Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-16 / 11. szám
TÁNCOS CSEREBERE lágyan szól a citerának hangja Néptáncmozgalmunk történetében e- gyedíilálló eseményre került sor. Két félhlvatásos együttesünk, a Szőttes és az Ifjú Szivek tagsága külcsönösen kicserélődött. Történt ugyanis, hogy Varga Ervin, a Szőttes eddigi művészeti vezetője munkahelyet cserélt, elvállalta az ifjú Szívek tánckarának vezetését. öt pedig követték a táncosai is. Az Ifjú Szívek tánckara, viszont nagyobbrészt átlépett a Szőttesbe. Ennek következményeként mindkét együttes műsor nélkül maradt. Megkérdeztük a Szőttes új művészeti vezetőjét, Richtarcsík Mihályt, mondja el, hogyan látja ezt a problémát a saját együttese szempontjából, és milyen tervekkel foglalta el új munkakörét. — Abban, hogy a tánckar kicserélődött, a két együttes között, nem látok semmi különlegeset. Minden koreográfusnak megvan a maga munkamódszere, stílusa, követelményrendszere. Ezt plántálja bele táncosaiba, ekként formálja őket. Emellett általában szoros emberi kapcsolat is kiépül, vezető és táncos között. Mindezt egy új vezetővel elölről kellene kezdeni. Ezért követi a táncos kedvelt vezetőjét. Ez történt most is. A Szőttes eddigi tagjaiból mindössze három maradt itt. Viszont Jöttek gyakorlott táncosok az Ifjú Szívekből és a közben meghirdetett pályázatra is. Ha most felmérem táncosaink állományát, nem is olyan rossz a helyzet. Pillanatnyilag tizenhat lányunk van a tánckarban és kilenc az előkészítő csoportban. Valamivel gyengébb a férfikar, kevés a fiú. Kilenc táncossal dolgozhatunk csak. Ezekből ugyan az ősz folyamán négyen bevonulnak katonának, vannak azonban olyanok is, akik ugyanakkor leszerelnek. Az élegyüttesekből is jelezték néhányan, hogy szeptembertől jönnek Bratislavába főiskolára, és szeretnének nálunk táncolni. Nincs tehát nagyobb baj. — Pillanatnyilag azonban nem képes fellépni az együttes. — Ez ugyan igaz, de nem olyan tragikus, mint ahogy tűnik. A váltás előtt a Szőttesnek két műsora volt. A Hej, révész, révész... c. egész estét betöltő műsor és Varga Ervin kísérleti tánc- színházi összeállítása, a Nyugtalan ének. Nos, az utóbbi nem veszett kárba, mert a két együttes közötti anyagi kiegyenlítés alapján ez a szám fut tovább az Ifjú Szíveknél. A Hej, révész, révész... viszont gyakorlatilag már lefutott műsor volt, és ha nincs ez a változás, akkor sem lett volna már hosszú életű. Mi már teljes gőzzel dolgozunk. Május elsején kellene bemutatkoznunk egy rövidebb részlettel, eleget téve egy budapesti meghívásnak. A tervek szerint a zselízi (Zeliezovce) fesztiválon negyvenperces részlettel mutatkozunk be. Az egész estét betöltő műsorunkat a jövő évre készítjük, amikor is együttesünk fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli. Ez a műsor elképzeléseim szerint nagyon hangulatos lesz, sok tánccal, érzelmekkel. Anyagát az egész magyar néprajzi területről válogatjuk össze. Emellett tervbe vettük egy kamaraműsor betanulását is, amelynek alapját a szlovákiai magyar népi táncok képezik majd. Mint látni, a nehézségek ellenére a Szőttes rövidesen ismét ütőképes lesz, és be tudja tölteni eddigi fontos helyét néptáncmozgalmunkban. — És ez a hely nem is akármilyen, hiszen a Szőttes nemcsak egy a sok együttes közül, hanem a mozgalom irányadója, példaképe is. Változik-e valamelyest ez a példát adó, utat mutató kép? — Semmi esetre sem! Marad ugyanaz a koncepció, amelynek intencióiban a Szőttes idestova két évtizede tevékenykedik. Az autentikus néptánc talaján maradva akarjuk az amatőr mozgalom példamutatójának felelős szerepét betölteni. — Végezetül egy személyes kérdés. A meghívás a Szőttesbe váratlanul és gyorsan jött. Addig a kassai (Kosice) Új Nemzedék vezetőjeként dolgoztál a mozgalomban Most itt vagy a fővárosban. Ennek nyilván voltak és vannak szubjektív vetületei is. — A meghívás valóban váratlanul érkezett. Őszintén bevallom, nem sokat haboztam. Egy Szőttes művészeti vezetőjének lenni megtiszteltetés, legalábbis én annak tartom. Persze, nem könnyű szívvel váltam meg az Oj Nemzedéktől. Tetemes munkát, lelkesedést és sok jó barátot kellett otthagynom. Nem volt könnyű. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az Oj Nemzedék helyzete, gondolok itt a szervezési és az anyagi problémákra, finoman mondva, labilis. Ennek folytán a művészi kiteljesedése is korlátozott. Erről bővebben nem vagyok illetékes beszélni. De a váltás megbolygatta családi életemet is. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy a feleségemmel, akinek még állást sem tudtunk szerezni, albérletben lakunk a főváros kellős közepén. Közben persze fizetem a kassal lakásom lakbérét is. Gyermekünket viszont a nagymamához kellett adnunk „letétbe“, mert albérletbe semmiképp nem akarom elhozni. Mindez zavarólag hat munkámra. Bízom azonban abban, hogy ezeket a gondokat is sikerül gyorsan megoldanom, és munkámmal nem okozok csalódást sem az együttes tagjainak, sem azoknak, akik bizalommal neveztek ki erre a posztra. — Sok sikert kíván, és köszöni a beszélgetést: Horváth Rezső Ékszerek bőrből Nézegetem a Galántai (Galanta) Városi Művelődési Otthon kiállítótermében Mirjam Valkoviőová ékszerkiállítását, és arra gondolok, ha néhányszáz vagy ezer év múlva valahonnan a földből vagy valamely galéria vagy múzeum raktáraiból előkerülnének ezek a művek, mit is árulnának »1 korunkról, alkotójukról. Annyit mindenképpen, hogy moS, a műanyag, fura, rikító színű libegő, röpködő függők, nyakékek korában is tudtuk, hogy a természetes anyag nemes szépséggel, hivalkodás nélkül szolgálja az embert. A vegyészet, korunk egyik tudományága itt is jelen van; a különbözőiképpen pácolt és festett bőr színében, színárnyalataiban azonban nemcsak a hirtelen felfedezések, az égből pottyant csodák, idelg-órálg uralkodó újdonságok viszik a vezérszólamot, hanem egy nemesebb veretű, kövtlletszerű, évszázadok tapasztaltaiból táplálkozó minőség is. Mindezt tudja és nemesen él is vele az ékszerek alkotója. Nem akar meghökkenteni, harsányan ránk kiáltani művével egy- egy nó kezéről, de egy biztos, ha valaki öltözéke apró kiegészítőjeként felveszi őket, az emberek szemét mágnesszerüen vonzza a jól megválasztott fonnák és színek halk szavú világa. Valkoviőová tudja, hogy az egymásra rakott azonos színű geometrikus formák, a csíkok közötti hiányok is képesek játszani, világítani, szólni a környezetükhöz. A művésznő a bőrt fémmel, különböző színű kis levélkékkel, bogarakkal is kombinálja. Ezek a betétek, sajnos, nem engedelmeskednek olyan természetességgel, mint amilyen természetesen a kezéhez simul a bőr. Mintha nem bírna a keményebb anyaggal, nem lennének megfelelő, jő szerszámai a munkához, ezért a bőrök közé szorult pők, bogár kicsit ormőtlan, bumfordi, nem követi a nemes és tiszta vonalak világát. Ha egyszer ezek is egymáshoz idomulnak alkotójuk formavilágában, minden bizonnyal örömteli, esztétikai élményt nyújtanak majd az újabb ékszerek. Németh István Egykor, ha a nap ontotta sugarait a termőföldre, nők és férfiak együtt énekeltek, s a gabonaszem is a népdalok kíséretében került a tárolókba. S mikor beálltak a hosszú téli esték, gyertyafénynél, petróleumlámpák árnyékában ültek össze a hosszú padokra az emberek, s hallgatták a citera lágy hangját. Az ének, a nóta a falusi embernek erőt, reményt adott. Emberemlékezet óta öröm forrása. A Duna mente termékeny vidékén, Duna- mocson (Moőa) összefogtak ifjak és idősek, mondván: „Ne fontolgassunk, őrizzük meg elődeink hagyatékát...“ Valóban nem volt szükség különösebb magyarázkodásra, meggyőzésre. A művelődési ház falai között csakhamar régi nóták csendültek fel. A kultúra otthona második otthonává vált idős néniknek és bácsiknak, akik tán már a hetvenen is túl járnak. Az ifjak kezdetben bizalmatlanul szemlélődtek, majd egyre készségesebben jártak szinte házról házra, hogy feljegyezzék a régi nótákat. S mikor a művelődési házban nagyon hideg volt, Zsoldos bácsinak — aki szinte a szívét öntötte ki a Héj, hol van már az ifjúkor kezdetű nótáért — nem kellett kétszer mondani, hogy alaposan fűtsön be. Gyorsan félretette a saját kezűleg gyártott nagybőgőjét, és a kályhában máris pattogott a tűz. A népdalgyűjtés sokak számára mindennapi szükségletté vált, s mikorra összegyűlt vagy kétszáz nóta, fel is jegyezték őket, válogatni kezdtek, és a legjobbakból állt össze a repertoár. Akkor, tíz évvel ezelőtt, a dunamocsi művelődési ház az utolsó helyig megtelt. Ez volt az első fellépésük. Régi dalok, énekek éledtek ekkor újjá. „Az öröm felettébb nagy volt, csak a zenekari kíséret hiányzott. Miután befejeztük fellépésünket a Csallóközi Dal- és Táncünnepségen, rögvest cite- rákat vásároltunk, szinte teljesen új készítésűeket, a szakma nagy mesterétől, Szőllősi bácsitól. Mindez 1979- ^ ben történt, s két évre rá egyik si- ’ kert a másik után arattuk“ — újságolja örömmel Szabó József, aki előzőleg pedagógusként működött, ma pedig a helyi nemzeti bizottság elnöke. „Az ének és a citerák lágy hangja teljesen lenyűgözött bennünket, éreztük, tudtuk, hogy a falu lakossága szurkol nekünk. Szegi Ilonának köszönhetően gyönyörű népviseletbe öltözhetA dunamocsi folklórcsoport alapító tagjaival közös műsorban lépnek fel a helyi alapiskola ifjú citerásai. tünk, s ml boldogságot, felszabadult örömöt vittünk a földekről fáradtan hazatérő emberek körébe“ — vallja Böszörményi Irma, a harminckét tagú dunamocsi folklőrcsoport vezetője. A dal és a citerazene egyesülése óta már sok víz lefolyt a Dunán. A sikerek természetesen nem maradtak el. Zselíz (Zeliezovce), Léva (Levice) az országos népművészeti fesztivál alkalmából, majd Magyarország, végül részvétel a gombaszögi fesztiválon — ezek a siker állomásai. Sőt, a Csehszlovák Televízió Hazánk (N᧠domov) című műsorában is szerepelt a dunamocsi folklórcsoport — nem Is akármilyen sikerrel. A fellépések örömeinek egyik részese a nyolcvanéves Komáromi László, az együttes legidősebb tagja. A dunamocsi folklórcsoport zenéjével, dalaival valóban közelebb került az emberek szívéhez. Ezt senki sem vonhatja kétségbe. A Tavaszi szél... népdalversenyt követően rövidesen új műsorral mutatkoznak be. amelyben a vízimolnárok és a fiatalon férjhez menő lányok életét ábrázolják. Remélik, ezzel a műsorral is olyan sikereket érnek majd el, mint a korábbiakkal — maguk és a közönség örömére. Illés Stano (A szerző felvétele) *7 Végre egy olyan i/t világhírű színésznő, aki nem divat, hullámból ragad tollat, és nem is 1 azért, mert a világhír kötelezi erre. Mondanivalója van mint norvég asszonynak, szerelmes nőnek, embernek, anyának, aki egyedül neveli lányát. „A »zerelemröd akarok írni, emberekről, magamról — a magányról — és a bennem élő nőről. Szeretnék egy találkozásról írni egy szigeten. Egy férfiról, aki megváltoztatta az életemet. Pillanatokról szeretnék írni, amelyeket ajándéknak tekintek — jó és rossz pillanatókról. Nem arról a Llv Ullmannról írok, akit képeslapokról, az újságokból Ismernek. Valószínű, hogy az olvasók egy része hiányolni fogja életem fontos részelt, de nem volt szándékomban önéletrajzot írni“ — vallja Változások című első könyvének bevezetőjében. Nem összefüggő naptár szerinti történésekben ír magáról. Mozaikszerflen, szerepein, szerelmein keresztül keresi önmagát. Amikor egységet alkothatna ez a sok színű mozaikkocka, valamilyen oknál fogva változás következik be, újra keresni kezdi önmagát: „Itt állok: egész énem egyetlen hatalmas elnyomott félelem, elfelejtett tapasztalat és rémület az egyedülléttől. Az emberben lakozó összes bizonytalanság neve: Llv.“ No meg Nóra. Ibsen Nórája végigkíséri nemcsak pályafutását, hanem életét is Oslótól a New York-i Broadwaylg. A színpadon Nórát látszva mondja ki: „Nem tudom, ml lesz belőlem Más feladat az, amit előbb meg kell oldanom ... Azon kell lennem, hogy tapasztalatokat szerezzek... nem lehetek tekintette] az emberek véleményeire ... magamnak kell a dolgokat átgondolnom, s tisztába jönnöm velük. Meg kell találnom saját utamat.“ Liv Ullmann és könyvei Llv Ullmann állandóan keresi ezt az utat, és nem tudja eldönteni, hogy az az út, amelyen éppen jár, az már az ő űtja-e. Második könyvében, a Választásokban — a közelmúltban jelent ,meg — úgy tűnik, megtalálja saját útját, önmagát. Ezt írja: „Tudom, ml történt Nórával, amikor elment, elhagyta a babaházat, s másokra bízta a döntést.“ ö Is másra bízta a döntést. Az UNICEF- re. Az UNICEF munkatársaiként keresi fel Afrika, Ázsia és Dél-Amerika háború, katasztrófa és nyomor sújtotta vidékeit. Menekülttáborokat jár végig, éhező gyermekek sorsával ismerkedik. „Most mér sok mindent értek, sok mindent megtanultam. Sok emberi sorsot Ismertem meg, és nem felejtem el őket. Amikor Idegen emberek együttérzésével találkoztam, tudtam, nem kell többé keresnem önmagamat.“ Llv megtalálta önmagát, miközben a szerelmet elengedte maga mellett. S mert szétosztogatta magát, nem kapta meg a kerek boldogságot és szerelmet, amelyre annyira vágyott az első könyvében. Ha viszont nem osztogatja szét magát, sosem fedezi fel a világot. És egyáltalán nem biztos, hogy a kerek boldogság a fontosabb, hiszen a világ sem a kerek boldogság bolygója. „Tudtam, hoigy vannak menekültek és éhezők, de ez ideig csak statisztikai adatként léteztek számomra.“ Elindult egy norvég színésznő a Broadway fényeiből, hogy meggyőződjék a statisztikáról. Nem akarta megváltani a világot, de tudta, hogy mindazt, amit látott, meg kell írnia nekünk, akik csak a statisztikai adatokat ismerjük. Liv Ullmann nemcsak a Broadway fényeit akarta látni, nemcsak a tapsot hallani, hanem az éhező, nyomorgó gyermekek fájdalmát, jaját, sírását Is. Mindkét könyvét ajánlom mindazoknak, akik nem Csak a színésznőre és a világhírre kíváncsiak. —hzs—
