Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-25 / 8. szám
Ingrid Bacher ANYA ÉS LÁNYA A leány a végén már futott hazafelé. Érezte, hogy a fiú követi szemével, és bár :gy találta, esetlenül és ügyetlenül mozog, ha a fiú nézi, egy pillanatra sem hagyta el az érzés, hogy nagyon boldog és fényes tavaszi napja volt. Együgyüen nevetett. A fiatalember nem hallotta, és integetett, mielőtt a lány eltűnt a tornác piszkos félhomályában. Az örömtől elgyámoltalankodva botladozott fel a néhány elkoptatott lépcsőfokon, és kifulladva dörömbölt a lakás ajtaján. Továbbra is csend honolt. A leány meggondolta magát. Kijózanodva visszafordult, mintha ki akarna menni, hogy újbői találkozzék a fiatalemberrel, és nem Is kívánna előtte átöltözködni és beszélni anyával. De aztán szokás szerint kotorászott Is már a kézitáskájában. A kulcsot kereste, és önmaga előtt is letagadta a neveletlen félénkséget, ami a szerelemtől rájött, a hangtalan szorongás miatt lappangott benne, meg apjának a dívány fölé akasztott, rosszul megfestett zöld-fehér képe miatt, amelyet szeretni kellett, mint egyetlen láthatö emléket. A folyosó sötét volt, amikor kinyitotta az ajtót. Hallotta, hogy anyja a konyhában foglalatoskodik. A teafőző füttyentett egy rövidet, erre levették. A lány kinyitotta a konyhaajtót. Anya az asztalnál állt, és kenyeret vágott. Most leeresztette a karját, és ránézett a lányára, az Izgatott fiatal arcra, a gyámoltalan kövérkés alakra, s egy nem egészen divatos ruha tartozékaira. — Meghívtak — szólt a lány, és az anya Így felelt: — örülök neki. Amióta a leány dolgozni Járt, az öregasszony most először nem kérdezte meg: — Volt valami különös? — amire különben mindig ez volt a válasz: — Nem, nem történt semmi lényeges. Ma a leány megismételte a mondatot, hogy meghívták, és rögtön érte is Jönnek. Anya hallgatott, mire ő bosszús lett, hogy öröme csak Ilyen kis visszhangot kelt, és rákiabált: — Nem kell mindig fekete ruhában Járnod! Emellett alig emlékezett arra az időre, amikor még nemcsak anyával élt, és nem voltak még fekete ruhák meg a kötelességszerű emlékezés az elmúlt háborús évekre és apára, aki eltűnt, meghalt, és akinek a képe a falon függ, zölden és fehéren. Apa sohasem volt Ilyen, amikor még együtt voltak, s a nők nem tudták elhinni, hogy most, bárhol legyen Is, Ilyenné vált volna az arca. De nem tudhatták. Anya annyit gondolkodott ezen. hogy közben megfeledkezett magáról, és fád lett meg szomorú, mint alcl hosszú fogságban válik ilyenné. A leány tekintete anya ktcslny, horgas orrú arcáról a növényekre siklott, amelyek az ablakdeszkán álltak, a tarka, mosható függönyök mellett. Várt még egy pillanatig, aztán kiment, és becsapta maga mögött az ajtót. — Nem kell úgy bevágni az ajtótl — kiáltotta anya. A leány a hálószobában levő ruhásszekrényben matatott, és nem válaszolt. — Szólj valamit, ha hozzád beszélek! — Hisztis vagy! — kiáltotta a leány. — De az örömömet nem fogod elrontani. Én örülni akarok, hallod?! A lakásban csend támadt, csak az utca zaja Jött be az ablakok alól. Az autók türelmetlenkedtek, vagy ez az újságárusok hangja volt? A szomszédos gyógyszerkereskedő nevetett, aki egy hirdetőtáblát állított fel, az Iskolában énekeltek. vagy nyugtalan járókelők rótták az utat ütemesen az erős nap távozó meleg fuvallatában? Vagy még mindig ott vplt a fiatalember türelmetlenségével, hangjával és szerelmével ritmikus, nyugtalan mozgásával? A leány kiegyenesedett, és még a kezét Is bepúderezte, mert vörös volt a legutóbbi fagytól. — Tényleg el akarsz menni? — Persze. Miért kérded? — Biztos kellemes este lesz. — Arra gondolsz, hogy egyedül leszel. — Napközben Is egyedül vagyok — felelte anya —, nem vacsorázunk meg előbb? A leány a ragyogó délutánra gondolt, a fiatalember arcára és arra, ahogy ránézett, meg ca ahogy kezével gyengéden megsimogatta a vállát. Fel akarta rántani az ablakot úgy, hogy a konyha falai jelentéktelenekké váljanak a bágyadt délutántól, amely a beálló est elől a szobájába menekül. — Vigyázz a cserepekre! — kiáltotta anya. A leány zárva hagyta hát az ablakot, ki se nézett, hanem elfordult, és tett-vett, hogy levezesse nyugtalanságát. Fiókjából előkotort egy vég nélküli paptrkígyót, amilyet karneválra vesznek, majd gyermekdeden és szépen a konyhai lámpa köré függesztette. — Ha eljön értem, akkor találja vidámnak a lakást — mondta. — Gondolja azt, hogy gyakran ünnepelünk. Felfűzött egy piros selyemrőzsát, és hirtelen megörült annak, hogy a fiatalember csak lámpafényben jön; a délutáni derűhöz már nem érzett elég erőt. Az ébresztőórát a pohárszékre állította. Még húsz perc volt a fiatalember érkezéséig. Másik övvel fűzte át ruháját, megnézte magát a tükörben, majd Ismét levette az övét, és elővette a régit. Aztán tényleg nem akadt már semmi teendő, beülhetett a vacsoraasztalhoz, és azt mondhatta: — Ogy örülök. — Igen, gyermekem. — Boldog vagyok. De már aggódott, és védekezni próbált: — Nem akarsz velünk jönni? Vagy menjünk el holnap együtt? Hozzak neked valamit? — Nem, semmit, édesem, minden rendben van. Menj csak el. — Akkor hívj te Is vendégeket. — öreg vagyok — felelte az anya, és mosolygott ugyan, de egészen mereven. Arca any- nylra beesett, hogy mosplya még a szemén Is alig látszott. Honnan Jönnének a vendégek? Az Ismerősei a férjéhez tartoztak, aki már nincs Itt, és most más barátai vannak, akiket nem lehet megkérni. — Oly szép lenne — szőlt a leány. Könnyel Szétkenték a púdert az arcén, s kezével az anyja keze után kapott. — Szeret engem. — Biztos vagy benne? — Az Is lehet, hogy csak kedvel. — Szerelem — felelte az öregasszony. — A szerelem borzalmas. Aztán a képre nézett, és a sok levélre gondolt, amely életét és szerelmét felosztotta napokra. órákra, hetekre. Ö, akit szeret, ezt írta: „Átkeltünk egy folyón. Beszélgetések Sz- szel (ki lehet az?), két levél Tőled, egy döglött 16, egy álom az éjszakában, támadás, tetű, egv csomag Tőled.“ És az öregasszony ezt válaszolta: ,.A posta rendben megérkezett. Csak a 18-1 levelet nem kaptam még meg, késett. Az élelmlszerjegveket Ingyen kaptuk, a gyermek tanul beszélni, a gyermek tudja mondani, hogy háború . . És aztán újabb levelek, amiket még megírt, és aztán, már a levelek sem voltak. Csak szerelem van, visszhang nélkül, létező alany nélkül, boldogság nélkül. Szerelem a kövekbe, évről évre és sovány remény, amit semmi nem pusztított el. Amikor megszólalt a csengő, a leány látta, hogy kint egészen besötétedett. Felállt, és az utcai ajtóhoz ment. A lépcső előterében most Is csak kis fény volt, mint mindig. Épphogy megvilágította az ajtó előtt álló fiatalembert. — Nem —, szólt a lány — nincs Időm, Ogy tűnt, az est a látogatóhoz tartozik. Mögötte volt, és a dőre villanykörte ellenére melegen beárnyékolta. A leány nem bírta tovább elviselni, hogy elküldi, és becsukta az ajtót. Egy pillanatig mindketten mozdulatlanul álltak, és köztük ott volt a fa, aminek, nekltámaszkod- tak. A leány bátortalanul simogatta a fát, mintha ezzel meg tudná hatni a fiatalembert, s aztán hallotta, hogy a fiatalember lassan lemegy a lépcsőn. Levette ruhájáról a piros selyemrózsát, és bement a szobába, ahol a két széles családi ágy állt, amelyen ő meg anyja aludt. Fogta az Iskolásévek óta elhanyagolt rajztömbjét, és leült a rádió elé. — Elmehetnénk egyszer együtt moziba — szőlt anya, és hirtelen elérzékenyült. Ekkor a leány réteket és szélmalmokat rajzolt nagy, egyenes vonalakkal. 1 Arató jános fordítása Prohor bekopogott hozzám az ablakon. Felmásztam a párkányra, s kidugtam fejem a szellőzőablakon. — Ml az, ma szabadnapos vagy? — Délig. Menjünk sétálni, Jó? — Mi ez a hótorlasz a hátadon? — Reggeltől havazik. Gyere, itt meg-, várlak. Felöltöztem, s egy vesszőseprűvel kimentem az udvarra. Lesöpörtem Prohor hátáról s mindkét oldaláról a havat, letördeltem a füléről a Jégcsapokat. — Hogy engedhetnek ki ilyen időben? — kérdeztem.— Várj, csak, addig sétálsz, amíg tüdőgyulladást nem kapsz. — Miért, az elefántoknak is van tüdejük? — kérdezte csodálkozva. — Azt hittem, csak az embereknek vagy legföljebb a kutyáknak. Kiléptünk a kapun, s lassan elindul-, tunk a járdán. A járókelők mereven előre szegezett tekintettel kerültek ki minket Jobbról és balról, senki se torpant meg, senki se bámult utánunk. Déli tizenkettő volt. A gyerekek még nem jöttek ki az iskolából. Nyugdíjasokkal, háziasszonyokkal és hivatalos kiküldetésben levő, bomlott tekintetű egyedekkel találkoztunk. — Nagymama! Nagymama, hallod! Nézd, egy elefánt! Igazi elefánt! . — Mit rángatsz? Kitéped a karomat. Mi az, hogy elefánt? Tényleg, egy elefánt! Na és? Azt hiszed, még sose láttam elefántot? Gyere, siessünk, nemsokára ránk kerül a sor. — Hová menjünk? — kérdeztem Pro- hortól. — Ennék valamit — vallotta be szégyenlősen. Bementem egy zöldségboltba s kiválasztottam a két legnagyobb és legzöldebb káposztafejet. Prohor egy pillanat alatt befalta, majd érdeklődve szemügyre vette a pékség kirakatát. — Lakodalom lesz? — kérdezte szíveskedve a pénztárosnő, amikor kifizettem a nyolc zsúrkenyeret. — Nem, egy elefántnak lesz — magyarázkodtam. — Aha — mondta csalódottan. Egy négyszögletes polgártársnő — a fején merev filckalap — megindult felém: — A nagy jóléttől nem tudnak már mit csinálni! Azt se tudják, mire dobják ki a pénzüket, áru meg nincsen. Kinyomakodott mögöttem a pékségből, a vállával gonoszul meglökte Pro- hort, aki eltorlaszolta a járdát, odasziszegte neki, hogy: „Pfujj!“ — majd elvitorlázott. Prohor olyan, mint egy gyerek: öt perc múlva inni kért. Ha nyár van, lemegyünk a folyóhoz, vagy keresek neki vízcsapot, amelyre a slágot csavarják, amikor az utcát öntözik. De most, télen? Beálltunk a sörösbódé előtti hosszá sorba. A sorban nagy volt az izgalom, a közel-keleti eseményeket tárgyalták és szidták a hokicsapat kapusát. Ránk senki se hederített, csak az eladónő dugta ki fejét a kisablakon, és azt kiabálta: — Fogy a sör. Aki az elefántos poí- gártársnő után áll, menjen el. Prohor megivott hat korsó sört meg még egy pohárral, majd zavartan azt mondta: — Borzasztóan szégyellem, hogy eny- nyi pénzt költöttéi rám. — Ugyan, hagyd! Egészségedre- Elég ritkán sétálunk. Amint odaértünk az útkereszteződéshez, a rendőr azonnal zöldre váltott Ugyanaz a gondterhelt tömeg áramlott át velünk a zebrán, amelyikkel a járdán, a pékségben és a sörösbódénál is találkoztunk, mindenütt ahol csak e teljes másfél óra alatt megfordultunk. Tovább mentünk Prohorral, át a hídon, s a kőrútról becsaptunk egy szűk’ mellékutcába. Prohor kimenője lejárt A szolgálati kapun léptünk be az állatkertbe, ott, ahol az árut vagy az új ketreceket szállító teherautók szoktak behajtani. — Velem van — mondta Prohor, és így jegy nélkül beengedtek az állatkertbe. Aztán elbúcsúztunk. Prohor az ormányával kinyitotta az elefántház „művészbejáratát“, eltűnt, én pedig megkerültem az épületet, s a többi látogatóval együtt az „Elefánt“ feliratú tábla alatt tolongó sorba. A látogatók a korláthoz rohantak, és a rácsos vaskerítésbe kapaszkodva döbbenten megálltak. — Elefánt! — kiáltozták. — Nézd, mekkora! — Igazi élefánt! Kisfiam, látod! — Indiai elefánt! Hogyisne ... afrikai. Ügy hívják, hogy Prohor. Nahát, afrikai, és orosz neve van! És a fülel Akkora füle van, mint egy útilapu! — Polgártársnő ,mit tolakszik? Miért áll a gyerek elé? — Öregem, elefánt! Nahát, milyen gyönyörű!, — Hátra! Ne nyomjon, hallja, eltöri a bordámat! Félrelöktek és a falhoz szorítottak. Ideje volt, hogy elmenjek. Utoljára még Prohorra néztem. Elkapta a tekintetemet: megvonta a vállát és elmosolyodott. Király Zsuzsa fordítása Nyina Katerli PROHOR Azt kifogásolja egyik olvasónk, hogy az utóbbi időben egyre többet vitatjuk a tánczene szerepét és helyét a fiatalok életében. Véleménye szerint hasznosabb lenne, ha a rock zene irányzatait tanulmányoznánk. mert ez az egyetlen műfaj, amely hasznos lehet az „ifjabb generáció“ nevelésében Ha már úgy is a szövegeket bíráljuk, megállapíthatnánk azt is — írja —, hogy a rockszámok mindig a fiatalok problémáiról, életükről szólnak. Ez valóban igaz! De számtalan olyan példát sorakoztathatnánk fel, amikor a nagy „igazságmondők“ vizet prédikálnak és bort Isznak. Mivel többen felháborodva közölték, hogy kedvenc együttesüket bíráltuk, csupán egy példát említek, ráadásul a múltból. Lehet, hogy már többen sejtik: a Piramis együttesről van szó. Néhány dalcím: Becsület, Égni kell annak, ki gyújtani akar, Szállj fel magasra stb. Rajongók tízezrei példaképüknek tekintették, aztán az egyik napról a másikra kiderült, hogy csupán egy üzleti húzásról van szó és nem igazságról. Azt hiszem, akkortájt többen rádöbbentek, hogy a példakép megválasztásakor körültekintőbbnek kell lennünk. Ami pedig a könnyű hangvételű szövegeket illeti semmi kétség, valóban nem mondanak sokat. Próbálta-e már valaki leírni a dalszövegeket vagy elszavalni? Sok esetben „felejthetetlen“ élményt jelentenek. Nem kevésbé néhány menó zenekar harmóniavilága. Az ú. n. háromakkordos együttesek meggyőzően tudják tolmácsolni hiányos zenei képzettségük termékét. Az igénytelen közönség hosszabb-rövidebb ideig veszi a lapot, de szerencsére az ilyen zenekarok pályafutása nem hosszúéletfi. Megszűnésük ötletszegénységüknek köszönhető. HAZAI ÉS MAG YARORSZÄGI LISTA 1. Michal David: Decibely lásky 2. Elán — Lojzo: Ze ml je lúto 3. Peter Nagy: Myslíé na to na Co ja 4. Hana Zagorová: Náhla louőení 5. Midi: Mám tlsíc meslacov 6. Peter Nagy: Pocimé sa zachránlf 7. Petr Kotvald: Vrásky sí nedélám 8. Elán: Klaslka 9. Marika Gombitová: Volné mlesto v srdei 10. Marian Greksa — Demtkát: Manek?na 1. R-Go: Fordított világ 2. Napóleon Boulevard: Kérlek, ne félj 3. Demjén Ferenc: Szerelem első vérig 4. Modern Hungária: Elfújja a szél 3. Romár László: Lola 6. Omega: Fekete pillangó 7. Hobo Blues Band: 6:3 8. Elsg Emelet: Idegenek a városban 9. Révész Sándor: Vigyázz a madárra 10. Z'Zi Labor: Utolsó tangó Párizsival VILÁGLISTA 1. Depeche Mode: Az idő kérdése 2. Owen Paul: Az én kedvenc Időtöltésem '3. George Benson: Amíg a város alszik 4. Communards: Ne így hagyj el 5. Rod Stewart: A szívem minden dobbanása 8. Túto: Majd kiheverlek 7. Bruce Bongo: Hl-Ho 8. Max Him: Melanie 9. Europe: Végső visszaszámlálás 10. Double: Az ő szívének kapitánya ZSÁKBAMACSKA Színes posztert i nyert: Heincz Ildikó szenei (Senec), Müller Piroska feledi (Jesen- ské), Bielko István bratlslavai, Szeberényi Klára magyarországi és Bajöek Márta vág- sellyei (Sala) olvasónk. POPCSEREBERE Mayer Jarmila (044 23 Jasov, Nová ul. 452). Adok: Banket, Első Emelet, Midi, Elán, Petra Janfl, Vox, Marika Gombitová, Pavol Horüák-képeket. Kérek: Europe, A-HA, Modern Talking, Modern Hungária, C. C. Catch, Madonna, Első Emelet, Rock Stewart-posz- tereket és róluk szélé cikkeket. Hacel Tímea (044 02 Turnianske Podhra- die, Kostolná 457). Adok: Z’Zi Labor, Napoleon BLD, Cyndi Lauper, R-GO, Limahl, Sandra, Falco, Bikini, Rod Stewart, Nena, Első Emelet, A-HA színes képeket, Modern Talking, Elán posztert. Kérek: Madonna, Europe képeket, posztereket, plakátokat és kitűzőt. — PP rí
