Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-07-06 / 27. szám

A Tarcsi fivérek (balról jobbra), Róbert és Elemér vagy fordítva.

Milan Stefánka azt a helyet mutatja, ahol a szökni készülő gyilkost elfogta.

Nebéz a határőrök kiképzése, de azt tartják, hogy annál könnyebb a szolgálat.

Az őrtoronyban szolgálatot teljesítő határőrnek semmi sem kerülheti el a figyelmét.

Az emberiség eddigi történelmének legtöbb háborúja a határsértés vagy határvita miatt robbant ki. Az országhatár minden ország szuverenitásának jelképe, ezért a világon mindenhol úgy őrzik, mint a szemük fényét. Nálunk is. E feladatot a néphadsereg határőrei látják el. Az első egységek 1951. július 11-én, az országhatár védelméről hozott törvény hatályba lépésével jöttek létre. Ezért e napon ünnepeljük a határőrök napját.

Régi hagyomány már, hogy az ünnep előtt meghívják az újságírókat, és beszámolnak nekik a határőrök szolgálatáról, amely a legnehezebbek közé tartozik a csehszlovák hadseregben. Ilyenkor feloldják a tilalmakat, s elmehetünk olyan helyekre is, amelyek egyébként tiltott területnek számítanak. így jutottam el a csehszlovák-osztrák határra, a bergi határát: kelőnél. Azt is mondhatnám, hogy fél lábbal Ausztriában voltam, mert a fényképezés kedvéért át kellett lépnem a határ- sorompót.

SZIGORRAL, DE EMBERSÉGESEN

A hétköznap embere időnként hátborzongató történeteket hali arról, hogy mi folyik a csehszlovák-osztrák határon. Olyanokat, hogy a határőrök figyelmeztetés nélkül lőnek mindenkire, aki a határsávba kerül, a drótkerítésben magas feszültségű áram van, amely agyonüti azokat is, akik esetleg kijátszanék a határőrök éberségét. Ebből, természetesen, egy - sző sem igaz. Ezt néhány esettel illusztrálom. De mielőtt ezt részletezném, ismerkedjünk meg a szlovák nemzeti felkelés nevét viselő határőr- körlet életével. Moravsk^ Ján térségétől Ipolyságig- (Sahy) 360 kilométer hosszúságban őrzik a határt. Ennek érdekessége, hogy ezt a szakaszt majdnem teljes egészében folyók alkotják, ezért e kötelékbe tartoznak a kék matrózruhás folyami határőrök és a határátkelőhelyeken az útlevélvizsgálatot végző katonák is. A határszakasz egy része a csehszlovák-osztrák határt képezi, ahol különösen Bratislava térségében — mivel a lakóházak jóformán a határsávban fekszenek — nehéz a szolgálat. Annál könnyebb a csehszlovák-magyar határon, ahol a két szövetséges állam felosztotta egymás között, ki melyik szakaszt őrzi.

Rostislav Hradil ezredes, a körlet politikai csoportfőnöke rangidős. Tizenkét nap híján végig a csehszlovák határőrséget szolgálta, hiszen 1951. július 23-án rukkolt be a bratislavai helyőrséghez, amely akkor a határt őrizte. Órák hosszat beszélhetne élményeiről, ha úgy tetszik, kalandjairól, a határsértőkről, csempészekről, az életveszélyes akciókról. Némi szomorúsággal mondja, hogy valószínűleg utoljára találkozunk, mert az idén nyugállományba vonul.

— Óriási a különbség az egykori és a mostani szolgálat között. Akkoriban a lakossággal és a diverzánsokkat volt a legtöbb bajunk, gondunk. Szolgálatom kezdeti időszakában napirenden voltak az erőszakos behatolások. A hidégháború éveiben a nyugati kémszervezetek sorozatosan küldték hozzánk a legagyafúrtabban kiképzett és a legkorszerűbb fegyverekkel felszerelt ügynökeiket. Az ember szinte állandó életveszélynek volt kitéve, mert ezek az alakok mindenre képesek voltak. A parancsnokság folyosóján képeket láthat arról a diverzánsról, aki búvárfelszerelésben a Dunán hatolt be hazánk területére, de elromlott a felszerelése, megfulladt, és mi már mint holtat halásztuk ki a mai teherkikötő térségében Volt nála géppisztoly, pisztoly, kézigránátok. Országunkból is i- gyekeztek távozni azok az elemek, amelyeknek nem volt Ínyére a szocialista rendszer, esetleg háborús vagy egyéb bűnök terhelték lelkiismeretüket. Féltek a felelősségre vonástól, s hogy mentsék a bőrüket, nemigen válogattak a módszerekben. A helyi lakossággal is meggyűlt a bajunk. Le sem tagadhatom, hogy nyílt ellenszenvvel fogadtak minket. Ne csodálkozzon rajta, mert a háború utáni zavaros években a csempészek sokaknak nagyon jó jövedelemforrás volt, és nem tudtak belenyugodni, hogy véget vetettünk űzelmeiknek. Ezenkívül a halászok és a vadászok sem kedveltek, mert az országhatár megerősíÜtlevél- és kocsiellenőrzés a határsorompó elő». Előfordult már, hogy a poggyásztérben vagy az erre külön kiképzett helyen műkincset, sőt személyeket akartak kicsempészni az országból. i

tése végett kénytelenek voltunk egyes halász- és vadászterületeket tiltott körzetté nyilvánítani. Ma azonban, főleg a Záhorie környéki falvakban, kimondottan kedvelik a határőröket. Előfordul, hogy még szolgálatban Is megvendégelik, étellel, itallal kínálják őket, és mi kénytelenek vagyunk megfegyelmezni a magáról megfeledkezett határőrt, pedig a polgárok is bizonyára csak jót akartak neki. Ebben a szemlélet- változásban közrejátszott az is, hogy katonáink mindenütt sokat segítenek a községfejlesztésben, a kulturális munkában. Együttműködnek az ifjúsági szervezetekkel, népművészeti csoportokban szerepelnek, a helyi futballcsapatokat erősítik, és nemegyszer be is nősülnek. A lakosság köréből rengeteg az önkéntes segédhatárőr, számuk általában ezerötszáz körül mozog. Helyismeretükkel nagy hasznunkra vannak. Csak az idén hat határsértöt fogtak el. Moravsk^ Jántől Ipolyságig nincs is alapiskola, ahol ne működnének a határ menti községek pionfrcsapataiban határőrkörök, amelyeket katonáink és altisztjeink vezetnek. É körökben mintegy kétezer pionír dolgozik, viszont rájöttünk, hogy a pionírok kapcsolata megszűnik a határőrséggé"], mihelyt elvégzik az alapiskolát. Ezért az utóbbi időben hozzáláttunk az ifjú segédhatárőrök egységeinek megalakításához. Ezekben SZISZ-tagok dolgoznak, többnyire azok, akik a pionírszervezetben is kapcsolatban voltak velünk. Számuk egyelőre mintegy hatszáz, ezért nem vagyunk elégedettek a toborzás ütemével. Említettem már, hogy változott a szotgálat. Ma már nem jönnek minden hájjal megkent, állig felfegyverzett diverzánsok, mert szocialista rendszerűnk ellenségei inkább a felforgató tevékenység kifinomultabb formáját, az ideológiai fegyvert választják. A mai határsértők túlnyomó része könnyelmű vagy félrevezetett fiatal. Legtöbbjük kalandvágyból szánja magát a megfontolatlan lépésre, és amikor valaki egy kis ijedség és felelősségre vonás árán visszakerül a szüleihez, örül, hogy ennyivel megúszta. Van természetesen a határsértésnek más formája is, de jobb lenne, ha erről dr. jozef Macz mérnök alezredes, a kötelék csoportfőnöke beszélne.

Jozef Macz alezredes a fiatalabb korosztályhoz tartozik. A kötelék főparancsnoka, Viktor Gallo mérnökezredes gyógykezelése alatt a parancsnoki teendőket is ellátta. Akadémiai titulusaiból kitűnik, hogy a jogi és műszaki gyakorlatban egyaránt otthon van.

— Hradil ezredesnek, akit érdemes határőrnek javasolnék, ha lenne ilyen titulus, igaza van, hogy a szolgálat gyökeresen megváltozott. Bár ma is változatlan szigorral őrizzük a határt, de sokkal emberségesebben járunk el A legtöbb esetben rövid vizsgálat után a határsértöket szabadlábra helyezzük. Attól függ, ki milyen körülmények között hajtotta- végre a

határsértést, használt-e fegyvert, veszélyeztette-e katonáinkat stb. Elmondhatom, hogy majdnem százszázalékos sikerrel dolgozunk. Idén mindössze két személynek sikerült februárban osztrák területre jutnia. Gyakran előfordul, hogy a túloldalról igyekeznek behatolni hazánk területére. Ha osztrák állampolgárról van sző, legtöbbször figyelmeztetjük, hogy eltévedt, csehszlovák területen jár, térjen vissza. Ha feltartóztatjuk őket, minél hamarabb igyekszünk átadni az osztrák szerveknek. Volt egy eset, amikor egy osztrák állampolgárt tartóztattunk fel hazánk területén. A parancsnokságon jegyzőkönyvbe vettük a vallomását, aláírta, majd elvittük a bergi határátkelőhelyre, ahol már tévések várták, akiknek képmagnóra mondta, hogy erőszakkal hurcoltuk át, fenyegetéssel csikartuk ki belőle a vallomást. Hát ilyen provokátorok is vannak. Aztán" jönnek e- migránsok, legtöbbször lengyelek, akiket Ausztriában már nem akarnak befogadni. Egy román állampolgár háromszor is kísérleteit tett arra, hogy Ausztriából hazánk területére lépjen. Utoljára azzal riasztottuk el, hogy ráuszítjuk a kutyát. Mostanában az NDK-beli és lengyel állampolgárok okozzák a legtöbb gondot. Szinte napirenden vannak a kísérletek, hogy megpróbálnak illegálisan Ausztria területére lépni. Tegnap két ilyen lengyel határsértőt fogott el az egyik katonánk. De amíg az egyiket megbilincselte, a másiknak sikerült kereket oldania. Egy órával később fogtuk el a bratislavai' pályaudvaron. Már hazánk területére is Illegálisan érkeztek. Nem volt náluk semmilyen okmány. és kettejüknél mindössze 1 (egy!) korona és ezer zloty, ami lényegében egyenlő a semmivel. Hangsúlyozom azonban, hogy egykét kivétellel minden határsértést meg tudunk hiúsítani. Az országhatár nem sétatér, ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Olyan műszaki eszközeink vannak, hogy tökéletesen ellenőrizni tudjuk a ránk bízott szakaszt, és olyan határőreink vannak, mint a Tarcsi ikrek vagy Milan Stefánka, akik becsületesen és hidegvérrel teljesítik a szolgálatot. Már több határ- sértőt elfogtak. Ha akarja, találkozhat velük.

KÉT FIÜ, SOK ESET

Milan Stefánka közkatonával nem találkoztam, de azért érdemesnek tartom, elmondani hőstette történetét. Idén, május 12-én egy gyilkosság és két gyilkossági kísérlet hozta lázba Bratislava lakosságát, amelyek fényes nappal történtek. A főváros kellős közepén a késő délutáni órákban a Kijev téren egy jugoszláv vendégmunkás némi szóváltás után tőrével halálos sebet ejtett egy fiatalemberen, két társát pedig megsebezte. A tettes eltűnt, s a nyomozás ellenére Is csak egy héttel később fogta öt el az imént említett határőr.

A Tarcsi fivérekkel, Róberttal és Elemérrel a Káptalan-udvari kaszárnyában találkoztam. Magyar fiúk, azt Macz alezredes külön hangsúlyozta. Füssiek (Trávniky) a Komáromi (Komárno) járásból. Róbert tíz perccel idősebb, de egyébként úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Mindketten kutyával teljesítenek szolgálatot. Róbert Llpóval, Elemér Bojárral. Llpo agresszívabb — erről én is meggyőződtem —, Bojar viszont értelmesebb. Elemér, miután megnyerte vele a körlet versenyét, az országos fordulóban harmadik lett. Nem csoda, hogy megszerette, és azt mondja, már most szomorú szívvel gondol arra, hogy szeptember végén leszerel, és kénytelen lesz Bojártól elbúcsúzni. Azelőtt nem volt otthon kutyájuk, de fogadkozik, hogy most már lesz. Legszívesebben kuvaszt tartana. Egyébként mindketten a komáromi hajógyárban dolgoznak.

Hogy mivel érdemelték ki a parancsnokság elismerését? Róbert egy, másszor pedig két határsértőt fogott el. Elemér számláján szintén három határsértő van. Az ő esete összefügg azzal, amit Macz alezredes mondott, és ami egyúttal szegénységi bizonyítványa a szülői felelősségérzetnek, De hadd adjam át a szót történetünk hősének.

— Májusban történt. Éjszaka riadóztatták bennünket, hogy határsértésre került sor. Ilyenkor a kis rohamcsapat a kutyával azonnal terepjáróba vágja magát, és a helyszínre siet. Bojár nyomban szimatot fogott, és körülbelül egy kilométernyi futás után rá is akadt a határsértőkre. Egy NDK-beli házaspár volt, alig hároméves gyermekükkel. A felszólításra azonnal megadták magukat. Ez volt a szerencséjük, mert ha valamelyikük elveszti a fejét, és futásnak ered, én meg eleresztem Bojárt, nem tudom, mi történt volna. Ezek a kutyák hihetelen dolgokra képesek, egy dfj- birkózót is ártalmatlanná tesznek.

Róbert esetei is hasonlók. Mindkettő éjszaka történt, mert ki tudja, miért, a határsértők mindig éjszaka kísérleteznek. Talán azt gondolják, hogy a sötétség leple alatt könnyebben megvalósítják szándékukat. Márpedig a határőrök éjszaka kizárólag kutyával teljesítenek szolgálatot, azok pedig olyan kutyák, amelyek képesek egyszerre több nyomot is megkülönböztetni. Aztán ott van a gyengeáramú jelzőberendezés — tehát gengyeáramú és nem magasfeszültségű —, amely a légynek sem árt, de tökéletesen jelez. Még olyankor is működésbe lép, ha egy őz vagy nyúl ga- ba'.yodlk bele. Ezért van néha téves ria- dóztatás. De szóljon erről inkább Róbert!

— Első alkalommal én is legalább egy kilométert futottam. a kutya után a tő mentén, még szerencse, hogy mi nagyon jól ismerjük a terepet, ezerszer jobban, mint az alkalmi határsértő. Egy harminc év körüli trnavai illetőségű személy volt. Előzőleg alaposan felöntött a garatra, nyilván azért, hogy bátrabb legyen. A felszólításra habozás nélkül megadta magát. A másik esetben egy nálunk dolgozó magyar illetőségű és egy hazai állampolgárt fogtam el ugyanígy éjszaka. Ök alaposan elterveztek mindent. Harapófogóval, drótvágóval voltak felszerelve. Fegver szerencsére sem ezeknél, sem amannál nem volt.

Persze lehetett volna, mert az ilyesmi is előfordul. Ezért aki határőr, bátor embernek kell lennie. Olyannak, akinek helyén van a szive. Hogy fél-e a határőr? Ezt a kérdést feltettem a Tarcsi ikreknek is.

— Amikor a kiképzés után januárban ide kerültünk, be kell vallanom, hogy időnként féltem — mondja az „idősebb“ jogán Róbert, és az öcskös is — Éjszaka, ha megzörrent a haraszt, vagy roppant egy száraz gally, mindjárt arra gondoltam, hogy egyszer csak elém toppan egy mindenre elszánt alak, aki azonnal tüzet nyit rám. Ma már meg tudom különböztetni, hogy az éjszaka neszeiből mi az, amit egy felriadt őz vagy nyúl támaszt, és mi az, ami egyszerű szellőtől vagy mástői van.

Szóval nehéz a határőrszolgálat, de elmondhatom, hogy valamire )6 volt: embert formált belőlünk. Olyan embert, aki nem ijed meg a saját árnyékától.

Palágyi Lajos (A szerző felvételei)

AZ ORSZÁGHATÁR NEM SÉTATÉR