Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-14 / 50. szám
Megkérdeztük a minisztert A föld is kívánja a tudást Az érvényesülés változatai Mesebeli csoda 6 A milliárdos vagyon örököse hároméves Hosszú út az éjszakából 12 ELŐZETES a következő számunk tartalmából Örömmel tudatjuk kedves olvasóinkkal, hogy a Postai Lapterjesztő Vállalat és a Smena kiadó közötti sikeres tárgyalások eredményeként lapunk karánsonyi és szilveszteri számából 2—3 ezerrel több kerülhet a piacra. Ggy gondoljuk, ez nemcsak szerkesztőségünknek szép ajándék, hanem olvasóinknak is. Mi, mindenesetre, ajándékként szeretnénk átnyújtani ünnepi számainkat. Ezért úgy tervezzük, hogy a karácsonyi számunkban többek között megtalálhatja a kedves olvasó: az Ifjúsági Utazási Iroda jövő évi hazai és külföldi ajánlatait; az atomkori sámánok Ipoly menti tevékenységéről szóló írást; hogy miért lett az év második legjobb edzője Pecze Károly; hogyan tanulják néptáncainkat Japánban; milyen a Gh'ymes első lemeze és miért nem lehet kapni; hogyan és hol tölti a karácsonyt a DAC néhány kiválósága; milyen az ünnepi slágerlista; és még sok más érdekességet. Szerencsés vagyok Igen, mert Varga Ervin a barátom. És még mielőtt rosszmájú eszmefuttatásokba bocsátkozhatna bárki is, gyorsan leírom: azért szerencse ez a barátság, mert Varga Ervin az Ifjú Szívek dramaturg-koreográfusaként megajándékozhatott az együttes új lemezével, amelyen a Ghymes a hazai tájakon gyűjtött népdalok feldolgozásával teremt szívet-lelket gyönyörködtető táncházi hangulatot. És még mielőtt (ezek után is) rosszindulatú gondolatok Járnának bárki fejében, gyorsan leírom: nekem is van (lenne) ötven koronám megvenni a lemezt, sőt több is, hogy rokonságomat Is ily becses karácsonyi ajándékkal lepjem meg. Csakhogy a lemez a boltokban nem kapható! Ezért vagyok hát szerencsés ember e barátság folytán. Tudom, nem illik a kedélyeket borzolni saját szerencsém titogtatásával, az meg gyerekes lenne eljátszani a „nekem van, neked meg nincs“ fölényeskedő kis buggyantságot. Már csak azért sem illik, mert ellátási gondjaink miatt úgy Is mérgelődhet épp eleget a kedves olvasó. Igazából nem is az én szerencsémről van szó, sokkal inkább arról a szerencsétlen helyzetről, hogy megint megszületett valami igazán értékes nemzetiségi kulturális életünkben, olyasvalami, amit gyakran számon kérünk glccsel teli világunkban, mégsem örülhetünk neki, hiszen nem válhat közkinccsé. Nem lehet ott a karácsonyfák alatt ajándékként, hogy aztán a kölcsönös tisztelet és a bölcs békesség hangulatát ünnepivé varázsolja. Nem lehet az ifjúsági klubok tulajdona, amelyeknek műsorában egyre közkedveltebb szabadidős program a táncház, nem lehet nyilvános szószólója kulturáltságunknak, hagyományőrző tiszteletünknek, rátermettségünknek sem. Nem szállhat só- lyommadár-szabadon a dal, pedig a lemez címe is ilyesmit óhajt: Az ifjúság sólyommadár. Lehet, tévedek, amikor azt gondolom, racionálisabb indokok miatt is érthetetlen a lemez „belső használatra“ megjelentetése. Én ugyanis úgy vélem, hogy ez nagyszerű üzlet (lehetne) bárki számára, legyen az árusító az Opus, a könyvkereskedelem vagy akárki más. De ha nem lenne is kimondottan nyereséges a vállalkozás, legalább a ráfizetést lehetne mérsékelni. S nem igaz, hogy a pár százezer korona annyira semmit nem jelent anyagiak szűkére panaszkodó kulturális életünknek, hogy még a próbálkozásig sem jut el a gondolat. Talán bolhából csinálok elefántot? Ez esetben önmagam védelmére hadd mondom el, hogy a legcsodálatosabb mozaikkép is apró kockákból tevődik ősz- sze. Ráadásul nemzetiségi kulturális életünkben első próbálkozás ez a lemez, s nem is olyan apró kavics tehát, hogy bárki csak úgy átléphesse. Hogy megkérdezhettük volna, miért lépték mégis át? Meg is tesz- szük, s a következő számunkból ezt is megtudhatja a lemeztől megfosztott kedves olvasó. Addig meg vegye ezen Írást privát szomorkodásom- nak szerencsém felett. Neszméri Sándor Könyvben az Ember A könyv hideg, de biztos barát. Victor Hugo mondta ezt, úgy másfél évszázaddal ezelőtt. Hogy az eltelt időszakban, az emberiség világégéseivel és vílágégésnyi emberi élet mennyiséget követelő uralkodói évtizedeken keresztül hogyan alakult e „hideg, baráti“ viszony, nehéz tudnom. De mára újra érvényessé vált a mondatnyi gondolat, hiszen megbolydult világunkban emberi fogódzónak alig marad más, mint a könyv s a belőle meríthető eszme, erő, hit. Év végi gondolatok ezek már, igaz, s lehet, átszövi őket az elmúlás szomorúsága. Részemről — szándékom szerint — mégis inkább az év végét jellemző ajándékozási hullám kínjainak enyhítése, önszorgalomból ösz- szeállított ellen- vagy antireklámom — tudatosítom, sóhaj csupán — a tömegtájkoztatás hangzatos kijelentéseivel szemben: „Ékszert annak, kit igazán szeretünk!“ vagy: „A holnapra is gondoljon, videofelszerelést ajándékozzon.“ Komenskft hívom segítségül, aki szerint „... szép dolog az, ha valakinek szép könyvtára van. (...) Az is tudósnak számít, aki a könyveket szereti.“ Igaz, ezzel szemben én azt akartam mondani, hogy a könyv csak akkor jó barát s kapaszkodó bonyolult világunkban, ha olvassuk, ha szellemi táplálékunk, s nem dísz, lakásunk dísze. S ha valaki — értékválságos világunkban tán joggal — szememre vetné, hogy válogatni illene a könyvek közt is, hiszen különösen a kevésbé értékesek a hangosak, Pliniusszal tudnék védekezni: „Nincs olyan rossz könyv, amely valamilyen tekintetben hasznos ne volna.1“ Könnyű persze a bölcseket idézve olvasásra buzdítani általános felemelkedésünk érdekében, amire fölöttébb szükségünk van — s e kitétellel tán senki sem vitatkozik —, ám ez is költséges, s elsősorban ifjú olvasóink tehetik fel a kérdést: honnét, miből? A munkabérnek alig nevezhető kezdőfizetésük az alap- szükségletek kielégítését szolgáló ajándékozásra is nehezen teszi őket fizetőképessé, a könyv így már luxusnak számít. Alapinformációk beszerzésére meg ott a tévé, a rádió. Főleg az utóbbi segít még a rohanó élettempó, a kényszerű fusizás közben is naprakészen tájékozottnak maradni. Olvasás? Ugyan, kérem! Az élet mást igényel, az háttérbe szorítja a könyvetl Bizony, lehangoló tény ez, amelyhez az elmúlás, az év vége szomorúságának vajmi kevés köze van. Ezzel szemben, - sajnos, aligha van elfogadható érv, legfeljebb a hit marad, hogy még sincs teljesen kiveszőben a szellemi igény, hogy még ma is igaza van Babits Mihálynak, aki azt vallotta: „Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, hogy a könyvnél több az Élet és az Ember, mert a Könyv is Élet, s él, mint az Ember — Így él: emberben könyv, s Könyvben az Ember." n-sV
