Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-03-02 / 9. szám

új ifjúság 5

Az Isszik-Kul szépségeitől elragadtatott orosz utazó, P. Szem]onov-Tien Sanszki] (1827—1914) mondta a tóról: „drága akvamarin, behavazott hegyek ezüst foglalatában“. Hogy megláthassuk ezt a sok tekintetben rendkívüli vidéket, a Kirgiz SZSZK fővárosától, Frunzétól északkeletre tartó országúton kell haladnunk egészen a Tien- San hegylánc elágazásáig. Innen az út mind feljebb és feljebb emelkedve meredeken kanyarodik tovább. Amikor már szinte elviselhetetlennek tűnnek a vég nélküli kanyarok, függőleges sziklák és meredek lejtők, 1609 méteren a tenger szintje felett, a hegylánc a következő fordulatnál hirtelen szétválik, és élénk tárul a színes völgykatlan a horizontba olvadó Isszik-Kul- tóval.

Tulajdonképpen méreteit tekintve hegyi tengernek is nevezhetnénk: 178 km hosszú, 60 km széles, víztükrének felülete pedig 6236 négyzetkilométer. A hegyi tavak közül nagyságban csak a dél-amerikai Titicaca-tó előzi meg, viszont mélységben (702 méter) és vlz- bőségben nem akad párja a világon.

A tó vize rendkívül tiszta és átlátszó, még húszméteres mélységben is látni az alját. Felhőtlen napokon világos türkizszlnben játszik. Sós ízű, ezért ivásra nem alkalmas.

A tónak nincs lefolyása, folyók és patakok sokasága táplálja, de egy sem lép ki belőle. Alján rengeteg meleg vizű forrás tör fel, nem véletlen tehát, hogy az Isszik-Kul név kirgizül „meleg tavat“ jelent. Hőmérséklete januárban mínusz 4 Celsius-fok alá, száz méter mélységben pedig egész évben meleg marad (3,5—4 Celsius-fok).

A Tien-San magas vonulatai völgykatlanba zárják a tavat. A környéknek sajátos a mikroklímája: nyáron nincs fullasztó hőség, télvlz Idején nincs kegyetlen fagy. A part menti sík területeken a nap első sugaraira kivirágzik a vadmák. Számára itt ideálisak a természeti feltételek.

ősszel madárcsapatok lepik el az Isszik-Kul partjait. November elején megélénkül a tavi élet. Elsőként a fehér hattyúk érkeznek, összesen mintegy hetvenezer madár tölti a telet a tó öbleiben, hogy márciusban, a tél múltával ismét útra keljenek.

Nyáron a tó és környéke csendes, paradicsomi tájnak látszik. A víz színe naponta, sőt sokszor egy nap leforgása alatt is változik a nap sugaraitól és a szél változásától függően. De a tavasz beköszöntével száz napon át 3—4-es erősségű szélviharok dúlnak. A • hullámok olykor régi rézedényeket, pénzeket, kerámiadarabokat vetnek a partra Csendes időben helikopterről látni lehet az ősi romokat a víz alatt. A legenda szerint valamikor vár állt a tó helyén, ahová Timur (1336—1405), a kegyetlen közép-ázsiai emír az előkelő származású foglyokat száműzte.

Egy orosz kupec, Iszajev, aki 1824 és 1830 között Járta a vidék karavánútjait, a helyi lakosok elmondása alapján ezeket írta naplójába: „A régmúlt időkben a Jelenlegi völgykatlan helyén város volt, de az erős áradás (és lehet, hogy földrengés), romba döntötte. A katasztrófa következtében a romok víz alá kerültek.“ Napjainkban archeológus expedíciók foglalkoznak a víz alatti titkok felderítésével. A tó fenekén épületmaradványokat találtak, a- melyek a szakértők véleménye szerint

a XIII—XIV. századból valók. Am a leletekből az is kiderült, hogy ezen a helyen minden valószínűség szerint korábbi települések is léteztek. Az e- gyik, sekélyebb helyén talált négyzet alakú téglák a X—XII. századi építkezésre jellemzőek.

Az Isszik-Kul partja ideális hely a pihenésre, az egyik legértékesebb gyógyhely. A tő vize gyógyhatású, radont tartalmaz. De gyógyító hatású a kénhidrogénes iszap és a tiszta, hegyi füvek és kertek illatát árasztó levegő is.

Sokan messziről is ellátogatnak ide, hogy a védett terület erdeiben vadász- szanak, vizeiben halásszanak. Az Isz- szik-Kul mélyében mintegy húsz halfajta él Szemjonov-Tien Sanszkij idejében még valósággal hemzsegtek a tóban a halak, emlékezéseiben azt írja, hogy a kirgizek „csupasz kézzel“ halásztak a part menti hínárban. Ilyen ma már sajnos nincs. Lehet, hogy a hajózás miatt, de van más oka is.

A tudósok elhatározták, hogy pisztrángot telepítenek a tóba, más halfajták kiegészítéseként. A Szevan-tóból (örmény SZSZK) hozták a halivadékokat, és betelepítették velük a tavat. Ám azok oly gyorsan nőttek, hogy a szokásos két-három kilogramm helyett húsz kilogrammot is elért a súlyuk. Szevani rokonaihoz képest valóságos óriások lettek. Ogy látszott, minden a legnagyobb rendben van. Ám az új lakók, mihelyt otthonosan érezték ma- fukat, kezdték megeszegetni a „helybelieket“ vetélytársukkal, a fogassal együtt, amelyet szintén egy kísérlet során telepítettek a tóba. F. Engels szavai jutnak erről eszembe, amelyeket jóval korábban vetett papírra, mielőtt még az ökológia“ szót kitalálták volna: „Ne hagyjuk magunkat túlságosan megtéveszteni a természet felett aratott győzelmünktől. Ez megbosszulja magát. Minden győzelemnek van elsősorban egy olyan következménye, a- melyre számítottunk, de másod- és harmadsorban egészen más, előre nem látott következménye, mely gyakran megsemmisíti az elsőt.“

A vízmérők minden évben megállapítják, hogy a tó vízszlntje 5—7 centiméterrel apadt. Ha ez továbbra is így folytatódik, és nő a vízveszteség, veszélybe kerül az Isszik-Kul ökológiai rendszere, amelyen a helyi klíma, flóra és fauna alapszik. Ha a parti sáv 500—1000 méterrel beljebb kerül, ez a gyógyiszap kiszáradásához és a tavat szegélyező homoktövis- és csikó- farokcsalitok kihalásához vezet, ahol a fácánok élnek.

Létezik néhány hipotézis a tó seké- lyedésének magyarázatára. Van, aki az ember gazdasági tevékenységét tartja e jelenség okának, hiszen a víz egy részét öntözésre és üdülési célokra használják. Ugyanakkor régi idők dokumentumaiból ismeretes, hogy a tó a történelem folyamán már több ízben apadt, majd újra bővizű lett. A tudósok megkísérelnek választ adni az ingadozás és a periódusosság miértjére.

Józanul a próbaházasságról

— Végleg összevesztünk Rogylkkal — közölte velem a mellettünk lakó Natasa, amikor összefutottunk a lépcsőházban. — Szörnyen kukacos. Még jó, hogy Idejében kiismertem, különben képes lettem volna hozzámenni . .

Bevallom, nem értettem a dolgot. Tuni- lllik abban a hitben éltem, hofy már ösz- szeházasodtak.

— Miért, mi van ebben különös? — nézett rám csodálkozva a lány. — Mielőbb az ember odaáll az anyakönyvvezető elé, jó, ha alaposan megismeri a másikat. Ehhez pedig az kell, hogy egy ideig férj-feleség módján éljenek együtt. Ezt nevezik próbaházasságnak.

— Ezek szerint a ti esetetekben rosszul ütött ki?

— Miért ütött volna ki rosszul? Majdnem egy egész hónapot úgy éltünk, mint egy család.'

— Jól van, de mi lesz most? — kíváncsiskodtam. — Tegyük föd, hogy megtetszik neked egy másik fiú. Akkor újabb „próbaházasság“ következik?

Natasa sóhajtott és vállat vont.

— Dehogy! Nekem egyelőre elég. Amellett nemsokára megjönnek a szüleim a kiszállásról, és itt vannak a félévi kollokviumok is.

— De, gondolom, szerettétek egymást, mielőtt elkezdtétek volna ezt a ... „házasságot“, vagy nem?

Egy percig töprengett, -majd nyugodtan így szólt:

— Nem tudom... Persze, tetszettünk egymásnak ... Rogyik látszatra érdekes fiú, jól forog a nyelve. Meg aztán egy egész féléven át udvarolt, a születésnapomra virágot vett, kétszer elvitt esztrádműsorra ... Akkor még nem tudtam, miféle alak.

— Szerintem akármi törtéit, nem illik rosszat mondani arra az emberre, akivel együtt éltél, még ha csak ilyen „próbaházasságban“ is — jegyeztem meg. — Pláne nem az első férfiról az életedben.

— Na nem, hála istennek, nem 6 az első. Különben az egész férfinemet megutáltam volna.

— És sok barátnőd ment bele ilyen „házasságba“?

Elmosolyodott:

— Pontos számot nem mondhatok, de a mi csoportunkban húsz lány közül legalább tíz már próbálkozott vele. Mit akar, 19—20 év már tisztes életkor. Mindenki vágyik a szerelemre. Vagy ha nem szerelemre, hát normális felnőtt kapcsolatra. Vagy nincs hozzá jogunk?

Nem ez a beszélgetés nyitotta föl a szemem erre a „terra lncognitá“-ra: a mai fiatalok legszemélyesebb, intim kapcsolataira. Ötödéves egyetemista öcsém időről időre beavat társainak ilyesfajta titkaiba és problémáiba.

Amikor egyszer „egy pillanatra“ fölugrottak hozzánk a barátai, elhatároztam, hogy kifaggatom őket: hogyan látják ők, a maholnap diplomás pedagógusok ezeket a „próbaházasságokat“.

Vlagyimir (25 éves):

— Én megengedhetőnek tartom a „prő- baházasságot“, de csak ha mély és kölcsönös érzelemre alapozzék, nem pedig arra a vágyra, hogy „megkóstolják“ a tiltott gyümölcsöt. Ha már elkezdenek együtt élni, vegyék is komolyan. Elengedhetetlen feltétel a közös hajléik, amit nem helyettesíthetnek az alkalmi együttlétek. A fiúnak feltétlenül dolgoznia is kell a tanulás mellett. Ez különben a lánynak se árt. Legyen közös a felelősség is.

Jevgenyija (22 éves):

— A „próba“ jelző a „próbálni“ igéből származik. Megpróbálják egyszer, kétszer ... Nem szeretném, ha álszentnek tartanának, de a szerelemnek semmi köze a szabadsághoz és az erkölcsi lazasághoz. Ahhoz, hogy valakit kiismerjünk, nem feltétlenül szükséges az intim kapcsolat.

Nyina (21 éves):

— Nem, nem lehet. Egy embert igazán csak úgy lehet megismerni, ha együtt élünk vele, ha mindent megosztunk: az örömöket és a gondokat egyaránt. Te azt mondod: akkor házasodjatok ősszel És ha pillanatnyilag lehetetlen? Vagy csak azért tegyem, hogy ott legyen a pecsét a személyimben? Hogy ne mutogassanak rám ujjal? Emlékszel Voznyeszenszkijre? „Mikor együtt vagyunk, mikor oly jó — mi itt a szégyellnlvaló?“

Igor (21 éves):

— És ha a „próbaházasság“ alatt egyszer csak ott a gyerek? Ml legyen akkor, ha tegyük föl, összeköltöznek, aztán egy idő múlva elhidegülnek egymástól? El kell válni, de hát ott a gyerek.

Gyenisz (24 éves):

— A túl korai intimitás megöl valamit a lélekben. Én és a volt feleségem néhány hónapja már együtt éltünk, mielőtt összeházasodtunk, mégsem ismertük meg egymást kellőképpen. Túlságosan hamar beadtuk a „ruhatárba“ azt, amit őrizni kel„Fátyolban, vagy fátyol nélkül?“

lett volna: a figyelmességet, a tapintatot, ha úgy tetszik, bizonyos szertartásosságot a kapcsolatunkban ...

A vizsgálat, amelyet nemrég folytattak, először házasságra lépő fiatalok között a leningrádi családvédelmi tanács munkatársai, azt mutatta, hogy a vőlegények 80 százalékának, a menyasszonyok 85 százalékának volt már a házasságkötés előtt szexuális kapcsolata. Lehet, hogy sokan ezt tekintették „próbaházasságnak“. Nehéz volna egyértelmű választ adni, hogy ez jó-e vagy rossz, erkölcsös-e vagy erkölcstelen. Még a tapasztalt pszichológusok és szexológusok sincsenek egy véleményen a „prőbaházasság“ kérdésében.

Lija Kovaljova pszichológus elég kategorikusan vélekedik erről a jelenségről:

— Én ellenzem a fiatalok „próbaházasságát“. Egy fiatal lány számára a legnehezebb és legszebb feladat megőrizni magát az egyetlen, igazi szerelmének. Egymás teljes birtoklása csak akkor tesz boldoggá, ha megérett a szerelem. Egy fiatal lélek számára rendkívül nehéz megkülönböztetni a szerelmet attól a vágytól, hogy szeressen és szeressék ...

Azután itt vannak az évszázados hagyományok. A fokozatos megismerkedésnek is megvan a maga bája. Az esküvő, az esküvői ruha, a nászéjszaka ... Mindez megismételhetetlen csoda, tündérmese kell, hogy legyen a fiatalok számára, ami egész életükben velük marad. Az úgynevezett „próbaházasság“ lényegét tekintve önző, csakis a pillanatnyi örömszerzésre irányul.

Anni pedig a szexuális „fölkészülést“ illeti, erre a következőket mondhatom: nem kell eltúlozni a házasság intim oldalának jelentőségét. Persze lebecsülni sem szabad, hiszen hány fiatal tartja személyes tragédiának a nemi élet diszharmóniáját, s von le belőle elsietett következtetést? De miért van ez? Az ok nem a kellő tapasztalat hiánya, hanem sokkal inkább a nemi élet pszichológiájának és fiziológiájának nem ismerése. E téren viszont nem a „mindentudó“ Jó barátok segíthetnek, hanem a tapasztalt szakorvosok.

Abram Szvjadoscs szexológus professzor lojálisabban ítéli meg a „próbaházasságot“:

— Bármit mondjunk és tanácsoljunk a fiataloknak, előbb-utóbb úgyis a maguk feje szerint fognak élni. Szerelmesek lesznek, tévednek, egymáshoz vonzódnak ... És nemcsak a lelki életben, hanem a testi szerelemben is. Én nem tartom botrányosnak a „próbaházasságot“, ha valódi érzelmi alapja van. Mellesleg, ha a fiatalok nem elégítik ki egymás emberi és erkölcsi igényeit, az intim kapcsolat is nagyon hamar undort kelt bennük.

Más kérdés, hogy mennyire ismerik a fiatalok — Puskin szavaival élve — „a szerelem tudományát“. Ennek alapja az áldozatkészség, az a törekvés, hogy mindazt, ami jó bennünk, a gyöngédséget, a jóságot, a szenvedélyt a másiknak adjuk .., Hogy arra gondoljunk elsősorban, mivel szerezhetnénk örömet szerelmünknek, és csak azután minden egyébre.

Az erkölcsi lazaság, a tisztátlanság elítélendő. Az igazi szerelmet azonban üdvözöljük és semmiképpen ne akadályozzuk.

(A Szputnyik nyomán)

Meleg vizű tó a havas csúcsok között