Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-04-20 / 16. szám

t I új j^feáa 71 SZEPT. 2. Megint új otthonba hoztak. Éh nem Js akartam a régiből eljönni, sírtam is, amikor elhoztak. Nem azért, mint­ha ott szerettem volna lenni. Dehogy szerettem. De ott legalább mindenkit ismertem. Én már bőgni se tudok. Ma délután hoztak ide. Ki kellett állnom az ebédlő közepére, hogy mutatkozzak be. Én csak álltam ott, mindenki né­zett rám, én már éppen ki akartam rohanni, hogy ne a többiek előtt bőg­jek, de akkor felállt a tanári asztal­nál egy néni, ma már tudom, hogy Ági néni, és odajött hozzám. Olyan kedvesen mosolygott, és megsimogatta a hajamat. Akkor már nem féltem. SZEPT. 8. Itt fekszem az ágyban és írok. Itt lehet írni. mert itt van egy kis lám­pa. Az előbb volt bent Ági néni. Nem vette észre, hogy írok, mert addigra eldugtam a naplóm a párna alá. De azt látta, hogy én még mindig nem alszom, pedig a többiek már mind aludtak. Idejött és fölém hajolt, és megkérdezte, miért nem alszom. Mond­tam neki, hogy nem tudok. Megsimo­Verekszek? Láttam Ági népit, dühös volt az arca. És kérdő. Én csak néz­tem rá könyörögve. Az nem lehet, hogy ne értse meg, miért csináltam ezt az egészet. Ő is csak nézett rám egy da­rabig, aztán a tenyerébe hajtotta a fe­jét. SZEPT. 29. Ma megint kaptam egy ötöst, mert nem írtam meg a leckémet. A fogal­mazást. Pedig nem felejtettem el, szán­dékosan nem csináltam meg, mert ar­ról kellett írni, mi akarok lenni, ha v Ági néni leült egy székre, az ölébe húzott, £n meg ráborultam a vállára, és csak sírtam. Nem tudom, mikor hagytam abba, de lassan olyan nyu­godt lettem, tudtam, hogy engem most senki sem bánthat, és semmi bajom sem történhet, mert ott volt Ági néni. Amikor abbahagytam a sírást, csende­sen megszólalt: Krisztikém, miért csi­nálod ezt? Tudtam, hogy mire érti, arra, hogy miért csinálok mindig va­lami olyat, amiért meg kell büntetni. És azt is tudom, hogy nekem ad iga­zat, nem a Lajos bácsinak. Nem mond­ta, de éreztem. Tudja, hogy semmi rosszat sem csinálok ok nélkül. Be­szélgettünk. Mindenről. Rólam és róla. Már tudom, hogy nincs gyereke. Én megmondtam neki, Ági néninek el tud< tam, el mertem mondani, hogy színész, csak színész akarok lenni, semmi máé. SZEPT. 30 Sándor Renáta: (Egy nyolcéves kislány naplójából) gatott, megigazította rajtam a takarót, és azt mondta, hogy hunyjam be a sze­mem, akkor biztosan elalszom. Aztán kiment, jó lenne, ha visszajönne, és ídeülne az ágyam szélére. Akkor hoz­zábújnék, és elmondanám neki, hogy olyan szomorú vagyok. Mindenki csak bánt. Vagyis hát ő, Ági néni, nem bánt. Szeret.^ De lehet, hogy csak én gondo­lom, hogy szeret. Lehet, hogy csak' azért Ilyen jo hozzám, mert én gyerek vagyok? SZEPT. 20. Mit jelent az, hogy koraérett? Majd megkérdezem Ági nénitől. Ma az is­kolában a Rományi tanító néni bekül- detett velem az igazgatói irodába egy csomó papírt. Én meg belelestem. Az osztályunkról volt benne valami, vala­milyen jellemzések rólunk. Énrólam ilyesmi, hogy zárkózott, visszahúzódó, * koraérett meg satöbbi. Fogalmam sincs, hogy ez mi lehet. Én csak annyit tu­dok, hogy akármit is írnak rólam, én csak annyit akarok, hogy valaki' sze­ressen engem is. Hogy Ági néni sze­ressen engem. És hogy színésznő aka­rok lenni. SZEPT. 21. Szeret és jobban szeret, mint a többi gyereket! Meg akartam erről igazából győződni. Igaz, hogy amióta Itt va­gyok, mindig kedves hozzám, de nem­csak énhozzám. Ági néni csodálatos, én eddig azt hittem, ho^y csak a me­sében vannak ilyen jó emberek. Ebéd­nél pofon vágtam a Zolit, aki mellet­tem ül. Jó nagyot csattant, mindenki fdenézett, és síri csönd lett belőle az ebédlőben. Lajos bácsi azt mondta, hogy álljak fel. Felálltam. Megkérdez­te, miért bántottam Zolit. Nem felel­tem, hát ml a csudát is felelhettem volna? Hogy csak azért csináltam, hogy megtudjam, Ági néni megharagszik-e rám, mert látszólag minden ok nélkül felnövök. Éri színésznő akarok lenni, de ezt nem mertem leírni. Mert akár­kinek mondtam el, csak kinevetett. Én megfogadtam, hogy ezt már soha sen­kinek nem mondom el. írhattam volna mást is, de én nem orvos vagy tanár és nem fodrász, akarok lenni, hanem színésznő. Ebben az otthonban is az a szokás, hogy aki ötöst vagy intőt kap, azt meg­büntetik. Megint ki kellett állnom az ebédlő közepére, egyedül nekem, mert ma csak én kaptam ötöst. Ma Ági néni volt az ügyeletes, ő kérdezte meg, miért nem írtam meg a leckét. Úgy szerettem volna válaszolni neki, de nem lehetett. Hiszen ott voltak a gye­rekek és a többi nevelő is. Lajos bácsi azt mondta, azzal, bün­tetnek meg, hogy este nem mehetek színházba az osztállyal. Csak álltam szótlanul, ekkora büntetésre azért nem számítottam. Közben mindenki kiment az ebédlőből, csak Ági néni maradt bent. Megállt velem szemben, nem szólt semmit, csak nézett rám szelí­den és szemrehányón. Én meg zokogni kezdtem, pedig nem akartam, de már nem tudtam visszafojtani. Olyan undok néha az élet. Ez az én koraérettségem, hogy ezt gondolom? Mit Is írtak ab­ban a könyvben, amit elkezdtem ol­vasni, de nemigen értettem? Valami olyasmit, hogy mint minden nyolcéves gyerek, felhőtlenül szépnek látta a vi­lágot. Hát én Is nyolcéves vagyok, il­letve már majdnem nyolc és fél, de szerintem nem olyan felhőtlenül szép a világ. Hanem csúnya is. Nem Is né­ha, de gyakran. Én tudom, mert én már tudom azt is, milyen az, ha az ember mindig olyan nagyon egyedül van annyi ember között. Én csak azóta nem vagyok egyedül, mióta Ági nénit megismertem, De azóta minden sokkal jobb. Na szóval bőgtem, ezek miatt, meg amiatt, hogy nem mehetek színházba, Tegnap este már nem volt rá alkal­mam, ezért most írom le. Mégis vol­tam színházban, elmehettem! Amikor kijöttünk az ebédlőből, Ági nénivel, mennem kellett a tanulószobába. És közben ki kellett mennem vécére, és akkor megláttam, hogy Ági néni ép­pen Lajos bácsi irodájából jött ki. Ö is észrevett, odahívott magához, és azt mondta, Lajos bácsi mégis meg­engedte, hogy este én is mehessek színházba. Nem tudtam megszólalni. Csak bámultam Ági nénire, és a köny- nyem végigfolyt az arcomon. Nem tu­dom, miért sírtam, nem tudom megfo­galmazni, mit éreztem akkor. Meg a- kartam köszönni neki, hogy segített, de egy hang se jött ki a torkomon. Le­hajolt hozzám, megcsókolt, megtörölte az arcomat, aztán azt mondta, menjek .vissza tanulni. Ági néni, tudd meg, hogy én most már mindig, mindig ilyen Jó leszek, mint te. Mert szeretlek, olyan nagyon szeretlek, ha száz szívem volna, akkor se férne el benne ez a sok szeretet, A színház is csodálatos volt. Nem, én ezt nem tudom leírni, ezt csak érez­ni lehet. Csodás, nagyszerű. Végigbőg­tem az előadást, Pedig nem is volt benne semmi szomorú. Azért sírtam, mert én már ügy, de ügy szeretnék iga­zi színpadon igazi szerepet játszani. Ági néni tényleg engem szeret S legjobban. Mindenki közül a legjobban. Amit értem tesz, azt én meg sem. ér­demiem. Köszönöm neked, Ági néni! Tudod, milyen klassz dolog boldognak lenni?. Juhász János versei: Aranyosan Aranyié lajtorján ereszkedik a kárhozat alá, arany hídfőre, ezüst tartóoszlopra, s megveti lábát hamvásszürke földünkön. Arany létünk végképp alábukik, az arany napsugár elkerül minket, aranylő pókhálóin menekül az Élet, í aszfaltfekete földbe kerül a csupasz tested, aranysárga lázban úszik a föld, forró gejzírek törnek elő mélyünkből, aranyeső tart árnyékot fölöttünk, s a csontjainkból táplálkozó diófán aranymálinkó énekel. Nélküled Én nélküled csak füst vagyok, lángtalan, melyet játszi szelek röpítenek a magasba, szétszórnak, testem atomjaira hullik szét, s a tengerek vad cápái ülnek tort sírom lelett. Két kis vers a holnapról í. Az előrejelzés szerint holnap is meggyújtják a csillagokat bár a felhők eltakarják a- Tejútrendszer fénylő egzaktumalt de még háborítatlanul ragyognak szívünk belső pici csillagai 2. Szaporodnak az érettségi-papírok, a'Föld mégis egyre messzebb kerül az érettségitől. Basic nyelven tanul ma a diák, s lassan a saját nevét is elfelejti leírni — magyarul. Bodnár Pál versei:­Elfecsérelt napok siratása Miért csak ma és mért nem már tegnap és miért hogy még ma sem ás holnap már vége Űj Candide Elindultam, hogy I lássam a világot. Tágra nyílt, éhes I * szemekkel mentem. És láttam. Most hazatérek, I fiatal vagyok még. KI kell irtanom a gazt a kertemből.,, S*. I.: Mint arról azóta meggyőződhetett, ko­rábbi verseire, ha késve is, megkapta vála­szunkat. Ojabb írásai, mint levelében irla is, „teljesén másak, mint az eddigiek“. 16, ha többféle hangvétellel próbálkozik, bár mos­tani írásai közül csak egyet választottunk ki közlésre. A múltkori négy verse jobban tet­szett. Sz. K.: Egyik levelében arról panaszkodik, • hogy nem nagyon méltányoljuk fáradozását, s írásai csupa rossz kritikát kapnak. „Pedig én Jó verseket írok“ — Jelenti ki levelében szent meggyőződéssel és nagy önbizalommal. Ebben újabb versei elolvasása után sem e­gyezik" a véleményünk, g így változatlanul csak kitartását, türelmét és tántoríthatatlan elszántságát méltányolhatjuk. Hogy megbizo­nyosodjék elfogulatlanságunkról, s ne kétel­kedjék véleményünk pártatlanságában és he­lyességében, ajánljuk, küldje el verseit más lapokba Is. I. J.: Levelét érdeklődéssel olvastuk, s öröm­mel állapítottuk meg, hogy hosszú viszontag­ságok után megkerült a Jeligés levél gazdá­ja. Érdeklődését az említett távoli nép lro? dalma iránt csak helyeselhetjük, fordításait, ha azoknak megfelelő a színvonaluk, alka­lomadtán szívesen közöljük. A levelében leirt tragikus esemény megrendítő, ‘erről szőlő ver­sének a közlése viszont, legalábbis Jelenleg, lapunkban nem időszerű. K. É.: Három verse sikeres próbálkozás, de nem érett a közlésre, őszintén című versében több helyen is elmaradnak a névelők: ezáltal a vers nem lesz tömörebb, csak magyartala­nabb. Az Illúziók nélkül című helyenként tet­szett. Próbálkozzék tovább, s Idővel Jelentkez- zék* Sanyi: Korábl s legutóbb küldött verseiből kiválasztottunk egy csokorra valót, ezeket a közeljövőben közöljük. Kérjük, közölje velünk legfontosabb életrajzi adatait: korát, foglal­kozását. Z. Z«.: Legutóbbi levelére és verseire anyag- torlódás miátt csak most tudunk válaszolni. Korábban küldött és újabb verseiből a leg­jobbakat következő számunk valamelyikében közöljük. Az újak valóban Jobbak., kimunkál- tabbak, tömörebbek. Türelmetlenségét megért­jük; tudjuk, hogy az egyes írások beküldése és közlése közötti idő nemegyszer eléggé hosz- szúra nyúlik, de különösen a verseknél az anyagbőség vagy más szerkesztési szempon­tok miatt ezen egyhamar nem tudunk segí­teni. F. K.: Mindkét levelét megkaptuk, versei kö­zül néhányat következő számunk valamelyiké­ben közlünk. f

Next

/
Thumbnails
Contents