Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-09-07 / 36. szám

I — és hadd tegyem rögtön hozzá: jő híre. Viszont az bosszantó, hogy a kétszeres-háromszoros túljelentkezőkből kiválasztunk húszat, aztán egyesek az utolsó pillanatban meggondolják magukat. Körülbelül fele-fele arányban jönnek lányok és fiúk, sokan vannak a cseh országrészből is — Prága, Pro- stéjov, Znojmo környékéről. A tábori élet színes és sokrétű, de erről bővebben Marián tudna beszámolni, mert egyike azon három Instruktornak, akik a táborozók szabadidejét megszervezik és Irányítják.

— Itt az a cél, hogy. mindenki jól érezze magát — mondja Marián. — A munkáról már esett szó, esetleg még annyit tennék hozzá, hogy napi hat órát dolgozunk, így van elég szabadidőnk. Minden napra demokratikusan kijelöljük a házőrzőket, a szakácsokat. Én járok bevásárolni, és készítem elő a foglalkozást. A program kötetlen, aki nem akar, nem vesz részt benne. Nehéz lenne mindent felsorolni, ami történik, de talán egy-két érdekességet megemlítek. A zene nálunk nem diszkó, hanem háttérzene. Mert ugye más az, ha este a tábortűznél valaki pengetni kezdi a gitárt, és énekel. Volt előadás a fényképezésről meg komolyzeneest. Jacques Prevent költői munkásságáról gyertyafénynél beszélgettünk, a táborlakók szavalták a költő verseit. Aztán volt olyan is, hogy fából rollert kellett készíteni, mégpedig olyat, amely 4,5 kilométert le is bír futni. Egy este koromsötétben felébresztettük a táborlakókat, bekötött szemmel az erdő egy ismeretlen helyére kísértük a legbátrabbakat. Egy szál gyertyát és gyufát kaptak, és a gyér fénynél vissza kellett térniük a táborba. Ma este pedig Hamupipőkével fogunk szórakozni. No de majd meglátod ...

A dingótól Hamupipőkéig

A tábor, helyesebben fogalmazva a vadászlak udvara a már megszokott képpel fogad: középen a talán mindig pislákoló tűzhely, melyen ezúttal vizet forralnak, nem messze tőle a készültségi motorkerékpár bukósisakkal, a fűztől pár méterre pedig kiakasztott alumíniumedények körvonalai csillannak meg az augusztus végi napfényben. Aztán a faliújságra téved a tekintetem. Ez is érdekesség: mindennap mindenki mindenkit értékelhet úgy, hogy nvolc különböző színű gyöngyszem adja a minősítést. Minden színnek megvan a jelentése, például a piros azt jelenti, jó voltál, a kék hogy tetszel nekem és így tovább. Hogy ki és miért mit fűzött fel a másik füzérjére, azt egy borítékban dobta be levélként az illetőnek. A levéltitkot itt szigorúan tiszteletben tartják, vagyis senki sem olvashat bele a piásik értékelésébe. Ezt itt így nevezik, ..gyöngyprofil“. Aztán esténként két kijelölt táborlakó minden retorikai tudományát összeszedve igyekszik magával ragadni a hallgatóságot. Választhatnak a témakörökből. Látogatásom napján még ilyen témákkal nem foglalkoztak, mint a narkománia, az átépítés, a hazafiság, a szex, az emancipáció stb. Érdekes viták kerekednek minden este, ugyanis a hallgatóság közbekérdezhet, vitába is szállhat ez • elmondottakkal. A háttérzene pedig szüntelenül duruzsol, míg el nem nyomja az éjszakai kirándulás és a napközben végzett munka fáradalmai után vacsorához érkező táborlakók vidám csevegése.

A hirtelen támadt tábori nyüzsgésben egy hosszú hajú lányt kérek meg, hogy mondja el benyomásait.

— Fantasztikus ez az egy hét! Biztos, hogy itt megkedveljük a természetet, megtanuljuk egymást becsülni, és szerintem jobban megismerjük egy hét alatt egymást, mint az iskolában a négy év alatt. A műsor szórakoztató, és az benne a jó, hogy sohasem tudjuk előre, mit fogunk csinálni, ml hogyan sül el. Ha egy lehetőség lesz rá, jövőre is eljövök — mondja a Bratislavából érkezett harmadikos egészségügyis Zuzka Ondrejková.

— Mi volt eddig a legszebb élményed? — A dingojáték. Engem a szőke Kubával sorsoltak össze, és huszonnégy őrára el kellett hagynunk a tábort. A párok egy napra kaptak egy tábori edénykészletet, egyhálőzsákot, két pástétomot és négy karaj kenyeret. Mindenki oda ment, ahová akart, aztán amikor visszatértünk, élmény- beszámolót tartottunk. Mi gyalog, autóstoppal Preáovon keresztül Domaáára mentünk. A tó partján éjszakáztunk, majd másnap ismét több megszakítással, valóban érdekes módon, szerencsésen visszaérkeztünk. A pástétomot is, a pénzt is visszaadtuk, sőt még paradicsomot is hoztunk a táborlakóknak. Sokat derültünk ezután, de általában minden játék után, amelyekről egyáltalán nem mondható? hogy egyhangúak, hiszen egyik sém hagyományos.

Még megvárom a vacsora előtti előkészületeket. Először megválasztják a három „színtársulat“ vezetőjét, majnd mindenki társakat választ a csoportjába. Aztán kisorsolják, ki milyen műfajban fogja előadni Hamupipőke meséjét. Az . egyik csoportnak horror, 9 másiknak komédia, a harmadiknak pedig' balett jut. Nagy a derültség, de közben magasra hág az előkészületi hullám is. miközben jóízűen hozzálátnak a vacsorához. POLGÁRI LÄSZLÖ

JA szerző felvételei)

Äz opál mágikus szépségű drágakő. Már évszázadokkal ezelőtt is nagyra becsülték, a rómaiak egyenértékűnek tartották a gyémánttal, mivel a szivárvány minden színébe^ pompázó drágakőhöz hasonlót nem találtak sem a föld felszínén, sem annak mélységeiben. Talán büszkék is lehetnénk arra, hogy a méregdrága opál egyik legismertebb és leggazdagabb lelőhelye hazánk területén volt a 19. században. A bánya, amely a Goldschmidt család tulajdonában virágzott a legjobban, a mai PreSov melletti Dubníkban volt.

A Libanka-bánya hangyaszorgalmú munkásai a legenda szerint nagyon szerették a vállalkozó szellemű családot, kiváltképp a feleségét, Emmát, akinek emlékművet is emeltek a helyszínen. Emma asszony tíz gyermeket hozott a világra, s a bánya tíz bejárati folyosóját a gyerekeikről nevezték el. Aztán a 19. század második felében Ausztráliában felszíni lelőhelyre bukkantak, ami óriási konkurenciát jelentett a családnak. A föld mélyében a fogyó készletek kitermelése egyre veszteségesebbé vált, ezért a Goldschmidt család is továbbállt. Egv francia cég, a Bittner dOrient Belangenay próbálkozott újra, de pár hónap után ők is rájöttek: nem éri meg. 1922-ben a dubníkt

— egykor világhírű — opálbánya végérvényesen megszűnt termelni.

Az ötlettől a megvalósításig

Ä gigászi munkával vájt bányafolyosók több mint hatvan évig üresen tátongtak, senkinek sem tűnt fel, hogy látványosságuk mellett mennyi veszélyt is tartogatnak a sokszor kalandvágyó turisták számára. A Libanka-bánya többszintes, labirintusszerS folyosórendszere sokaknak keserítette meg az életét, akik — túlbecsülve képességeiket

— könnyelműen elindultak a föld gyomrába.

Egy kassai (KoSlce) fiatalember, Juraj Kováé a fellelhető irodalom és térképek alapján tudományosan kezdett foglalkozni a húsz kilométeres bánya folyosórendszerével. Ma úgy hírlik, ő az egyedüli, aki a bánya bármely részéből • egy szál villanylámpával a felszínre tud jutni. Rendszeresen járt ide, figyelmeztetgette a turistákat, hogy ne rombolják le az eltorlaszolt bejáratokat, semmi értelme itt opál után kutatni a meggazdagodás reményében. Meg arra is intette őket, hogy sokat ártanak a bánya mélyében élő és szaporodó, másutt már egyre gyérebben előforduló denevéreknek. Több természetbarát társával együtt szélmalomharcot vívott, a hivatalos természetvédelmi szervek pedig sok egyéb fontosabb dolgukra és üres pénztárcájukra hivatkozva csak ámították őket, de tettekre sohasem szánták el magukat.

Amikor a SZISZ SZKB több társszerzővel a ..Tökéletes tervrajzokat keresünk“ országos akciót meghirdette, Juraj Kováé is elkészítette dolgozatát. Olyan ötlete támadt, hogy a bányát úgy lehetne megmenteni az utókornak — persze, ha ezt a gondolatot a SZISZ is felkarolná —, ha a bejárati folyosókat és aknákat lezárnák, egy részében pedig múzeum nyílhatna. A pontos tervrajzokat és leírásokat tartalmazó tanulmány címe így ez lett: „A dubnfki opál- bánya-múzeum“. A dolgozat kirobbanó sikert aratott, a SZISZ SZKB támogatásáról biztosította az értelmi szerzőt és az SZISZ Kassai Városi Bizottságát, amely vállalta, hogy biztosítja a hat évre tervezett szakaszos megvalósítást. Ahhoz azonban, hogy az Életfa-tábor sátrat üthessen, kellett még a Kerületi Műemlék- és Természetvédelmi Hivatal és a bányászati hivatal beleegyezése is. Kisebb-nagyobb huzavona után tavaly először nyílt meg a dubníkl opálbánva megmentésén dolgozó Életfa-tábor. Idén nyáron ismét sort kerítettek erre a SZISZ-akcióra a fiatalok.

Térképen és a valóságban

Falnak támasztott gitár, egy Otött-kopott íróasztal két székkel, egy alkalmi polcra szerelt hifitorony és egyéb kellékek között egv térképhez lépünk.

— A piros ponttal jelölt bejáratokat már

lezártuk — mutat a térképre Ivó Krizko, a tábor ügyeletes vezetője. — jelenleg hat van lezárva, köztük a József tárna is, ahol a leendő múzeum főbejárata lesz. Tavaly óta két bejáratot megrongáltak. így ezeket az idén ki kellett javítani Ma szintén betonoztunk. *

Mivel a térkép nem sokat árul el a valós helyzetről a helyszínen folvtatjuk a bányával és a munkálatokkal való ismerkedést. A szellőző akna hatalmas káterét gondosan bebetonozták, és aznap festették be a lányok A Richárd tárna szintén vasbetonos titok lesz már minden ide érkező számára.

— Ott pedig az Apollónia tárna kezdődik jelenleg ide összpontosítiuk erőnket — mutat egy alagút felé a társaságunkban tévő Marián Zienkovsky tábori instruktor és pénztáros. Megtudom tőle azt is. hogy a húsz résztvevő aki most van Itt akárcsak elődeik, járnak a helvi erdőgazdaságnak segíteni Az erdei utakat tisztogatták és egyéb munkákat .végeznek hogv egv kicsit keressenek magukra A táborban ugvants mindenki a szabadsága vagy a szünideje

A szereposztás vidám pillanatai.

— Itt kezdődik az Apollónia-tárna — mutatja Ivó.

rovására vesz részt, és díjtalanul dolgozik. A napi háromszori étkezésre és az aprébb kiadásokra meg kell keresniük a pénzt, ugyanis anyagilag őket senki sem tárnom gatja.

Ján Balázzsal, a SZISZ Kassai Városi Bizottságának politikai-szervezési titkárával egy magánkezdeményezésre vállalkozunk. Egy tátongó, nyílt folyosón elindulunk befelé a föld gyomrába, hogy megnézzük, hogyan fest az elhagyott bánya odabent. Persze, előre megmondják, hogy ez egy vak folyosó. Azonban a villanylámpa fényénél is jól látni a kőbe vájt folyosó oldalain a hajdan ejtett vésőnyomokat. Az ember- feletti teljesítménynek tűnő. kezdetleges szerszámokkal, de főleg kézi erővel készült bányafolyosók valóban megérdemlik, hogy mintegy ezer méter hosszon bányamúzeumot hozzanak létre, kiállítva az eredeti bányászszerszámokat, az itt-ott megtalálható pszeudokarszt egyedi kőzetmintáit, megmutatva a bányászok által kiépített, ün. száraz falakat, a kőbe vájt lépcsőket és a kőlétrákat. Egyre Ijeljebb haladva, megcsodálom a nem mindennapi látványt, a kőzet- világot. Minduntalan felfedezek valami újat. érdekeset. Végül a nyakunkba csöpögő víz állít meg, s elindulunk a tízfilléresnyire zsugorodott, egykori bejárati üregen beszűrődő fény felé. jobbra-balra leágazások, üresen tátongó folyosók csábítják az embert, s csak ekkor tudatosítom igazán, milyen veszélyekkel is járhatna, ha szem elől tévesztenénk a kintről behatoló napfényt, s könnyelműen elkalandoznánk ebben a titokzatos világban.

Hogy mindenki jól érezze magát...

A tábor alkalmi központja (valamikor családi ház volt, ma vadászlak) felé közeledve a táborlakók felől érdeklődöm a titkártól.

— Az idén négy turnusban jöttek a sátortáborba a fiatalok. Az első lakók Magyarországról érkeztek. Baráti városunkból, Miskolcról július 10-én jelentkezett 21 középiskolás, és mint mondták, felejthetetlen hetet töltöttek itt. Aztán a hazai SZISZ-esek következtek egy-egy hétre 14-es létszámú csoportokban. Mi, az utolsó „adag“, húszán vagyunk. Nagy az érdeklődés, így gondot kell fordítanunk, hogy kik is jöhessenek ide. Főleg olyan tényezőket veszünk figyelembe, hogy ki hogyan viszonyul a természethez. Nem fontos nagyon propagálni ezt az Életfa-tábort, mert tavaly már híre ment

A sátortábor lakói további eligazításra várnák.

ÉLETFA-TÁBOR AZ OPÁLBÁNYA MELLETT