Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-10-05 / 40. szám

új ifjúság 9 Teherhordók a Himalájában Mostoha élete van a teherhordónak a ne­páli Himalájában. A munka kemény, alig jövedelmez, a teherhordó korán megöreg­szik. Nepálban a teherhordók alapjában véve földművesek, akik a szűkös betevő falatot megtermelik ugyan de a falvak legszegé­nyebb rétegéhez tartoznak. Egy olyan or­szágban, ahol a munkanélküliség endemi­kus, a himaláji parasztoknak kevés a le­hetőségük arra, hogy némi pénzt keresse­nek másként, mint a hegyi ösvényeken — többnyire nagy vesszőkosárban — történő teherszállítással: sőt, fűszereket hoznak a falu boltosának, csövet, bádoglemezt a fej­lesztési tervek kivitelezéséhez, tüzelőt a hegyvidéki piacokra, takarmányt az álla­toknak, élelmet szállítanak az alpinisták­nak, hegymászó-felszerelést az expedíciók­nak. Egyébként az elszórt hegyik tanyák lakói évente egyszer gyalogolnak el a leg­közelebbi nagyobb településre, hogy besze­rezzék a szükséges sót, étolajat, vásznat. Ä teherhordót bhariya, vagy dhakray né­ven emlegetik. Nem kevés az olyan asz- szony, akik a férfiak mellett a megélhetés­nek erre a — korántsem asszonyi munká­nak nevezhető — formájára fanyalodik. Ä kosarat, melynek neve doko vagy dhakar, egyensúlyozva a hátukon viszik, egy heve­dert a homlokukon vetnek át, ide helyezve a megterhelés zömét. A heveder nyomása arra kényszeríti a teherhordót, hogy hegy­nek fel cikcakkban menjen. A légzésnek egyenletesnek és mélynek kell lennie. Mi­vel mezítláb járnak, a teherhordók zöme lúdtalpű, talpbőrük keményebb a cipőtalp­nál, érintésre teljesen érzéketlen. Egy felnőtt teherhordó 85 kilót, sőt en­nél is nagyobb súlyt képes a hátán vinni. Egy jól megtermett európai alpinista kép­telen felemelni anélkül, hogy megtántorod- na, egv akkora terhet, amekkorát a mind­össze egy méter ötven magas rai vagy ta- mang hegylakó egész napon át cipel. Rész­ben technikai kérdés, részben arra vezet­hető vissza, hogy ezeknek az embereknek nincs más választásuk. Edmund Hillary, az Everest meghódítója, jelenleg Oj-Zéland indiai és nepáli főbizto­sa ma is ámulattal emlékezik vissza egy teherhordóra, aki mintegy száz kilő súllyal a hátán vele azonos ütemben mászta meg a junbesitől a Takshinduhoz vezető alpinis­ta pályát Kelet-Nepálban. Ä meredek, gyakorta veszélyes ösvénye­ken a nehéz kapaszkodót rövid szünetek­kel szakítják meg, ilyenkor a rakományt vastag bottal támasztják ki. A teherhordó hátradől, és saját lábaiból, valamint a bot­ból amolyan háromlábú „tartószerkezetet“ képez. Persze, ilyen helyzetben nehéz hosz- szú ideig megtartani az egyensúlyt. Szeren­csés esetben találnak egy egy sziklapadot, melyre ráhelyezhetik a terhet, egy fát, amely árnyékot nyújt, s a közelben cser­melyt, patakot, hogy szomjukat oltsák. A pihenő, természetesen nem nyúlhat hosz- szúra, a málhát ismét vállra kell emelni, s nekivágni a hegynek, mielőtt a lábiz­mok kihűlnének. A leereszkedés, mint minden hegylakó tudja, még nehezebb A Himalája lejtőin kidolgozott technika szerint a combizmokat megfeszítve, de rugalmasan kell tartani, apró, gyors léptekkel haladni, könnyedén csúsztatva a lábat egyik kőről a másikra. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1967- ben tett ajánlása értelmében az 55 kilo­gramm a maximális súly, amelyet „kézi erővel“ egy felnőtt férfi szállíthat. Am az érvényben levő szabályozások országról or­szágra más és más súlyhatárt szabnak meg: a Német Demokratikus Köztársaságban ez 45 kg, Mexikóban 56. Bangladesien és Pa­kisztánban 90 kg. Indiában viszont a hiva­talosan megengedett terhelés 100 kg. Per­sze azt is figyelembe kell venni, hogy pél­dául a dokkmunkással ellentétben, aki csak pillanatokig, esetleg percekig emeli a nagy súlyt, a nepáli teherhordó megállás nélkül hosszú órákig menetel, napokon át. A hosszan tartó expedíciók idején a te­herhordók élelme a szattu — lisztté őrölt kukorica vagy száraz magvak. Az ebédszü- i netben előveszik ütött-kopott alumíniumtá­laikat. a szattuhoz vizet kevernek, sóval, vörösborssa! ízesítik. Ezt fogyasztják. És ez az a pillanat, amikor egymással szót váltanak. Egyébként a teherhordó még cso­portmunka esetén is igen magányos. Ot közben az egyenletes légzés nem engedi meg, hogy énekeljenek, dúdoljanak, vagy beszélgessenek. Ha rájuk esteledik, házi szövésű pokrócba burkolóznak, s a szabad ég alatt is elalszanak. A teherhordó számára mindennek a ne­továbbja, ha szaheb mellé szegődhet, aki­nek segítségre van szüksége ahhoz, hogy elérje a Himalája csúcsait. Ez mondhatni, a serpák exkluzív területe, bár az utóbbi időben más hegyi törzsek tagjai is becser­késznek ide A serpák pedig kezdenek megválni ettől a foglalkozástól, hogy ex­pedíciószervezéssel, illetve magas hegyvi­déki idegenvezetéssel foglalkozzanak. Ä környék teherhordói a serpák virágzó kereskedelmi központjában, Namchéban gyűlnek össze a hetivásárokon. A hátizsák­kal, fényképezőgéppel, vizeskulaccsal fel­szerelt külföldiek elvegyülnek a serpák és a többi hegylakó tömegében, akik közül so­kan oly messziről jönnek, mint ahol a Okhaldhunga van, hogy eladják a házuk körül megtermelt zöldségfélét és egyéb ter­mékeiket. Visszafelé üres kosárral már csak két nap az út. Nepál fejlesztési erőfeszítéseinek közép­pontjában az autóutak építése áll, hogy kapcsolatot teremtsenek az emberi telepü­lések között. Az eddig épült utak megnyi­tása elősegítette e hegyi ország lakosai­nak egymáshoz való közelítését, megköny- nyítette a közlekedést, előnyére vált az áruszállításnak, rendkívül sokat nyert a nemzetgazdaság. A teherszállítók Nepál-szerte használják a gékocslutakat, de leginkább csak azért, hogv sima felületükön lépkedjenek, hiszen legtöbbjük számára még a legszerényebb autóbuszárak is túl magasak Mert a teher­hordói mesterség egy bizonyos társadalmi­gazdasági állapot, a hegyvidéki társadalom anyagi nyomorának megnyilvánulása. Itt az élet túlságosan egyszerű, az em­berek túl szegények, és túlságosan nehéz a szállítandó teher. Úgy vélem, a teherhor­dói mesterség el fog tűnni, mihelyt a hegy­vidékre is eljut a gazdasági fejlődés, mert a teherhordó ,élete szerfölött nehéz. CSALÁDOS FIATALOK KLUBJA Van ilyen Lenlngrádban. És nem Is egy. A legnagyobbat a belvárosban ta­lálni egy-régi palotában, amely valaha a Juszupov hercegi család tulajdona volt. Ez ma a művelődésügyi dolgozók kultúrpalotája. Szombat van, esteledik. Fiatal párok mennek a palota felé. Vannak, akik már az utcán köszöntik egymást, ér­deklődnek: „Hogy vagytok? Mi újság?“ Más párocskák, bátortalanul lépnek be a kapun, mert most jöttek ide először. Egy tükrös falú kis teremben könyv­árus rakosgatja a portékáját. „Tudni­valók a családi élet etikájáról és pszi- hológiájáról“, „Embert nevelni“, „A kamasz fiziológiája“ — néhány cím a sok közül. A palotában a könyvárusí­tás — hagyomány. A következő terem mennyezetét gyö­nyörű stukkó díszíti. Ez a vendégszo­ba, kényelmes ülőbútorokkal, alacsony asztalkákkal. Amíg a klubtagok gyüle­keznek, elbeszélgetek néhány fiatal párral. Borisz Szidorov technikus, a felesé­ge, Vera, geológus. Azt mondják, szép egyetértésben élnek és nevelik négy­éves kislányukat. Vita? Előfordul, ter­mészetesen. Vera azt mondja, például amiatt szoktak összezördülni, hogy Bo­risz túlságosan szigorú a gyerekhez. Korábban azt hitték, ha két ember sze­reti egymást, nem kell nagy tudomány a családalapításhoz, a gyermeknevelés­hez. A valóságban ez nem ilyfén egy­szerű, a barátaik ezért azt javasolták nekik, hogy iratkozzanak be a csalá­dos fiatalok klubjába. Nem volt rossz ötlet, mert sok érdekes, hasznos dol­got tudtak meg. Vegyük először azt, hogy összeismerkedtek hasonló korú fiatal házasokkal, kicserélhették a ta­pasztalataikat. Másodszor, elbeszélget­hettek orvosokkal, pszichológusokkal, arca gondterhelt. Á neve Ljubov Pet­rova, foglalkozása villamosműszerész. — Miért van egyedül? — Eljöttem, mert választ akarok kap­ni egy olyan kérdésre, amely nekem nagyon fontos. Van egy hatéves kis­lányom, de ahány felnőtt van a csa­ládban, mind a maga szisztémája sze­rint akarja őt nevelni. Hogyan lehetne ezt az egészet jól összehangolni? Min­dent, amit itt hallok, odahaza megbe­szélünk. Még egy asszonyt látni itt egyedül. Első pillantásra kitűnik, hogy nem kis­gyermekes mama, inkább fiatal nagy­mama. Aztán kiderül, hogy sem ez, sem az. — Nekem sok gyermekem van, több tucat — közli Tamara Golenka. — Óvó­nő vagyok. Sok csemetém van, akik­nek a mamája nem ér rá bejönni a klubba. Én viszont olykor beülök egy kicsit, hallgatom, amit mondanak, jegy­zeteket csinálok, aztán a szülői érte­kezleteken beszámolok róla, hogy mi­lyen tanácsokat adtak a pszichológu­sok, pedagógusok. Láthatjuk tehát, hogy a klubtagság különböző korosztályokat képvisel, de azért a fiatal házasok vannak többség­ben. Sokan elhozzák a gyermekeiket is. A négy-ötéves gyerek már könnye­dén otthagyja a-$züleit, hogy a peda­gógussal a palota más helyiségeibe menjen, ahol festményeket, szobrokat láthat, rajzolhat, gyermekfilmeket néz­het. Minden összejövetel programja úgy van összeállítva, hogy a fiatalok ne csak előadásokat hallgassanak, vitat­kozzanak. Van egy kis koncert, vagy színdarabot mutatnak be. Szerveznek közös sétákat, elmennek például a bo­tanikus kertbe vagy múzeumba. (APN) Világkiállítás készül A tokiói városi tanács beleegyezett, hogy világkiállítást rendez A jövő vá­rosai és az emberi tevékenység témá­ra. A világkiállítást egy Tokió melletti városban fogják megrendezni, amely most épül a Tokiói-öbölben. Az amerikaiak félnek a radontól Az amerikai szakértők figyelmeztetik a lakosságot, hogy minden háztulajdo­nosnak ellenőriznie kell, van-e az épü­letben radon nevű radioaktív gáz. Egy tanulmány szerint ugyanis legalább 3 millió amerikai, házban és lakásban a lakók belélegzik ezt a gázt, amely tü­dőrákot okoz, és évente 20 000 ameri­kai esik áldozatául. Megállapították, hogy a radon, amely a föld alatti urán­rétegekből szivárog ki, majd minden amerikai államban megtalálható. Min­den amerikai önkiszolgálóban kapható a készülék, amellyel meg lehet állapí­tani a radon Jelenlétét. A radon a föld alól szivárog ki, repedésekből, va­lamint a házak alapjaiból. A szakértők' azt ajánlják, hogy ezeket a repedése­ket be kell tömni, és gyakran kell szel­lőztetni a pincében. A gáz színtelen és szagtalan, tehát nehéz megállapítani je­lenlétét, erre biztonságosan csak a szakértők képesek. Ugrásszerűen növekszik a kábítószer-fogyasztás Az elmúlt 10 év alatt a kokain fo­gyasztása az egész világon 60-szorosá- ra emelkedett. A marihuánáé megkét­szereződött, a heroiné megkétszerező­dött, a hasisé pedig meghatszorozódott. Ezt bizonyítja az is, hogy a világ kü­lönböző részeiben egyre nagyobb meny- nyiségű kábítószert koboznak el. A portugálok fedezték fel Ausztráliát?, Az ausztráliai The Sydney Morning Herald hírül adja, hogy több ausztrár Hal történész olyan elméletet állított fel, hogy a portugál tengerészek nem sokkal Amerika felfedezése után, 1500 körül Ausztrália keleti partvidékén ha­józtak. Erre még nincsenek bizonyíté­kok, de egy úgynevezett mahagóni ha­jót emlegetnek. Erről először 1836-ban írtak, amikor Viktória államban, Warr- nambool helységnél néhány száz mé­terre a parttól egy hajót találtak a tenger fenekén. A hajó szokatlan alak­ja és felépítése miatt a szakértők úgy vélték, hogy a XVI. századból szárma­zik. 1880 körül a tíajóroncs elsüllyedt a homokban. Csak tíz-egynéhány év múlva próbálták meg a 14 méteres ha­jót kihúzni a homokból. Most újból megkísérlik kiemelni, ehhez az ausztrá­liai hadsereg is segítséget ígért. Elégettek négy tonna kokaint Peruban elégettek négy tonna ko­kainpasztát és 72 kiló tiszta kokaint, A kábítószer feketepiaci értéke 120 mil­lió dollár, A kokain alapanyagául szol­gáló növény 90 százalékát Peruban és Bolíviában termesztik. Pekingben megemlékeztek Tolsztojról Pekingben megemlékeztek Lev Tolsz­toj orosz író halálának 160. évforduló­járól. Tolsztoj műveinek legnagyobb részét már lefordították kínai nyelvre. Metró Alma-Atában Kazachsztán fővárosa is csatlakozik a földalatti vasúttal rendelkező 14 szov­jet nagyvároshoz. Alma-Atában a na­pokban kezdték meg az első metró- állomás, az Oktyabrszkaja helyének ki­ásását. Az első, a városközpontot a nyugati lakótelepekkel összekötő 8 ki­lométeres szakaszt a tervek szerint 1991—1995-ben adják át. További két vonalat szándékoznak építeni. Összesen 40 kilométernyi földalatti vasút építé­sét tűzték ki célul Kazahsztán főváro­sában. T pedagógusokkal, szexopatalőgusokkal. Egy másik fiatal pár Nincsenek még húszévesek sem, Viktorija Malova és Vagyim Klenovszkij. A leány titkárnő, a fiú szerszámgépkezelő. Mindketten főiskolások esti tagozaton, — Most még jegyesek vagyunk. Es­küvő csak az év végi vizsgák után lesz. A házasságot komolyan gondoljuk. A közelmúltban hallottunk egy előadást, az volt a címe, hogy „A családi élet zátonyai“. Azt szeretnénk, hogy a mi hajónk szerencsésen elkerülje a záto­nyokat . .. — Milyen hasznos dolgot tanultak itt a klubban? — Volt egy érdekes előadás például a háztartás titkairól — mondja Vikto­rija. — Hogyan osszuk be a pénzt, ho­gyan tervezzük meg a kiadásokat, ki legyen a „pénztáros“? Aztán volt egy másik előadás arról, hogyan rendezzük be hangulatosan, kényelmesen a lakást. A harmadik meg arra tanított, hogyan öltözzünk. Félrehúződva egy fiatalasszony ül,

Next

/
Thumbnails
Contents