Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-01-27 / 4. szám

lújTpságl

Az átalakításról, a nyitottságról

a diákok véleményének tükrében

Egy nagy cél

N

emrég jelent meg a Smena Kiadóvállalat gondozásában Mihail Gorbacsov könyve Fiataloknak az átépítésről címmel. Azóta a világ számos nyelvére lefordították a szerző könyvét arról a folyamatról, amelyet röviden e két szóval jellemezünk: glasznoszty és peresztrojka. A francia diák éppúgy tudja, mit jelent, mint az angol, az amerikai vagy a kínai. Átalakítás, nyitottság. Véleménye mindenkinek van róla, biztosan az olvadóknak is. Az Ipolysági (Sahy) Magyar Tannyelvű Gimnázium és a Mezőgazda- sági Középfokú Szaktanintézet végzős diákjainak mindenesetre van, s fiatalos hévvel, a figyelő ember é- berségével fogalmazzák meg gondolataikat. Mit jelent hát nekik?

Ágoston Attila: — Jóval előbb kellett volna eljönnie azoknak a változásoknak, amelyek most a Szovjetunióban zajlanak. Gorbacsov elődei nem néztek cselekvőén szembe a kor valóságával. A gazdaság, az életszínvonal egyre stagnált, de mélyen hallgattak róla, és nem fára? doztak túlságosan azon, hogy felszámolják a problémákat. Gorbacsov, val véget ért a mély hallgatás, nyilvánosság elé kerültek a hibák, tévedések, ami véleményem szerint elkerülhetetlen volt, hiszen az emberek saját bőrükön érezték a szavak és a valóság közti különbséget. Az átalakítás nem látványos és főleg nem gyors folyamat. Én 87 nyarán Ukrajna egyik városában nyaraltam, bizony, ott még nem észleltem a változások „friss szeleit“. Vannak, akik azt hiszik, hogy a peresztrojka és a glasznoszty kizárólag Moszkvát é- rinti. Ez tévhit. A megújulásnak el kell érnie mindenhová és minden területre.

Czintula Attila: — A peresztrojkának nemcsak politikai, gazdasági eseményei vannak, a művészetben is elengedhetetlen a megújulás. A peresztrojkának köszönhetően olyan filmek, könyvek kerülnek napvilágra, amelyek eddig agyon voltak hall- gatva, még a létezésükről sem tudtunk. Itt van például Tengiz Abuladze filmje, a Vezeklés, amely évekig dobozban porosodott. A film cselekménye az ötvenes években játszódik, a hatalom túlkapásait mutatja be, az önkény uralmat, ártatlan emberek ki-, végzősét. De szólhatnék a rockzenéről is.

Kajtor Ingeborg: — Nemcsak mi nem tudtunk a szovjet rockzene létezéséről, hanem a szovjet fiatalok elől is gondosan elrejtették. Aztán amikor megszűnt a „rejtőzködés“, természetes, hogy összecsaptak a hullámok. Van, aki pártolja a kemény zenét, niások ellenzik. Ugyanúgy a peresztrojkának is megvan a két tábora. Az új vezetés biztosan felmérte, hogy nemcsak előnyei, támogatói lesznek az átalakításnak, hanem hátráltatói is, akik nem akarják befogadni az új gondolkodásmódot, és görcsösen ragaszkodnak a régi, elavult politikához.

Hiszem, hogy azért bizonyos idő múlva, ezek az emberek is belátják, hogy a változásoknak elengedhetetlenül be kellett következniük, és bízom benne, hogy általánosan el is fogadják. A Szovjetunióban is, de a világbéke megóvásában a nemzetközi kapcsolatokban is.

Varga Mária: — Mára már annyira elhatalmasodott a formalizmus, a korrupció, a tehetetlenség, hogy hosz- szú időbe telik felszámolása. Mivel a szembenézés a gyorsan változó valósággal nem történt meg előbb, számomra természetes, hogy ez a gyorsan változó valóság követelte ki a peresztrojkát és a glasznosztyot.

Dobos Nóra: — Én is azt mondom, hogy a változásoknak be kellett következniük. De talán nem kellett volna ennyire nagydobra verni. A tévé, a rádió, a sajtó ömlesztve erről beszél. Divatossá vált kimondani: peresztrojka, glasznoszty. Túlzottan „meglovagolják“ ezt a két szót. Nekem az a véleményem, hogy többet kellene cselekedni, dolgozni új módon, új formában, és kevesebbet beszélni róla, nehogy ez is szólammá, üres frázissá váljék.

Turczi Árpád: — Szavak eddig is voltak, csak tettek nem. Mo9t tettek is vannak. Az igazat be kell vallani, még ha rosszul esik is. Rá kellett mutatni a helyes útra, talán éppen a fiatalok miatt leginkább. Szükség

volt egy vezérláncra és mottóra. Már nincs direkt vezetési mód, a- mely figyelmen kívül hagyná a hétköznapi emberek véleményét, kritikáját. Most olyan vezetés van, amely egyre több dolgozót kapcsol be a gazdasági élet irányításába és a de mokratikusabb társadalmi élet meg szervezésébe.

Antal Sándor: — A legnagyobb baj eddig az volt, hogy a meghirdetett Jelszavak ellentétben voltak a valósággal. így, természetes, hogy az emberek bizalma, hite megingott. Gorbacsovék nem tűrik a képmuta tást, és ez jó. Űj gondolkodást hir dettek meg, amelynek szerintem az az alapja, hogy mindenkinek vállalnia'kell .minden szinten a felelőssé get munkájáért. A hibás, rossz lépésekért is. Eddig nem lehetett ezek ről nyíltan beszélni, pedig éppen a nyitottság kell, a társadalom ellenőrző szerepe a továbblépéshez.

Pásztor Árpád: — A peresztrojka erősségét abban látom, hogy nem titkolja el a problémákat. Aki nem végzi tisztességesen a munkáját, le gyen szó akár párttagról vagy háborús hősről, felelősségre vonható. A fiatalok kibontakozása sem attól függ, hogy kinek ki az ismerőse. Ezeknek a kérdéseknek a felismerése, nyílt tárgyalása már fél siker. Bízom abban, hogy ez a hangnem és hangulat a nemzetközi kapcsolatokra is jellemző lesz.

Ennyi a diákok véleménye. Én meg hozzáteszem, bízom abban, hogy a közeljövőben még jobban elmélyednek az új gondolkodásmód tanulmányozásában, és még ennél is jobban bízom abban, hogy ők már új módon fognak cselekedni, dolgozni. BALÄZS ZSUZSA

Zolczer László felvételei

előtt

Kottner Amáliát, a rozsnyól (Roi- fiava) P. J. SafárlR Gimnázium negyedikes diákját ezelőtt két évvel választották az iskolai csúcsbizottság élére. Nemcsak a diákok, hanem a pedagógusok véleménye is, hogy azóta minőségi változás állt be a SZISZ munkájában.

— Nem kezdtünk mindent az alapoktól, csak egy kicsit igényesebbek és következetesebbek lettünk a tagsággal szemben. Nálunk lényegében mindenki tag, tehát nem történhet meg, hogy valaki kilóg az osztályközösségből. A vezetőségi gyűlések rendszeres megtartáséra, a tagok önálló munkájára és annak ellenőrzésére helyezzük a hangsúlyt. Jó érzéssel könyvelhetjük ma el, hogy iskolánkat a járásban, sőt azon kívül is eredményeink tükrében ismerik és emlegetik — mondja Amália. — Bizonyára számodra sem ismeretlen a Búzavirág vagy a Haviar néptánccsoport, amelyekben diákjaink is tevékenykednek A középiskolások szakmai versenyében elért sikereink sem lebecsülendők, hiszen az elmúlt tanévben ketten is eljutottak az országos döntőig. A sport- eredményeinkről szólva elmondhatom, hogy diákjainknak a fele a rátermettség! jelvény viselője.

Az iskolai SZlSZ-bizottságnak és az elnöknek oroszlánrésze van abban, hogy a tanulást, a szakköri munkát szívügyüknek tekintik a diákok. Negyedévente meghirdetik a tanulási aktivitás és példás iskola- látogatás hetét, ami tovább serkenti az érdeklődést és az osztályok igyekezetét. Amália szintén jeles tanuló, s ha minden jól megy, jövőre a Bratislava! Közgazdasági Főiskolán folytatja tanulmányait, mert — mint vallja — ezelőtt négy évvel a to- Wíbbtanulás szilárd elhatározásával jött ide. A mostani tanévben két nagy esemény is várta. Kassán (Ko- §ice) a SZISZ kerületi konferenciáján a IV. kongresszus küldöttel közé választották, és hát előtte az érettségi vizsga.

— Nagyon örültem a megtiszteltetésnek, hogy a prágai kongresszuson, ezen a legfelsőbb fórumon, nemcsak iskolánkat, hanem a járási székhely diákságát is képviselhettem. Sokat tanultam ott, szerintem fontos dolgokról volt szó: fény derült a középiskolai alapszervezetek munkájának hiányosságaira, a formalizmusra, a sokszor erőltetett versenykiírásokra, a statisztikai túlkapásokra, arra, hogy a politikai oktatás sok helyütt az osztályfőnöki órák talajára csúszott. De utat is mutatott a kongresszus, és a meghirdetett RADIM-mozgalom elveit a további felemelkedés szolgálatába állította. Azóta én átadtam az elnöki stafétabotot egy diáktársamnak, de a mozgalmi életnek továbbra sem fordítottam hátat, csak most fontosabb az érettségi, a SZISZ-ben meg a folytonosság. Én a későbbiek során szeretném a főiskolán vagy valamelyik munkahelyen kamatoztatni eddigi tapasztalataimat.

Ahhoz, hogy a két lehetőség közül az előbbi váljon valóra, helyt kell állnia az érettségin. Ma még pontosan nincs körvonalazva az új koncepció szerinti vizsgáztatás, így még abban sem ringathatják magukat a mostani negyedikesek, hogy ismerik az ábrát, tudják, mik a követelmények.

— Nem érzem magam kísérleti nyúlnak, és nem vagyok borúlátó. Amit eddig megtanultam és amit még megtanulok, annak bizonyára csak hasznát láthatom nemcsak a vizsgán, hanem a továbbiakban Is. Egy cél lebeg előttem: jelesre szeretnék érettségizni, és aztán sikeresen felvételezni a főiskolára.

Kép és szöveg: Polgári László

Ágoston Attila Varga Mária

Czintula Attila Kajtor Ingeborg Pásztor Árpád

Dobos Nóra

Antal Sándor

Turczi Árpád

L

assan minden elcsendesedik a kremnicai pszichiátria környékén. Esteledik, elhalkultak a szomszédos üzem kipp-kopp zajai, a közeli vasútállomás is kihaltnak tűnik. Ideális most a szanatóriumi miliő. Az elkerített terület gyomrában halványzöld és barna kétemeletes épületek sorjáznak. A háború után épültek laktanyának.

Idős nénikék botorkáló csoportja bukkan elő az egyik épület mögül. Fél hét, ez a séta ideje. Jönnek hosszan, libasorban, nehezen birkózva meg a tóhoz vezető kaptatóval. Lesújtó látvány. Többségük emberi roncs, eleven hulla. Az újságíró megdermed, az egész egy hatalmas libabör-borzongás. Leülnek a fa- padra, vagy a nővér unszolására körbetipegetik a tavat.

Pár perc, és feltűnik a férfiak csoportja. Vegyesen fiatal és középkorú, elmebeteg, Idült alkoholista és toxikomániás. Együtt laknak benn a zárosztályon. Egy busa fejű, köpcös férfi hatalmas magnórádiót cipel, letelepszik a lócára, mindenáron valami „jó zenét“ szeretne találni. Végre, megvan! Felcsendül a melódia. Egy húsz év körüli fiatalember összefüggéstelen gügyögéssel jelzi, tetszik neki. Táncra roggyan, bugyután rakosgatja lábait, kezével hadonászik, mígnem egy galambősz hölgy személyében partnerre akad. Röhögés, vi- háncolás rázza fel a leereszkedő est nyugalmát. Érezni az egyéni sorsok szomorú játékát.

Krisztina és a nővér

Krisztina kiválik a többiek közül. Nem túl fiatal, de még bírja szusszal. Ösztövér alakja egyre távolodik. — Gyere vissza! — veszi észre az ügyeletes nővér, és utána Indul. Erre még szaporábbra fogja lépteit, már-már meglóg a kerítésen tátongó jókora lyukon, amikor a nővér utoléri. Megmarkolja a karját, Krisztina durcás,

ZUHANÁS

nemkülönben a nővér, aztán fordul a kulcs a zárban, a szökevény számára a séta véget ért.

A tudósító meg csak ül a lócán, körülötte a vegyes társaság, Van, aki felfigyelt közülük rá, a „civilre“, a többség azonban ennek legkisebb tanújelét sem mutatja, maximális a közöny. A busa fejű cigarettát kap tőle, majd beszélgetni kezd, mintha régi ismerősök lennének.

Kati is odajön, a fiatal nővér. Júliustól dolgozik itt a férfiosztályon. Nincs még 19 éves, szülei nem fogadták kitörő örömmel, amikor bejelentette leendő munkahelyét. Nem tudta, nem tudhatta, mire is vállalkozik. Ötvenöt férfiról kell kolléganőjével gondoskodnia. Nappali, éjjeli szolgálatok váltják egymást, injekciók, gyógyszerosztás, ügyelet. Nem leányálom, a kezeltek közt sok a börtönviselt. Néha fél, érzi, tudja, kiszolgáltatottja betegeinek. Első benyomásai rémfílmmé rendeződtek benne, aztán hitte, majd csak megszokja ezt a sajátos világot, most viszont már fontolgatja, odébbáll egy házzal. Ha így történne, nem ő lesz az első. Sokan elmentek már, jönni meg nem nagyon akarnak. Az orvos is kevés, a feltételek sem kielégítőek.

Sorsok, kérdőjelek

P. D. 36 éves, alkoholista. Bíróság rendelte el a kezelését. Szemben ül a pszichológussal, kérdésekre válaszol. Négy éve már volt itt, most visszakerült. Kezét tördeli, s egyre csak azt hajtogatja, mindennek a felesége az oka. Szobafestő, munka után rengeteget, fusizott, a felesége mégsem tudott félrerakni kettőjük jövedelméből. Ezért kezdett el inni, mondja ő, majd hozzáteszi, újra az italhoz fordult, amikor felesége az ágyban is elutasította. A piától felejtett. Pár hónap■ ik&á«-*

vjr 5-0 v"-'

% Wm' ymna

ja vált: el. meggyőződése, hogy csak egy- új feleség 'segíthetne a baján. Különben semmit sem ér a gyógykezelés.

I. H. 30 éves megnyerő külsejű fiatalember. Két gyermek é- desapja. Látni rajta, mennyire szeretné legyőzni az alkoholtól és a hasonló hatást kiváltó tablettáktól való függőségét. A maga és főképp a családja érdekében. Géplakatos, kamaszkortól iszik. Ifjúkori barátai körében szokott az Italra. Szabadidejükben, egyebet se csináltak, csak sörözni jártak. 17 éves volt, amikor már kezelték, most negyedszer igyekeznek segíteni rajta, de ő nem bízik a gyógyulásban.

— Az akarat, az erős akarat hiányzik belőlem — tör ki keserűen. — Egyszer már sikerült abbahagynom az italozást, de akkor meg gyógyszerhez kellett nyúlnom. Másként nem tudok élni.

Durian doktor egyszerre főorvos és igazgató. Kevés az ember, sok a gond, főleg a férfiosztály körül. Tarthatatlan állapotok, összezárva különböző betegeket kezelnek. Az alkoholisták kihasználva szellemi fölényüket, megalázó helyzetekbe hozzák a pszichés betegeket, a bíróságilag elrendelt kezeltek rossz hatással vannak az önként gyógyulást keresőkre. ök a rosszfiúk, akik nem akarnak meggyógyulni, nem kezelésnek, kényszernek érzik bezártságukat. Együttműködésük az orvosokkal csak látszólagos, alig várják, hogy kikerüljenek innen, és újra a fiaskó után nyúljanak javíthatatlanok, az ő esetükben minimális az esély a gyógyulásra.

De miért? Talán felül kellene vizsgálni ezt az egész gyógykezelési rendszert, változtatni a berögződött formákon — vélekedik az újságíró. — Legalább hagyjuk meggyógyulni, akik szeretnének. Azok sincsenek kevesen.

D. Kovács József (Illusztrációs felvétel)

i