Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-11 / 6. szám
új ifjúság 4 ■ ■ tizem a szövetkezetben............................................................... Nagy Éva A Munka Érdemrenddel kitüntetett rimaszécsi (Rimavská SeC) Új Világ Efsz-ben kilenc évvel ezelőtt tizenkét dolgozóval megnyílt a Banská Bystrica-i Teslával kooperáló melléküzemág. Ma a Számítástechnikai Művek egyik megbízható, ütőképes kooperációs üzeme. Népszerű és vonzó — Az indulástól itt vagyok — kezdi Simon Lajos üzemvezető. — Jelenleg százhúsz dolgozónk van, de Idén létszámnövelést tervezünk, úgyhogy száznegyven alkalmazottunk lesz. Ez nem lesz gond, mert a fiatal lányok és asszonyok körében népszerű, vonzó az üzemünk. Safárikovótól Bátkán keresztül egészen Simonyiig (Slmonovce) terjed a vonzáskörzetünk. Helybeliek még érettségizettek is dolgoznak nálunk. Nem kell utazgatniuk, nem kell műszakra járniuk, jók a kereseti lehetőségeik, és ami a legfontosabb, a szövetkezet segítségével az anyukák is meg tudják oldani kisgyermekük elhelyezését. A szövetkezetnek óvodája van. A bejárók hozzák magukkal a kicsiket, műszak után pedig mennek értük az óvodába. Dolgozóink átlag- életkora harminc év körül mozog. Négy új műhellyel és szociális helyiségekkel gyarapodtunk. — Mennyire vannak szakmailag felkészülve az itt dolgozók a bonyolult elektronikai alapegységek gyártására, ellenőrzésére, mérésére. Sőt, mint tudjuk, még exportra Is termelnek — kérdezem a vezetőtől. — Van olyan munkahely, ahol csak féléves betanulás után dolgozhatnak. A betanítást is mi végezzük. Tizenkét dolgozónk elektrotechnikai szakmunkásképzőt végzett Banská Bystricában. Évente , két-három fiatal szakember érkezik innen. Mint már említettem, közel tizenöten dolgoznak középiskolai végzettséggel, és egy diplomás dolgozónk is van. Tavaly 12 millió korona volt a tervünk. A munka egyre igényesebb Az üzem egyik alapítótagja Szabó István műszak- vezető. A múlt és a jelen gyártási programjával ismertet meg. — Régen egyszerű szimmetrizációs tagokat gyártottunk, ezt autóantennák, mikrokapcsolók, majd antennaerősítők tápegységei követték. Az utóbbiak exportra készültek, akárcsak az antennacsatlakozók, amelyekből az idén is több mint 240 ezer darabot gyártunk. Ezen kívül a televíziózásnál használatos tompítőtagokat gyártottunk, valamint a kábeltelevízióhoz szükséges elosztókat. Tavaly anyavállalatunknál a számítógépgyártás került a termelés középpontjába, s ennek megfelelően mi is megkezdtük az átállást. Először a Zilinai Számítástechnikai Kutatóintézettel kezdtük az együttműködést. Az első ötszáz darab PP-01-es személyi számítógép tápegységeit és színes monitorait ml szereltük össze és helyeztük üzemképes állapotba. Az év közepétől fokozatosan áttértünk a számítógépek tartozékainak gyártására. Az idén kezdjük az új fejlesztésű PP-06-os személyi számítógépek tápegységeit gyártani. Nehéz és felelősségteljes munka vár rápk, s ráadásul termékeink 15 százaléka szovjet exportra készül. — A hatékonyság fokmérője a minőség, ameSimon Lajos üzemvezető Figna Ede mérnök és Bödifejes Lajos lyet az elmélet szerint csak fokozott ellenőrzéssel, differenciált bérezéssel, jutalmazással és egyéb ösztönzéssel lehet elérni és megtartani. Hogyan van ez a szövetkezet üzemében? — Aki után az ellenőrzéskor hibát találunk, az a boríték tartalmán is megérzi. A jutalmazás is a minőségtől függ. Van egy elvünk, amelyet igyekeztünk a nőkkel is megértetni: minőségben nekünk túl kell tennünk az anyavállalaton. Tavaly például a 30 millió korona értékű produkciónkból 9 ezer korona reklamációnk volt. Tehát elenyésző, de van, ezért foglalkoznunk kell vele, hogy minél kevesebb selejt kerüljön ki kezünkből. Műhelyekben Egyik műhelyből a másikba megyünk. Az elsőben szorgos női kezek hajtogatják, forrasztják a miniatűr alkatrészeket a nyomtatott áramkörbe. Mindenki munkájára összpontosít, csak egy röpke pillantással veízik tudomásul az idegen jelenlétét. — A kézügyességen nagyon sok múlik — mondja kísérőm. — Bekötési rajz nélkül is megy? —■ kérdem az egyik fiatal dolgozótól, Nagy Évától. ' —■ Hát persze — válaszolja. — Ezt a tápegységet már úgy ismérjük, mint a tenyerünket. Tudjuk, hová ipegy rezisztor, kondenzátor, dióda, tranzisztor vágy egyéb. Már nagyobb körültékintést igényel, hogy mindig a megfelelő helyről vegyem lei az alkatrészt. — A legutóbbi fizetéskor mennyi volt a borítékban? — érdeklődöm tovább. — Nekem nem volt sok benne, mivel gyerekem elég sokat betegeskedett, de nem titok, nálunk az átlagfizetés tisztán 1600 korona körül mozog. Tovább megyünk és közben kísérőm elmondja, naponta 20—22 PP-01 áramforrás készül itt el. Mindjárt meg is érkezünk oda, ahol ezeket próbálják ki. A műhely vezetője Figna Ede mérnök kalauzol végig a munkahelyeken. — Tíz fiatal sráccal dolgozunk itt. Az áramforrásokkal komplettizáljuk, végezzük a próbaüzemelést. Ez abból áll, hogy 48 órára olyan terhelés alá vesszük őket, mintha a számítógépben lennének bekapcsolva. Az észlelt hibákat azonnal eltávolítjuk. A javításokat végző Bódifejes Lajos még azt is elárulja, hogy aznap hat kisebb javítást kellett elvégeznie. Vége felé közeledik a műszak, amikor a tekercselőműhelybe érünk. A fojtótekercseket, a transzformátorokat szintén önállóan állítják elő. Mire az utolsó műhelybe értünk, fél négy elmúlt, vége a munkaidőnek. Az ablak mellett azonban egy fiatal lány marad, tovább dolgozik. — Szalai Teri, az egyik legszorgalmasabb munkásunk — mondja kísérőm. — Te nem készülsz haza, hiszen a műszaknak vége? — fordulok Terihez. — Dehogynem, csak hát még van időm a vonat indulásáig. Meg aztán akkor kell dolgozni, mikor van anyag, hiszen előfordult már, hogy két hét alatt kellett a havi tervet teljesíteni. Ilyenkor én ügy szoktam, hogy még haza is viszek alkatrészeket. Otthon meghajlítom őket, huzalokat szabok, tehát előkészítem a másnapi gyors összeszerelésre. — Bizonyára a kereseteden is megmutatkozik ez. — Igen. Az utolsó fizetésem háromezren felül volt, de kemény munkával megkeresett pénz az. Visszasétálunk a főnöki irodába. Útközben még azt is elárulja kísérőm, hogy itt nem akkor van elégedetlenség, ha sok a munka, hanem akkor, ha állnunk kell, ha nincs elegendő alapanyag és csak félgőzzel dolgoznak. Bárcsak minden munkahelyen így lennel Polgári László ^ ÍA szerző felvételei j Kedves barátnőm! Nem is tudom, hogy mondjam el, hogy megérts. Te, aki annyira családcentrikus, gyerekpárti vagy. Világra hoztál négy gyereket, újra és újra vállalva a szüléssel, neveléssel járó gondokat, nehézségeket, semmint hogy terhességmegszakításhoz folyamodj, mert az szerinted gyilkosság. Egyetértettem veled, hiszen tudod, hogy már én is megszültem két gyereket, ami a mai rohanó világban szintén elismerésreméltó. Amikor azonban legutóbb a ciklusom elmaradt, kezdtem kétségbeesni, s ahogy múlt az idő, egyre nyugtalanabb lettem. Rettegtem orvoshoz menni, féltem attól, hogy a szemembe mondja: terhes vagyok. Bár már bizonyos voltam benne, mégis lesújtó volt, amikor kitöltötte a kiskönyvet. Ne érts félre, nem a terhesség viszontagságaitól félek vagy a szülési fájdalmaktól — tudom, mindenért kárpótolna az a semmihez nem hasonlítható érzés, amikor gyermekemet gyengéden magamhoz szoríthatom. Mégis félek és félek. Félek attól, hogy ez a szülésem Is úgy megy végbe, mint az előző kettő. Hogyan is? Rágondolni is rossz, de azért elmondom. Négy éve annak, hogy egy októberi estén Jelentkeztek a fájások. Mikor már vagy negyedszer jelentkeztek, biztos voltam benne, hogy megkezdődött a szülés. Teljesen nyugodt voltam. Férjemmel összecsomagoltuk a holmikat, taxit hívtunk. A szülészeten testlleg-lelkileg felkészülve jelentkeztem. Semmiből sem csináltam problémát, hiszen jó előre áttanulmányoztam számos erre vonatkozó Irodalmat, s a tanácsadóba is rendszeresen eljártam. A férjemnek meghagytam, hogy éjfél előtt ne is telefonáljon, csak akkor esedékes a szülés... A szülőasztalra teljes lelki nyugalommal feküdtem fel, hiszen minden a könyvekben olvasottak és a tanácsadóban hallottak szerint zajlott. Sorsunkat az orvosokra, nővérekre bíztam. A teremben egyetlen szülőasztal volt. Este tizenegy óra körül az orvos megvizsgált, és azt mondta a nővérnek, hogy két-három óra múlva várható a szülés. Azután kimentek, és én egyedül maradtam. Nem törődtem vele, hiszen azt gondoltam, ők tudják, mit csinálnak, és biztosan benéznek majd hozzám néhányszor. Nem úgy történt. A fájások egyre sűrűbben jelentkeztek, de nem nyitott be hozzám senki sem. Kétségbeesve kiáltozni kezdtem, mire örökkévalóságnak tűnő idő múlva nyílt az ajtó, megjelent a nővér, és szemrehányóan adta tudtomra, milyen fegyelmezetlen vagyok, szégyelljem magam. Úgy érzem, rögtön megszülök, mondtam neki. Azt csak bízzam rájuk, ők tudják, mikor kell közbeavatkozniuk, Magamra hagyott. Kétségbeesésem a végtelenségig fokozódott. Görcsösen rángatóztam, éreztem, mint tágulnak a szülőutak, szerettem volna visszatartani, de nem ment. Eszeveszetten sikoltozni kezdtem. Berohantak, már nem tudom, kik, csak arra emlékszem, hogy néhány perc múlva nyekergő csecsemősírás töltötte be a szobát. Az én kislányomé. Amint betakartak, rögtön mély álomba zuhantam. Äm az alvásom nem volt nyugodt. Minduntalan felébredtem, s ilyenkor jeges rémületet éreztem. Azt álmodtam, hogy szülök, nincs, aki segítsen, s a csecsemő le akar esni az asztalról... Ez az álmom minden éjszaka visszatért. Beletelt fél év, amíg túltettem magamat a történteken. Kislányunk nem egész kétéves volt, amikor újra terhes maradtam. Ez a terhességem már kicsit a várakozásé és a reménkedésé volt, titokban fiút akartam. A véletlen úgy hozta, hogy a fájások megint este kezdődtek, bár ezúttal egészen más évszakban, májusban. Amikor a szülészeten megjelentem, nem akartam hinni a szememnek. Ugyanaz a személyzet szolgált, mint annak idején. Biztos voltam benne: csak azt várhatom, amit az előző szülésem alkalmával. Az orvos már nem emlékezett rám. Még mielőtt véleményt nyilvánított volna, rl- mánkodva kértem, hogy ha magamra hagynak is, gyakrabban nézzenek be hozzám, mert a múlt alkalommal Is a vártnál gyorsabban megszültem. Csak legyek nyugodt, mondta, nem szeretik a fegyelmezetlen kismamákat, különben Is, ha eljön az ideje, ők mellettem lesznek. Figyelmeztetni akartam őket az előző szülésemre, mire az orvos kijelentette, hogy rájuk még soha semmi panasz nem volt. Otthagytak, s minden kísértetiesen megismétlődött: kétségbeesett sikoltozásomra az utolsó pillanatban rohantak be, de többről már nem tudtam. Amikor magamhoz tértem, már a tisztába tett, becsomagolt gyermekemet mutatták meg. Fiút szültem. Rettentően örültem, amikor azonban újra átvillant agyamon az egész, rosszul lettem. S ez így ment, valahányszor eszembe jutott, elsötétedett előttem. Idegösszeroppanással kezeltek, mielőtt elhagytam volna a kórházat. Gyermekemet csak akkor adták a kezembe, amikor jobban lettem. S most újra itt vagyok terhesen. Szülnék több gyereket is szívesen, de annak a tudatában, hogy szülés közben vigyáznak rám, törődnek velem. A férjem biztat, keresünk másik szülészetet, minden rendben lesz. Ne telefonálj, majd jelentkezem a kórházból, ha már mindenen túlleszünk. Most kész szerencsének tartom, hogy távol vagy tőlem, tudom, már sietnél hozzám, hogy vigasztalj, Ráérsz majd azután is. Szóval, majd újra hívlak. Csak arra kérlek, szo- rítsl — csóka —