Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-18 / 7. szám

új ifjúság T\ — Van olyan próféta ma Magyar- országon, aki ki tudná vezetni a ma­gyar futballt a pusztából, Kánaán irá­nyába? — Ha ez csak prófétaság dolga lennel Sokkal nehezebb ez ennél. A labdarúgás egy kollektív játék — a labdarúgás körüli teendők: kollektív munka. Ki lehetne vezetni, persze, az nem igaz, hogy nem lehetne kivezet­ni! Nem igaz az sem, hogy a ma­gyar labdarúgás gyógyíthatatlan be­teg, feltámaszthatatlan halott. Csak hát ehhez rengeteg mindennel kelle­ne számolni, rengeteg mindennel kel­lene leszámolnil És semmiképpen se szabad egy emberben, néhány sze­mélyben gondolkozni. Sok jó szán­dékú, sok szakember kellene. Minél több embernek a véleményét meghall­gatni, arra építeni, minél több em­bert autentikussá tenni, és nem el­verni a ragaszkodó embereket a lab­darúgástól. Mint ahogy a mostani ve­zetés tette, teszi. Nem azzal az igénnyel állni szem­be velük, hogy ti vagytok a nézők, ti csak nézzetek, de lehetőleg ne lás­satok semmit, mi vagyunk az illeté­kesek, a zsenik, mi majd tudjuk, mit kell tenni! Minél több ember mond­hatna véleményt, úgy, hogy azt meg is hallgassák. És akkor nem azt az egy embert — a megváltót — kellene keresni. Most is az a baj, egy-két emberre szeretnének rákenni mindent. Mert én például sosem voltam elájul­va, megszédülve Mezey módszereitől — még a nagy sikerei korszakában sem —, de majdnem azt mondom, bárki lett volna most ott — Mezey helyén —, az is bukásra lett volna ítélvel Még a tőle lobb szakember, alaposabb, felkészültebb edző is könnyen úgy járhatott volna, mint ő. Persze ezzel korántsem mondom azt, hogy Mezey volt a legalkalmasabb! — Mit tett volna ön, ha netán kint van Mexikóban — mint újságíró —, és klebrudaiják a magyar öltöző­ből, a szálláshelyről, mint ahogy azt néhány magyar újságíróval tették? — Levontam volna a történtekből a tanulságot. Soha még a környékük­re se mentem volna többet, nemhogy írjak róluk. Csodálkozom, hogy Ilyen könnyen vették, Ilyen könnyen eltűr­ték a magyar sajtó megszégyenítését. Keményebben és egységesebben kel­lett volna fellépniük az újságírók­nak. De talán meg Is érdemelte a magyar sportsajtó, amit kapott! ök hozsannáztak elvtelenül, ők vállaltak btinrészességet a magyar labdarúgás romlásában. — Nem gondolt arra, hogy az In­terjúk során egy-egy megkérdezett személy azért zárkózott el, mert önt Végh Antalnak hívják? — De Igen, gondoltam erre, bár később elvetettem ezeket a gondo­latokat, mert láttam, hogy mások­nak se mondtak sokkal többet a ma­gyar futballisták, a magyar sport ve­zetői, sőt még talán ennyit sem, mint nekem. így tehát nem Is csodálko­zom. Ezek az emberek már megszok­ták egyrészt a maguk semmitmondó nyilatkozatait, másrészt a hozzájuk intézett lapos kérdéseket. Azt, hogy velem szemben zárkóztak be, szinte természetesnek vettem! Mert gondol­junk csak a már említett és nagyon emlékezetes Knézy — Mezey-párbe- szédre. Mondta valaki, hogy ostoba kérdésekre a mennyországban sincs bölcs válasz. Én már nem a válaszo­kat, de magukat a kérdéseket sem értettem... — Kit szeretett volna még meg­szólaltatni, aki nem szólalt meg? — Mindenekelőtt Mezey Györgyöt. De arról itt most szó sincs, hogy ő nem szólalt meg ... mert el sem ju­tottam eddig. Egy idő után magam — önként — mondtam le a vele való beszélgetésről. Főként azután, hogy hallottam őt a tv-ben, de legfőkép­pen. miután beszéltem telefonon Bu­da Istvánnal. Aki elnök volt, és neki Mezey György a beosztottja voltl Mit kaphat az ember egy bosztottól, ha azt kapja a főnöktől, amit én kaptam Buda Istvántól? Mit várhatott, mit re­mélhetett azok után az ember? Ezért mondtam le a Mezeyvel való szemé­lyes találkozás lehetőségéről. Pedig esőstől lettek volna kérdéseim. Elő­ször arra gondoltam, hogy meggyő­zöm Mezey Györgyöt: csak magának használ vele, ha válaszol a kérdé­seimre. Ha tiszta helyzetet teremt maga körül ... Ennyivel tartozik azoknak, akik becsülik őt, azokat nem hagyhatja cserben. De aztán át- meg átgondolva a helyzetet, újra rá­jöttem, hogy felesleges minden re­mény. És amire eljutottam volna Me- zeyhez — ha eljutok —, akkorra ő már rég repülőre ült, ment munkát keresni magának — ebből a meg­utált. meggyfilölt. megvetett magyar futballból. Ment máshová ebből a ma­gyar labdarúgásból, melyben végül is mégiscsak lett 6 valaki. Már mond­ják is, hatezer dollár havi fizetéssel iilást kapott, mert hallgatott, mert nem fedett fel senkit, semmit, mert nem mondta el. ki miért felelős, hisz akkor mire számíthatott volna? Ak­kor talán majd elmegy a Mester utcai általános iskolába testnevelést taní­tani, szintén hatezerért, de ez már csak forint lett volna, és nem dollár. Hát erről van Itt szó...! Nem pedig arról, hogyan nem tud senki semmit, ki és hogyan gyűlölte meg a labda­rúgást, még labdát sem akarván lát­ni többet az illető, nemhogy játékost, címeres mezt meg futballmérkő­zést ... Azt is szerettem volna megkérdez­ni Mezey Gyögytől, hogy miért ma­rad minden nyilatkozata érthetetlen és indokolatlan ballada! homályban? Ködben, semmitmondásban? Mert ugyebár az egyik alkalommal arról beszélt, hogy egyesek az MLSZ ve­zetői közül nem a magyar válogatott, hanem az Ausztria Wien érdekében léptek fel. De kik, és miért? Név szerint! Ki akadályozta őt abban, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba? Ezek a félig megfogalmazott gondo­latok, ezek a félig sem átgondolt válaszok persze utalnak p magyar labdarúgás helyzetére, amiben per­cekig se lehet otthon egy szókimon­dó szakember, amelyben nem tudni, hogy most ő-é a magyar futball ál­dozata, vagy csak bűnbak? Meg aztán, hogy mik voltak, mik lettek volna azok a taktikai elemek, melyekből mi nem láttunk a mér­kőzéseiken semmit, de melyeket tit­kosan, zárt kapuk mögött kellett gya­korolni ... Nem beszélt senki nyíltan, őszin­tén a válogatottunk orvos-egészség­ügyi ellátottságáról sem. Azt meg­tudhattuk, hogy a nyugatnémet válo­gatott mellett egy húsztagú orvos­stáb dolgozott, akik már világbajnok­ságokon, olimpiákon is segítették a nyugatnémet sportolókat. — De hisz benne volt az utazólf névsorában, hogy ment velük egy gyúró, aki betöltötte a csapat körüli bohőchumorista szerepét is, megment egy orvos, dr. Mohácsi János. — Ezt én Is olvastam! — Közben meg ön kifogásolta, hogy túl nagy stáb utazik a magyar vá­logatottal! — Nem kellett volna mindenkinek utaznia. Én nem azt mondom, hogy azért kapott a magyar válogatott hat gólt a szovjetektől, mert a mi öltö­zőnkben nem volt húsz orvos. Egyál­talán nem erre gondolok, hanem a tudományos-orvosi felkészítésre. Le­het, hogy elmenni már elég lett vol­na akár egy két orvosnak Is. — Hallottuk a tv-ben Mohácsi dok­tort — aki megkérdőjelezhető szel­lemességgel azt mondta, hogy nem az orvos futballozlk! — Ez igaz! De óriásit téved Mo­hácsi doktor, ha arra gondol, hogy a pályán egyedül csak a játékos fut- ballozik! Mert az akkor úgy fog ját­szani, ahogy a mieink játszottak a Mundial három mérkőzésén! Egy meccsen mindenki játszik, aki a leg­kisebb mértékben is benne van egy futballista felkészítésében! Mindenki, akinek a legminimálsabb mértékben Is, de köze van a csapathoz! A já­tékosok mellett, a csapat körül úgy­szólván mindenki kulcsember! Min­denkinek minden rúgásban ott a ma­ga része. Minden kihagyott gólhely­zetben esetleg része lehet százaknak is. — Mik lettek volna még a kérdé­sei? — Mik voltak azok, amiben nem érvényesültek a szövetségi kapitány elképzelései? Ki miben akadályozta őt, hogy a salát elképzeléseit nem tudta megvalósítani? Gondolt-e rá Mexikóban, hogy míg ott egyik-másik játékosa a világ szeme előtt pályán van, addig ehelyett Itthon kellett vol­na töltenie a büntetését a magyar futball romlásában elkövetett vétkei­ért? Hogyan osztaná meg a felelős­séget maga, a csapat, valamint a kö­rülmények között? Kinek mit lát a rovásán, a számláján? Miben segí­tette az MLSZ tanácsadó testületé a szövetségi kapitány munkáját? Igé­nyelte a segítségüket? Vette-e valami hasznát a tanácsaiknak, ha egyálta­lán kért tőlük? Van-e ennek a testü­letnek valami szerepe is a magyar labdarúgás irányításában? Nem gon­dolt Mezey György arra, hogy a tör­téntek után egy egész kis magyar csapatnál bizonyítsa be szakértelmét, rátermettségét? Szerettem volna megkérdezni őt ama bizonyos ominózus Nyilasi-ügy­ben is. Mi volt ebben Mezey György szerepe? Miért titkoltak mindent? Miért nem állt ki Nyilasi-ügyben a közvélemény elé? Tartott az MLSZ a bumerángoktól? Ki miatt, mi miatt nem utazott végül Is Nyilasi Tibor a vb-re? Csakugyan ő szállította le Nyilasit az edzőtáborba induló busz­ról? Milyen taktikai hibákat követett el a csapat? Értékelte a játékosok mérkőzésben teljesítményeit? Veze­tett osztályozókönyvet? Kinek melyik meccs után hányas osztályzatot adott? Miért kergette el Vándor Kálmánt a magyar öltöző tájékáról? Miért akar­ta Mezeyt és csapatát bojkottální a külföldi sajtó? Már a vb előtt is volt összetűzése a magyar sportsajtó egyes képviselőivel. Úgyszintén a já­tékvezetőkkel is. Ml volt ezeknek az afféroknak a lényege? Nem lehetett volna elkerülni ezeket a kellemetlen perpatvarokat? Mi volt a legsúlyosabb melléfogása a csapat felkészítésében? Milyen tak­tikai utasításokat adott a játékosok­nak a vb három mérkőzésére? Mi történt azokkal a játékosokkal, akik nem hajtották végre a taktikai uta­sításokat? Mit csinálna másképp, ha még egyszer elölről kezdhetné? Idő előtt lemondott, majd MLSZ-megfi- gyelőként tartózkodott Mexikóban, vé­gül váratlanul érkezett haza. Kért valakitől tanácsot' ezekhez a dönté­sekhez? Kitől, milyen tanácsot ka­pott? Miért Ausztriát választották az edzőtáborozásuk színhelyéül? Nem gondoltak rá, hogy egész Európát nézve szinte az a vidék az, amelyik leginkább különbözik Mexikótól? Volt-e annak valamilyen személyes hasznú anyagi háttere, hogy Ausztriá­ban időzött a magyar válogatott? Nem érezte szükségét annak, hogy a munkatársainál tapasztaltabb. na­gyobb felkészültségű társakat kellett volna választania a szakmai munká­hoz? Őszintén szólva, lelke legmélyén, hova várta a magyar csapatot a me­xikói Muridialon? — Kérdésekből ennyi csakugyan elég! Gyanítom ^zonban, hogy ezek örökre csak kérdések maradnak. Mert ezekré Mezey Györgytől nemhogy ön, de másvalaki se igen kapott volna választ, ön szerint Mezey György egyáltalán alkalmas volt a szövetsé­gi kapitányi tiszt betöltésére? —. A történtek után — ha Mezey György csak annyi, amennyi Mexikó­ban volt — semmiképpen! Akkor óriási melléfogás volt őt szövetségi kapitánynak kinevezni! — Felejtsük el azt a dicsőséges három esztendejét is? — Dehogy felejtsük! Ki gondolja ezt? Én semmiképpen! Ne felejtsük el azt se, de ezt a mexikói egy hó­napot se! Mezeyt, mint minden em­bert, sokoldalúan kell megítélni. Mert attól még, hogy valaki olykor-olykor jól felkészít egy csapatot, meg jó edzéseket is tart, nem biztos, hogy alkalmas egy világbajnoki sorozatban a válogatott vezetésére, irányítására. És ha úgy is lenne, még akkor se kell őt lenyakazni! Oda kell tenni, ahol a helye van. Ahol ő is jól érzi magát. Ahol van esélye ettől többet produkálni, produkáltatni. Ezen a poszton több olyan sarkalatos hibát követett el, melyekből arra lehet kö­vetkeztetni, hogy szövetségi kapitány­nak nem való. Az Idegrendszere, a kapkodásai, a következetlenségei nem teszik őt alkalmassá erre a tisztség­re. Nem tudta magát elfogadtatni a sajtóval sem, a játékosokat nem me­nedzselte megfelelően, mert amíg a külföldi játékosokról írtak a lapok, és ez buzdítőlag hatott rájuk — ad­dig a mieinkről szó sem eshetett! Mezey György úgy járt a válogatottal, mint az a matematikus, aki integrál­ás differenciálszámítást akar előad­ni, közben pedig észreveszi a hall­\ gatósága, hogy az illető az egyszer­egy szabályait sem tartja be. Hogy ismeri-e egyáltalán, az más kérdés, de nem tartja be! Az alapvető szabályokat be kell tartani. — Arra nem gondolt, hogy Mezey betyárbecsületből hallgat? —■ Szó sincs erről! Szó sincs itt semmiféle betyárbecsületről! Mert úgy, ahogy nem beszélt semmiről, ugyanúgy valójában nem is vállalt semmit. Minden válasz elől azzal tért ki: ő sem tud semmit, ö sem ért semmit, ő se látott semmit, miköz­ben ellenszenvesen otthagyta a csa­patát dolgavégezetlenül. Ha egy szö­vetségi kapitány elmegy valahova a fiaival, akkor annak a fiaival együtt kell hazajönnie. Ezzel a csapattal ő ment ki... Mitől félt? Ha hazajön a csapat, leköpdösi őket a közönség? Megvetik őket? Mert más, ha itthon mond le, ha lejár a szerződése és nem újítja azt .meg. És mi történt? Még vége sincs a szereplési esélyeinknek, ő már nem szövetségi kapitány! Mert könnyen alakulhatott volna úgy a helyzet, hogy a 9:2 ellenére ,is továbbmehe­tünk. Hátha egy csapat még többet kap a riválisaink közül? Vagy valakit kizárnak. Vagy ha egy mérkőzés bot­rányba fullad? Akkor Mezey újra odaállt volna a csapata mellé? Mert végül ,is nem sokon múlt, hogy folytassa a magyar válogatott a vb-n való szereplést. Még a történ­tek után sem. Hogy néztek volna ak­kor Mezeyre a válogatott tagjai? Le­lépett, most meg visszajött? Vagy ki­jelöltek volna ott a csapat mellé seb­tében egy új kapitányt? Más edzőt? — Mit szól ahhoz a véleményhez, hogy sokan azt mondták, nem volt szép a szovjet válogatottól, hogy hat gólt rúgott nekünk? Egy baráti or­szág egy baráti országnak. — Akik ilyet mondanak, azok a sportetika ábécéjével sincsenek tisz­tában. Egy tisztességes futballcsapat minden mérkőzésen annyi gólt rúg, amennyit tud, ahányat sikerül rúgnia. Ez alaptörvény. A sporttísztesség alaptörvénye. Azzal vádolni a szov­jeteket, hogy nem vétettek ez ellen a törvény ellen? Számomra szimpa­tikus volt, hogy a szovjet válogatott ment, hajtott, küzdött, győzni akart, még ha a mi csapatunk ellen tette is ezt. Jó, hogy mi gyengébb csapat vagyunk. De a kanadai csapat még nálunk is gyengébb! Hát akkor miért nem küzdöttünk, rohantunk, hajtot­tunk ellenük mi is úgy, ahogy azt ellenünk tették a szovjetek? Miért nem rúgtunk mi is hat gólt? Amivel könnyedén tovább is jutottunk volna. — Mit szól majd hozzá, ha mind­ezek után rövidest az Európa bajnok- ság döntőjébe kerül a magyar csa­pat? — örülni fogok neki! Különöskép­pen meg ha akkorra új utakra tere­lik a magyar labdarúgás sorsát, és ha az az odakerülés nem véletlen szerencse szüleménye lesz, hanem egy újjászervezett magyar bajnokság­ból nő ki! Meg fogom emelni előt­tük a kalapomat. Még az is lehet, elutazom a csapattal, megnézni a döntőbeli meccsüket. És nem lesz a nézőtéren olyan ember, aki jobban áhítja majd azt a győzelmet, mint én .. .1 De ekkor majd egy elismert, feddhetetlen magyar futballista vi­selje a válogatott csapatkapitányi karszalagját". — Elég sokszor, elég gyakran hasz­nál bibliai idézeteket. Vallásos ember ön? Például hisz a feltámadásban? — Nem vagyok vallásos ember. Bár a Bibliát a világ legszebb, leg­jobb könyvének tartom, szívesen is olvasom, de a vallásnak a teológiai értelmében nem vagyok hívő emberi És a feltámadásban sem hiszek, sem­milyen változatban! így hát a magyar futball feltámadásában sem hihetek, de hiszek az újjászületésben! Isten őrizzen, hogy az támadjon fel, ame­lyik most meghalt! Hiszek minden beteg meggyógyíthatóságában, nem annyira a csodák által, de sokkal in­kább a jó gyógyszerek okán. Nem az számít — amit mondok —, beteg-e a magyar futball, vagy talán már halott? Az számít, maradt-e még a magyar futballban valami, ami erőt adhat az újjászületéséhez. Az illeté­kesek, akikre ez kiszabatott, mihez fognak most? Mert ha a magyar lab­darúgásban most nem születnek je­lentős intézkedések, hathatós válto­zások, akkor nincs hatalom, és nincs semmi szentség, ami ezt a labdarú­gást meggyógyítsa, feltámassza valós vagy vélt halálából! — El' tudja képzelni Mezeyt újra szövetségi kapitányként? — Nemi Ez sem szakmailag,, sem emberileg nem indokolt. Mint ahogy az sem, hogy továbbra is azok ve­zessék a magyar futballt, akiknek jelentős részük van a mexikói ku­darcban. (Folytatjuk) Végh Antal: Gyógyít 6 atlan? Az utószó helyett is párbeszéd 9. fejezet/2. rész Riporter: Kemény. György Világcsúcsok az ünnepi asztalra A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) február 27-én ünnepli megalapításá­nak 75. évfordulóját. Ma az egyik legnagyobb nemzetkö­zi szövetség, 165 tagállama van. Az IAAF azzal ünnepli meg háromnegyed évszáza­dos jubileumát, hogy már­cius elsejétől az egyesült államokbeli Indianapolisban megrendezi a fedettpályás világbajnokságot, amelyre — még nem véglegesen — kö­zel száz ország nevezett be. Az atléták azonban a jelek szerint nem győzik kivárni a nagy világversenyt, és ja­nuár utolsó és február első napján, két nap alatt három városban négy világcsúcsot állítottak fel. Ezzel kapcso­latban el kell mondani, hogy január elsejétől az IAAF hi­vatalosan is jegyzi a fedett­pályás világcsúcsokat. Az atlétabarátok tehát Igazán nem panaszkodhat­nak a vadonatúj fedettpá- yás csúcstermésre. Ottawá­ban egyszerre kettőnek Is tapsolhattak. A férfiak 50 méteres síkfutásában a ka­nadai Ben Johnson — akit mellesleg tavaly a világ leg­jobb atlétájának kiáltottak ki — 5,55 másodperccel, a nők hasonló versenyszámá­ban honfitársnője, Angella Taylor-Issajenko állított fel rekordot 6,08 másodperccel. Pireuszban a svéd Patrik Sjöberg 241 centiméterre tornászta fel a férfi magas­ugrás legjobb fedettpályás eredményét. Bécsben az NDK-beli Ronald Weigel 18:44,97 perc alatt gyalogol­ta le az öt kilométert. Ben Johnson az atlétika új csillaga, tavaly minden fon­tosabb versenyét megnyer­te. többek között háromszor is legyőzte Carl Lewist. Mos­tani Ideje hat századmásod­perccel jobb. mint az NDK- beli Kokot, illetve az ame­rikai Sanford által tartott eddigi rekord. Taylor-Issajenko 28 éves és jamaicai származású. 1983-ban a Budapest Nagy- dfjon diadalmaskodott a 100 méteres síkfutásban. Most az NDK-beli Marita Koch hétéves legjobb eredményé^ (6.11 másodperc) adta át a múltnak. Pireuszban igazán szenzá­ciós eredmény született: Pat­rik Sjöberg 241 centiméter­rel beállította a szovjet Igor Paklin szabadtéri világcsú­csát. Az eddigi legjobb fe- dettpálvás eredményt. 240 centimétert csak tizenhat nappal korábban ugrotta az* NSZK-beli Thränhardt. Minden jel arra vall, hogy másfél hét múlva Indiana- pollsban nagyszerű viada­loknak lehetünk tanúi. Sportolók a békéért A világ sportolói egyre több önálló lépést tesznek avégett, hogy a sport sajá­tos eszközeivel fokozzák a béke megőrzésére és a nem­zetek közötti barátság elmé­lyítésére tett erőfeszítései­ket. Példa erre a tavaly, Moszkvában megrendezett Jóakarat-versenyek soroza­ta. E célt szolgálta az a kerekasztal-bászélgetés is; amelyet a napokban a Szov- jetszkij Szport szerkesztősé­ben rendeztek. A talál­kozón részt vett az ame­rikai Guy Benjamin, a Spor­tolók szövetsége a béke- harcban. Paul Summers ka­nadai jégkorongozó. a Spor­tolók a bombák ellen, vala­mint a szovjet Ljudmila Bra­gina. volt atlétanő, a Spor­tolók a békéért elnevezésű szervezet képviselője. Az összejövetelen a ven­dégek többek között elmond­ták: az emberek hisznek az olimpiai eszmében és a sport tisztaságában. Beszél­tek továbbá arról, hogy a sportolók rendkívül sokat tehetnek a béke megvédé­séért és a nemzetek közötti jő kapcsolatok továbbfej­lesztéséért. fpaláo«!'

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents