Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-02 / 48. szám
mm. KARÁCSONYRA A futó 40x120 cm-BS. Hozzávalók: 140 cm széles nagylyukú panamából kb. 60 cm; a jelmagyarázat szerinti színekből egyenként 1—2 dkg, középvastag műszálfonál; nagy lyukú hímzőtű. Mielőtt a munkát elkezdenénk, mártsuk forró vízbe az anyagot, mert nem mérettartó, majd félnedvesen vasaljuk szárazra. A hímzést a leszámolható rajz alapján, szálszámolással, keresztszemekkel készítjük, úgy, hogy az anyag 2—2 szálát öltjük át. Vigyázzunk arra, hogy az öltések egy irányba dőljenek. Először a két nagy motívumot varrjuk ki, kezdését a gyári szegett széltől számítva. Majd a két hosszanti szélt visszahajtjuk a motívum közepétől 20—20 cm-re (a hajtás kb. 5 cm-es lesz), leférceljük, és úgy hímezzük a szegélymintát, hogy az anyag mindkét rétegét átöltjük. Ezzel a térítőt beszegtük, rövidebb oldalainak szegélye i a gyári szél marad. 1 csomag leveszöldséget megtisztítunk, 1 közepes (ej vöröshagymát karikára vágunk, 1 babérlevéllel, 4 —5 szem fenyőmaggal. 2—3 szem szegfűszeggel, 10 szem egész borssal 7 dl vízben, amelyhez 3 dl vörös bort adtunk, feltesszük főni. Ha a zöldség megpuhult, a pácot levesszük a tűzről, hagyjuk kihűlni, majd a pácolni vaiű húsra öntjük. A lé mindig fedje el a húst! A húst naponta forgassuk. hogy a pác egyenletesen érje minden oldalát. FÁCÁN SZALONNÁVAL TÜZWELVE A fácánt pár napig a fejével lefelé lógatjuk, majd szárazon szedjük le a tollát. Ezután kibelezzük. és jól megmossuk. Hasüregét szárazra töröljük, besózzuk és beleteszünk 2 borízű almát, amelyekbe 1—1 szegfűszeget szúrtunk. A hasüreget hústűvel összetűzzük. A madár mellét és combját sűrűn megtűzdeljük szalonnával, majd tepsire fektetjük, és forró zsírral leöntjük. Gyakran locsolgatva pirosra sütjük. Burgonyapürével, rizzsel, fanyar Ízű lekvárra! tálaljuk. FÁCANPAPRTKAS A megtisztított, apróra vágott közepes fej vöröshagymát kis olajon megfonnyasz+juk, 1 kávéskanál piros- paprikát adunk hozzá. Ekkor beletesszük a megtisztított, kibelezett, megmosott és feldarabolt fácánt. Egy kis vizet adunk hozzá, sózzuk, és lassú tűzön puhára pároljuk. Ha elkészült, 2 dl tejfölt elkeverünk 1 evőkanálnyi liszttel, és óvatosan, nehogy csomós legyen, a paprikáshoz öntjük. Pár percig együtt főzzük. Galuskával tálaljuk. FÁCÁN TÖLTVE Maradék 20- dkg-nyi sült húst, 10 dkg szalonnát, 15 dkg gombával, egy kis fej lereszelt vöröshagymával olajon megpárolunk, kicsit megsózzuk, borsozzuk, majd tejben áztatott két zsemlével ledaráljuk. Citromlével ízesítjük. A megtisztított, megmosott fácánt a gerincénél kettévágjuk, a csontokat óvatosan kiszedjük, és helyére beletöltjük a kihűlt töltelékeket. A húsát megsózzuk, a nyílást hústűvel tnegtűzzük, majd tepsire . fektetjük. Leöntjük forró zsírral, és gyakran locsolgatva pirosra sütjük. Rizst puhára főzünk, majd a kész madarat kiemeljük a tepsiből,, beletesszük a rizst, és kicsit megpirítjuk. Áfonyával, bodzalekvárral tálaljuk. FÁCÁN VÖRÖSBORMÁRTÁSBAN A 4—5 napja pácolt fácánt, amelyet feldaraboltunk, besőztunk, tepsibe tesszük, forró zsírral leöntjük, és gyakran locsolgatva rozsdaszínűre sütjük. Ekkor kivesszük az edényből, (evéhez 2 dl vörös bőrt öntünk, ebben elkeverünk 1 dl tejfölt, és lassan fele mennyiségűre pároljuk. A fácánt tálra helyezzük, leöntjük a mártással, és rizzsel tálaljuk. j TANÁCSOK 0 Az abroszon, szalvétán levő olajfoltot nehezen tudjuk kimosni, ezért áztassuk edénymosoga- tő szerbe, s csak azután tegyük a mosógépbe. • A mosogató lefolyójába szórjunk konyhasót, majd öntsünk rá forró ecetet. Meglepő az eredmény! • A haltól, olajtól származó kellemetlen szagot nehéz kiszellőztetni a lakásból. Forraljunk vizet, amelybe cukrot, fahéjat, szegfűszeget és citromhéjat tettünk. Az egész lakás illatozni fog. • A vizet, amelyben gombát mostunk, ne öntsünk ki, öntözzük meg vele a szobanövényeket. • Az előző napi vendégség utáni erős füstszagot úgy szüntethetjük meg, hogy a szobában több helyre vizes törülközőt terítünk, ezek magukba szívják a cigarettafüst szagát. • Kezűnkről a fokhagymaszagot fogkrémmel nagyon jó eltávolíthatjuk. Alaposan dörzsöljük be kezünket fogkrémmel, majd öblítsük le hideg vízzel. • Havonta egyszer dörzsöljük be a fejünk bőrét citromlével. A hajtövek megerősödnek, a haj fényesebb lesz. „Tizenhat éves lány vagyok. Fél éve járok egy fiúval, és most szeretnék összeveszni vele. Tetszik ugyanis egy másik, da ö erről nem tud. Hogyan szakítsak, és hogyan mondjam meg a másiknak érzelmeimet?“ Csodálkozom, hogy problémát okoz számodra a szakítás. Nem kell egyebet tenned, mint megmondani a fiúnak, hogy már nem akarsz vele többet találkozni. De ha ezt tudomására hozod, ki Is kell tartanod álláspontod melletti És éppen ez okoz neked problémát, mert félsz, hogy két szék között a földre ülsz. Ennek veszélye pedig fennáll, mert nem biztos, hogy a másik fiút fogod-e érdekelni. Az nem ok a szakításra, hogy a mostani fiúd alacsonyabb nálad. Amikor megismerted, már akkor is ilyen volt, és nem számított, csak azóta számít, hogy felbukkant a másik fiú. De nincs értelme megtartani egy olyan fiút, aki mellett még marad szabad érzelmed más iránt. Vagy nyersz az ismeretlen fiúban egy jó partnert, vagy egy időre egyedül maradsz. Megéri ez a váltás, de legyen erőd elviselni azt is, ha hosz- szabb Időre egyedül kéne maradnod. „Megismerkedtem egy huszonnégy éves fiúval, és nagyon szeretem őt, nem tudnám elhagyni. A fiú nagyon rendszertelenül látogat. Mit kéne tennem, hogy gyakrabban találkozhassunk?“ A leveledben megfogalmaztad, hogy nem tudnád a fiút elhagyni, tehát képes vagy elfogadni őt olyannak, amilyen. A fiú nem tartja meg az ígéretét, máskor meg akkor Is felkeres, amikor nem várod őt. Vedd ezt a kapcsolatot egy kezdődő szerelemnek, amely bár mélyülhet, de továbbra is nagyon sérülékeny marad. Nem kérheted számon a fiútól, mivel töltötte a szabadidejét. Kifogásolhatod, hogy nem tartotta meg adott szavát, de feleslegesen duzzogni nem kell. Igyekezz nagyvonalú lenni, hogy a fiú ne érezze kötelességének a rendszeresen elvárt látogatásokat. Az Ilyen hozzáállás csak ront a kapcsolaton. Viszont joggal elvárhatod tőle az őszinteséget, nyíltságot. Tehát míg bizalommal vagy Iránta, míg az érvei valósak, ne haragudj rá. De ha úgy érzed, kihasznál, orrodnál fogva vezet, kérd ki magadnak. Te tizenhat éves lány vagy, nagy a korkülönbség közöttetek, de nem akadály. Igyekezz kevesebb találkát megbeszélni, így biztosítva van, hogy nem marad távol. Ha csak bizonytalanul tudja megígérni, hogy elmegy, inkább kérd meg ót, hogy ő jelöljön meg egy olyan napot, amely biztosan megfelel neki. Ebből meg kell neki értenie, hogy te szenvedsz, ha hiába várod. Szereted őt, tehát elnézőbb tudsz lenni, de ennek Is van határa. Ha ragaszkodik hozzád, igyekezni fog megjavulni. „Tizenöt éves lány vagyok, és nagyon tetszik egy rokon fiú. ö nem tud az érzelmeimről, és én nem tudom, hogyan mondjam meg neki. Mit tanácsolsz?“ Néha okosabb dolog elhallgatni az érzelmeinket, mert megannyi apró jellel is a másik tudomására hozhatjuk a szerelmünket. Ha a fiú nem reagál ezekre a Jelekre, pl. a gyakori „véletlen“ találkozásokra, a mély pillantásokra, rajongásodra, kicsi az esélye, hogy egyformán éreztek. Okosabban teszed, ha nem adod a fiú tudtára érzelmeidet sem szóban, sem írásban. Egyébként is annyi gátló tényező játszik közre, ami csak rontana ezen a szerelmen. Gondolok itt a szülői tilalomra, a rokoni kapcsolatra. Igyekezz meggyőzni magadat, hogy ez a szerelem reménytelen. Idővel sikerülni fog, C9aik akarnod kell, hisz nagyon fiatal vagy. még. „Férjnél vagyak, és gondot okoz a közös otthon kialakítása. Nem tudjuk eldönteni, hol telepedjünk le. Mi a véleményed?“ Számotokra a megoldás a teljes önállósodás lenne. Nem gyermeki hálátlanság, ha egy Ilyen apát egyedül hagynál. Vagy munkahelyeden keresztül, vagy szövetkezeti lákásigényléssel megoldható, hogy lakáshoz jussatok, és hétvégén látogatnátok a szülőket. Még egy megfontolandó lehetőség van, de ahhoz meg kellene egyezned a testvéreiddel. Ez a lehetőség pedig az, hogy a szülői ház egy részét saját pénzetekből vagy kölcsönből rendbe hoznátok, komfortosítanátok. A lehetőséget beszéld meg a férjeddel, minden részletre, eshetőségre térjetek kt, és ha teljes a nézet- azonosság, akkor döntsetek. Ha nem tudtok megegyezni, maradj a közös lakásigénylésnél. Egészséged megromlott, orvosi segítségre lenne szükséged, keresd fel a körzeti orvost. Lelkiállapotod javulását segítené az előrelépés is; ezt a lépést pedig te is megteheted. VERONIKA A Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Kiadja a Smena kiedftvállalat. Szerkesztőség: LeSkova 5, 812 84 Bratislava Telefon: 435 79, 468 19 Főszerkesztő: Főszerkesztő helyettesCSIKMÁK IMRE NESZMßRI SÁNDOR Nyomja a Západoslovenské tlaőtarne, 812 62 Bratislava, Odborársks nám. 3 Előfizetést díj; agy évre 52.-- Kis, fél évre 26,— Köti Terjeszt! a Posta Htrtapezotgélata. Előfizethető minden postahivatalnál vagy kézbesítőnél. , A lap költőidre a PNS. Ostredná espndlcie a dovoz tlaöe, 813 61 Bratislava, Gottwaldovo Rám. fi. 6 útján rendelhető meg. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem ktlldflnk vissza. Index: 498 02 vriasmsmm. jmmmam