Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-11 / 19. szám
új ifjúság 5 JA EGYSZER VALAKI MEGTISZTEL AZ IDEJÉVEL...“ Budapesti interjú Baló Györggyel, a Magyar Televízió munkatársával — Szoktak-e tőled Interjút kérni? — Szoktak, de nem szoktam adni. — Miért? — Mert nem szeretek szerepelni. Mármint abban a minőségben,, hogy én nyilatkozzak. Külföldiektől azonban általában nem szoktam megtagadni. — Meglepett, hogy egy csehszlovákiai magyar ifjúsági lap érdeklődik irántad? — Nem lepett meg, de megtiszteltetésnek veszem, és nagyon örülök neki. — Látom, hogy nagyon elfoglalt vagy. Tévébeli kis dolgozószobád zsúfolva újságkötetekkel, iratokkal, sűrűn cseng a telefon, kopogtatnak az ajtón, éppen egy forgatás, sürget. Ez tipikus állapot? — Sajnos, igen. Én erről azt gondolom, hogy a sok munka ugyan még nem garanciája a jó televíziózásnak, de a nagyon rossz televíziót, azt csak nagyon sok mun. kával lehet elkerülni. — Mennyire tudod befolyásolni az optimális munkamennyiséget? — Ez aztán a jó kérdés, de nem tudok rá, sajnos, érdemben válaszolni. Először is azért, mert nehéz eldönteni, hogy mennyi az optimális munkamennyiség. Másodszor azért, mert ez olyan szakma, hogy ha az ember elkezd dolgokat keményen visszautasítani, kieshet a körforgásból. Énnekem ugyan nem kell igazából attól félnem, hogy ha autasítok, akkor kimaradok, ezért tulajdonképpen sok mindent nem vállalok el. Egy átlagos műsorban, amit elvállalok, viszont nagyon sok energiám fekszik. Talán túl sok is... — Lehet, hogy nem kellene annyi? — Hát ez nagyon furcsa kettőség, mivel az ember mint készítő azt gondolhatja, hogy talán nem kéne annyi, nézőként viszont azt mondja: Miért nem csinálták ezek rendesebben meg? Miért nem igyekeznek az én időmmel hatékonyabban gazdálkodni? Miért duplázzák az információkat? Miért locsognak? ... — Hány órát dolgozol naponta? — Körülbelül tizenkettőt-tizennégyet. Ogy átlagban. Hadd tegyem hozzá, hogy ezt nem panaszként mondom, hiszen csak a kérdésre válaszoltam, másrészt pedig például tavaly száz napot voltam külföldön, ami azt jelenti, hogy valószínűleg azért is ennyi sok a munka, mert az embernek, ha hazajön, sok mindent be kell hoznia. Mutassam ezt a sok újságot? ... — Meg leh^í határozni, hogy mindez meddig hobbi, netán szórakozás, és mikor válik terhessé? — Lehet, hogy ezzel csalódást fogok okozni, de válaszom nagyon egyszerű: ez számomra sohasem szórakozás! — Nem? — Nem. Mindvégig nagyon kemény munka. Nagyon érdekel, amit meg lehet tudni vagy tanulni a munka során, de nem érzem, hogy szórakozom, és a különféle nehézségek miatt nem élvezhetem. — Ez lenne a népszerűséged egyik titka? — Azt hiszem, ez több kérdés egyben. Először is, én nem hiszek a népszerűségben. Ráadásul a népszerűséget nagyon sokan tévesztik össze mifelénk ebben a szakmában az ismeretséggel. A televízió olyan médium, amely valakinek az arcát mutatja. Ennek következtében, meggyőződésem szerint, ha bárkit meghatározott ideig a képernyőre teszel, az illető népszerű lesz abban az értelemben, hogy ismert lesz. Nem tudok olyan embert mutatni, akinek az arcát gyakran látni a tévé képernyőjén, és ne válna ismertté. Következésképpen, ennek szinonimájaként, népszerű. Az már más kérdés, hogy valaki lehet elismert ember, mivel az ismert és az elismert között nagyon nagy különbségek vannak. — Olvastam olyan tévékritikákat, melyek műsorvezetőként a világ legjobbjai közé sorolnak. — Én nem tudom megítélni, hogy a televíziónézők mennyire kedvelnek — használjuk most ezt a szót. Nem is célom, hogy minden televíziónéző kedveljen, mint ahogy a fordítottja sem. S egyáltalán nin- dsenek olyan ambícióim, hogy azt szeretném: mindenki, aki engem lát, szeressen. A legnagyobb célom az, hogy ha egyszer valaki megtisztel az idejével, annak ne okozzak csalódást. Mert hiszen a legnagyobb kincsünk, ami van az életünkben, az az idő. Ugyanazon idő alatt olvashatna, lehetne szerelmes, jól érezhetné magát a barátaival, kártyázhatna, sportolhatna, százmillió egyébbel foglalkozhatna. A legfontosabb számomra tehát az: ne érezhesse "fölöslegesen töltött időnek, hogy megnézett valamit, amit én csináltam. Ettől még nem kell, hogy szeressen, érezze viszont, hogy tanult valamit, amit eddig nem tudott, vagy nem így tudott. S talán mindennek elé helyezem: hogy sikerüljön valamin elgondolkoztatni. — S neked mennyi idődet vette igénybe a jelenlegi szint elérése? — Nézd, maga a szint megítélése nyilván. nem az én dolgom. Ami a fejlődést illeti, arról szó sincsen, hogy én úgy pattantam volna elő, mint egy kész' tévés, és most sem érzem, hogy már tudnék any- nyit a televíziózásról, amennyit tudni kellene vagy tudni szeretnék. És természetesen én is elkezdtem valahol: a létra legeslegalján. Nekem például azt szokták mondani, hogy a nyolcvanas moszkvai o- limpia volt az, amikor egyszer csak kiderült: itt van egy Baló nevű ember, és ez tud valamit a televízióról. Én azonban a moszkvai olimpia előtt évekig csináltam olyan dolgokat, amelyek nekem nehezebbek voltak, fontosabbaknak és értékesebbeknek tekintettem őket, mint ezt a munkát, amelyet egyébként nagyon élveztem, de — és ez a beszélgetésünk elejére nagyon jól visszavág — lévén, hogy a moszkvai olimpia idején három hétig szinte éjjel nappal a képernyőn voltam, ezáltal az számít mindenki számára a fölfedezésnek. Holott én már azelőtt sok mindent csináltam. — Amolyan Jolly Jokernek, tehát minden területen hasznosítható embernek is neveznek. Vegyük csak: státuszod szerint szerkesztő riporter vagy, de egyformán beavatott műsorokat készítesz a kultúra, a gazdaság vagy a sport tárgyköréből is. Mi e sokoldalúság titka? — Ha valakinek az a véleménye, hogy ón több tárgyban is elfogadható tévéműsort tudok csinálni, ez szerintem nem any- nyira az én erényem, mint a televízió hibája. Tehát a harminc év folyamán kellett volna, hogy ez az intézmény felneveljen tizenöt olyan kulturális riportert, ugyanannyi politikai és gazdasági riportert, akiknek én a nyomába sem érnék, ha nem specializálódnék. Én csak igyekszem nagyon sokat figyelni, nagyon sokat olvasni, nyitottnak lenni, problémaérzékenynek lenni, sok irányban érdeklődni, úgy tűnik akkor, még mindig lehet tartani a versenyt a szakriporterek jó részével... A másik dolog, hogy szerintem a televíziózást nagyon nehéz egy szakmaként meghatározni. Sokkal inkább azt gondolom, hogy a téma megragadásának és feldolgozásának egy bizonyos értelemben vett módszere, a szó legszélesebb értelmében, ahol a jártasság, az Ismeretek és képességek döntik el, hogy valaki végül is tudja-e csinálni és tudja-e jól csinálni. Csak a saját ismeretségi körömből tudok mondani három tucat olyan embert, aki háromszorta jobban ért a kultúrához, mint én. Viszont a gyakorlat azt mutatja, hogy tudok olyan kulturális műsort készíteni, amely nem sokkal rosszabb a többieknél. — Ennek ellenére mégiscsak érdekelne, hogyan tudsz ennyi területről felkészülni. Archívumot például vezetsz-e? — Nem vezetek archívumot, mindig szerettem volna, de úgy látszik, sosem lesz rá időm. Van összegyűjtve borzalmas meny- nyiségű újságcikkem, csak nincs rendszerezve. Rendkívül sokat olvasóik. Sajnos, elsősorban rengeteg újságot és folyóiratot, és nagyon kevés könyvet, ami a maga módján nagy hiba. Másodszor: a középiskolában az osztályfőnököm azt mondta, hogy a tudás első foka az, ha az ember tudja, hogy mit /tud és mit nem. A második foka az, hogy ha valamit nem tud, akkor tudja, hol nézhet utána. Van még sok fokozata a tudásnak, én a második fokozaton állok e pillanatban. Szóval tudok telefonálni, eljutni emberekhez, hozzáférni dokumentuációs gyűjteményekhez, és elmenni könyvtárakba. Ennélfogva azt hiszem, hogy rendkívül fontos az egyfajta nyitottság, problémaérzékenység, mondjuk így, hogy széleslátőkörűség. És azt hiszem, hogy a legeslegfontosabb az ítélőképesség. Tehát — nagyon furcsát fogok mondani — azt hiszem, hogy ez az egyetlen képességem, ami tényleg működik. — Ösztönösen talán? — Nem tudom, hogy ez ösztön-e, vagy az ember sokat tanult, megtanult magában egy ízlést, stílust, érzékenységet, nemzártságot, nem begyepesedett séget kialakítani. Ezt nem tudom. De azt gondolom, hogy egy újságírónak vagy riporternek legfontosabb képessége az, hogy bármilyen témában viszonylag rövid időn belül legalább addig eljusson, hogy fontos, lényeges és igaz kérdéseket tegyen fel. A válaszokat nem kell tudnia. Nem is biztos, hogy vitaképes volna az ember minden területen. Számtalan területen nem vagyok vitaképes, de azt hiszem, hogy viszonylag sok területen tudok olyat kérdezni, ami általános megítélés szerint fontos kérdés. — Ogy tudom, újságíró családból származol. Miért a tévét választottad végül is? — Valóban, édesapám is, édesanyáim is újságíró, és gyerekkorom jelentős részét szerkesztőségek ben töltöttem, s ennélfogva valahogy mindig újságíró akartam lenni. Hadd tegyem gyorsan hozzá, hogy én azért most is annak tekintem magamat. Korszerűen ezt úgy szokták mondani — nekem ugyan nem tptszik —, hogy „elektronikus újságíró“. A televíziót azért próbáltam meg, mert azt képzelem, hogy ha az ember valóban sokakhoz akar ma szólni, akkor ezt elsősorban a tévén át teheti. Én ennek különben nem örülök, sőt, aggasztónak tartom a televízió kétségbeejtő fölényét és súlyát a nyomtatott betűvel szemben. Ez azonban tény, amelyen lehet keseregni, netán örülni neki, tehát a minősítésen lehet vitatkozni, a tényt magát azonban nem lehet megkérdőjelezni. — Mi a véleményed a tehetség szerepéről a szakmádban? — Azt hiszem, Goethének tulajdonítják 'azt a kijelentést, hogy a tehetség esetleg csak szorgalom. Véleményem szerint a tehetség szerepét nagyon sokszor misztifikálják nálunk. Meggyőződésem, hogy ebben, de bármilyen más szakmában is többet meg lehet tanulni szorgalommal, mint azt általában véljük. Állítom, hogy szorgalommal, fegyelemmel, következetességgel, idővel, energiával egy magas középszintig bárki bármiben eljuthat. És utána aztán az a plusz, ha a tehetségét tudja „hozni“ és használni. — Esetedben a nyelvtudásra is érvényes a goethei gondolat? — Az én esetemben ez egyszerű. Orosz tagozatú középiskolába jártam, tehát oroszból érettségiztem, aztán pedig az eredeti szakmám középiskolai tanár, angol-német szakot végeztem bölcsészkaron, tehát az volt ' a főfoglalkozásom fiatalkoromban, hogy nyelveket tanuljak. De azért valamennyit szeretném sokkal jobban beszélni. — Az interjú előtt arra kértél, hogy a magánéletedet ne érintsük. — Bocsánat, nem akarok udvariatlan lenni, de családi életről nem szeretnék tárgyalni, azt hiszem, ez nem tartozik a nyilvánosságra. — Azt azonban megkérdez hetem, hogyan szoktál pihenni, lazítani? — Kikapcsolódásként szereitek olvasni, beszélgetni vagy zenét hallgatni. Mindenféle zenét, a rocktól a klasszikusig, de főleg dzsesszt. Nagyon szeretek moziba járni, ezért a fontos filmeket mind megnézem, főleg a magyarokat. Valamikor nagyon sokat sportoltam, de sajnos abbahagytam. Sokan mondják, a barátok, a család, ha naponta legalább fél órát sportolnék, két órával többet tudnék dolgozni. Jelenleg első osztályú hordár vagyok: külföldi forgatások alkalmával gyakran 120 — 130 ki'lónyi csomagot kell megmozgatná, így hordárnak nagyon jól beváltam a világ különböző pontjain. — Jegyzed, hány országban jártál már? — Nem. Vannak kollégák, akik ezt teszik, de én nem. Azt azért meg tudom mondani, mert egyszerűbb, hogy hol nem voltam. De soha életemben nem az volt a célom, hogy hová utazzak, inkább témában próbálkoztam gondolkodni. Major Lajos A szerző felvétele A fehér halál Az osztrák Tirol héfödte hegyei között újabban annyi a lavina, mint még soha. a lezúduló hógörgetegek két hónap alatt harminc ember halálát okozták. Az idegenforgalom felelősei már attól tartanak, hogy a félelmetes, robajlé természeti jelenség maga alá temeti Ausztria síparadicsomi hírnevét is. A gazdasági tét nagy, hiszen az idegenforgalmi bevételek adiák az osztrák nemzeti össztermék 10 százalékát. Az 1986/ 19B7-es idénvben a síliftek 474 mill’ó u*ast vontattak fel a hegyekbe. Szakértők azonban időközben alpesi vidékeken 4570 lavina- folyosót számoltak össze. A lakosság egy- harmadát, 2,5 millié embert fenyeget így a „fehér halál“. Az aribergi St. Anton körzetét például a szakértők szerint teljes egészében veszélyes övezetté kellene nyilvánítani. Március közepén egy lavinaomlásban ott heten vesztek oda. A szakértők szerint vitathatatlan az összefüggés a lavinák és más természeti katasztrófák, például az árvizek, valamint az erdőpusztulás között. Az erdőpusztulás egyik oka pedig a té’i sportokra alapozó turistaipar: a síná- lyákat földgyaluval hasftiák ki az erőnkből. és elpusztítják az aljnövényzetet is. A g^pek, a mű hó előállítására szolgáló vegyszerek és a sózás hosszan tarló karokat okoznak: megváltozik a talai szerkezete, nyomukban többé „nem nő fú“. Ha pedig az erdők és a többi növényzet tovább pnsz- tui. a lavinák száma megsokszorozódik. Felmérések szerint a 3,8 millió hektárnyi osztrák erdő egynegyede beteg, egyes körzetekben a talaj savanyúbb, mint az ecet. A fák immunrendszere megsérült, mintha AIDS fertőzte volna meg őket — olvasható egy jelentésben. Ennek a savas esők, a levegő szennyezettsége is oka. Ha a fájt kipusztulnak, semmi sem tartja meg a havat té’en, s a veszélyes körzetek egyre nagyobbak lesznek. A környezetpusztulás más hatásairól a bécsi vízügyi és erdészeti iskola készített felmérést: eszerint az Ausztriában honos 2900 féle növényből ötven, a 10 000 féle állatfajból száz már örökre kipusztult. Jégkorszaki sziklarajzok Egy régészekből és más szakmájú kutatókból áiió hattagú csoport Délnyugat-Tas- mániáhan tizenhat (8000—14 000 évvel ez- e’őtt készített) okkervörös színű sziklarajzot fedezett föl. Az egyik kutató szerint e rajzokat hasonló eljárással festették a szikiakra, mint az ugyanabból a korból való dél-franciaországiakat és spanyolországiakat: okkervörös festéket juttattak a sziklára a megfelelően tartott útjaikkal. A kutatók a fölfedezés fontosságát épp ebben a hasonlóságban látják, mert az arról tanúskodik. hogy a legutóbbi jégkorszakban az ember hasonló fej'ődésen ment keresztül Földünk déli és északi féltekéjén. A leletek korát még nem vizsgálták meg radio- karbonos eljárással, s pontos helyüket sem hozták nyilvánosságra, nehogy illetéktelenek kárt tegyenek bennük. Női njoitikaerő Kínában A Kíi^JK-ban 62 millió 18-55 év közötti nü él városi környezetben, 82 százalékuk különböző tevékenységi területeken do'gozik. Négymillióan mérnökök, tanárnők, kutatók, orvosok vagy éppen vállalatigazgatók. A falusi környezetben élő hasonló korú nők száma 370 millió, s 40 százalékuk á mezőgazdaságban dolgozik. A nők érvényesülési lehetőségeinek bővítését célozza a sok szakiskola, amely az ország minden tartományában több mint ?5 millió nőnek biztosit tanulási lehetőségeket. Ittas amazonok Részegen érkeztek mérkőzésükre és óriási verekedést provokáltak a játéktéren a walesi Pontypoolban a Leicester Polytechnik női rögbicsapatának játékosai. A női rögbiszövetség azonnal kizárta a klubot a bajnokságbál, mert játékosai még a férfias sportágban is szokatlan mértékben durvák voltak ellenfelükkel. „Egy kicsit elmókáztunk, kár ilyen komolyan venni az egészet“ — kisebbítette a történtek súlyát a Leicester csapatkapitánya. A mérkőzés egyébként „barátságos“ volt. Horkolásgátló Egy jugoszláv vegyész olyan gyógyszert fejlesztett ki, ami megszüntetheti a horkolást. Tranjo Kajfez doktor akkor kezdett foglalkozni a kérdéssel, amikor azt olvasta, hogy a világon minden második felnőtt rendszeresen horkol. Bocosieep elnevezésű gyógyszere tizenkét természetes Összetevőt tartalmaz, és — a feltaláló állítása szerint — nincs mellékhatása. Az egészséges emberek többnyire azért horkolnak, mert szájon át lélegzőnek, és Így kiszárad az orr nyálkahártyája, valamint a torok — mondotta Tranjo Kajfez doktor. Hetven napon át ezer megrögzött horkolón próbálta ki készítményét, és ötszáznyoicvanan teljesen felhagytak a zajos rossz szokással. Csak kevesen voltak, akiknél semmi jele nem mutatkozott a javulásnak. Baló György hallatlanul népszerű, ds nemcsak népszerű, hanem igen megbecsült ember is. Magyarország felszabadításának évfordulója alkalmából Balázs Béla-dfjjal tüntették ki. Lipovecz Ivánnal közösen Irt egy könyvet, amely a maga nemében úttörő munka. A Tények könyve 88 almanach roppant érdekes olvasmány, mindenki figyelmébe ajánljuk.
