Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-25 / 8. szám

Ingrid Bacher ANYA ÉS LÁNYA A leány a végén már futott hazafelé. Érezte, hogy a fiú követi szemével, és bár :gy talál­ta, esetlenül és ügyetlenül mozog, ha a fiú nézi, egy pillanatra sem hagyta el az érzés, hogy nagyon boldog és fényes tavaszi napja volt. Együgyüen nevetett. A fiatalember nem hallotta, és integetett, mielőtt a lány eltűnt a tornác piszkos félhomályában. Az örömtől elgyámoltalankodva botladozott fel a néhány elkoptatott lépcsőfokon, és kifulladva döröm­bölt a lakás ajtaján. Továbbra is csend honolt. A leány meggon­dolta magát. Kijózanodva visszafordult, mintha ki akarna menni, hogy újbői találkozzék a fiatalemberrel, és nem Is kívánna előtte át­öltözködni és beszélni anyával. De aztán szo­kás szerint kotorászott Is már a kézitáskájá­ban. A kulcsot kereste, és önmaga előtt is letagadta a neveletlen félénkséget, ami a sze­relemtől rájött, a hangtalan szorongás miatt lappangott benne, meg apjának a dívány fölé akasztott, rosszul megfestett zöld-fehér képe miatt, amelyet szeretni kellett, mint egyetlen láthatö emléket. A folyosó sötét volt, amikor kinyitotta az ajtót. Hallotta, hogy anyja a konyhában fog­lalatoskodik. A teafőző füttyentett egy rövidet, erre levették. A lány kinyitotta a konyhaajtót. Anya az asztalnál állt, és kenyeret vágott. Most le­eresztette a karját, és ránézett a lányára, az Izgatott fiatal arcra, a gyámoltalan kövérkés alakra, s egy nem egészen divatos ruha tar­tozékaira. — Meghívtak — szólt a lány, és az anya Így felelt: — örülök neki. Amióta a leány dolgozni Járt, az öregasszony most először nem kérdezte meg: — Volt va­lami különös? — amire különben mindig ez volt a válasz: — Nem, nem történt semmi lé­nyeges. Ma a leány megismételte a mondatot, hogy meghívták, és rögtön érte is Jönnek. Anya hallgatott, mire ő bosszús lett, hogy öröme csak Ilyen kis visszhangot kelt, és rákiabált: — Nem kell mindig fekete ruhában Járnod! Emellett alig emlékezett arra az időre, ami­kor még nemcsak anyával élt, és nem voltak még fekete ruhák meg a kötelességszerű em­lékezés az elmúlt háborús évekre és apára, aki eltűnt, meghalt, és akinek a képe a falon függ, zölden és fehéren. Apa sohasem volt Ilyen, amikor még együtt voltak, s a nők nem tudták elhinni, hogy most, bárhol legyen Is, Ilyenné vált volna az arca. De nem tudhat­ták. Anya annyit gondolkodott ezen. hogy köz­ben megfeledkezett magáról, és fád lett meg szomorú, mint alcl hosszú fogságban válik ilyenné. A leány tekintete anya ktcslny, horgas orrú arcáról a növényekre siklott, amelyek az ab­lakdeszkán álltak, a tarka, mosható függönyök mellett. Várt még egy pillanatig, aztán kiment, és becsapta maga mögött az ajtót. — Nem kell úgy bevágni az ajtótl — kiál­totta anya. A leány a hálószobában levő ruhásszekrény­ben matatott, és nem válaszolt. — Szólj valamit, ha hozzád beszélek! — Hisztis vagy! — kiáltotta a leány. — De az örömömet nem fogod elrontani. Én örülni akarok, hallod?! A lakásban csend támadt, csak az utca zaja Jött be az ablakok alól. Az autók türelmetlen­kedtek, vagy ez az újságárusok hangja volt? A szomszédos gyógyszerkereskedő nevetett, aki egy hirdetőtáblát állított fel, az Iskolában éne­keltek. vagy nyugtalan járókelők rótták az utat ütemesen az erős nap távozó meleg fu­vallatában? Vagy még mindig ott vplt a fia­talember türelmetlenségével, hangjával és sze­relmével ritmikus, nyugtalan mozgásával? A leány kiegyenesedett, és még a kezét Is bepúderezte, mert vörös volt a legutóbbi fagy­tól. — Tényleg el akarsz menni? — Persze. Miért kérded? — Biztos kellemes este lesz. — Arra gondolsz, hogy egyedül leszel. — Napközben Is egyedül vagyok — felelte anya —, nem vacsorázunk meg előbb? A leány a ragyogó délutánra gondolt, a fia­talember arcára és arra, ahogy ránézett, meg ca ahogy kezével gyengéden megsimogatta a vál­lát. Fel akarta rántani az ablakot úgy, hogy a konyha falai jelentéktelenekké váljanak a bágyadt délutántól, amely a beálló est elől a szobájába menekül. — Vigyázz a cserepekre! — kiáltotta anya. A leány zárva hagyta hát az ablakot, ki se nézett, hanem elfordult, és tett-vett, hogy le­vezesse nyugtalanságát. Fiókjából előkotort egy vég nélküli paptrkígyót, amilyet karneválra vesznek, majd gyermekdeden és szépen a kony­hai lámpa köré függesztette. — Ha eljön értem, akkor találja vidámnak a lakást — mondta. — Gondolja azt, hogy gyakran ünnepelünk. Felfűzött egy piros selyemrőzsát, és hirtelen megörült annak, hogy a fiatalember csak lám­pafényben jön; a délutáni derűhöz már nem érzett elég erőt. Az ébresztőórát a pohárszék­re állította. Még húsz perc volt a fiatalember érkezéséig. Másik övvel fűzte át ruháját, meg­nézte magát a tükörben, majd Ismét levette az övét, és elővette a régit. Aztán tényleg nem akadt már semmi teendő, beülhetett a vacsoraasztalhoz, és azt mond­hatta: — Ogy örülök. — Igen, gyermekem. — Boldog vagyok. De már aggódott, és védekezni próbált: — Nem akarsz velünk jönni? Vagy menjünk el holnap együtt? Hozzak neked valamit? — Nem, semmit, édesem, minden rendben van. Menj csak el. — Akkor hívj te Is vendégeket. — öreg vagyok — felelte az anya, és mo­solygott ugyan, de egészen mereven. Arca any- nylra beesett, hogy mosplya még a szemén Is alig látszott. Honnan Jönnének a vendégek? Az Ismerősei a férjéhez tartoztak, aki már nincs Itt, és most más barátai vannak, akiket nem lehet megkérni. — Oly szép lenne — szőlt a leány. Könnyel Szétkenték a púdert az arcén, s kezével az anyja keze után kapott. — Szeret engem. — Biztos vagy benne? — Az Is lehet, hogy csak kedvel. — Szerelem — felelte az öregasszony. — A szerelem borzalmas. Aztán a képre nézett, és a sok levélre gon­dolt, amely életét és szerelmét felosztotta na­pokra. órákra, hetekre. Ö, akit szeret, ezt ír­ta: „Átkeltünk egy folyón. Beszélgetések Sz- szel (ki lehet az?), két levél Tőled, egy dög­lött 16, egy álom az éjszakában, támadás, tetű, egv csomag Tőled.“ És az öregasszony ezt válaszolta: ,.A posta rendben megérkezett. Csak a 18-1 levelet nem kaptam még meg, késett. Az élelmlszerjegveket Ingyen kaptuk, a gyermek tanul beszélni, a gyermek tudja mondani, hogy háború . . És aztán újabb levelek, amiket még megírt, és aztán, már a levelek sem voltak. Csak szere­lem van, visszhang nélkül, létező alany nél­kül, boldogság nélkül. Szerelem a kövekbe, évről évre és sovány remény, amit semmi nem pusztított el. Amikor megszólalt a csengő, a leány látta, hogy kint egészen besötétedett. Felállt, és az utcai ajtóhoz ment. A lépcső előterében most Is csak kis fény volt, mint mindig. Épphogy megvilágította az ajtó előtt álló fiatalembert. — Nem —, szólt a lány — nincs Időm, Ogy tűnt, az est a látogatóhoz tartozik. Mö­götte volt, és a dőre villanykörte ellenére me­legen beárnyékolta. A leány nem bírta tovább elviselni, hogy elküldi, és becsukta az ajtót. Egy pillanatig mindketten mozdulatlanul álltak, és köztük ott volt a fa, aminek, nekltámaszkod- tak. A leány bátortalanul simogatta a fát, mint­ha ezzel meg tudná hatni a fiatalembert, s aztán hallotta, hogy a fiatalember lassan le­megy a lépcsőn. Levette ruhájáról a piros selyemrózsát, és bement a szobába, ahol a két széles családi ágy állt, amelyen ő meg anyja aludt. Fogta az Iskolásévek óta elhanyagolt rajztömbjét, és leült a rádió elé. — Elmehetnénk egyszer együtt moziba — szőlt anya, és hirtelen elérzékenyült. Ekkor a leány réteket és szélmalmokat rajzolt nagy, egyenes vonalakkal. 1 Arató jános fordítása Prohor bekopogott hozzám az abla­kon. Felmásztam a párkányra, s kidug­tam fejem a szellőzőablakon. — Ml az, ma szabadnapos vagy? — Délig. Menjünk sétálni, Jó? — Mi ez a hótorlasz a hátadon? — Reggeltől havazik. Gyere, itt meg-, várlak. Felöltöztem, s egy vesszőseprűvel ki­mentem az udvarra. Lesöpörtem Prohor hátáról s mindkét oldaláról a havat, letördeltem a füléről a Jégcsapokat. — Hogy engedhetnek ki ilyen idő­ben? — kérdeztem.— Várj, csak, addig sétálsz, amíg tüdőgyulladást nem kapsz. — Miért, az elefántoknak is van tü­dejük? — kérdezte csodálkozva. — Azt hittem, csak az embereknek vagy leg­följebb a kutyáknak. Kiléptünk a kapun, s lassan elindul-, tunk a járdán. A járókelők mereven előre szegezett tekintettel kerültek ki minket Jobbról és balról, senki se tor­pant meg, senki se bámult utánunk. Déli tizenkettő volt. A gyerekek még nem jöttek ki az iskolából. Nyugdíja­sokkal, háziasszonyokkal és hivatalos kiküldetésben levő, bomlott tekintetű egyedekkel találkoztunk. — Nagymama! Nagymama, hallod! Nézd, egy elefánt! Igazi elefánt! . ­— Mit rángatsz? Kitéped a karomat. Mi az, hogy elefánt? Tényleg, egy ele­fánt! Na és? Azt hiszed, még sose lát­tam elefántot? Gyere, siessünk, nem­sokára ránk kerül a sor. — Hová menjünk? — kérdeztem Pro- hortól. — Ennék valamit — vallotta be szé­gyenlősen. Bementem egy zöldségboltba s kivá­lasztottam a két legnagyobb és legzöl­debb káposztafejet. Prohor egy pillanat alatt befalta, majd érdeklődve szem­ügyre vette a pékség kirakatát. — Lakodalom lesz? — kérdezte szí­veskedve a pénztárosnő, amikor kifizet­tem a nyolc zsúrkenyeret. — Nem, egy elefántnak lesz — ma­gyarázkodtam. — Aha — mondta csalódottan. Egy négyszögletes polgártársnő — a fején merev filckalap — megindult fe­lém: — A nagy jóléttől nem tudnak már mit csinálni! Azt se tudják, mire dob­ják ki a pénzüket, áru meg nincsen. Kinyomakodott mögöttem a pékség­ből, a vállával gonoszul meglökte Pro- hort, aki eltorlaszolta a járdát, oda­sziszegte neki, hogy: „Pfujj!“ — majd elvitorlázott. Prohor olyan, mint egy gyerek: öt perc múlva inni kért. Ha nyár van, le­megyünk a folyóhoz, vagy keresek ne­ki vízcsapot, amelyre a slágot csavar­ják, amikor az utcát öntözik. De most, télen? Beálltunk a sörösbódé előtti hosszá sorba. A sorban nagy volt az izgalom, a közel-keleti eseményeket tárgyalták és szidták a hokicsapat kapusát. Ránk senki se hederített, csak az eladónő dugta ki fejét a kisablakon, és azt kia­bálta: — Fogy a sör. Aki az elefántos poí- gártársnő után áll, menjen el. Prohor megivott hat korsó sört meg még egy pohárral, majd zavartan azt mondta: — Borzasztóan szégyellem, hogy eny- nyi pénzt költöttéi rám. — Ugyan, hagyd! Egészségedre- Elég ritkán sétálunk. Amint odaértünk az útkereszteződés­hez, a rendőr azonnal zöldre váltott Ugyanaz a gondterhelt tömeg áramlott át velünk a zebrán, amelyikkel a jár­dán, a pékségben és a sörösbódénál is találkoztunk, mindenütt ahol csak e tel­jes másfél óra alatt megfordultunk. Tovább mentünk Prohorral, át a hí­don, s a kőrútról becsaptunk egy szűk’ mellékutcába. Prohor kimenője lejárt A szolgálati kapun léptünk be az ál­latkertbe, ott, ahol az árut vagy az új ketreceket szállító teherautók szoktak behajtani. — Velem van — mondta Prohor, és így jegy nélkül beengedtek az állat­kertbe. Aztán elbúcsúztunk. Prohor az ormá­nyával kinyitotta az elefántház „mű­vészbejáratát“, eltűnt, én pedig meg­kerültem az épületet, s a többi látoga­tóval együtt az „Elefánt“ feliratú táb­la alatt tolongó sorba. A látogatók a korláthoz rohantak, és a rácsos vaskerítésbe kapaszkodva döb­benten megálltak. — Elefánt! — kiáltozták. — Nézd, mekkora! — Igazi élefánt! Kisfiam, látod! — Indiai elefánt! Hogyisne ... afri­kai. Ügy hívják, hogy Prohor. Nahát, afrikai, és orosz neve van! És a fülel Akkora füle van, mint egy útilapu! — Polgártársnő ,mit tolakszik? Miért áll a gyerek elé? — Öregem, elefánt! Nahát, milyen gyönyörű!, — Hátra! Ne nyomjon, hallja, eltöri a bordámat! Félrelöktek és a falhoz szorítottak. Ideje volt, hogy elmenjek. Utoljára még Prohorra néztem. Elkapta a tekintete­met: megvonta a vállát és elmosolyo­dott. Király Zsuzsa fordítása Nyina Katerli PROHOR Azt kifogásolja egyik olvasónk, hogy az utóbbi időben egyre többet vitatjuk a tánc­zene szerepét és helyét a fiatalok életé­ben. Véleménye szerint hasznosabb lenne, ha a rock zene irányzatait tanulmányoz­nánk. mert ez az egyetlen műfaj, amely hasznos lehet az „ifjabb generáció“ ne­velésében Ha már úgy is a szövegeket bíráljuk, megállapíthatnánk azt is — írja —, hogy a rockszámok mindig a fiatalok problémáiról, életükről szólnak. Ez valóban igaz! De számtalan olyan példát sorakoztathatnánk fel, amikor a nagy „igazságmondők“ vizet prédikálnak és bort Isznak. Mivel többen felháborodva kö­zölték, hogy kedvenc együttesüket bírál­tuk, csupán egy példát említek, ráadásul a múltból. Lehet, hogy már többen sejtik: a Piramis együttesről van szó. Néhány dal­cím: Becsület, Égni kell annak, ki gyúj­tani akar, Szállj fel magasra stb. Rajongók tízezrei példaképüknek tekintették, aztán az egyik napról a másikra kiderült, hogy csu­pán egy üzleti húzásról van szó és nem igazságról. Azt hiszem, akkortájt többen rádöbbentek, hogy a példakép megválasz­tásakor körültekintőbbnek kell lennünk. Ami pedig a könnyű hangvételű szövegeket illeti semmi kétség, valóban nem mondanak so­kat. Próbálta-e már valaki leírni a dalszö­vegeket vagy elszavalni? Sok esetben „fe­lejthetetlen“ élményt jelentenek. Nem ke­vésbé néhány menó zenekar harmóniavilá­ga. Az ú. n. háromakkordos együttesek meg­győzően tudják tolmácsolni hiányos zenei képzettségük termékét. Az igénytelen kö­zönség hosszabb-rövidebb ideig veszi a la­pot, de szerencsére az ilyen zenekarok pá­lyafutása nem hosszúéletfi. Megszűnésük ötletszegénységüknek köszönhető. HAZAI ÉS MAG YARORSZÄGI LISTA 1. Michal David: Decibely lásky 2. Elán — Lojzo: Ze ml je lúto 3. Peter Nagy: Myslíé na to na Co ja 4. Hana Zagorová: Náhla louőení 5. Midi: Mám tlsíc meslacov 6. Peter Nagy: Pocimé sa zachránlf 7. Petr Kotvald: Vrásky sí nedélám 8. Elán: Klaslka 9. Marika Gombitová: Volné mlesto v srdei 10. Marian Greksa — Demtkát: Manek?na 1. R-Go: Fordított világ 2. Napóleon Boulevard: Kérlek, ne félj 3. Demjén Ferenc: Szerelem első vérig 4. Modern Hungária: Elfújja a szél 3. Romár László: Lola 6. Omega: Fekete pillangó 7. Hobo Blues Band: 6:3 8. Elsg Emelet: Idegenek a városban 9. Révész Sándor: Vigyázz a madárra 10. Z'Zi Labor: Utolsó tangó Párizsival VILÁGLISTA 1. Depeche Mode: Az idő kérdése 2. Owen Paul: Az én kedvenc Időtöltésem '3. George Benson: Amíg a város alszik 4. Communards: Ne így hagyj el 5. Rod Stewart: A szívem minden dobba­nása 8. Túto: Majd kiheverlek 7. Bruce Bongo: Hl-Ho 8. Max Him: Melanie 9. Europe: Végső visszaszámlálás 10. Double: Az ő szívének kapitánya ZSÁKBAMACSKA Színes posztert i nyert: Heincz Ildikó szen­ei (Senec), Müller Piroska feledi (Jesen- ské), Bielko István bratlslavai, Szeberényi Klára magyarországi és Bajöek Márta vág- sellyei (Sala) olvasónk. POPCSEREBERE Mayer Jarmila (044 23 Jasov, Nová ul. 452). Adok: Banket, Első Emelet, Midi, Elán, Petra Janfl, Vox, Marika Gombitová, Pavol Horüák-képeket. Kérek: Europe, A-HA, Mo­dern Talking, Modern Hungária, C. C. Catch, Madonna, Első Emelet, Rock Stewart-posz- tereket és róluk szélé cikkeket. Hacel Tímea (044 02 Turnianske Podhra- die, Kostolná 457). Adok: Z’Zi Labor, Na­poleon BLD, Cyndi Lauper, R-GO, Limahl, Sandra, Falco, Bikini, Rod Stewart, Nena, Első Emelet, A-HA színes képeket, Modern Talking, Elán posztert. Kérek: Madonna, Europe képeket, posztereket, plakátokat és kitűzőt. — PP rí

Next

/
Thumbnails
Contents