Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-07-13 / 28. szám
/ T izenkét napon át Hradec aad Moravi- cl adott otthont immár hagyományosan a pioníroknak. Az országos találkozó kicsúcsosodása Július 1-én volt, amikor a gyerekek körükben köszönthették a CSKP KB, a Csehszlovák Nemzeti Front KB és a szövetségi kormány küldöttségét, amelyet FrantlSek Hanus, a CSKP KB titkára vezetett. Frantiáek Hanus tolmácsolta MiloS Jakes, Gustáv Husák és Lubomír Strougal elvtárs személyes üdvözletét. A továbbiakban fgy folytatta: Szüléitektől, az iskolából, a televízióból és a pionfrcsapatok tevékenységéből tudhatjátok, hogy országunkban sok dolgon Javítani akarunk, gyorsabban szeretnénk előre haladni. A kommunista párt feladatokat tűzött ki a társadalom életének komplex átalakitása, a szocialista demokrá12 N A P cia elmélyítése terén. Ebben kell látnunk — valamennyiünknek — szerepünket, feladatainkat. Az átalakítás gondolatait a fiatalok sajátjuknak érzik, ezt nagyobb mértékben fel kel) használni. Meggyőződtem arról, hogy nektek sem közömbös, hogyan tevékenykedtek a pionírcsapatokban, milyen eredményeket értek el az iskolában és hogy tudtok számos fogyatékosságról a faluban vagy a városban, s igyekeztek elősegíteni megszüntetésüket. A találkozó napjaiban sok szó esett a pionírszervezet jövőjéről, valamint arról, hogy a szervezet megalakításának Í0. évfordulóját a lehető legjobban fel kell használni a pionírcsapatok és -rajok életének gazdagabbá tételére. 2. oldalán tudósítás a fiatalok sumaval találkozójáról; 3. oldalán kerekasztal-beszélgetés Tennivalóinkról, lövőnkről; 4.. oldalán riport egy gázfáklya tövéből; 5. oldalán gondolatok Mihail Gorbacsov főbeszámolójából; 6. oldalon ezúttal Rudolf Pavlik a doki szemével; 7. oldalán Vlagyimir Viszocklj Emlékműve; 8. oldalán ' Sütő András legújabb könyvét recenzáljuk; 9, oldalán tovább barangolunk hazai pop-tájakon; 10. oldalán a tudományos-fantasztikus regény újabb folytatása; J?. oldalán fogyókúrának is megfelelő konyhai titkok. Falu. Milyen végtelenül egyszerű szó. Négy betű. Két mássalhangzó, két magánhangzó. Szabályosan váltakozva. Még nyelvtani szabály is lett belőle, tanpélda: a szóvégi -ú, -ű mindig hosz- szú, kivéve: falu, kapu, gyalu stb. Milyen egyszerű, s mégis mennyire fenséges, amit tartalma rejt. Ha csak a történelmünket nézzük, s a letelepedő eleinkre gondolunk, számukra a falu volt (lett) az a társadalmi, gazdasági egység, bázis, amely — hol gyötrődve, hol kivirágozva — évszázadokon át létbiztonságot, szűkebb hazát, otthont jelentett az ott élőknek. S mennyi hamis nézet torzította a faluról, a falusi emberekről alkotott képet. Hová tűnt az idő — Róma —, amikor a földművelés még a legbecsesebb foglalatosságnak számított, amikor a consul az eke szarva mellől vonult légiói élén a harcba, hogy azután dolga végeztével ismét dolgához, a földhöz térjen vissza. A „büdös paraszt“ sötét jelkép lett: a nyomor, a tudatlanság, az elnyomás, a földhöz ragadtság megvető, megalázó szimbóluma Pedig mi lett volna ebből az országból a „büdös paraszt“ nélkül; veÁi, én f rítéke, vére, magamagát sanyargató ro- botolása nélkül? Az Élet, a kenyér nélkül, aminél nagyobb értéket ember aligha teremtett még? Érték. A falut így is nevezik: község. Község — közösség. Hosszú-hosszú időn át alakuló, kiforró — olykor bizony megcsontosodott s konzervatív — normákat, magatartásformákat képviselő, közvetítő közeg. Hagyományok, népszokások — rég volt Időket tovább éltető, a mába átmenő szép tradíciók. Valóban emberi viszonyok, hétköznapi kapcsolatok, ahol egymásnak köszönni kell, ahol semmi sem üres, semleges ahol szeretni és segíteni, vagy gyűlöl ni kell egymást — mert ilyen a falu Ilyen a falu természete. S az idilli falukép? A béke, boldog ság szigete, ahol a dolgozó elégedet ten végzi munkáját, szép családja körében elkölti vacsoráját, kiül az akác alá, s mfg csendes örömmel veszi számba jószágát, pipafüstöt ereget az alum égre. Urait tisztelő, az életévei meg hatóan puszipajtási viszonyban levő gazduram képe ez. Álljon Itt Karinthy Frigyes remekléseinek egyike, amelyben Szaboicska Mihály „népköltészetét“ fricskázza, szelíd, mégis csontig ható gúnnyal: „A mi falunkba nyáron nő a zab / És éjszaka van, ha nem süt a Nap / Forgácsot vág ki fábul a gyalu / Csodálatos, csodálatos falu.“ Nagyot változott a világ, szokták, szoktuk volt mondani. Nem akármilyen példánya ez a közhelyeknek. Ám — csak nem ez a közhelyek kifürkészhetetlen titka? — lényegében igaz. S ha a változás fejlődés, akkor a tétel százszorosán igaz falvainkra. Valami maradt régről: a munka becsülete, a szorgalom, a föld szeretete, a tisztesség; s valami más lett: a falunak, a falu teremtette ősi, s mégis örökké megújuló értékeknek ma már becsülete van. Becsülete és rangja. S ne gondolja senki, hogy ez csupán „felsőbb akaratra" alakult így. A társadalmi, politikai környezet természetesen jó alap, ám a falu rangját — a városlakók szemében s a világban — az üdja, hogy gazdasági, szellemi, kulturális jelenlétük nélkülözhetetlen, pótolhatatlan. Része, egészséges, szép része a hazának. Járom az országot, s látom, épülnek, szépülnek, s gyarapodnak — még egy közhely: virágoznak — falvaink. S látom azt is, vannak, amelyek elnépte- lelnedve, roggyantan az enyészet felé vánszorognak. A fejlődés kérlelhetetlen törvényei szerint, némelykor elhibázott politikai, település-,.fejlesztési“ döntések következtében. Úgy vélem, mégis az előzőek vannak többen. Sokkal többen. És ez jó dolog. Mint ahogy jó dolog hazamenni, jő, hogy az embernek városlakó értelmiségi létére nem kell szégyenkezve titkolni származását, hanem öntudatosan vállalhatja, honnan jött. öntudatosan és büszkén — s ez legkevésbé az ő személyes érdeme. Az én falumat senki sem veheti el. Se itt, se másutt. Ü. I.
