Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-07 / 1. szám

t O tt hagytam a Buda Istvánnak szöló levelemet. És még megszégyenült- séget sem éreztem kifelé (övét az MLSZ székházéból, hogy nyugdíjas állam­titkárunk még annyira se méltatott egy ma­gyar írót, akinek Ilyen vagy olyan, de mégis ebben az országban kiadott harminc­három kötet saját szerzeményű munkája áll a háta mögött. Buda Istvánnak nem kijönni joga voltl Hogy nem Jött ki, azért én szégyenkezzem? Talán egy kicsit igen. Én Is. Én is ebben az országban élek, ahol Buda István ál­lamtitkár volt... kazamenve leültem a telefon mellé. Nyil­ván Buda István hívni fog, hisz megígér­te... Hacsak nem járok vele is úgy mint jő pár évvel ezelőtt Orosz Ferenccel, Szat­már szülömegyém hajdanvolt első titkárá­val. Akinek levelet írtam, s aki nem vála­szolt rá, mondván, azt neki a párt törvé­nyei nem írják elő, hogy mikor, mennyi idő elteltével köteles nekem válaszolni. Dehogynem! De még mennyire, hogy elő­írják. Mekkorát tévedett Orosz Ferenc. Buda István nem hívott. Mert az az igaz­ság, hogy ígérte a hívást, de azt nem mondta, hogy mikor. De hogy már tudtam a telefonját, jelentkeztem nála esténként, újíent. — Nem, nem, szó sincs róla, ezekre a kérdésekre nem akarok válaszolnil — Bántóaknak érzi a kérdéseimet? — Nem, nem érzem, de nem válaszolok! — Nem érzi, hogy most senkinek nincs akkora kötelezettsége válaszokat adni, mint önnek? Az emberek várják. És ez most jó alkalom lenne. — Várják meg az MLSZ jelentését. Már mondtam! — De az nem biztos, hogy kielégít majd egy olyanfajta igényt, amilyen az olvasók részéről jelentkezik. — Mondtam már, hogy várja meg... — De Buda elvtárs, abban a jelentésben, bármi lesz, az nem pótolja egy személyes beszélgetés, egy őszinte személyes nyilat- • kozat szükségét. — Én magának nem nyilatkozoml Én is­merem a maga írásait. — Köszönöm. Igazán köszönöm, hogy el­olvasta, amit írtam. Ettől egy írót nagyobb megtiszteltetés nem érhet. És voltak kifo­gásai az írásaim ellen? Mik? Sose mondta ezt nekem eddig. — Ha mondtam, ha nem, én nem nyilat­kozom magának. Se magának, se másnak, senkinek. Ezt értse meg. — Megérteném, ha meg tudnám érteni. De nem tudom. Hiszen egy őszinte nyilat­kozattal sokat segítene ma a magyar lab­darúgáson. Én is a magyar labdarúgásért írok. — Írjon, engem nem érdekel! — Nem érdekli? A magyar futball nem érdekli? — A maga kérdései nem érdekelnek. Az nem érdekel, amit maga ír. Közbeszólhattam volna: engem meg az nem érdekel, amit maga mond. De ezt nem tehettem, mert ez nincs így. Engem nagyon Is érdekeltek volna Buda István válaszai. A barátaim azt mondtál* még jobban is jártam így. Mert kaptam volna egy csomó sematikus választ, egy csomó semmitmindó sztereotípiát. És akkor azt kellett volna leírnom. x — Buda elvtárs! Én megígérem, hogy a válaszaiból általam megfogalmazva a be­szélgetésünket — addig egyetlen sor nem Jelenik meg, amíg ön «zt el nem olvasta, jóvá nem hagyta. És egyetlen olyan mon­dat sem maradhat ebben az írásban, amit ön kifogásol. — Kérem, értse már meg, hogy én nem vagyok abban a helyzetben, hogy magának csank úgy nyilatkozgassak. Vagy bárkinek. — És amikor ázt mondta, hogy a kérdé­seimtől teszi /függővé a nyilatkozatát, ak­kor még olyanban volt? — Akkor sem voltam olyanban! És most se vagyok! Értse meg! —Nincs a telefonomra magnószerkezet kapcsolva. Nem is tartom tisztességesnek az ilyesmit: én beszélek a telefonon, más meg a tudtom, a beleegyezésem nélkül rög­zíti mondataimat. így hát meg kell mon­danom korrektül, ezt a beszélgetést se rög­zítette senki, semmi, mert gyorsírni sem tu­dok. • De hogy igyekeztem megjegyezni Buda István minden szavát, hogy úgy emlékszem mondatára, ahogy Itt leírtam, arra ő maga lehet a legbiztosabb tanú. És még akkor se adtam fel. Pedig akkor már alig volt remény. Nem tudtam, mivel folytassam. Talán meg kellene köszönnöm a fáradozását: úgy éreztem, bármelyik pil­lanatban leteheti a telefont. De nem! ö foly­tatta: — Különben is, azok a kérdések ... Azok komolytalan kérdések. A kérdéseinek több mint a fele komolytalan! Nocsak! Ezen nagyon meglepődtem. Mert én mindennek szántam azokat a kérdése­ket, csak komolytalan kérdéseknek nem. Ha azt mondja, hogy provokatív kérdése­ket tettem fel... ha szakmailag hibásak a kérdéseim. De hogy komolytalanok len­nének? Én mindent komolyan gondoltam a könyv megírásakor, azokat a kérdéseket is. — Mégis, kíváncsi volnék, miért, miben tartja komolytalanoknak a kérdéseimet? A kérdések felét. Csak egyet tessék mon­dani. — Hát itt van például a legutolsó kér­dése. Hogy én leszek-e az MLSZ elnöke ...? — Én nem ezt kérdeztem! Hanem, hogy Budapesten azt beszélik. És hogy az igaz-e? — Nézze! Az MLSZ-nek még megvan a tisztikara. És az még egy ideig együtt is marad. Még érvényes az MLSZ elnökségé­nek a mandátuma. Hogy utána mi lesz? Ki tudja? Én egy funkcionárius vagyok. En­gem ha meghívnak valamire, elvállalom. Ha nem kapok megbízatást, az más. — Hát akkor mondja el, Buda elvtárs, vá­laszként a kérdésemre ezt. — Nem mondok én semmit. Komolytalan dolgok ezekl — Komora Imrétől is megkérdezték, hogy ő lesz-e a szövetségi kapitány. És azt mond­ta, ha felkérik rá, nagyon szívesen elvál­lalja. — Komora egy komolytalan ember, ö mondhat ilyeneket. Én nem... Ettől füg­getlenül Komora neke'm nagyon jó bará­tom! Már nem voltak, már nem maradtak ér­veim. Érdektelennek, értelmetlennek, feles­legesnek éreztem ezentúl minden szót. Mert mit mondhattam volna el még? Hogy most a magyar sport vezetésének, az MLSZ- nek és magának Buda Istvánnak is minden alkalmat meg kellene ragadni az őszinte szó kimondására, az emberekkel való szó­értésre, a bátor kiállásra! A hitel vissza­szerzésére. Mert amíg ez meg nem törté­nik, addig nem lehet, nem szabad elkez­deni semminek az építését. Mert akkor újra homokra épül minden. Ezt nem én mon­dom, ez a közvélemény! Hogy tudnám ezt megértetni Buda Istvánnal? Nem szóltam semmit, már azt hittem, vége is a beszél­getésünknek, de még egyikünk se tette le a kagylót, ő folytatta. — Aztán kíváncsi volnék én erre a ma­ga megbízatására. Hogy tulajdonképpen ki, mivel bízta meg magát voltaképpen. És hogy maga azt fogja-e írni, amivel megbíz­ták. Vagy valami egészen mást? Mit lehetett volna erre mondanom? Ha kíváncsi volt, ha nem hitte el, amit mond­tam, miért nem hívta fel telefonon Siklósi Norbertét? Vagy felhívta, és hasonló vá­laszt kapott a Lapkiadó Vállalat vezérigaz­gatójától ő is, mint annak Idején Kardos­tól kapott Szepesi György? Meg aztán, hogy is gondolta ezt a meg­bízatást Buda István? Azt hitte, hogy a megbízással együtt én valami mást is vál­laltam? Valami mást, azon kívül, hogy le­írom, amit gondolok, mit láttam ebből a Mundialból. És hogy mi arról a nyílt, az őszinte véleményem Én nem vállaltam ezen­kívül semmi mást! De ezt már nem mondtam el Buda Ist­vánnak. Letettük a telefont. És aligha vesszük fel ebben a életben újra, mi ketten. Letettük a telefont úgy, hogy elköszöntünk mindket­ten. De 6 nem kívánt nekem az Írásomhoz sikert, és jó munkát. Én se kívántam neki sikert és jó munkát, ha netán mégis ő lesz az MLSZ új elnökei. Hátra van még valami ebből a fejezet­ből. Ebből, amely egész más is lehetett volna! Hogy nem lett — több, jobb, oko­sabb, hasznosabb, segítőkészebb —, ítélje meg bárki, vajon ez rajtam múlott-e? És hogy ml van még hátra? A kérdések, me­lyeket feltettem Buda Istvánnak. És melyek közül egyre se kaptam választ. Vagy netán kaptam mindegyikre? Csak én nem értet­tem a válaszok lényegét? Azt, hogy Buda Istvántól ennyi telt. Ennyi, amennyit adott. Miként a magyar válogatottól is annyi telt Mexikóban, amennyit kapott. Nem adhatott, nem adhat mást, többet senki, mint ami lényege... Egy hajszálnyit sem változott a Buda Istvánról előzetesen alkotott képem. Mint ahogy — változatlanul — most sem neheztelek rá, mint ahogy becsülöm-tiszte- lem őt most is — ezek után is —, mint minden embert! Lám, mennyire igaz, nem mások festenek, faragnak rólunk képet, mi magunk hozzuk létre azt! És aztán rugdalózunk, tiltakozunk ellene, ha mégsem olyan a kép, mint amilyennek mi szeretnénk; A tükröt törjük össze, ahe­lyett hogy a vonásainkat rendeznénk más­képp. Várhatom-e majd Buda István rosszallá­sát, az itt leírtakért? Hátha megtisztel — istenigazából —, és el sem olvassa! Hátha neki elegek voltak már a kérdéseim is... Azok a kérdések. Előzőleg elolvastat'am egy jő nevű, fiatal újságíróval. Aztán egy volt FIFA-játékvezetővel, aki ugyancsak jár­tas ember .hírében áll, meg tudja ítélni, hogy azokban a kérdésekben van-e sértés, tapintatlanság. Mert azt nagyon nem sze­rettem volna. Aztán egy volt NB I-es vá­logatott labdarúgó, többszörös magyar baj­nok meg egy orvos-pszichológus is, aki is­meri a sportvezetést, annak minden olykort érzékenységeit. Nem níondta senki, hogy tele vannak a kérdéseim baklövésekkel. Az meg, hogy komolytalanok lennének, ahogy Buda István látta? ötük közül egyedül csak> ő. Igaz, az illetékes ő volt, ezek a kér­dések neki szóltak volna: Miben érez személyes felelősséget a me­xikói kudarcért? Milyen volt a kapcsolata a labdarúgás vezetőivel a világbajnokság előtt? Mit várt, mit remélt a magyar vá­logatott vb-szereplésétől? Szakmailag pró­bált segíteni a vezetésnek? Milyen benyo­másokat tett önre Mezey magatartása Me­xikóban? Mi a véleménye Mezeynek a saj­tóhoz való viszonyáról? A vb-beli szerep­lésünkkel összefügg-e az ön hirtelen-várat­lan nyugdíjaztatása? Mi a véleménye Nyilasi magatartásáról? Annak idején ismerte ön Nyilasi szerződé­sét? ön hagyta azt jóvá, vagy ki? Miért nem szerezhetett tudomást a közvélemény — hitelesen — a Nyilasi körül történtek­ről? Mit ígértek labdarúgóinknak a 24-es döntőbe való bekerülésért? Mit kaptak vol­na, ha továbbjutnak, vagy még tovább? Mit kapnak a Mexikóban lejátszott három mér­kőzésükért? Az ön véleménye szerint milyen hibákat követett el az MLSií vezetése Mexikó előtt és ott, a helyszínen? Miért nem maradt kint végig a vb-n? Hogyhogy ön érkezett haza elsőnek? Mi volt arról a véleménye, hogy Mezey lemondott, de még továbbra is meg­figyelőként alkalmazta őt az MLSZ? Ki, mi­re használhatta volna Mezey megfigyelé­seit, jelentését? Miért fejeződött be Mezey­nek ez a tevékenysége is idő előtt? Mennyi volt a szövetségi kapitány havi fizetése? Mit kapott a vb-n való szereplésé­ért? Mit kapott volna a továbbjutás foko­zataiban? Kritizálta ön a felkészülést és a vezetőket a vb előtt és ott Mexikóban? Mik a mexikói vb tanulságai az ön számára? Mit tanácsol az új sportvezetésnek? Mit csinálna más­képp, ha most kezdődne a vb-felkészülés, a mexikói szereplés? Milyen intézkedése­ket tart szükségesnek a vb-kudarc után? Jogosnak tartja az országos felháborodást? Túlzottnak vagy reálisnak tartja az orszá­gos felháborodás mértékét? Nem tartottak — hazajövet — még erőteljesebb felháboro­dástól? Annak következményeitől? Történ­tek az esetleges atrocitásoktól való félel­mükben intézkedések? Mi a véleménye, hogyan tovább? Melyik utat kellene most választaniuk? Javítgatni a már meglévő, az ezután előforduló hi­bákat, avagy új lapokra kellene helyezni a magyar futballt? Milyen lenne ez az alap? Mennyiben, miben különbözne az eddigiek­től? Mire van most szüksége a magyar fut- ballnak? Csendre és nyugalomra, avagy tisztító heves-szenvedélyes vitákra, vélemé­nyekre, állásfoglalásokra, beleszólásokra? Melyik megoldással lehetne megnyugtat­ni, kiengesztelni a megbántott magyar kö­zönséget? , Mit lehetne tenni a futball tekintélyek visszaszerzéséért? Mit annak az érdekében, hogy ősztől ne ásítsanak az ürességtől újra a labdarúgópályák tribünjei? Az a hír járja, hogy ön lesz az MLSZ új elnöke! Igaz ez? Ezek voltak, ezek lettek volna a kérdé­seim. És ez az utolsó... a huszonegyedik, mely végül is egyedül — önmaga tette ki a kérdések felét. Mert Buda István több ko­molytalan kérdést nem talált, miután a kér­déseim felét komolytalannak minősítette. Mit lehetne tenni a futball tekintélyének úján is fenntartom a magyar labdarúgás iránti, a magyar labdarúgás Jelene, Jövője Iránti aggodalmamat. Ügy, hogy érte ha­ragszom, nem ellene! Nem volt azért számomra sem haszon­talan, érdektelen ez az epizód. Ez sem! Ta­lán ebben vált végérvényesen világossá előttem, hogy a. mexikói kudarcunk elke­rülhetetlen volt... Egyetlen góllal sem kaphattunk volna ott kevesebbet, mint ahá­nyat kaptunk. És erre maga Buda István is garancia lehet. A modora, a stílusa, a módszerei, a magatartása ... Biztosíték mindazokra, amik történtek. És arra is, ami még a magyar labdarúgásban ezentúl történni fog. És amely szintén nem lesz indokolatlan. Ügy, amiképpen Mexikóban sem volt az! Tippversenyünk győztese átvette a DAC ajándékát Lapunk hasábjain a közelmúltban tipp­versenyt hirdettünk. Olvasóinknak azt kel­lett eltalálniuk, hogy hányadik helyen vé­gez majd az őszi idényben a DAC labda­rúgócsapata. A dunaszerdahelyiek harma­dikok lettek, s 214-en tippeltek rájuk. A főnyereményt, egy dedikált focilabdát Kas­sai Attila kiskövesdi (Mai? Kamenec) ol­vasónknak juttatta a szerencse, aki a Kas­sai (Koäice) Magyar Tanítási Nyelvű Ipar­iskola másodikos tanulója. A többi szavazó pedig a DAC fényképét kapja, arcjgijret va­lamennyi játékos aláírt. Attilát felkerestük; hogy személyesen ___ adhassuk át az ajándékot. — Hogyan értesültél a nyereményről? — Osztályunknak jár az Új Ifjúság. Na­gyon meglepett és megörvendeztetett, ami­kor megláttam benne a nevemet. — Részt vettél-e már valamikor hasonló versenyben? — Hasonlóban még soha, s az Űj Ifjúság­ba most küldtem be először megfejtést. — S mindjárt szerencséd volt! Talán ér­demes lesz máskor is megpróbálni ... Arra lennék kíváncsi, miből gondoltad azt, hogy a DAC harmadik lesz? . — Amikor a versenyt meghirdették, min­den jel erre vallott. Egyébként osztálytár­saimmal számításokat is végeztünk, s ezt tartottuk a legvalószínűbb helyezésnek. —■ Mit gondolsz, a bajnokság végén há­nyadik lesz a csapat? — Talán hatodik vagy hetedik ... — Ezt korábban kellett volna kérdeznem: DAC-szurkoló vagy? — Nemcsak én, hanem az egész osztály. Szlovákia legjobb csapatának tartjuk Du- naszerdahelyt (Dun. Streda), szép játékuk sokunk tetszését elnyerte. — Kik a kedvenceid a csapatban? — Pavlik és Majoros. — Láttad már élőben is focizni a DAC-ot? — Eddig még sajnos nem, de a közeljö­vőben talán sikerül majd elmennem vala­melyik mérkőzésükre. — Kassának is volt elsőligás csapata, a Lokomotíva, korábban a ZTs. Róluk mi a véleményed? — Hát... Remélem, sikerül majd vissza­kerülniük! — Magad is sportolsz? — Most már leginkább csak sakkozom. Annak Idején otthon, Kiskövesden fociztam is, de az orvos megtiltotta az erős edzé­seket. — Itt, az ipariban milyenek a sportolási lehetőségek? — Különböző sportkörök működnek, van többek között kosárlabda- és focicsapatunk. Az iskola futballistái rendszeresen meg­mérkőznek a budapesti Landler Jenő Szak- középiskola csapatával. A „Landler“ az ipa­rinak baráti iskolája. — Mit csinálsz maid a nyereménnyel? Lesz-e szíved belerúgni? — Dehogyis! Meghagyom emléknek. Klinko Róbert (Folytatjuk) Végh Antal Gyógyít 6 atlan? ... növeli, ki elfedi a bajt 6. fejezet 2. rész /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents