Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-03-30 / 13. szám

HÁROM NAP SZÉPEN - MAGYARUL

jelrendszer tökéletesen működik, hogy ha a világ dolgainak, jelenségeinek mindig meg tudjuk találni adekvát nyelvi kifejezését. Ez ugyan egyéni tehetségtől ftigga képesség, de gyakorlás — olvasás által tökéletesíthető. Mivel a csehszlovákiai magyarság mindennapi érintkezésében az anyanyelve mellett a szlovák nyelvet is használja, e képesség tökéletesítésére, nyelvének csiszolására kevesebb idő és alkalom marad. Az idegen nyelv használata és egyéb, a kisebbség nyelvének természetes fej. lődését elősegítő tényezők hiánya a csehszlovákiai magyarok nyelvében, s ezáltal gondolkodásában is zavarokat okoz. Ezért van különösen fontos szerepe a nyelvművelésnek, s ezért tarthatjuk egyik legfontosabb nemzetiségi rendezvényünknek a Kazinczy Ferenc Nyelvművelő Napokat. A Csemadok KB, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma, a Szlovákiai Újságírók Szövetsége Központi Bizottságának Nemzetiségi Sajtóbizottsága, a kerületi pedagógiai intézetek és a Csemadok Kassai (Koäice ] Járási és Városi Bizottsága közösen az idén is megrendezték a nyelvészek, tanárok, szerkesztők, diákok s egyáltalán: az anyanyelvűnk sorsa iránt felelősséget érzők találkozóját. A XIX. Kazinczy Ferenc Nyelvművelő Napokat a korábbiak hagyományos helyszínén, Kassán tartották, március 17 -19-én.

Beszélni nem az iskolában tanulunk meg, de anyanyelvűnk tökéletesítésében, gondolkodásunk fejlesztésében és nemzeti kultúránk megismertetésében mégis legfontosabb sze. rep az Iskoláknak jut, esetünkben a csehszlovákiai magyar nemzetiségi Iskoláknak. Ezért tartjuk különösen fontosnak, hogy végre a Kazinczy- napok műsorára került a hazai magyar tankönyvírás és -fordítás helyzetének megvitatása, tankönyveink nyelvi arculatának elemzése. A tankönyv nemcsak oktatási segédeszköz, nyelvi nevelő ereje is van Az alacsony nyelvi színvonalú tankönyvek felmérhetetlen károkat okozhatnak nemzetiségünk fejlődő új nemzedékeinek nyelvhasználatában, zavarokat szellemi növekedésében.

A csehszlovákiai magyar tankönyv- kiadás nincs könnyű helyzetben, mondta előadásában Kecskeméthy Győző, a Szlovák Tankönyvkiadó Magyar Főszerkesztőségének főszerkesztője. Annak ellenére, hogy kiadváPokstaller Lívia

nyaik száma az utóbbi években örvendetesen emelkedett, évi 120—130 tételt tesz ki. E kiadványok jelentős hányada fordítás, s ráadásul szép számmal akad közöttük olyan is, amely a cseh nyelvből szlovákra fordított tankönyv magyar mutációja, így a magyar fordítónak nagyon kevés idő áll rendelkezésére munkájának elvégzésére, mert a nyomda is, a minisztérium is sürgeti, s ráadásul még a kiadó is. Ez egyik oka annak, hogy sok tankönyv hibás magyarsággal íródik. Kecskeméthy Győző szerint indokolt ez a sietség, mert hogy ha nem adnák le idejében a kéziratot, akkor a nyomda csak jelentős késéssel készítené el a könyvet, Így a hazai magyar diák tankönyv nélkül maradna. Tehát: Inkább hibás magyarságé könyv, mint semmilyen. A főszerkesztőnek ezzel a véleményével nem tudok teljesen egyetérteni, mert szerintem egy rosz- szul megírt tankönyv többet árthat, mint használ. S ráadásul az elhangzott előadásból megtudtam azt is, hogy hiába készül el idejében a kiadvány, nem jut el azonnal az iskolába. Vagy a terjesztést végző Slo- venská kniha hibájából, vagy egyszerűen csaik azért, mert az iskolák meg sem rendelik az illető tankönyvet.

A fordítói dijak is alacsonyak, ezért a rátermett fordítók helyett kénytelenek olyanokkal elvégeztetni a munkát, akik egyáltalán hajlandók rá. Nincs nálunk intézményes, szlovák-magyar fordítóképzés, pedig nagy szükség lenne rá. S nemcsak a Tankönyvkiadó venné ennek hasznát, hanem többek között a legnagyobb példányszámban megjelenő hazai magyar napilap, az Oj Szó is. Mert a felsorolt gondok Mayer Juditnak az 0] Szó nyelvi arculatát elemző előadása utáni vitában is elhangzottak.

Pénteken délután megtartották a szép magyar beszéd versenyének országos döntőjét. Az alapiskolások kategóriájában a komáromi (Komár- no) Mácza Sára lett az első, ő nyerte az újságírók legjobb szövegalkotásért kijáró díját Is. E kategóriában a második Ferencz Judit (Ipolyság — Sahy) lett, a harmadik u- gyancsak a komáromi Keszegh Tünde. A középiskolások versenyét Mar- czi Erzsébet bratislavai gimnazista nyerte, a második Pokstaller Lívia (Somorja — Samorín) lett, a harmadik Bélák Attila (Kassa) és Nagy Judit (Komárom) azonos pontszám- mal. A legtöbb közönségszavazatot 'Bélák Attila kapta.

Az eredményhirdetés után elbeszélgettem Marczi Erzsébettel és Pokstaller Líviával, egyikük sem „zöldfülű" már, nem először vettek részt a szép magyar beszéd versenyének országos döntőjében. Arra voltam kíváncsi, hogyan készültek fel a versenyre, melyek voltak azok a pozitív és negatív hatások, amelyek alakították nyelvhasználatukat, szókincsüket.

— A helyes magyar beszéd, a szép kiejtés megtanulható — állította Erzsébet. — Sok olyan könyv van, amelyik segít ebben. Én például nagyon Jónak tartom Montágh Imre könyvét, de elolvastam Péchy Blanka Beszélni nehéz című művét meg másokat Is. A verseny második részére, a szövegalkotásra már nehezebb felkészülni. Ez egyéni képesség, beszédkészség és olvasottság kérdése.

— A szókincs fejlesztésének legjobb módja az olvasás. Én nagyon szeretem Móricz, Mikszáth müveit, a mai írók közül Szabó Magdát. Alap- iskolás koromban sok Jókai-könyvet is olvastam — mondta Lívia. — De a negatív hatásokról is kérdeztél. Igaz ugyan, hogy a csehszlovákiai magyar lapok nyelvhasználati hibáinak ís vannak káros következményei, meg a tankönyvek nyelvi hibáinak is, és még sorolhatnám, de személy szerint rám a legrosszabb hatást a pesti társalgási nyelv tette és teszi. Nemcsak a személyes találkozások alkalmával, hanem a televízió útján Is. Főként a magyartalan hangsúlyozás és intonáció.

Lívia szavait, érzésem szerint, Lukács Sándor magyarországi színművész péntek esti előadása is bizonyította. Hakniműsorának összeállításáról most nem szólok, bár talán érdemes lenne. De a beszédje kifejezetten zavart: a pesti sznob körökben divatos „torokhangok“, s az ezzel együtt ]árő erős szuszogás, melyet a mikrofon még elviselhetetlenebbé tett. Szívesen kihagytam volna a Kazlnczy-napok egyébként szín. vonalas műsorából.

Kiinka Róbert

(A szerző felvételei)

A hallgatóság

FERDICS GÁBOR SZOBRÁSZ

Megnézve Komáromban (Komárno) az ifjúsági klub kiállítótermében Ferdics Gábor első önálló kiállítását, lélekben végérvényesem szobrásszá avattam őt. Lehet, mások már korábban megtették ezt vele; én, mivel nem volt birtokomban elég anyag, látvány, könnyelműségnek tartottam volna.

Ismeretségünk régi, közel tíz éve, hogy először találkoztunk, s ha most kerekedett csak ki a kép és az a történet, amellyel az ismerkedésünk kezdődött, ez azt mutatja, hogy összetettebb, bonyolultabb, főleg menet közben nézve.

Itt van az első találkozásunk helye és időpontja: Nyárasd (Topolníky) 1980. Kijön a táborba egy meglehetősen fiatal, alacsony, vézna legényke — majdhogynem kisfiú. Leállítja az állványát a tarló szélén, és festeni kezd. A töltésről alig látszik a festőállvány és az emberke. A látvány Van Goghot juttatja az eszünkbe. Az emberke ráadásul hallgatag és visszahúzódó — legalábbis abban az évben. Esténként mindenki kirakja aznapi munkált. Mustrálgatják a temérdek „mázolmányt“, és mi tagadás, nemegyszer már annak is örülünk, hogy együtt vagyunk, hogy dolgoznak a táborlakók. Gábort alig vesszük észre. Akadnak, akik már-már meg is szólják, sőt ki akarják hagyni a bemutatkozó kiállításról a képét. Egy kicsit jobban megnézem a festményt, amely nem tudom, miben, de valamiben különbözik a többitől. És sikerül megvédeni a színvonal jegyében ágálókkal szemben nem is any- nyira a festményt, mint inkább a fiút. Megérte.

Azóta is keresem a választ, hogy miért is ez az ellenállás, miben is különbözött az ő munkája a többitől?

Közel tíz év kellett hozzá, hogy kikerekedjék bennem a történet. Gábor akkor bem festményt — bár formailag az ő képe ugyanolyan volt, mint a többieké —, hanem valamiféle domborművet, festett reliefet, egy tarlóból szántóföldbe forduló kétdimenziós művet alkotott.

Gábor csak a következő évben vállalta vagy határozta el végérvényesen, hogy szobrász lesz. Ez az év Is emlékezetes számára. Az előző táborban Llpcsey György volt a „szobrász“, körülötte forgott a nép, az ő szilvafa alatti tanyája volt a kupaktanács, a beszélgetőhely, a vitafő- "1 rum. Legközelebb ő már nem jött el a táborba, és a helyét Ferdics Gábor foglalta el. Otthon kéthüvelyknyl fehér márvány darabot dugott a papírt, és kinn a jegenyék alatt nekiállt faragni hátizsákjába, mellé vésőket, kalapácsot, dörzs- a követ. Egyszeriben ő lett a társaság központja.

Aztán ez a tábor is befejeződött. Múltak az évek, és ő véste, csiszolta a követ, közben befejezte az iparművészeti szakközépiskolát, letöltötte a katonaéveit, néhányszor megpróbálkozott bejutni a képzőművészeti főiskolára, dolgozott Komáromban, a színháznál, Prágában, majd utóbb Szlovákia fővárosában tisztogatja a kapualjak kőburkolatát, restaurálja a felújításra szoruló értékeket.

Rajzait, vázlatait bemutatta az Irodalmi Szemle, s végre láthattuk első önálló kiállítását. Lehet, rajtam kívül mások is itt értettük meg az egykori ellenállást: már akkor, ott a táborban is a szobrászt láttuk benne, csak éppen sem ő, sem ml nem tudatosítottuk ezt. A kiállításon látható, Rózsa, Kagyló című és a többi munkája mutatja — akárcsak a táborban faragott márványszobrocska Is —, hogy ő formákban gondolkodik, mondanivalóját is csak így tudja igazán kifejezni. A kiállításon látható rajzai, vázlatai, jellegzetes szobrászati megnyilatkozások.

Ez az apró termetű ember tehát felnőtt, felnőtt különösen önmagához, és mától számolnunk kell jelenlétével, formavilágával, gondolataival, amelyek nyilván idegesítőek, különösek, bátrak és egy szokatlanul érzékeny, önmaga egyetemét járó egyéniség, sajátos megnyilatkozásai. Nem kötik a konvenciók, a szobrászati kultúra reáliái, kötelező ismeretanyaga, csupán a valóság és a gondolat. És ez nagyszerű, hiszen tudjuk, a világ megújításához két oldalról kell és lehet Is közelíteni: a hagyomány, a meglévő formák és gondolatok továbbfejlesztésével, és a semmi felől — önmagunkból —, mint ahogy a barlangászok, búvárok, hegymászók saját erejükre és tapasztalataikra támaszkodva egyszer csak elénk tárják az ismeretlen ismert anyagot.

így van ezzel Ferdics Gábor is. Sajátos élményeihez sajátos formát, olykor még sajátos anyagot Is keres, s amikor megtalálta, felhozza, megmutatja, mint ahogy ezt tette a Dudor István festőművész emlékére alkotott szobrában, amely mementő és tiszteletadás egyszerre.

A szobor Dudor István ezer meg ezer teker- vénnyel, fura horpadásokkal, dudorokkal teli agyvelejét állítja elénk, és ipi tudjuk, Igen, ez volt, csak ilyen lehetett a koponyájában lévő anyag, s megráz a hideg, miközben azt kérdezzük: tényleg ez kell ahhoz, hogy az ember több, másabb, nagyobb legyen, mint azok, akik beérik a középszerűséggel?

Ügy látszik, ez kell. De — és ez a lényeg — Ferdics Gábor legalább ilyen szilaj akarattal és kitartással megy a maga útján.

Németh István

Instrukciók a szép magyar beszéd verseny zsűrijének — de ki figyel oda’

Ha azt hallom, kikelet, akkor nemcsak a természet tavaszi ébredésére gondolok, nemcsak a növényi nedvkeringés -megindulásának idejére, ha. nem eszembe Jut Petőfi is, aki költeményeiben oly gyakran használta e szót. És Petőfitől meg a kikelettől csak egy gondolati lépés március 15., az 1848-as magyar forradalom kezdete. Hasonló végeredményhez Juthat a délibáb szóból kiinduld gondolatlánc is. Az anyanyelv szavainak — valódi jelentésük vagy jelentéseik mellett — van egy asszociatív körük, felidézik a hosszú évek alatt hozzájuk tapadt emlékeket, az egyén és a nyelvet beszélő közösség múltjának emlékeit. Míg a szavak jelentése megtanulható, az asz- szoclatív láncot csak az anyanyfil- vén beszélő „érzi“. S így a nyelvét elhagyó nemcsak múltját veszíti el, hanem gondolkodása Is sekélyessé, fantáziátlanná válik.

A nyelv letisztult gondolkodás. Jelrendszer és világszemlélet. Gondolkodásunk azonban csak akkor lehet valóban tiszta, hogy ha ez a