Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-08-10 / 32. szám

új ifjúság 5 Bors József élménybeszámolója KAVEBRIbADDAL NICARAGUÁBAN= Nicaragua, ez a hazánknál va­lamivel nagyobb, de mindössze 2,7 millió lelket Számláló ország elég gyakran szerepel a világ­sajtóban. Ennek az oka meglehe­tősen sajnálatos. 1979; a gyűlölt Somoza-diktatúra megdöntése óta, ugyanis szabályos polgárháború folyik az országban. Az Egyesült Államok által nyíltan támogatott ellenforradalmárok egy perc­nyi nyugalmat sem engednek en­nek a sok megpróbáltatást meg­élt országnak és népének. Ennek tulajdonítható, hogy Ni­caragua nemcsak Latin-Amerika egyik legnéptelenebb, hanem egy­ben egyik legszegényebb orszá­ga Is. A kibontakozáshoz békére lenne szükség, amely egyelőre késik. A zavaros helyzet az oka, hogy az ország még azt a ke­vés gazdasági potenciálját sem tudja mozgósítani, amely rendel­kezésére áll. Többek között saját erejéből képtelen begyűjteni fő termékét, a kávét, amely az e- gyetlen keresett exportcikke. Ezért az utóbbi években a világ számos országából ifjúsági kávé- brigádokat szerveznek a sandi­nista forradalommal szimpatizá­lók. A Szocialista Ifjúsági Szö­vetség is minden évben szervez ilyen brigádot. Az idei SZISZ- kávébrigád tagja volt Bors Jó­zsef, akinek élménybeszámolója nyomán megismerkedhetünk a sokat sanyargatott országgal, problémáival, az egyáltalán nem irigyelhető ifjúsági kávébrigádok életével. Mielőtt azonban közreadnám Bors József élménybeszámolóját, hadd mondjam el róla — amire a DAC szurkolói nyilván már ma­guk is rájöttek —, hogy néhány évvel ezelőtt az akkor még az SZNL-ben küzdő csapat kiváló kö­zéppályása volt. Ma a Dióspato- nyi (Orechová Potőft) Egységes Földműves-szövetkezet mellék­üzemágának vezetője, nős, egy gyermek apja S ha valakit még érdekel, hogy focizik-e eláruljuk, Bakán játszik. Azt' mondja; kis ú keserű szájízzel és- fiem szívesen távozott a DAC-töl, miután sokáig csak ígérgették neki a lakást. Éveken át sokat dolgozott az if­júsági mozgalomban, ennek ju­talma volt a nicaraguai kikülde­tés, amely — mint az elmondot­takból kitűnik — nem is olyan felhőtlen jutalomkirándulás volt. Egy ládikóra való fényképpel do­kumentálja az elmondottakat. Eb­ből néhányat mi is közreadunk. „A kiküldetés engem is megle­pett, Nicaraguáról addig legfel­jebb annyit tudtam, amennyit a földrajzkönyvek, az újságok napi hírei közölnek róla. Tudtam pél­dául, hogy Közép-Amerika leg­nagyobb kiterjedésű országa, a- melyben viszont a legkisebb a nép­sűrűség. Ez a tény már arra utalt, hogy valami nincs rendjén, mert hogy a közép-amerikai államok­ban általában népes családok van­nak. S ha ilyen körülmények kö­zött Nicaraguában csak tíz em­ber jut egy négyzetkilométerre, akkor annak valamilyen nyomós oka lehet. Van is. A nyomor, a polgárhá­ború, amely szinte az ország fel­fedezésétől, 1502-től tart. Amióta Kolumbusz Kristóf a földre tette a lábát, szinte megállás nélkül dörögnek a fegyverek. A spanyol konkvisztádorokat a nem kevés­bé kegyetlen „szomszéd“, az E- gyesült Államok követte. Csupán e századunkban öt alkalommal: 1909-ben, 1912-ben, 1925-ben. 1927- ben és 1934-ben avatkozott be nyíltan, fegyveresen az ország belügyeibe, és egy percig nem kétséges, hogy ma Is az USA áll a somozista ellenforradalmárok napirenden álló piszkos háború­jának hátterében. Amit az újságaink írnak, az csak töredéke annak, ami ebben az országban valójában történik. Fegyverropogásra ébredtünk, haj­nalban rendszerint az ágyúk Is megszólaltak, fegyverropogás köz­ben szedtük a kávét, fegyverro­pogás volt az altatózenénk is. S bár újságaink bizonyos fokú elő­zékenységből erről nem írnak, Ni­caraguában hallatlan nyomor u- ralkodik. Erről eddig legfeljebb történelem- vagy földrajzkönyvek­ben olvastam, de el sem tudtam képzelni, hogy az alapvető ellá­tásnak, ilyen fokén is lehet élni. Mi sem éltünk sokkal jobban, de azért a helyzetünket össze sem lehet hasonlítani a bennszülött lakosság helyzetével. Bennünket — hála a Liko, a CSA és még néhány védnök-vál­lalat bőkezűségének — jól ellát­tak konzervekkel, de még így is mindenki átlagban 7—8 kilót fo­gyott a közel két hőnap alatt. Én konkrétan nyolcát, pedig én vol­tam a brigád főszakácsa. Igaz, hogy annyival több volt a munkám, mert napközben kávét szedtem, utána készítettem a va­csorát. Reggel társaimnál koráb­ban keltem, hogy reggelit készít­sek. Ezt nem panaszképpen mon­dom, csupán azért, nehogy va­laki azt higgye, hogy a nicara- gual kávébrigád kéjutazás volt. Persze, ha tehetném, még egy­szer elmennék. Mindenképpen csodálatos élmény volt. Már maga a repülőút is felejt­hetetlen marad. A rövid montrea­li pihenő után Havannába repül­tünk. Égy napig maradtunk a ku­bai fővárosban. Egvik legszebb Készül a vacsora szállodájában laktunk. Másnap két és fél órás repülőút után ér­keztünk Managuába. Januárban nálunk meglehetősen hideg van. Havannában és Managuában azon­ban harminc fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála. Hát ez se kutya! A Havannában töltött nap és a visszafelé utazásnál ugyan­csak ott töltött további nap e- gyébként örökre emlékezetes ma­rad nekem. Nemcsak azért, mert végre vehettem valamit a felesé­gemnek, történetesen egy kroko­dilbőr cipőt, mivelhogy Nicaragu­ában úgyszólván semmit sem kap­tunk, hanem azért is, mert meg­nézhettük a csodálatosan szép vá­ros összes nevezetességét, tenger­parti sétányát. A nicaraguai fogadtatás minden várakozást felülmúlt — a szó rosszabbik értelmezésében. Per­sze ez a meglepetés később kö­vetkezett. Első nap elvittek ben­nünket Managuából Matagalpába, a sandinista mozgalom, az FSLN főhadiszállására, ahol beosztották csoportunkat. Rajtunk kívül vol­tak szovjetek, bolgárok, lengye­lek, uruguayak, peruiak, pana­maiak, svájciak, nyugatnémetek, dominikaiak, svédek, norvégok és kisebb számban más országbeli fiatalok is. Innen elvittek bennünket tá­bor- és munkahelyünkre, amely a sokat emlegetett Jinotega köze­lében volt 1600 méter tenger­szint feletti magasságban, La La­guna hegyi falucska közelében. Itt következett az első meglepe­Csehszlovák fiatalok egy csoportja, középen egyenruhában Pedro Hurtago, a sandinista ifjúsági mozgalom koordinátora. tés. A szálláshelyünkül szolgáló fabarakk egyetlen berendezése a csomagolópapírral letakart prices volt. Tudtuk, hogy nem kirándu­lásra Jöttünk, de ez azért min­den képzeletet felülmúlt. Szeren­csére mindannyiunknak volt ha­lózsákja, és a kemény priccset is hamar megszoktuk. A helyi la­kosság egyébként még sokkal si­ralmasabb körülmények között él. A napi műsor: reggel ötkor kelés, reggelt mindennap vagdalt húskonzerv, és minden reggel kö­telezően meg kellett ennünk egy gerezd fokhagymát és meginni egy kupica pálinkát megelőző in­tézkedésként a fertőzések ellen. Reggel hattól délután négyig dol­goztunk a rekkenő hőségben, s nemegyszer trópusi esőben. He­tente legalább háromszor esett, de volt nap, amikor többször is. Mi azt tanultuk, hogy a kávé az cserje. Méghogy cserje! Szép kis cserje az, amely négy méter ma­gasra is megnő. Néhol úgy szed­tük a bogyókat, hogy szíjjal a kávéfa törzséhez kötöttük magun­kat. A hely, ahol dolgoztunk, egy 225 hektáros kávéültetvény volt, 320 ezer cserjével. Ez az állami szektoré volt, de tudni kell, hogy Nicaragua gazdasága egyharmad része állami szektor, egyharmad része magánkézben van, egyhar­mad része szövetkezeti. A lesze­dett kávét Latasban mérik. Ez egy pléhdoboz, amelybe 9,15 kiló kávé fér. Egy nap átlagban két és fél, három dobozzal szedtünk fejenként, a rekord négy és fél doboz volt. Aztán még osztályoz­ni kellett a szemeket. Külön a feketéket, külön a pirosakat. A zöldeket nem szedtük, azok éret­lenek voltak. Viszont a zöld kávé­bogyónak kellemes az íze és üdí­tő hatású. Osztályozás közben segítőink is akadtak. A falusi gyerekek egy szem cukorkáért, egy színes jel­vényért szívesen segítettek ne­künk. Ugyanakkor el kell mon­danom, hogy a helyi lakosság nemigen rokonszenvezett velünk. Igaz, jobbára csak nőket láttunk, a férfiak többsége harcolt — vagy az egyik, vagy a másik oldalon. A szegény lakosság úgy vélte. hogy elvesszük a munkájukat. Vi­szont az az igazság, hogy önerő­ből képtelenek lennének veszte­ség nélkül betakarítani a kávét. Igaz, idén terméketlenség volt. Azt mondták, legfeljebb 66 ezer Látás kávéra van kilátás. Mi ez a tavalyi rekordterméshez képest, amikor egész Nicaraguában 115 ezer Látás kávé termett! S a ká­vé Itt az élet, a fenntartás esz­köze, az egyetlen exportképes cikk. Mást, ott a hegyek között nem is igen láttam. Zöldséget nem termesztenek, legfeljebb ha pap­rikához hozzájutottunk néha. Ma­naguában, a piacon, persze jó borsos áron, volt azonban min­den. A helyszínen találtunk egy banánfélét, amely nyersen élvez­hetetlen volt, megsütve viszont nagyon ízletes. Időnként ezzel tettük változatosabbá az étlapun­kat. Hogy hogy jutottam a főszaká­csi beosztáshoz? Véletlenül. Az első napokban rám bízták az éle­lem kiosztását. Néhányan azt sem tudták, mit kezdjenek a konzer­vekkel, úgy segítettem rajtuk, hogy felmelegítettem nekik, vagy a „luncheon meat“ konzerveí megsütöttem, és aztán már raj­tam maradt a szakácsi teendő. Az az igazság, hogy itthon is szeretek főzni. Kenyeret kenyér­porból sütöttünk, és ismét hang­súlyozom, hogy nagyon jól el vol­tunk látva konzervekkel, félkész vagy por alakú készítménnyel. Egy csomó konzervet ott is hagy­tunk a nicaraguai fiataloknak a gyógyszerekkel együtt. A legnagyobb gond az ivóvíz- ellátás volt. A trópusi viszonyok között többnyire fertőzött a fo­lyók, a patakok vize. Voltak azon­ban köztünk olyan szakemberek, akik vegyi úton fertőtlenítették, aztán újra élvezhetővé tették. Ilyen módon naponta legalább 100 liter vizet készítettek. Néha más nemzetek fiainak is jutott belőle. A legtöbb küldöttség ugyanis nem volt ilyesmire felkészülve, és elég sok megbetegedés történt. A szov­jet küldöttség orvosát kellett pél­dául tífusszal kórházba szállíta­ni. A mi tizennégy tagú csapa­tunkban semmilyen súlyosabb megbetegedés nem történt A fő­szakács tehát nem mérgezett meg senkit.“ (Befejezése következik]' Palágyi Lajos Egy szem cukorkáért a falusi gyerekek is segítettek a kávé vá­logatásában. NEGYVENÖTMILLIÓ ÍRÁSTUDATLANT tartanak jelenleg nyilván Dél-Ameriká- ban, vagyis a lakosság 17 százaléka analfabéta. Az UNESCO adatai szerint ez a szám 2000-ig csak részben csök- • ken, legfeljebb 10 millióval. Az ada­tokból továbbá kiderül, hogy az írás- tudatlanok megoszlása továbbra Is vál­tozatlan; ma is elsősorban a szegény és elmaradott agrárvidékek lakossága körében van a legtöbb analfabéta. Ha­sonlóképpen még mindig több az írás- tudatlan nő, mint a férfi. A legtöbb írástudatlan a bolíviai indiánok köré­ben, Brazíliában, Peruban és Guate­malában van. A brazilokat külön el- , keserítette az adat. hogy a dél-ameri­kai analfabéták 40 százaléka az ő or­szágukban él. ELRETTENTŐ JÖSLAT. — Az AIDS terjedése egyelőre kezdeti szakaszában van, az elkövetkező öt évben még egy­millió megbetegedésre számíthatunk, figyelmeztetett Johnatan Mám, az AIDS elleni világszervezet főnöke. A felté­telezések szerint jelenleg a világon 5—10 millió ember a HIV-vírus hor­dozója. A legújabb adatok pedig azt mutatják, hogy nemcsak a homoszexuá­lisok és a kábítószer-élvezők a veszé­lyeztetett csoport, a heteroszexuá­lisok is. Éppen ezért világméretű gon­dot jelent, s az AIDS elleni harc min­den ország egységes akcióját igényli. A NŐI HŰSÉGRŐL. — Tíz amerikai nőből kilenc megcsalná férjét, ha kellő alkalma adódna rá, állítja egy női lap körkérdése. Az 50 000 megkérdezett alany csupán 12 százaléka értékelte legmagasabb osztályzattal férje érzel- mességét, 38 százalékuk „csupán“ elé­gedett. Minden harmadik amerikai nő pedig 10-es osztályzatot adott férje szexuális képességére. A körkérdés alapján a szakemberek megállapítot­ták: tévhit, hogy a nők a házasságon kívüli kapcsolatban csupán a szex iránt érdeklődnek, tulajdonképpen a roman­tika után vágyódnak, amely a házas­ságban az idő múlásával megkopik. A körkérdés során fény derült arra is, hogy a kettős erkölcs sem idegen számukra. Míg egyesek kapva kapnak a kínálkozó kalandon, addig kéthar­mad részük sohasem szavazna olyan elnökre, akiről köztudomású, hogy van szeretője. ELKÉSZÍTIK A SANTA MARIA MÁ­SOLATÁT. — Japán üzletemberek és politikusok csoportja elhatározta, hogy finanszírozza a Santa Maria hajó má­solatának elkészítését. Ezen a hajón utazva fedezte fel 1452-ben Kolumbusz Kristóf Amerikát. Tervük pedig, hogy a másolathajóval Spanyolországból Ja­pánba hajózzanak. Az ötlet Ekicsí Hajs- hitól, az egykori spanyolországi nagy­követtől származik A másolatot Barce­lonában készítik, és mintegy 10 millió dollárba kerül. A Santa Maria 20 ta­gú japán, spanyol és amerikai legény­sége Tokióból 1992 januáriában indul útjára a Panama-csatornán keresztül, hogy ezáltal megemlékezzenek az új kontinens felfedezéséről-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents