Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-12-14 / 50. szám

új ifjúság 7 Hjü/PSOB KULCSÁR TIBOR ROVATA Mester Mária: Nyílt levél, vádiratként Kedvesem! Ö, miért is szólítottalak ilyen gyengéden, szerelmesen ..fel­lengzősen? Chéri — mondtam —, így foglak hívni, ilyen sikkesen. Elvarázsolt várkastélyban éltem so­káig, melyet sűrű, rózsaszínű köd vett körül. Hirtelen felszállt a köd, olyan gyorsan, mintha ciklon hajtotta volna el, és megvilágosodott előttem minden. Tisztán láttam. A valóság megdöbben­tő, rémítő volt. Egy szörnyeteg állt előttem. Chéri, a szörnyeteg. A ked­vesből egy eddig Ismeretlen mutáció következtében szörnyeteg lett. Hétfejű sárkány. Féreg. Undorító varangyos béka. Futni kezdtem, nehogy nyálkás le­gyek tőled. Nehogy tüzet okádj rám, melytől ugyan nem égek el, még csak meg sem perzselődöm, de lecövekel- nék, megmerevednék, és borzadállyal kellene szemlélnem, mint csókolgat­nád végig szájnak becézett szívó-tapa­dókorongoddal, félelemtől és iszonyat­tól (vigyázz, nem a vágytól!) reszkető testemet... Hanyatt-homlok menekül­tem ... Te sztentori hangon kiáltottál valamit lehet, hogy épkézláb mondatot, de valószínűbb, hogy artikulálatlan üvöltést hallattál. Rohantam, mint az űzött vad, mégis elfogtál. Dulakod­tunk. Éreztem, hogy izzadsz, mocskos pocsolyák gyülekeztek bőrödön. Újra elfogott a hideglelős viszolygás. Le­győztél. Lám, dulakodásban is. Diadalt éreztél, ugye? Letepertél, legyűrtél, két vállra fektettél. — Gyűlöllek — sziszegtem. Azt is mondhattam volna, hogy utállak, ilyen egyszerűen, de én még dühömben is képes vagyok megválogatni a szavai­mat. Miért vert meg ekkora önkontrol­lal az isten? A lehető legősztntébben kimondtam, amit éreztem, te viszont teátrálisnak vélted a viselkedésemet, a női kacérság netovábbja, gondoltad. Akkor első ízben passzívan eltűrte­lek, mint egyes frigid nők, akikkel egykor összeakadtál, és akiket megve­tően jellemeztél. Első ízben lettem egy szörnyetegé. És utoljára. Nem a ful­lánkod mérge bénított meg, hanem megrökönyödésem kárhoztatott mozdu­latlanságra. Neked, chéri — mondtam egyszer szemrehányóan —, életformád lett a promiszkuitás. Nem hatoltak el lelki- ismeretedig a szavak (kérdés, van-e egyáltalán lelkiismereted?), Lehet, hogy rosszul hangsúlyoztam a monda­tot, de több mint valószínű, hogy azért nem ébredt fel benned a bűntudat, mert végtelenül cinikus ember vagy. S ha már ízelítőt adok a hibáidból, azt is kijelentem: rendkívül kényelem­szerető vagy. Nem csodálkoznék, ha elkorcsosulna a lábad. Lehet, hogy 'lustaságod az oka, hogy semmibe ve­szed az embereket. Képes voltál valaha életedben áldozatot hozni valakiért? Soha! Te viszont elvártad, hogy akár tűzbe menjenek érted. A két szép sze­medért. Milyen naiv teremtés voltam! Bevettem a maszlagot, amelyet a „mo­dernség elmélete“ címen szervíroztál. Legalább egyszer öntöttél volna nya­kon valami szirupos vallomással! Be­lőled valamiféle radikális beavatkozás folytán kiveszett minden, ami egy pa­rányi párhuzamot is vonhatna a ro­mantikával. — Beléd estem — mondtad. Látod, még a nagy szavaktól is tar­tózkodtál. Inkább lezserül fejezted ki magad, mintsem hogy súlya legyen a mondanivalódnak. Mert te az érzelem­nyilvánítást érzelgős hebehurgyaság- nak tartod. Az elmúlt századokban nem sokra mentél volna a bókokra szomjas, elit hölgyeknél. Mivel hódítottál el? Milyen elixírt itattál velem, amitől holdkórosként bo­lyongtam utánad? Miféle ragacsos ku- limászha nyomtad a fejem, amelytől el­vakultam, orrom és fülem is bedu­gult? Milyen struktúrájú metasztáztso- kat hoztál létre szívemben s a lelkem közepében, hogy képes voltam egy belsőleg degenerált embert szeretni, s az ágyába zuhanni? Későn jöttem rá, hogy neked csak egy új nőstényre volt szükséged. Egy testre redukáltál engem, egy megkí­vánt falatra. Mindössze egy tépett szárnyú káposztalepke hiányzott még a gyűjteményedből. Szánalmas látvány lehettem a szép, tarka pillangók kö­zött. S hogy miért cserkésztél be? Mert te a mennyiségi mutatók bűvkö­rében élsz. Te kizárólag az ősi ösztöntől vezé­relve szelektáltad a másneműeket, és nagyon is éreztetted velünk, mennyire szerencsés kiválasztottak vagyunk, mert részt vehetünk az általad koreo- grafált táncjelenetben. S micsoda privilégiumokkal rendel­kezhettem! Nevetséges! Két extázis kö­zött hajlandó voltál „megajándékozni“ a szavaiddal, vagy eltűrted a „fecse­gésemet“, mert minden női szájból bu- gyogó beszédet így jellemeztél, kivéve a férfiasságodról zengett ódákat. Ál­talában azonban konokul, mély meg­vetéssel hallgattál, amit előszeretettel alkalmaztál azokkal szemben, akik sze­retni merészeltek téged. Mert számod­ra a puszta rajongás, a fagyos tiszte­let, a bálványt megillető szájtáti imá­dat jelentette a dicsfényt. Fölényed biztosítása lett életed elsődleges ér­telme. Ki végezte el rajtad azt a végzetes kasztrációt, amelynek következtében ilyen üres, visszataszítóan sivár lelkű ember lettél? Ki kódolta beléd a te- mérdeknyi hamis adatot rólunk? Ki ol­tott be ellenünk ennyire hatékony vak­cinával, vagy kész szérummal? Ki? Vagy talán ilyennek születtél? Lehet, hogy a környezeti tényezők, hatások okolhatók? Lehet, hogy erotikusán túl­fűtött mikroklímájú miliőben nevelőd­tél? Lehet, hogy megrekedtél egy al­sóbb szinten, mint az infantilisek? Furcsa, hogy már a te korosztályodban is élnek ilyen önző, emóciók nélküli lények. Akkor mi lesz a jövő nemze­dékkel? El tudom képzelni, hogy jön majd egy őrült nyelvújító, aki kitörölteti a szótárból azt a szót, hogy szerelem. A nemek kapcsolatából kiveszik, nem fogják védeni, számon tartani, mint az állatokat, melyeket a kipusztulás fe­nyeget. Tehetetlenül, egyfajta közöny­nyel, debflekhez Illő, ijesztően üres, bamba tekintettel fogják nézni, hogyan agonizál a szó a nyelvújító ceruzája alatt. Senki se kel majd védelmére, mert ha egyszer léteznek olyan sza­vak, mint a szex és coitus, akkor mi­nek is lézengjen egy giccses, régimódi fogalom a világban?! Neked, chéri, csak egy telt idomú, fehérmájú fehérszemély lenne jó. S ami a lényeg, minél nagyobb önkívü­letet produkáljon. Viszont csak külső­leg rendelkezne feminin vonásokkal. Belsőleg férfi volna, mégpedig a pri­mitívebb fajtából. Igen. Egyfajta fura hermafrodita lenne méltó társad. Te egy szemernyi gyengédséget sem kívánnál tőle. Egy fikarcnyi intelligen­cia nem szükségeltetne a részéről. (Té­ged az intelligencia ugyanis egyenesen zavar.) Még az sem számítana, ha az aktus után megmarna, mint nőstény borz a hímet, vagy felfalna, mint ahogy azt az imádkozó sáska teszi. Emlékszem, úgy néztem rád, mint egy istenre, mikor „szónokoltál“. Mi­után bepillantottam kulisszatitkaidba, rájöttem, hogy amit én mérsékelt gesz- tikulással kísért okos beszédnek hit­tem, nem volt más, mint veszett han- dabandázás. Egy részeg bohóc mutat­ványa. Közhelyek kavalkádja. Talmi „tézisek“ tömkelegé. Amit én jópofa szövegnek neveztem, nem volt más, mint ízetlen duma, nyakatokért szó- csavarás, blöffök özöne. Te fene-mo­dem ember. Valójában dogmákkal, sab­lonokkal kikövezett dekadens terepen mozogtál. Te ultramodern ember ... Tudod, ha a béke szót hallom, szin­te abban a pillanatban, amikor a szó elhangzik, szeretteim jutnak eszembe. Téged már nem sorollak közéjük. Pa­radoxon lenne egy szörnyeteget sze­retni. Z. Németh István versei: Mi ez a fény? ha a horizont éjfél után csordulásig issza magát fénnyel nem biztos hogy a hajnal lehet lávatestű tűzhányó-asszony vöröslő kibontott hajjal lehet hóesés vízesés tűzesés vagy csak unalmában lángoló sötét lehet hogy egy a tomreaktor próbál la épp nemrég varratott urőnöltönyét Balatonszárszó A* költő vére a síneken: Üt a hazátlanságba. Elkerülhetetlen magasságok Kulcsra zárt szerepe. Tollvonás: Most már a miénk. Prékop Mária versei: Létkérdés Elvesztem. Már vagy két hosiszú éve. Keresem önmagamat. Megvagyok! Nem, nem én vágyók az — hisz nekem lelkem volt! Tovább! Hol vagyok? Keresek, kutatok. Ez az! Nem, ez sem lehetek — nekem arcom volt. Ez sem, emlékszem még — érzéseim voltak, és szívem. Igen! SZIVEM ... Hol vagyok? Merre vagyok? De ... várj C9ak! VAGYOK?!? Rockerek Fáradtan hívsz — szenvedj velünk! Cinikus vagy. Nevetsz, ha más sír. így jó. Neked. így jó neked? Vagy te is félsz? A nagy úttól? De te nem vagy magad. Neked nem fáj a magány. Voltál már háromszáz ember közt magad? Mennek el melletted, nem is vagy! Légneművé váltál. S ez fáj! Veletek megyek. Veletek szenvedek. Cinikus vagyok. Nevetek, ha más sír. így jó. Nekem. így jó nekem. ■BMNMMM B. B.: Mindkét prózai írása azt bizonylt­ja, hogy jó a megfigyelőkészsége, s van megfelelő íráskészsége. A becsapott gyer­mekek című elbeszélésének története In­kább egyedi, mint általános, s ez akkor is így van, ha valóban megtörtént esetet írt le. („Az igazat írd, necsak a valódit“ — írja József Attila, s ez ebben az eset­ben is érvényes!) Egy tűszűrásnyi élet­öröm című Írásával kapcsolatban idézzük kísérőleveléből az utóiratot: „Szerettem volna valamit szólni, és beleélni magam egy narkomániás lelkületébe, amely nem is biztos, hogy oly szennyes, mint ami­lyennek mi látjuk.“ A beleélés sikerült, az elbeszélés mint írásmfl is megállja a helyét, azt viszont, hogy mennyire szeny- nyes, döntse el mindenki maga.. Ml min­denesetre nem vállalkozunk rá, hogy ezt a káros szenvedélyt népszerűsítsük. — Ver­sel kevésbé tetszettek, ajánljuk, inkább a prózával próbálkozzék. Küldjön újabb írá­sokat. M. M.: Három cím nélküli, egymástól víz­szintes vonallal elválasztott írása szabad asszociációk megfogalmazása, nyomasztó élmények, emlékek mozaikszerű felvillan­tása. Az írás (vagy írások?) műfaja meg­állapíthatatlan és meghatározhatatlan. A harmadik rész bevezető sora verset sej­tet („Megtagadlak, mint sós könnyet a tenger“), az írás többi része viszont túl­ságosan is prózai, kiérleletlen. Próbálkoz­zék és idővel jelentkezzék. ? Mónika: Szerelmes versei inkább rigmu­sok, a szerelem kibontakozásának hossza­dalmas, mások számára sokszor érdektelen leírása. Pl. „Volt egy fiú, és volt egy lány, / kik őszintén szerették egymást. / Ez a szerelem nem volt közvetlen, / mesz- szlről szerettek, leveleztek. / Talán két éve jött az első levél, / benne volt min­den, ami szép. / A postásnak volt eztán dolga, / váltották egymást a levelek sor­ra. Tűi prózai sorok, nincs a versekben semmi megkapó, szürkék, érdektelenek. T. F.: Ojabb elbeszélése, főleg kísérőlevele elolvasása után tudatos alkotásra vall. Ez egyben a gyengéje is: helyenként túlsá­gosan is érezni a „tétel“ vagy „tézis“ meg­fogalmazásának a szándékát. Ettől az írás néhol mesterkéltté válik. (Ilyen momen­tum pl. a kiszemelt partner megszólítása, a vele indított párbeszéd nehézkessége. Valószínűtlennek hat az is, hogy a part­ner nem veszi észre a csalást. Ha viszont észrevette és nem árulja el, utalni kell rá. Mindezektől függetlenül az írás eléri a közölhetőség szintjét, lehet, hogy alka­lomadtán közöljük. — Az irodalom mo­dernségéről már több alkalommal Ismer­tettük véleményünket, így most eltekin­tünk az ismétléstől. — Kísérőlevele józan ítélőképességről, szigorú önkritikáról (s ta­lán túlzott szerénységéről is) tanúskodik. Próbálkozzék tovább, és Idővel jelentkez­zék. Írásaival különben később, bármelyik lapunkat felkeresheti. H. O. G.: Ojabb írása témaválasztásában merőben különbözik az előbbiektől, sok helyen szellemes, ötletes, a környezet ala­pos ismeretére vall. Elbeszélését a közlés­re szánt anyagok közé soroltuk. K. I.: Fordítását jónak tartjuk, közlésére alkalomadtán sor kerülhet. Elsősorban ter­jedelmi korlátáink miatt annak örülnénk, ha versfordításokat küldene a fiatal szlo­vák és cseh költőktől. Kérjük, a fordítá­sokhoz minden esetben az eredeti szöv* get is mellékelje. Zsa-Zsa: „Írásaimon még sok a csiszolnl- való, hiányos ismereteimet bővíteni sze­retném. Szükségem van biztatásra“ — ír­ja egyik levelében. Örvendetes, hogy min­dennek tudatában van. Egyedül című pró­zai írásának mozaikszerűsége nem válik a mű hasznára. A jellemzés lehetősége így a minimálisra csökken. Versel inkább csak őtletszilánkok, több-kevesebb eredeti meg­látással, szellemességgel. Korábbi prózai írását, melyet átdolgozott, és két versét alkalomadtán közöljük. Sz. K.: Ojabb versel semmivel sem jobbak a korábbiaknál, csak a szorgalma és a kitartása az, ami minden elismerést meg­érdemel. Egyelőre érje be ennyivel. K. B. F.: írása gyenge, nagyon kezdetle­ges, szókincse is szegényes, helyesírásáról pedig nem is nyilvánítunk véleményt. A jövőre vonatkozóan sem biztatjuk. I V

Next

/
Thumbnails
Contents