Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-01 / 22. szám
új ifjúság 10 Változik-e az éghajlat? A legutóbbi évtizedekben — tudományos eredmények szerint — kétségtelenül változik az éghajlat, mégpedig igen széles időskálán, a néhány évtizedes ingadozásoktól az évmilliárdokig. A rövid távú változások közvetlenül érintenek bennünket — míg a százmillió éves Ingadozások inkább az élet fejlődése szempontjából érdekesek. Ma már tudjuk, hogy az éghajlat összetett rendszer, amelynek változásaiban a légkör, a tengerek, a szárazföldek, az élővilág stb. közötti különféle kölcsönhatások, a vulkántevékenység, a kontinensek vándorlása; a Föld pályaelemeinek tízezer é- vekben mérhető periodikus változásai mind-mind fontos szerepet játszanak. De honnan tudjuk mindezeket? Az éghajlat közelmúltjának nyomozásában ma a műszeres mérések segítenek bennünket. A legkorábbi műszeres mérések a XVII. század végén kezdődtek Pisa, Párizs, London, Oxford, Hannover, Kiel, Tübingen, Modena és Firenze városában, a XVIII. században pedig Berlinben, Zürichben, Bécs- ben, Szentpétervárott, Uppsalá- ban, Koppenhágában, Prágában, Budapesten is rendszeres mérésekbe kezdtek. Mintegy huszonötre tehető azoknak a városoknak a száma, amelyek több mint 200 évre visszanyúló mérési sorozatokkal — főként hőmérséklet-, légnyomás-, illetőleg csapadékadatokkal — rendelkeznek. Ezek alapján leghitelesebb adataink az elmúlt kétszáz-háromszáz esztendő éghajlatáról vannak. De a régmúlt évszázadoknak — főképpen a szélsőséges — időjárási eseményeiről is viszonylag elegendő írásos feljegyzés maradt fenn mintegy 1500—2000 évre visszamenően. A fák évgyűrűi szintén sok meteorológiai információt tárolnak, ugyanis az évgyűrűket alkotó sejtek fajsúlya évszakosán változik — a télen keletkezett sejteké a legkisebb, a nyáriaké a legnagyobb —, s függ az adott év csapadékától és a hőmérsékletétől is. Mivel a tudósok meg tudják határozni az évgyűrűk korát, így immár hat-nyolcezer évre visszamenően sikerült közvetett adatokat szerezni az éghajlat múltjáról. (Az Amerikában élő borzas tobozú fenyők legöregebb példányai 6—8 ezer évesek.) Ugyancsak hat-nyolcezer évre visszamenően nyerünk időjárási adatokat a régészeti feltárásokból is. Ha egy adott területről valamely időpontban például egy nomád pásztornép elvándorolt, ez rájuk nézve kedvezőtlen időjárási fordulatot jelezhet. A különböző éghajlatot kedvelő növények maradványainak nagyobb aránya valamely korszak üledékeiben azt mutatja, hogy akkor e növényeknek kedvezett az időjárás. A virágpor pedig — mivel az évmilliókig megmarad és faja azonosítható — hosszabb távon is adatokat szolgáltat. Ä levegőben — annak hőmérsékletétől függően — változik az oxigén 18-as, illetőleg 16-os tömegszámú izotópjának aránya, s ezek az izotópok olyan arányban találhatók meg a tengerek üledékeiben és a sarki jégtakarók őrizte hajdani mészvázas állatkák maradványaiban, amilyen arányban még életükben a szervezetükbe jutottak. így a tengeri üledékekből vett mintákból az oxi- génizotóp-arányból a 10 vagy akár 100 millió évvel ezelőtti éghajlat adatsorát állíthatjuk ösz- sze. Az élőlények többsége nem maradhat fenn —100 C-fok alatti vagy +100 C-fok közötti hőmérsékleten, de az őslénytani leletek a földi élet folytonosságáról tanúskodnak. Ezek szerint az élet kialakulása, vagyis évmilliárdok óta az éghajlat csupán bizonyos határok között változott. Mégis, minél távolabbra tekintünk a múltba, annál szélsőségesebb kilengésekre találunk példákat az egymást váltogató éghajlati korszakokban. Mivel az éghajlati rendszer nagyon összetett kölcsönhatások szövevénye, az éghajlat-ingadozások okai is a legkülönfélébbek lehetnek. Számos bizonyítékunk van arra, hogy a Föld szilárd kérge lassú mozgást végez, miközben a kontinensek közelednek egymáshoz vagy távolodnak egymástól. A mai Európa valamikor — 100—300 millió évvel ezelőtt — az Egyenlítő vidékén helyezkedett el, ennek megfelelően éghajlata trópusi volt. Ennek nyomait őrzik a gazdag feketeszén- és kőolajtelepek. Eszerint helyesebb lenne úgy fogalmaznunk, hogy nem az éghajlat változott meg Földünk e részén, hanem földrészünk vándorolt el más éghajlati övbe. Csakhogy a kontinensek több ezer kilométeres elmozdulásával nemcsak a rajtuk uralkodó éghajlat változott meg, hanem az egész Föld klímája is! Hiszen ha a szárazföldek többsége az Egyenlítő vidékén helyezkedik el, akkor az egész földi éghajlat hűvösebbre fordul, u- gyanis a kontinensek a rájuk eső sugárzás energiájának csak egy kis részét tudják tárolni, a többit visszaverik, illetőleg a vékony rétegben fölhevült talaj az elnyelt hányadot kisugározza. Ha viszont az Egyenlítő vidékén csak tengerek vannak, akkor az egész Föld éghajlata melegebbre .fordul. A legutolsó jégkorszak leghidegebb időszaka 18 ezer évvel ezelőtt volt. Ettől kezdve fokozatosan melegedett az éghajlat. Nyilvánvalóan összefügg az időjárás változásával az, hogy az első földművelő, majd városépítő kultúrák ennek az utolsó jégkorszaknak a végén, 6—8 ezer éve alakultak ki. A jégkorszak utáni — postglaciális — fölmelegedés 5 — 7 ezer éve érte el tetőpontját, majd ezt egy lehűlés követte 2900—2300 évvel ezelőtt. Ekkor volt a vaskorszak. Az emberi történelem során észlelt éghajlat-ingadozások jóval rövidebb időskálán zajlottak le, mint az említettek, ezért a rövidebb távú változások okait másban kell keresni. Szovjet kutatók régóta tanulmányozzák a légáramlások planetáris méretű rendszerének formáit, más szóval az általános légkörzés változásait. A légkör globális állapota — a hőmérséklet, a légnyomás és a szél — planetáris méretű eloszlása olyan sokféle, hogy tökéletesen sohasem ismétli meg önmagát, de néhány jellemző vonása alapján mégis meg lehetett állapítani bizonyos típusait. A Grönlandiéi Nyugat-Szibériáig húzódó területen három fő klímatípust állapítottak meg, nevezetesen a nyugati, az északkeleti és az észak- nyugati áramlás által uralt klímatípust. Megfigyelték azt is, hogy e három típus közül valamelyik dlykor több évtizedre túlsúlyba jut, majd egy másik típus uralgna lesz a jellemző. Ezeket az időszakokat cirkulációs korszakoknak nevezték el. Ahhoz azonban,! hogy eldönthessük: milyen kölcsönhatások hozzák létre ezeket a korszakokat, nemcsak a felszíni, hanem a mélytengeri á- ramlások ciklikus változásait is ismernünk kellene. A századforduló óta végzett mérései szerint a globális tengerszint événte 1—3 mm-t emelkedett. Ezt a gleccserek olvadásával magyarázták, s kiszámították, hogy a gleccserek teljes elolvadása mintegy hatvan centiméterrel emelné meg a világtenger szintjét. A tengerszint változását azonban |a földkéreg mozgása és a tengeri üledékek gyarapodása is befolyásolja, ezért nem bizonyos, ho£y a tengerek szintjének lassú emelkedése kizárólag a gleccsere)« olvadására vezethető vissza. Az Antarktisz és Grönland hó- és jégtakarójának össztérfogata több mini 20 mii. köbkilométer, s ha ez is elolvadna, a számítások szériát 50—60 méterrel emelné meg a világtenger szintjét. Szerencsére az utóbbi 100 évben sem az Antaritiszon, sem Grönlandon nem észleltek számottevő változást a jégtakaró mennyiségében. Annál szembetűnőbb volt az említett jégkorszak végén bekövetkezett jégolvadás! A jégkorszakban felhalmozódott óriási tömegű jégtakaró ekkor a nagyobb kontinenseken — Európában, Á- zsiában és Észak-Amerikában — zömében elolvadt. Ezáltal a szárazföldek területén fokozatosan megszűnt a földkéregre nehezedő nyomás. Egyes helyeken — például Skandináviában — a „megkönnyebbült“ földkéreg emelkedni kpzdett, máshol kiegyenlítő süllyedés indult meg. (A földkéregnek ezeket a nyomáskiegyenlítő mozgásait izosztatikus alkalmazkodásnak nevezik.) Ezek a pleisztocén jégtakaró súlycsökkenése által kiváltott kéregmozgások részben még ma is észlelhetők. A rövidebb éghaj lat-ingadozások at műszeres mérésekkel is kimutathatók. Így kétségtelen, hogy 2—3 évtizedes, vagy legfeljebb 100 $ves tartamú időszakokban feltűnően halmozódnak a hideg telek, s a hosszú nyarak, majd hasonló hosszúságú szakaszokban az enyhe telek, Illetve a hűvös nyarak kerülnek túlsúlyba. Figyelmet érdemlő éghajlati jelenség, hogy az 1780-as évektől napjainkig egyre ritkábban követik a zord teleket forró nyarak. Az éghajlat kontinentális jellegét a legmelegebb és a leghidegebb hónap hőmérsékletének különbségével mérik. A meleg nyár — hideg tél erősen kontinentális, a hűvöé nyár — enyhe tél gyengén kontinentális Jellegre vall. A 200 évnél hosszabb hőmérsékleti adatsor arról tanúskodik, hogy 1980- ig gyengült a kontinentális jelleg. Ez összefügg azzal, amit angol kutatók mutattak ki:. 1750-től az 1900-as évek első feléig határozottan erősödött a nyugati áramlás az atlanti-európai térség ben. A nyugati áramlások télen enyhe óceáni légtömegeket sodornak Európa belsejébe — ezért lettek melegebbek a januárok Angliában mintegy 2 C-fokkal acélműit kétszáz évbein. —ÉTWAGNER = (1813—1883) A XIX. század tizenharmadik éve kitörülhetetlenül beírta magát a zene- és a világtörténelembe. Napóleon, ez a kis termetű, de nagyratörő korzikai, aki oly töméntelen sok bajt zúdított Európára, a súlyos vereséggel végződött oroszországi hadjárata után 1813 májusában a bautzeni csatát megnyerve utoljára győzedelmeskedett. A nevezetes bautzeni csata másnapján, 1813. május 22-én, amikor Lipcse még a porosz, az orosz és a francia csapatok zajától visszhangzott, Wagner Frigyesné, a rendőrségi titkár felesége, életet adott tizenegyedik gyermekének ... A fiúcskát Richard névre keresztelték a Tamás-templomban; ott, ahol egykor a nagy Johann Sebastian Bach látta el a karnagyi-kántori teendőket. Wagner gyermekkora — de egész élete is — roppant hányatott. Apja korán meghal, és Ludwig Geyer, a színész pótolja a családban, aki egy életre a gyermek leikébe ojtja a színház imádatát. Richard azonban a zenéhez is vonzódik, de a rendszeres gyakorláshoz nincs kitartása, viszont lelkesedik Weber zenéjéért, és a Bűvös vadász stílusában nyitányt kezd komponálni. Olvasmányai középpontjában Homérosz művei, a görög mitológia és Shakespeare történelmi drámái állanak, megjósolva ezzel jövendő művei témáját is. Rendszertelenül, kapkodva tanul, de azt már tudja, hogy zenész, sőt, opera- komponista lesz, és azt is, hogy zenéjéhez a szöveget is maga fogja írni. E két komponens lesz alapja a wagneri zenedrámának. Egy sor vidéki kisvárosban megfordul mint karvezető, míg eljut a rigai színház élére. Addigra azonban már túlvan első két operakísőrletén, amelyeket később megtagad, s már francia stílusú operáján, a Rienzin dolgozik. Rigát elhagyva évekig álmai városában, Párizsban él. Az álmok azonban csak álmok maradnak, miközben rengeteget dolgozik, s folyamatosan megalkotja a germán mondavilágból merítő műveit. Maradandó wagneri életmű a Bolygó hollandi, a Wartburg! énekversenynek emléket állító Tannhäuser, és első igazán tökéletes remeke, a Lohengrin. Párizsból, ahol műveit nem sikerült színpadra vinnie, visszatér Drezdába, ott viszont már közönség ©lé is kerülnek alkotásai, s egy időre rámosolyog a szerencse: kinevezik a szász királyi udvar karmesterévé. 1849-ben azonban belesodródik a májusi felkelésbe, s az elfogatási parancs elől menekülnie kell. Weimaron át Liszt Ferenc segítségével Svájcba menekül. Akkor még nem is sejti, hogy száműzetése tizenhét évig fog tartani, közben erősen foglalkoztatja élete leghatalmasabb, a germán mitológiát életre keltő műve, a Nibelung gyűrűje. Ez a mű, amely mai négy estét betöltő alakját sok-sok fejlődő változás után kapta, életéből negyedszázadnyi időt igényelt Igaz, többéves szünettel megszakítva. A Rajna kincse, a Walkür, a Siegfried és az Istenek alkonya képezik a tetralógia egyes részeit. Ezek zenei anyaga 36 (!) nagylemezoldalra Fór C9ak el, s lejátszási ideje majdnem egy teljes napot venne igénybe. A komponálás hosszabb megszakítására a Siegfried második felvonása után került sor, hogy közben megszülessen a szerelem hatalmas himnusza, a Trisztán és Izolda, valamint egyetlen derűs hangulatú műve, a Nürnbergi mesterdalnokok. Miközben születnek a művek, ás gyarapodnak az előadásuk körüli problémák,, kialakul Wagner fantáziájában az az elképzelés, hogy a stílushű tolmácsoláshoz egy olyan színházra van szüksége, amelynek színpadán kizárólag saját művei jutnak szóhoz. Merész gondolat, de végül is meg« valósul. Választása pedig egy délbajor kisvárosra — Bayreuthra — esett, amely akkori pártfogója és mecénása, II. Lajos bajor király székhelyének, Münchennek a közelében van, amelynek nevét ma is' áhítattal ejtik ki a Wagner- rajongók. Joggal merül fel a kérdés, miért kell Wagner műveit ilyen speciális és egyéni templomban előadni. Wagner zenéje, műveinek világa annyira sajátos és gyökeresen más, mint például az olasz operák áriákkal tűzdelt világa, hogy tényleg szükség van egy olyan helyre, amely kizárólagosan erre a stílusra, az ének- eszéd stílusára van specializálódva. Bayreuth hát megszületett, s ebben barátjának, Lisztnek is — aki közben Wagner apósa lett — érdeme van. Bayreuth a Wagner unokák jóvoltából ma is él, és nyaranta megnyílnak a színház kapui. Az első előadás ebben a templomban 1876-ban Wagner irányításával a teljes Nibelung gyűrűje volt. Utána páréves szünet következett, az erőgyűjtés szünete, majd pedig mintegy hatvan éven keresztül uralkodott Wagner eredeti elképzelése, amelyet felesége, Liszt lánya, Cosima, majd fia, Siegfried, ápolt kegyelettel. A második világháború kiváltotta kényszerszünet után az unokák már új szellemet hoztak, bizonyítva ezzel, hogy a mű új nézetek mellett is időtálló, ée túlnőve alkotója elképzelésén, mindenkor örök értéke a zeneirodalomnak. « Élete alkonyán alkotott még Wagner egy művet, a Parsifalt — a Lohengrin-eszmevilág mintegy folytatását, a szenvedés és a remény apoteózisát —, amelyet azonban kizárólagosan Bayreuth- nak szánt. Kerek ötven évig így is volt, de aztán a világ közkincsévé lett, s ma már húsvét táján Budapest éppúgy játssza a Parsifalt, mint Bécs, Bayreuth vagy a New York-i Metropolitan. A Parsifal először 1882-ben került színre, s tizenhat előadást ért meg. Ezután a kimerült mester családjával együtt hosszabb időre kedvenc városába, Velencébe utazott. Ott karácsony estéjén a legendásan híres Fenice színházban saját műveiből hangversenyt is vezényelt. A 83-as esztendő karneválját is megélte, de február 13-án, az ebéd utáni ő- rák-ban hirtelen rosszul lett, és a szívroham pontot tett gyötrődésekben, ellentmondásokban és alkotásokban gazdag élete után. Koporsóját a Wendramin-palo- tából a Canal Grundét szegélyező palotasorok között gondolán, majd vonaton Bayreuthba szállították, és a Wahnfried-villa sírboltjában helyezték el. II. Lajos nem volt jelen, de csak az ő koszorúja volt a koporsón. Varga József a T
