ősi elem azalatt jóformán semmit sem vá'tozott, nem nőtt. s ki sem apadt, csak egy két kemény télen befagyott, addig ifjú „testvére“ — mint általában az amatőr feltételek mellett dolgozó műkedvelő > rsonort-'k tó néhánva — volt már dús vizű folyócska, de cérnavékony ér is Azaz: hol rendszeresen és eredményesen dolgozott, hol pedig kisebb létszámmal és akadozva Sokunk örömére „vízállása“ és „hangjátékának“ színvonala többször volt emelkedő, csúcsközeli, mint süllyedő. A zömében diákokból és dolgozó fiatalokból verbuválódott énekkar Havasi József karnagy és Kolár Péter művészeti vezető irányításával kezdettől fogva a színvonalas munka híve. 197? ban alakult, s röviddel rá a szlovákiai magyar énekkarok Fű'eken ÍFiíakovol rendezett területi versenvén már úgy szerepelt, olyan éretten énekelt, hogy a szakemberek nem győzték dicsérni 1978- ban a galántai Kodály Napokról első díiial és aranykoszorús minősítéssel tért haza. Egy évvel később a XII. Bratislava! Zenei Ünnepségen megnyerte a B kategóriás énekkarok Szlovák Zenei Alap különdíját. 1980- ban a pécsi nemzetközi kórusfesztiválon szerepelt sikeresen, majd 1981-ben és 1984- ben ismét első lett a Kodály Napokon. Közben, valamint azóta Ritők Mária, lengyel László, Pristasné Homálya Erszébet. Fehér László, Juhász Ernő. Frindt Géza, Veres Erika. Havasi Zoltán. Hajnal Valéria, Tóth György, Süli János és társaik számtalan hazai rendezvényen szerepeltek, ugyanakkor néhányszor Magyarországon is méltóan képviselték Szlovákiát. Kassát, illetve a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségét. Bach „Hajnal kél“-jétől a Beatles- egyvelegig, Suchoft „Aká si mi krásna“ című művétől Kodály „Laudes organi“-jéig több mint százötven kórusművet tanultak be és adtak elő Előadásaikkal rengeteg hallgatónak szereztek örömet, szép élményt, S a Csermely előbb említett „vízállása“ a taglétszámra is vonatkoztatható Mert bárhogy vesszük, egy énekkarnak sokszor attól függ az ereje, a sorsa, hogy milyen gyakran cvserélődnek benne az énekesek, és hányán alkotják a csoportot, hányán vállalják a sok lemondással járó és rengeteg időt igénylő gyakorlást, fellépést, hányán tartiák fontosnak a csermelyek létezését és folyamatos táplálását, s mennyien vall iák Kodállyal együtt hogy az ember nemcsak az irodalmon át és főleg nem az elég alacsonyan levő utcai és kávéházi zenén át ismeri meg népének szellemét hanem saiát torkán, a saját hangszalagjain át tudja élvezni és tudatába fogadni azt az óriási erőt, amely egy népet össze tud tartani A kassai énekkart eddig közvet'enfil bő háromszázan alkották, éltették. Egyszerre a legtöbben egy évtizeddel ezelőtt Akkor nemegyszer hatvanötén is. jelenleo harmincöt negyven kitartó tagot számlál Nyilván lennének többen is. ha a karénekig, akár a „túl könnyű műfaj“ rovására, nagyobb erkölcsi és anyagi támogatásban részesülne. A folytatáshoz tehát jó, kiapadhatatlan és szennyezésektől mentes forrást. Csermely! Gazdag József — Sajnos, én csak rövid ideje vagyok elnök, sok mindent ismerek, de mindent azért nem — így fogad Teleki Béla, a Cse- madok fülekpüspöki (Filakovské Biskupice) helyi szervezetének elnöke, amikor a huszadik „születésnapját“ ünneplő Palóc Népi Táncegyüttes iránt érdeklődöm. — Menjünk el Mag József iskolaigazgatóhoz. Az iskolaigazgatót a napközi otthonban találjuk. — Beteg az egyik kolléganő, őt helyettesítem — mondja bocsánatkérő mosollyal, nyilván azt hiszi, furcsálljuk, hogy igazgató létére napközis. — A Palócról akar tudni? — kérdezi, amikor megmondom jövetelem célját, és szemére homályos pára' ül. — Nem én lennék illetékes erről beszélni, de mit lehet tennui, ilyen az élet... Erőt vesz felindultságán, nyel egyet és folytatja: — Ha a Palóc kerül manapság szóba, mindenki a huszadik jubileumról beszél, és ez lényegében igaz is, csak nem egészen pontos, mert volt ennek előzménye is. Fü- lekpüspökin már 1951-ben létezett tánccsoport. Nem is akármilyen. Sárai Sarolta táncoktató vezette, és már egy évvel a megalakulás után, 1952-ben felléptek Bra- tislavában, a Csemadok III. országos közgyűlése alkalmából rendezett gálaesten. Ez az akkor annyit jelentett, mintha a nemzetiségi kulturális tevékenység legelején voltunk, és az élcsoportok, mégpedig minden műfajból, belefértek ebbe a gálaestbe. Ez a tánccsoport tehát továbbra is működött, de csak alkalomszerűen. Ha valamilyen műsorra vagy ünnepségre készültünk, a táncosok betanultak egy-egy táncot, aztán egy ideig ismét nem próbáltak, tehát alkalomszerűen dolgoztak. 1967-ben új elnököt választottunk a helyi szervezet élére. Molnár Tibort, ö nemcsak kultúraszerető ember volt, hanem olyan, aki minden erejét hajlandó volt latba venni a hazai magyar kultúra érdekében. Elnyűhetetlennek ismertük. Ö vetette fel a gondolatot, hogy alakítsunk olyan táncegyüttest, amely rendszeresen dolgozna, és nemcsak mondta, hanem neki is fogott a megvalósításnak. Szervezett, embereket győzött meg, gondoskodott az anyagi feltételekről, táncosokat toborzott. Neki köszönhető, hogy 1968 őszén megalakult a Palóc táncegyüttes. Az igazgató szemére ismét pára ült, hangja elcsuklik. Mondjuk el helyette mi, hogy Molnár Tibor nemcsak kezdeményezője, megalakítója volt a Palóc együttesnek, hanem két évtizeden keresztül istápolta, gondozta, sikerről sikerre vezette, Koreográfusok, táncosok, zenészek jöttek és mentek. Molnár Tibor maradt, és tette, amit kellett. Akik gyakrabban látogatták az országos versenyeket, fesztiválokat, mind barátként ismerték a mindig mosolygó Tibort. Húsz év után ugyanolyan lendülettel, ambícióval, mint húsz évvel ezelőtt, az alakításkor, készítette elő az együttes jubileumának megünneplését. Röviddel előtte azonban a halál váratlanul véget vetett életének. Sors? Tragédia? Mindenesetre a természet kegyetlen fintora. >— Mint minden tánccsoportnál, nálunk is gondot okozott a zenekar — folytatja az igazgató —, de nekünk ezzel is egy kicsit szerencsénk volt. Noskó Károly, a falu ácsmestere, a fülek! (Filakovo) zeneiskolában tanult hegedülni, és volt zenekara. Amikor megtudta, hogy egy ilyen együttes alakult Püspökin, felajánlotta segítségét. Tizennégy évig, 1982-ig kísérte a zenekar az együttest, illetve még ma is kíséri, csak a prímás cserélődött ki. Noskó után ifj. Balog Ernő, az addigi másodhegedűs vette át a vezetést. Szerencsénk volt a táncoktatőval is, hiszen koreográfusnak olyan embert sikerült megnyernünk, mint Székely István, aki Magyar- országról járt át ide próbákra. Egy ideig nem dolgozott nálunk, de a közeljövőben ismét átveszi az irányítást, tanítást. Ez mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a Palóc megalakulása után nagyon rövid időn belül felsorakoztt a hazai magyar élcsoportok közé, és majdnem két évtizedig kiegyensúlyozott teljesítménnyel az élvonalban van. Bízunk benne, hogy a jövőben is így lesz. Ilyen kerek évfordulókkor általában amolyan statisztikát szoktak felsorolni, hogy hányszor és hol lépett fel az együttes, hány táncot tanult be, mennyi oklevelet, díjat kapott ... Én ezt nem tartom helyesnek, a statisztika a beszámolókba való. Nem a sikerek felsorolása adja meg egy együttes értékét, hanem az, hogy ha elhangzik a neve, a táncot szeretők tudják, kikről van szó, teh0t ha az együttes a köztudatba vonul. Azt hiszem, a Palóc nevének jó csengése van a táncosok világában. No meg az sem közömbös, milyen emberek hagyják el az együttest, amikor befejeződik táncos „pályafutásuk“, mert hiszen az együttesnek nevelnie is kell. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan emberek, mint Varga Ervin, az Ifjú Szívek koreográfusa, vagy Szvorák Katalin közismert népdalénekes is a Palócban tette meg az első lépéseket a népművészet fellegvára felé. Horváth Rezső Virág, s ha már virág, sízép is lehetne, de mert a mezők szélén virít, a kutya sem törődik vele, oly szerény. Oroszlánszá], ez a másik megnevezése. Így már hivalkodőbb, de egy gyermek- tánccsoport keresztelőjén kicsit talán bizarrul hatna. Maradt a Tátika, tíz éve ültette egy Hodek Mária nevű kertész, azóta a virág magvait hullatta, gyökeret eresztett, megsokasodott, kivirult. Kivirult annak ellenére is, hogy akadtak vegyészek, akik különféle laboratóriumokban különféle Tátika-ellenes gyomirtó szert kotyvasztottak, és éjnek idején, boszorkányos órákon széthintették a Csallóköz Ekel nevű kiskertjében. De a bájoló szerek hatástalannak bizonyultak, sőt különleges vegyület gyanánt, még néhány olyan nyomelemet is tartalmaztak volna, amelyek immunissá tették a Tátikát bizonyos külső kórokozók alantas támadása ellen. Most, hogy sihederkorbe cseperedett, már egyre nehezebb eltitkolni léteTÁTIKA, TÁTIKA zését, mind több botanikus fedezi fel gyűjtőútján, s értekezések jelennek meg róla különböző szaklapok hasábjain, többnyire Tátika-jelenségként írnak róla. Latin megnevezését egyelőire titkolják, talán csak abbőil a megfontolásból, hogy más kiskertekben még nem sikerült elszaporítani, s ha megfogant is valahol, az eredetinek csak halvány másolatja sikeredett. Ekelen, még mielőtt a Tátika egyik- másik hajtása elszáradna, az utóbbi időben átültetik, s ha az gyökeret ereszt, a summások rendjébe kerül. Tízéves lett hát a Tátika, s a magányos kertész, Hodek Mária egyre több támogatóra talál. A falu, a környék, s hiszem, hogy szőkébb hazánkban is sokan vallják már magukénak azt a csapatot, amely nemcsak tiszta forrásból tud meríteni, de az elszeny- nyesedett vizekből is kiszűri a kristályt és azt felmutatja nekünk. Soóky László v
