Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-15 / 24. szám
i . / új ifjúságS ------------------------------------------A Csallóközi Dal- és Táncegyüttes, Dunaszerdahely (Duna)ská Streda) Országos táncpárbaj A KÉPEK VILÁGA Egy csoportban II. Dilemmával kezdődött a XXXIII. Országos Népművészeti Fesztivál Zse- Ilzen (Zellezovce). Pontosabban Léváin (Levies), mert a táncegyüttesek versenyének már hagyományosan a Lévai Városi Művelődési Központ ad otthont. A dilemma abböl keletkezett, hogy a szervezők bizonyos, kívülről jövő óhajoknak adtak teret. Eddig ugyanis a verseny a délelőtti vagy kora délutáni órákban zajlott a zsűri előtt, esetleg a már szereplés után levő csoportok tagjai nézték meg az „ellenfeleket“, ha kiváncsiak voltak rájuk. Ebből az a panasz származott, hogy nehéz az e- gyütteseknek igazán jő teljesítményt nyújtani ürességtől kongó nézőtér előtt. A fellépéshez szükséges légkört ugyanis a köizönség teremti meg. Ez így igaz. A szervezők idén tehát az esti órákra tették át a versenyt, és közönséget Is toboroztak. Meg is telt a nézőtér jócskán, ami örvendetes. Csakhogy... Az együttesek az Idén Is versenyezni jöttek, és nem műsorral szórakoztatni a közönséget (érveltek ők), ezért a színpad gondos előkészítése folytán keletkezett szünetek a csoportok fellépése között a kelleténél hosszabbra nyúltak. A műsor rendezője meg tekintettel a közönségre, sürgette az együtteseket. így aztán azok Ismét hátrányban érezték magukat. A műsor végiül is négyórásra kerekedett, ami egyáltaián nem lehetett élvezetes a nézőknek, főleg ha a négy órának egy tetemes részét az üres szünetek tették ki. A verseny azért csak lebonyolódott, de maradt a kérdés: hogyan jól megrendezni majd a következő fesztivált? A versenyben tíz együttes mutatkozott be, többségükben olyan csoportok, amelyekkel már nemegyszer találkozhattunk az országos rendezvényeken. Oj együttesek nem bukkantak fel, ha csak nem számítjuk annak a Gímes leánytánccsoportot, amely gyermektánccsoportként már megjárta Zselízt. Nem észlelhető tehát gyarapodás az élvonalban. Nem terebélyesedik a mozgalom. Ellenkezőleg: lassan fogy Szépen csendben elmaradtak a galántaiak (Galanta), a sládkovifiovóiak, nincs Gömör, nincs Palóc, hogy csak a legismertebbeket említsem. Már nem is vesz- szük észre hiányukat, már nem is beszédtéma, hogy nem jönnek. De az Illetékeseknek azért meg kellene tudniuk (no meg tenniük Is valamit ellene), ml az oka ennek a stagnálásnak (vagy visszafejlődésnek?). Örvendetes viszont, hogy a tíz együttes műsora azt bizonyította, csoportjaink kezdenek kivetkőzni a műfaji egysíkúságból. Hosszú időn keresztül uralkodott — a mozgalom vezetőcsúcsától igényelt' (néha kényszerí- tett) — „tánc pour tánc“ irányzat, amely a „csak tiszta forrásból" ko- dályí alapelv félreértéséből és a népi tánc „népmegtartő“ szerepének túlértékeléséből származott. Ezért vártuk érdeklődéssel a zsűri reakcióját, amikor néhány csoport be- konferálásakur meghallottuk a táncszínház kifejezést. A zsűri azonban nem kommentált, hanem az egyes produkciókat értékelve diszkrét hallgatással elment a „táncszínház mellett“ Nem dicsért, de nem is szidott Ez azért már valamit Az, hogy a műfajok szaporodnak, a lövő számára több problémát is felvet, liven probléma például a bemutatott produkciók összemérhetősége a versenyben Már az idén is csak nehezen lehetett azonos kritériumokkal értékelni az együtteseket, például a Gímest a Csallóközi Dal- és Táncegyüttessel, hogy csak a boly két „szélét“ említsem. Továbbá az együttes vezetőinek, koreográfusainak okvetlen bővíteniük kell szakismereteiket színpadi rendezésben és dramaturgiában. Ezen a téren mutatkoztak még gyengébb pontok a látottakban. A kompozíció sikere vagy bukása már sokszor a téma választásakor eldől. A tánc (és ezen belül a népi tánc), ha színpadra állítjuk, nagyon specifikus kifejezési eszköz, amellyel sok mindent el lehet mondani, de azért mégsem mindent. A téma kiválasztásánál tehát az első szempont az, hogy a népi tánc rendelkezik-e olyan eszközökkel (kiépíthető-e olyan jelrendszer), amelyek lehetővé teszik a gondolat elmondását. A látottak azt bizonyítják, hogy a vezetők nem mindig ebből az lrányből közelítették meg a témát. Bizonyos ellentmondások mutatkoztak a kompozíciók stlláris egységében is, legszembeötlőbben ezt a dunaszerdahelyiek műsorában láthattuk. Lényegében három elemet lehetett felfedezni az amúgy sikeres, a verseny „legszínházibb“ produkciójában. A díszletként használt kocsmai asztal és pad, valamint a cselekményt előrevivő táncos (vagy Inkább pantomim) megoldások realizmusba (néha egy kicsit naturalizmusba) hajlottak, vagyis „azt jelentették, amit mutattak“. A további díszletek (az élő portré és a kife- szített háló) már áttételesen közvetítették a mondanivalót, tehát „mást jelentettek, mint amit mutattak“. A táncos részek viszont a klasszikus balett divertissement-jaira hasonlítottak, tehát önálló, az egész kompozíció mondanivalóját magukban nem tartalmazó táncbetétek. Bármikor kiemelhetők a táncjátékból és önállóan bemutathatók. Fontos lesz ügyelni a dramaturgiai indokoltságra. A színpadra csak azt szabad vinni, aminek valamilyen, a mondanivalóval összefüggő szerepe van. A táncszínház alapja a metaforikus tánc, tehát az olyan táncolás, amely más, a tánctól elvonatkoztatott gondolatot vagy hangulatot tud elmondani. Nos ebből láttunk egy szép példát a szepsi (Moldava nad Bodvou) Bód- va Néptáncegyüttes Vasárnap című kompozíciójában. A valamikori falusi vasárnapokat felelevenítő tánc első felét (a leánytánc után a kompozíció, sajnos, egy kicsit szétesett és elvesztette hangulatát) a verseny egyik legszebb színfoltjának tartom. Ebben is kiemelkedő volt a szólópár dudakísérettel járt tánca. Bár a zsűri, holmi mikroprecizltást vetve a koreográfus szemére, nem értékelte nagyra produkciójukat, véleményünk szerint kiválóan sikerült, és a zsűrivel ellentétben számunkra a duda nem az ördög és a pokol emlékét idézte, hanem a tánc-zene együttes a vasárnapi ájtatosság hangulatát árasztotta. Áttételesen, tánc által kifejezve. Pontozní-értékelni a zsűri dolga, ezért most is a „megmérettetésben“ az ő véleménye volt a mórvadő. Ez így Is van rendjén, de nem zárja ki, hogy másnak is legyen véleménye, sőt ennek hangot is adjon, még akkor is, ha ez a vélemény nem mindenben azonos a zsűriével. Íme néhány ilyen észrevétel! Egy országos verseny (és minden valamirevaló verseny) zsűrijének azért van elnöke, hogy vezesse azt, az értékeléskor elmondja a bíráló bizottság öszszesített véleményét, Irányítsa a beszélgetést, szót adjon a többieknek. Nem emeli e bizottság tekintélyét, ha az elnök (az értékelés hivatalos megnyitása után) szót kapván csak annyit mond, hogy „kiutalja“ a szót a zsűri egyik tagjának. Saját kárára is, mert önkéntelenül mindenki arra gondol, hogy az elnök nem akar vagy nem tud mit mondani. Akkor meg minek vállalja el ezt a tisztséget? Fontos, hogy egy táncversenyen a figyelem mindenre kiterjedjen, de szerény né.zetünk szerint azért mégis szakmaibb dolgokról kellene beszólni, mint hogy lóg-e a csizma „füle“ vagy sem. Annyi hozzáértést az élcsoportok tagjainak és vezetőinek azért kellene előlegezni. A táncmozgalom irányítői egy idő. vei ezelőtt irtóhadjáratot indítottak a cigány származású zenészekből állő zenekarok ellen. Az Indok az volt, hogy semmi közük a népihez, kávéházi stílusban játszanak. (Az már nem jutott az eszükbe, ho^y valószínűleg fordítva volt: ők vitték nemzetük szinkretikus művészetének stílusát a kávóházakba, hiszen a szegényebb falusi zenészek zöme, abban az időben életében nem látott belülről kávéházat.) Nagy t- gyekezetükben sikerült is szinte egészen száműzni őket a mozgalomból. Most meglepetés volt, amikor a szína! (Sena) Rozmaringgal három ilyen zenész lépett a színpadra. Azonkívül, hogy hárman voltak, és ezzel hasonlítottak a most divatos parasztzenekarokra, más közös vonásuk nemigen volt, mert muzsikálásukban megőrizték a régi, annyit szapult „kávéházi“ stílusukat. De a meglepetés csak azután jött, amikor megtudtuk, hogy ők nyerték e legjobb zenekarnak szánt díjat. Állítólag stílusos muzsikálásukért (1). A zsűri útjai kifürkészhetetlenek. Ogy látszik, ebben a mozgalomban a Rozmaring van predesztinálva arra, hogy a díjazás bakugrásainak objektuma legyen. Kétszer kaptak díjat ugyanazért a népviseletért. Lehet, ezt most már megunta a zsűri, új népviselet meg nem volt. A díjnyertes együttesek kijelölése, sorrendjük megállapítása a zsűri szuverén Joga. Az, hogy sok mindenki egészen másképpen osztotta volna a díjakat, nem jelent semmit. A hivatalos sorrendet a zsűri állapítja meg. De azért a csoportok és az ottlevők szívesen meghallgatták volna a hivatalos indoklást Is, miért éppen ez a sorrend. Ez ugyanis az ő joguk, a zsűrinek meg erkölcsi kötelessége. Milyen is volt a verseny Léván (Zsellzen)? Nem volt jő, mert az utőbbi versenytől nem gyarapodott a mozgalom új, friss együttesekkel. Jó volt, mert az ott lévő együttesek tagjai magasfokú technikai fel- készültségről, stilusérzékről és tánc- szeretetrtM adtak tanúbizonyságot. Nem volt jő, mert az erdélyi táncok dömpingje nemcsak egysíkúvá teszi a műsorokat, hanem és főleg, elcséplődik, elkopik ez a nagyon szép matéria. Jő volt, mert egy műfaji nyitás tanúi lehettünk, amely, reméljük, elvezet a nemzetiségi táncmozgalmunk kibontakozásához, müvészetileg magasabb, esztétikailag értékesebb fokához, Horváth Rezső Bencsics G. Katalin a hazai magyar képzőművészeti életünkre, mozgalmunkra olyannyira jellemző pedagógus-képzőművészek egyike. A Nyitrai (Nitra) Pedagógiai Fakultáson szerezte diplomáját képzőművészet-orosz nyelv szákon, jövőre lesz ötvenéves. A- lapiskolai pedagógusként dolgozott a közelmúltig, majd a családi életében bekövetkezett változás miatt Magyarországra költözött. Képzőművészeti pályájának kezdetei gyermekkoráig nyúlnak vissza, édesanyjával rendszeresen látogatták Harmos, Károly rajz- érátt. Későbbi alkotó munkájának eredményeivel csoportos tárlatokon számtalanszor találkozhattak a művészetkedvelők. A Nyugatszlovákiai kerület pedagógusainak alkotó csoportjával állított ki rendszeresen Szlovákia-szerte. Egy-egy alkotása több kerületi vagy országos versenyen is díjat nyert, s bár pályája, munkássága már jó ideje érett volt egy önálló bemutatkozásra is, 1984- ben került csak sor első ilyen tárlatára Komáromban (Komár- no) a Csemadok Galériában. Nem sokkal később alkalma adódott Budapesten is az önálló bemutatkozásra. Bármennyire elcsépelt is, s napjaink művészeti világában mostanában tán nem Is nagyon ildomos a jelző, mégis a szépségnek van meghatározó szerepe képein. Az örök női szépség és gyöngédség testesül meg minden münkájában. Ezt sugallja festményeinek finom, meleg tónusú színárnyalatával, s ezt sugallja azzal is, hogy a realitásokból táplálkozó, többségében imp- resszív, mély hangulati elemekkel átszőtt táj és emberábrázolás van alkotó munkásságának középpontjában. A festészet mellett otthonosan mozog a grafikában is. Megszállottként végezte képzőművészeti-pedagógiai munkáját is. Tanítványaival számtalan ilyen jellegű sikert tudhatnak magukénak, s Magyarországra való átköltözéséig szakmai vezetője volt a magyar tannyelvű gimnázium Harmos Károly képzőművészeti körének is. *• Mind határozottabb egyéniséggé válik a képzőművész körben az izsai (Iza) származású, Komáromban élő, most harmincöt éves Pappné Németh Éva is. Bencsics Katalinhoz hasonlóan az ő alkotói ténykedésének is a nőiesség az első számú meghatározója. A 5a- fárikovói Mezőgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, a komáromi Agrostav tervezőjeként dolgozik. Lényegében felnőttként tanulja (jelenleg Is) a képzőművészet titkait és tudományát. Szilva József a mestere, akinek hatása, útmutatásai — egy, már sajátos látás és gondolkodásmód mellett — mind a mai napig jelen vannak munkáiban. A grafika foglalkoztatja elsősorban, tematikailag pedig főleg a nő- és anyaszerep, s az e két témakörrel szinte természetesen összefüggő béketematika. Rátermettsége, szorgalma és eltökéltsége jóvoltából már akár a közeljövőben is eljuthat az önálló bemutatkozásig. Azt hiszem, szinte teljes egészében rokonítható az eddig említettek alkotói hitvallásával a negyvenéves Sofia Szkokováé is. Zilinában született ugyan, de már hosszú ideje él Komáromban. Itt Is érettségizett, s a Szakszervezetek Házának reklámgrafikusa. A nőies, lágyabb, egyfajta lírai látás- és kifejezésmód jellemzi az ő munkásságát is, csak műfajában tér el az előbb említettekétől. Szkoková elsősorban kisplasztikával, illetve textilplasztikával foglalkozik, így munkássága új színt is visz a képzőművész kör munkájába. Még gimnazistaként lett tagja a körnek a hetényi (Chotín) Szabó Hajnalka, aki az elmúlt iskolaévben érettségizett. Két alkalommal már ki Is állított a körrel. A művészeti népiskola rajz- tagozatán Fekete Zoltán volt a tanára. A legújabb körtagok egyike a szintén reklámgrafikusként dolgozó komáromi Varga Erika, aki az idei közös tagsági kiállításon mutatkozott be először. S bár az ő nevének említésével a képzőművész kör festői és szobrászvonulatának bemutatását befejezzük, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne találkozhatnánk majd egy-egy további, új névvel a kör tagjainak sorában. * T~
