Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-29 / 26. szám
% új ifjúság 5 S trasbourg volt az első francia «város, ahol kiszálltunk, ám amint most belekezdtem az emlékezésbe, Párizs képe — felborítva a kronológiát — minduntalan előfurakodott. Köny- nyen engedek a csábításnak, mert húsznapos utunk során a legmélyebb nyomot valóban a francia főváros hagyta bennem. Gare de l’Est, hajnali 6 óra. „Ember-sűrűs, gigászi vadon“ — villan fel emlékezetemben az ismert Ady-sor. Hát nyolc évtized alatt Párizs mit sem változott? öriás, hangyaboly az egész pályaudvar. Jól tudom, az Ingázásnak régi hagyománya van. Nyugaton mégis döbbenten-szédtilve nézem a munkába igyekvő tengernyi népet. Gyorsított színes filmnek is beválna e látvány, amint ki-be hömpölyög a tömeg. Újságárusok egész hadserege állja el az utat, a kávé- és szendvicsautomaták szüntelen neszezése jelzi, hogy futtában majd mindenki bekap valamit, s máris tűnik tova. Soha sem tapasztalt lüktetés, nyüzsgés — egy kicsit mintha félnék... Óvatosan, amolyan vidékiek módjára indulunk el a metróhoz vezető lépcső- és folyosólabirintusban, Időnként meg-megállunk a várG« megannyi pontját bejelölő, gombnyomásra működő fénytérképek előtt — otthon készült látogatási-nézelődés! terveinket nem árt ellenőrizni, kiigazítani. Egyszer csak ott állunk némán a Place de la Concorde-on, s küszködve a meghatődottsággal, zavartan váltogatom a lábam. Le- írhatatlanul csodálatos érzés, hogy Párizs eleven, igazi valóság számomra is. Hogy egyetlen pillanat alatt életre keltek könyvekből, filmekből, ábrándokból Ismert, s rég elraktározott képei. Hogy itt vagyok; hogy kőhajítás- nyira állok a Bourbone-palotától; hogy átellenben a Tuileriák kertjében felismerem a Louvre épületsorát. A XVI. század derekától kezdve épített, barokk és rokokó stílusú Louvre lenyűgöző épület- együttes, a művészetek méltó szentélye. Megtekintését párizsi tartózkodásunk harmadik és egyben utolsó napjára tartogattuk. Persze, a megtekintés kissé túlzó kifejezés, hiszen két-három hét sem lenne elegendő ahhoz, A „szép ámulások“ városa hogy a múzeum valamennyi gyűjteményét végignézzük. Párizsban vasárnap délelőtt ingyenes a múzeum- és képtárlátogatás, a Louvre-ban is telt ház van ilyenkor. Több száz turista tartózkodhat egy időben a képtár tetűvilágítású vagy festett abla- kú termeiben — mi is csatlakoztunk a művészetkedvelők e soknyelvű seregéhez. Olasz, francia, flamand és spanyol festők itt őrzött képeinek egy részét tekintettük meg. Olyan jeles mesterek világhírű vásznai előtt időztünk, mint Botticelli, Raffaello, Tiziano, Delacroix, Rubens, Goya, Murillo, Leonardo da Vinci, El Greco. Akkor sem, s most sem találok kifejezést a halhatatlanokkal való közvetlen találkozás kiváltotta ismeretlen érzésre. Fenséges érzés kerített hatalmába, midőn időről időre felismertem egykori tankönyveimből, művészettörténeti kiadványokból „megtanult“ képek egyikét vagy másikát. S bár az „élőben“ egészen más, csodálatos fényben tündöklő Mona Li9a látványa mindannyiunkat lenyűgözött — a teremben szünet nél- küj kattogtak-zizegtek a fényképező- és filmezőgépek —, hasonló lelkesedéssel fedeztem fel olyan közismert vásznakat, mint A Szabadság vezeti a népet De- lacroix-alkotást vagy Tiziano mitológiai fogantatású festményeit. A Mona Lisáról egyébként azt mondják, hogy minden látogatóval szembenéz. Távozóban magam is úgy éreztem, hogy a turisták feje fölött cinkosan rám villantja szemét... Visszatérve Párizs utcáira, a varázslat folytatódik. A metropolis hatalmas terekbe futó széles» sugárútjai láttán nehezen tudnám elképzelni a forradalmi Párizs képét. Valahol olvastam, hogy a múlt század közepén a Hausmann mérnök tervei alapján végrehajtott városrendészeti átalakításoknak — a szűk utcák szabdalta negyedek lebontásának, a szellős körútrendszer kiképzésének — egyik célja, a korszerűsítés igényén túl, éppen az utcai barikádharcoknak kedvező környezet megsemmisítése volt. A modern világváros hangulatában azért kitörölhetetlenül jelen van a múlt: a történelmi korok, művészeti-építészeti stílusok jegyeit viselő architekturálts műemlékek páratlan harmóniával olvadnak bele az újkor Párizsába, egymást kiegészítve alkotják meg a „szép ámulások“ mai városát. A Notre-Dame székesegyház ősi falai éppúgy, mint az Eiffel-to- rony magasba törő acélszerkezete, vagy a Pompidou-központ csövek karéjába font üvegpalotája az igazi Párizs hamisítatlan tartozékai. A kormányépületek, hatalmas üzletházak szegélyezte Champs Elysées-t az Étoile körtér zárja Az Eiffel-torony a Szajna felől nézve. le. Ezt a mintegy négy kilométeres útszakaszt több óra alatt tesz- szük meg, s nemcsak az egymást érő látnivalók akadályozzák a gyorsabb közlekedésben, hanem az elképesztő forgalom is. Az úttest és a járda két egymás mellett futó eleven folyam — hullámzó autó- és emberáradat. E- gyütt haladunk a hömpölygő tömeggel, s — feledve a múzeumok éé ódon templomok múltidéző hangulatát — ismerkedünk az élő-lüktető francia metropolissal. A fekete harisnyás, hosszú szoknyás, elegáns hölgyek minden kétséget kizáróan párizsiak, ebben a hatalmas embergyűrűben a turistákat főként öltözékük á- rulja el. Sógornőmmel érdeklődve figyeljük a híres francia divat szembeüövő vagy kirakatbeli manekenjeit. A Place d’Étoile-on az Arc de Triomphe és az Ismeretlen Katona síremléke. Innen autóbusszal indulunk a hatalmas körtérből csillagszerűen szétfutó 12 sugárút egyikén a Trocadero tér felé. A széles utakat dús lombú fasorok szegélyezik, s nem kis rejtély számomra, hogy e benzingőzös levegőben ilyen frissek, üdék tudnak maradni. A buszból kiszállva, a Chatllot-palota mellett az Eiffel- torony felé tartunk, s itt a Pont d’lénán áthaladva találkozunk először a Szajnával. A 300 méter magas vasszerkezet vonzása a 99 évvel ezelőtti világkiállítás óta mit sem csökkent, ma is a város egyik legnépszerűbb „zarándok- helye“. A toronyba futó felvonók a nap minden órájában zsúfoltak, a környék pedig népek, nemzetek és nyelvek zajos találkozása. A színes-tarka forgatagnak a turisták csak mintegy felét teszik ki, de jórészt őérettük sorakoztak fel az utcai árusok, fényképészek, antikváriusok, alkalmi festők-raj- zolók, zenészek és mutatványosok. Erőltetett menetben járjuk be Párizs nevezetességeit, mert bármennyire kimerítő is ez a folytonos nézelődés, sürget az idő. A hadimúzeumnak otthont adó Invalidusok palotája után a közelben lévő Rodin-múzeumba is bekukkantunk, ha már erre járunk, meg kell néznünk a Gondolkodót vagy Victor Hugo, Balzac pompás szobrait. Aztán a város legrégibb hídján, a Pont Ne- uf-ön a Cité-be jutunk, ahol két csodálatos XII—XIII. századi gótikus templom vár ránk: a Notre-Dame és a Sainte-Chapelle. Irodalmi emlékek elevenednek fel bennem, akárcsak később, midőn végigsétálunk a Szent Mihály útján, ahová ottjártunkkor is „beszökött az ősz“. Párizsról nehéz mesélni, még nehezebb újat mondani. A Szajna bal partján a Quartier Latinban, a Sorbonne s a közeli Pantheon környékén vagy a Montparnasse művésznegyedben eltöltött felejthetetlen órák, vissza nem térő élmények krónikája helyett talán ezért próbálkozom inkább a Pompidou-központ rövid bemutatásával. Vagy mert ez a csupa üveg, csupa fém, kocka alakú palota a ma Párizsának hangulatát árasztja. Az ötemeletes modem épületcsoda a francia főváros kultúrközpontja, ahová a nap bármely órájában bárki betérhet. Utazásunk alatt már több ízbpn tapasztaltuk, de megszokni nem tudtuk a múzeumok, képtárak bejáratánál alkalmazott testi motozást. Nem sért, inkább bánt ez a korunk mezítelen valóságát feltáró, szomorú, de szükséges eljárás. A kultúrcentrumban is ezzel kezdődik a látogatás. Benn az éuületben, szerencsére, gyorsan elfeledjük e kellemetlen ízű közjátékot. A könyvtárak és olvasótermek emeletén a látogatók szabadon válogathatnak a könyvek, folyóiratok között. A vastag padlószőnyegen, székeken vagy fotelekben üldögélők olvasnak, jegyzetelnek, lapokat forgatnak. Rengetegen vannak, a teremben mégis csend honol. Óvatosan lépkedve, embereket kerülgetve mi Is elsétálunk a polcok előtt, szemünket végigfuttatva a kiadói újdonságokon. Háromórás sétánk során tanuló, zenét hallgató, rajzoló, videofilmeket, televíziót néző diákok között jártunk, s igazán nem bántuk meg, hogy a nyüzsgő-zsibongó városban eltöltött nap után a kultúra e meghitt otthonában rövid időre megpihentünk. B. E. „Leg“-ek a film világából A leggyakrabban megfilmesített téma a Hamupipőke meséje, 1898 óta 69 változatban — rajzfilm is — készült film belőle. ♦ A legnépszerűbb „forgatókönyvíró“ William Shakespeare műveit 273-szor vitték filmre. A Sha- kespeare-szereplők közül pedig Hamlet viszi a pálmát 41 filmmel, őt követi Rómeó és Júlia 29 filmmel, a harmadik Macbeth 26 filmesítéssel. ♦ A legnépszerűbb filmhős Sherlock Holmes — a szerepet 67 színész alakította eddig ♦ A történelmi hősök közül Napóleon érdemelte ki a legnagyobb figyelmet a filmesek részéről, eddig 172 alkotást készítettek róla. ♦ A legtöbb főszerepet alakító színész Prem Nazir, aki 300 filmet forgatott Malaysiában. John Wayne, Hollywood sztárja, csupán 153 filmben játszott, s azok közül csak 11-ben nem kapott főszerepet. Törvénytervezetek Kanada Alsóháza jóváhagyott két törvénytervezetet, amely a dohányzás elleni küzdelemre vonatkozik. A tervezeteket annak nyomán fogadták el, hogy nyilvánosságra hozták: az országban évente körülbelül 300 000 személy veszti életét eme káros szenvedély miatt. A törvények kötelezik majd az összes vállalatot és Intézményt — még a magánkézben lévőket is —, biztosítsanak teljesen elkülönített helyet a dohányzók számára. Jövő év január 1-jétől pedig megtiltanak mindenféle dohányárureklámot a sajtóban, a televízióban stb. Évforduló Nemrég ünnepelték a varsói Nemzeti Könyvtár fennállásának hatvanadik évfordulóját. Az ünnepség fő rendezvénye a könyvtár tulajdonában lévő legértékesebb gyűjtemények kiállítása volt. A megnyitó ünnepségen Chopin-, Paderewski-, Szymanowski-kottákat, XVIII. századi térképeket, régi metszeteket és fényképeket mutattak be a közönségnek. A könyvek, gyűjtemények mind a világháború utáni időkben kerültek a könyvtár tulajdonába, ugyanis a világháború alatt rengetegszer kifosztották, a hitleristák elégették a lengyel műveltség számtalan tanúságát. Lengyelország volt a világon az első állam, amely — a Zaluski fivérek ötlete nyomán — már a XVIII. században országos könyvtárral rendelkezett. Ötnapos munkahét Japánban A japán állami hivatalokban egyes szombatokon jövőre már nem lesz munka, döntött nemrég a tokiói kabinet. Az intézkedés része annak a kormány- programnak, hogy a szigetországban is fokozatosan át kell térni az ötnapos munkahétre. Eddig a posta és távközlési minisztérium hozta nyilvánosságra, hogy takarékintézeti részlegének fiókirodáit a jövő év elejétől szombatonként zárva tartják. Hasonló lépést helyezett kilátásba több bank és tőzsdei alkuszcég, a tokiói tőzsdén pedig jelenleg már minden második szombaton szünetel a munka. Ugyanakkor az iskolákban nem tervezik a szombati tanítási nap eltörlését. Amikor elmebeteg az elmegyógyász Mintegy két éve annak, hogy egy egyetemről frissen kikerült elmegyógyász megpályázott egy állást az egyik nyugat-svédországi kórházban. Miután különösebb verseny nem volt a jelentkezők között, a fiatal orvos minden nehézség nélkül megkapta az állást a kórház elmegyógyászati osztályán. Már az első héten felfigyeltek a kollégák arra, hogy valami nem stimmel az új orvos körül. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy a szakorvosok felfedezzék, hogy az új pszichiáter maga is ápolásra szorul. Figyelmeztetésükre a személyzeti osztály áttanulmányozta az új orvos papírjait. Már első betekintésre kiderült, hogy a frissen doktorált orvos rokkantnyugdíjas. A mellette álló indok pedig szinte bombaként hatott: gyógyíthatatlan skizofrénia. Az eset magyarázatához, bármennyire is meglepő, a svéd törvénykönyvhöz kell fordulni, amely világosan kimondja, mindenkinek Joga van egyetemi képesítést szerezni. E paragrafus következményeiről Edgar Borgenhammar professzor a következőket mondja: — Se büntetett előélet, se gyógyíthatatlan betegség, se narkománla nem akadály az egyetemi felvételnél. Aki egyszer elkezdte tanulmányait, azt szinte lehetetlen megállítani. Állítom, hogy nincs olyan évfolyam, ahol ne lenne legalább egy alkalmatlan diák. A törvényhozók nem akarják megérteni, hogy ez a rosszul értelmezett humanizmus később a betegek életét veszélyezteti. A svéd sajtóban számos elriasztó példát lehet találni. Nemrég kiderült, hogy egy nemi erőszakért elítélt nőgyógyászként kapott állást egy nagy kórházban. Máshol egy elmebeteg orvos fojtogatni kezdte a páciensét. Gyakori, hogy a kábítószer-élvező orvos szabadon ír receptet narkotikumokra. Egyelőre minden figyelmeztetés hiábavaló volt, a felső fórumok nem reagálnak. Nem elképzelhetetlen hogy gyilkosból is orvos legyen — fejezte be nyilatkozatát Borgenhammar professzor. Nagy-Britanniában különleges egységet alakítottak Nagy-Britanniában egy különleges katonai egységet alakítottak, amelynek az a feladata, hogy ártalmatlanná tegye a második világháborúból vlssza- maratd bombákat. A katonai szakértők szerint ennek a 300 katonából álló egységnek elég munkája lesz, habár az utóbbi években a visszamaradt bombák kevesebb súlyos szerencsétlenséget okoztak, de Nagy-Britanniában az építőmunkások még gyakran találnak bombákat a második világháborúból. Elvis Presley él? Elvis Pre9ley imádói között Amerikában az a hír terjedt el, hogy a már 11 éve halott rookénekes, még mindig él, sőt fiatal is maradt. Ezeket a híreszteléseket megerősíti Gail Brewer- Giorgio Vajon Elvis él-e című könyve, amely most jelenik meg egymilliós példányszámban. Giorgio ezenkívül egy kazettát is áruba bocsát [29,95 dollárért), amelyen „hallani“ Elvis hangját, amint négy évvel halála után, 1977 augusztusában telefonál. A telefonbeszélgetésben Elvis elmeséli, hogyan ismerték fel egy nyugat-németországi étteremben, valamint azt, hogy lefogyott és három éve nem vesz be altatót. Ezenkívül elmondja azt is, hogy nem szereti a róla szóló filmeket, és vissza fog térni, amikor ennek eljön az ideje. Elvis volt felesége, Priscilla egyáltalán nem hisz ezekben a híresztelésekben, és kijelentette: szörnyű, hogy Presley halálát ilyen dolgokra használják ki. » %
