Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-10 / 32. szám
é HúságTl már csak a barátok közelségét kereste volna, akik legalább nélia vele tudtak tartani erre utal a Komáromban (Komárno) és környezetébe való beplántálódása. Ez persze már csak most látszik ilyen világosan. Amíg élt, még a leg- értőbb barátok, de a számító ügyeskedők sem tudtak vele mit kezdeni. Fura, barbár, bohém üstökösként mozgott köztiünk. Sehogy sem fért bele az apró-cseprő bajainkat pergető homokóra-életünkbe, s ezért az a félbolond, agyalágyult cigánygyerek, aki azon az éjszakán agyba-főbe verte, tulajdonképpen csak a mi ítéletünket hajtotta végre. Egyszer egy beszélgetésünkkor azt mondta, nem tudott más lenni, mint festő. Igen ám, de mi nem akartunk tőle ekkora áldozatot! Nem akartuk, hogy végül is keresztre feszítve éljen közöttünk, nem tudtuk őt elfogadni, elviselni a jelenlétét. Pedig hát ott belül egy sóvárgó, kedves fiú is lakozott, aki talán a legkiesebb elismerőLegalább most Ki az a Dűdor István — kérdeztük számtalanszor, amíg élt, s kérdezzük még inkáb azóta, hogy egy évvel ezelőtt bestiálisán meggyilkolták. És valóban: mi volt rá a legjellemzőbb? Tájképei, tusrajzai szerint Szabó Gyula és Bácskái Béla festőművészek tanítványa, aki ugyanabba a tájba született bele, amelybe a mesterei, de ecsetjük vonalvezetését, szembogaruk mozgását is örökölte és elleste. Ott belül azonban egy egészen más egyéniség lakozott! Tele volt látomásokkal, filmek sokasága, tobzódó kegyetlen történetek, képek milliói vibráltak a recehártyáján, és a végén már-már arra sem volt türelme, sőt ideje, hogy megfesse, „kihordja“ azokat. Izgatott, kusza, kegyetlen élete kényszerképzetek sokaságát zúdította rá, és amikor aztán papírra vagy vászonra vitte ezeket a látomásokat, már-már üldözöttként élt közöttünk. Mindezt első posztumusz kiállítása kapcsán vetem papírra. A marcelházi művelődési otthonban megrendezett kiállítás ugyanis elsősorban ezt a tulajdonságát villantja fel előttünk. A festő hol Ikaroszként, hol keresztre feszített krisztusi alakban, hol pedig egy szerencsétlen, magába roskadt művészként áll előttünk. Vonásai, színei tele vannak tragikus mozzanatokkal. Olykor szinte úgy tűnik, mintha egy mészárszék színeiből, fura roncsolt formáiból merítette volna eszközeit. Nem volt benne semmi életrevalóság, polgári hajlam, s a környezete, a szülői ház, barátok sem voltak képesek hámba fogni. Sőt, mintha a végén sért, egy-egy jó szóért akár hegyeket is meg tudott volna mozgatni. Már a főiskolára is milyen nehezen vették fel. Mások, akikben sokkalta kisebb az energia, mennyivel könnyebben beevezhettek az akadémiákra. De ő? Még szerencse, hogy Prágában akadt egy művész-pedagógus, aki maga mellé vette. De utána ki vállalta, ki állította ki képeit Komáromban, Érsekújvárott, Dunaszer- dahelyen, Losoncon vagy Rimaszombatban (Komárno, Nővé Zámky, Dunaj- ská Streda, Lucenec, Rimavská Sobo- taj? Melyik múzeum, galéria engedte be tisztes falai közé? Ogy tudom, senki, és semelyik. Érsekújvárott a Cseni adok helyi szervezete, Komáromban az ifjúsági klub. És jellemző, most is egy helyi falusi művelődési otthon vállalja és végzi el az országos feladatot. Pedig hát mire vannak a múzeumaink, galériáink, ha nem erre?! Dúdor István festőművésznek, az állandó viharban élő, forgószélben pörgő egyéniségnek a műve szétszórtan az enyészet birodalmában kallódik. Nincs, aki gyorsan munkához látna, és összeszedné, kaparná mindazt, amit ez a művész izzó élete folyamán alkotott. Pedig az emeleti erkélyen a kortárs művészek munkáiból létrejött tárlat is arról tanúskodik, hogy nemcsak a halálhíre, hanem a képeiből, életéből áradó üzenete is eljutott szű- kebb hazája határain túlra. Az értők üzenik: vigyázzunk a munkáira, tegyük rendbe hagyatékát legalább most, ha már életében képtelenek voltunk megtenni. Németh István Dűdor István: Gömöri táj Alekszandr Bek: Öj IflGCjblZdtáS Napjainkban egyre több szó esik a Szovjetunióban végbemenő változásokról és a közelmúlt történelmének átértékeléséről. Az új szemlélet jegyében egymás után jelennek meg olyan könyvek, amelyeket eddig különböző okok miatt nem adtak ki. A szépirodalmi alkotások közül talán Paszternák műve, a Zsivago doktor keltette fel leginkább az olvasók érdeklődését. A regény megjelenése óta azonban több érdekes könyvet is felfedezhettünk könyvesboltjainkban, mint például Alekszandr Bek Ű] megbízatás című kötetét. Ez a történelmi tényekre — egy magas beosztású vezető naplójegyzeteit véve alapul — támaszkodó, azokból kiinduló regény a maga módján hitvallás az tgazságkeresés szükségessége mellett. A főszereplő, Alekszandr Leontyevlcs Onyiszimov alakja, valamint az általa Irányított Kohászati- és Fűtőanyag- ipari Állami Bizottság az írói képzelet szüleménye. Azok a vezetők azonban, akikkel Onyiszimov kapcsolatban van, a közelmúlt történelmének ismert alakjai: Sztálin, Borija, Ordzsonikidze, Tevoszján. „Az ember azt gondolhatná, hogy az é- letben nem voltak Onyiszimovhoz hasonló emberek — írja Gavriil Popov, a közgazdaságtudományok doktora, aki Közgazdász szemmel címen írt utószót a magyar kiadáshoz —, hogy az csak az írói általánosítás eredménye. Nekem azonban gyermekként és fiatal koromban volt alkalmam ilyen vezetőket látni, beszélgetni velük, némelyiküket közelről ismerni. Ezért állíthatom, hogy Onyiszimov alakja nem csupán az Adminisztrációs Rendszer logikus elemzésének eredménye, hanem az akkori évek vezetői többségének tipikus megtestesítője.“ De hát ki ez az Onyiszimov, hogy ennyi figyelmet szentelnek alakjának? — kérdezhetné most az olvasó. Onyiszimov az Admisztrációs Rendszer tipikus képviselője. Elsőrendű feladatának a határozatok, utasítások gondolkodás nélküli végrehajtását tartja. S teszi ezt tizenhat éves kora óta, amikor Is párttag lett, és meggyőződésévé vált a párt örök tévedhetetlensége. Munkatársaival szemben kérlelhetetlen szigort alkalmaz, nem engedi meg a legkisebb eltérést sem a kiadott utasítástői, legyen az bár teljesen ellentétes az előző napon kiadottal. Saját magával szemben támasztja a legszigorúbb követelményeket; az életet számára a munka pontos elvégzése jelenti.. „Házassága nem szerelmi házasság, hanem a kemény, megbízható ©lvtárssad az eszmei és szellemi rokonság alapján létrejött frigy.“ — Írja Bek. Egyetlen fiát szereti, de alig ismeri, mert az érzelmek kinyilvánítását sem engedi meg magának. Az egyetlen dolog, amiben nem tudja magát alávetni Sztálin akaratának, az öccse elvesztésén érzett mély fájdalom, mert az munkatáborban pusztult el ártatlanul. De őt ts csak csendben, magában gyászolja. Bek regényében „ütközésnek“ nevezi azokat a lelki Jelenségeket, amelyek végül fizikailag is tönkreteszik Onyiszímovot — gyógyíthatatlan betegségeket szerez. Ezek az „ütközések“ abből az ellentmondásból adódnak, amelyek személyes meggyőződése és hivatalosan végrehajtott tettei között állnak fenn. Csak betegsége alatt „meri* tudatosítani ezt, mert mindig mindenben alávetette magát a Gazda, Sztálin akaratának. Közben egész idő alatt feje fölött érezte a kardot, amellyel Berija készült lecsapni rá. Szinte csodával határos módon kerüli el a halált, és ezt Sztálin elnyert jóindulatának köszönheti. Az ütközések azonban senkit sem kerülnek el. Onyiszimov kollégái is ettől szenvednek. A Rendszer szolgái, akik csak saját behatárolt munkaterületükön mozognak, nincs gondjuk semmire a munkájukon kívül. És amikor egy reggel gyalog indulnak haza a fél éjszakát betöltő munkaértekezletről, kiderül, hogy a valós életet mennyire nem ismerik, hiszen azt sem tudják, mennyibe kerül egy metrójegy. Végezetül hadd idézzem újra Gavrlll Po- povot: A regény bemutatja, hogyan nyomorítja meg a Rendszer a személyiséget. Itt még az irányítás lépcsőinek legmagasabb fokán álló emberek Is az óriási állammechanizmus csavarjai lesznek. Még csak nem Is arról van sző, hogy természetellenes életmódot folytatnának, többek között maga Onyiszimov is. A kérdés sokkal komolyabb: az Adminisztrációs Rendszer hatására Onyiszimov a szocializmus aktív harcosáról, Illegális kommunistából objektíve a tudományos-műszaki haladás, a gazdasági fejlődés kerékkötőjévé válik. Arról már nem Is beszélve, mennyire ellentmond Onyiszimov élete magának a szocialista eszmének, amelynek középpontjában az ember, annak szellemi világa és erkölcsi arculata áll. Alekszandr Bek a hatvanas években írta meg regényét. 1966-ban a Növi) Mir folyő- iratban akarta megjelentetni, de a mű ■ közlésére csak 1986 ban került sor. Bolemant Lilla Művelődési tábor - először Nagyfödémes (Veiké Úlany) a Ga- lántai járás legnagyobb faluja, de amikor a Csemadok galántai, Bratislava- vidéki és dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járási bizottsága fölvetette a gondolatot, hogy jó lenne közösen művelődési tábort szervezni a választás nem ezért esett rá. A gondolától a megvalósításig általában nem vezet egyenes, akadálytalan út. Görföl Jenő, a Csemadok Bra- tisláva-vidéki járási bizottságának titkára elmondta, hogy elsősorban a klubok rendszeres rendezvényeit vették alapul. Közös nyelvjárásgyűjtést, olvasótábort, az alapszervezetek vezetői részére tanfolyamot szerveztek, és ezek adták az ötletet. Felismerték, hogy egyforma az érdeklődési körük. Néhány sikertelen kísérlet után végül Is sor került az első közös táborra július 14—17-én. És hogy miért éppen Nagyfödémes volt a színhely? Mézes Rudolf, a galántai járási titkár elmondta: a tábor célja közelebb hozni a három járás aktív klubtagjait, de a későbbiek során mindenkit, akit érdekel a történeti Vágköz és a Csallóköz múltja, jelene és jövője. Kicsiket és nagyokat egyaránt. Nagyfödémest a fekvése teszi erre a legmegfelelőbbnek, ugyanis a három járás találkozási pontján fekszik, de nem mellékes az sem, hogy nagyszerű sportolási lehetőségek vannak Itt. Természetesen aggódtak is a szervezők. Varga Lászlótól, a dunaszerdahelyi titkártól megtudtuk, hogy nem vártak sokat az első nekilendüléstől, hiszen még nincs elég tapasztalatuk, elsősorban útmutatás kell, hogy legyen. Most csak négy nap tartott a tái bor, de ha az ötlet beválik, a jövőben hosszabb is lehet. Sok mindenről szó esett ezekben a napokban. Püspöki-Nagy Péter tartalmas előadását a történeti Vágköz és a Csallóköz múltjáról Pukkai Lászlónak, a Galántai Magyar Tannyelvű Gimnázium tanárának előadása követte az 1938. szeptember 4-i tornőci eseményeikről. Érdeklődésben nem volt hiány, ellátogatott ide Budapestről a Bartók táncegyüttes, amely most Szlovákia magyarlakta vidékeit járják. Szombaton megérkeztek a kerékpártúra résztvevői is, akik Somorjáról (Samorín) indultak. A folklórt a jókaiak hagyományőrző tánccsoportja és a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes hozta. A kisebbek sem unatkoztak, Huszár László dunaszerdahelyi népművelő népdalokat tanított velük, Polák Margit vezetésével pedig rajzoltak. A sportkedvelők Szikora György- gyel, az egykori huszonegyszeres csehszlovák válogatott labdarúgóval, napjaink sikeres edzőjével beszélgettek. Stílusosan a stadion lelátóján, szemtől szemben. A jelenlevők elhalmozták kérdéseikkel, nem hallgatva el, hogy szinte az Ismeretlenség homályából a legfelsőbb szlovákiai bajnokságba, az I. Szlovák Nemzeti Ligába vitte fel a közeli Vágsellye (Sala) csapatát, és azt sem, hogy tulajdonképpen ő Is kovácsa a Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) DAC országos és nemzetközi sikereinek. A legkisebbek tátott szájjal hallgatták, amikor arról eszélt, hogyan lőtt gólt tizennyolc éves korában a világ legnagyobb stadionjában ,a Maracaná- ban a brazil válogatottnak. Lehet, hogy kedvet is kaptak hozzá, hogy komolyabban foglalkozzanak a labdarúgással, és ha ennek a beszélgetésnek csak ez lett volna az egyetlen eredménye, már az sem kevés. Az elmondottakból az is látszik, hogy gazdag és sokrétű műsorban válogathattak a három járás első művelődési tábornak lakói. Reméljük, hogy lesz folytatása. Wiedermann Éva Palágyi Lajos
