Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-18 / 46. szám
új ifjúság 8 Urbfin Ernő: Tűzkeresztség Matesz, 1953. január 31. Archív-felvétel 'JUBILEUM ELŐTT 'A MATESZ HALLOMÁSOK A SZÍNHÁZRÓL ® 1953. január 31rén tartotta első bemutatóját a Magyar Területi Színház. A műsorfüzet bevezetőjét Lőrincz Gyula Irta „A csehszlovákiai magyar színjátszás tűzkeresztsége“ címmel. Urbán Ernő Tűzkeresztség című színművét Műnk István, a Szlovák Nemzeti Színház rendezője állította színre. Az előadásban színpadra léptek a Matesz alakító tagjai közül olyan színészek Is, akik a mai napig tagjai a színháznak, közöttük Konrád József érdemes művész, aki színészként kezdte pályafutását, később rendező lett, majd pedig a színház igazgatói tisztét Is betöltötte. Az első Matesz-előadás szereposztásában találjuk Ferenczy Anna érdemes művész és Lőrincz Margit nevét, ők szintén a színház jeles művészei. Ebben az évben vettünk végső búcsút a színház egyik legszebben beszélő művészétől, Udvardy Annától, aki hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el, és szinte a végső leheletéig' szolgálta a színházat. Az előadásban játszott Sipos Jenő, aki később a színház dramaturgja lett és Lelkes Magda, aki ma a színház nyugdíjasa. Turner Zsigmond (akkor Tatár Zsigmond néven) ebben az évadban vonult vissza az aktív művészi pályáról. ' E harmincöt év alatt a Matesz több mint kétszázötven darabot mutatott be. Számos dramaturgiai irányvonal, stílusbeli elképzelés váltotta egymást. Felvetődhet a kérdés: mit jelent ez a harmincöt év egy újonnan alakult (színházi múlttal nem rendelkező) nemzetiségi színház számára? Mennyi ez a harmincöt év? Sok? Kevés? Ha arra gondolunk, hogy az útkeresés évein ebben a korban már illik túl lenni, bizony zavarba kerülünk. Mert még napjainkban Is folynak a viták a sajtóban arról, hogy végül is az „Intellektuális“ vagy pedig a népszínházi küldetést kell-e előtérbe helyeznie a színháznak ... Sorozatunkkal, amelyet a Matesz fennállásának 35. évfordulója tiszteletére Indítunk, ünnepelni szándékozzuk a színházat, a hazai magyar dolgozók színházát, de nem frázisokkal, hanem igyekszünk a mindennapi valóságot^ feltárni. Ogy véljük, hogy azzal, ha er Matesz és Thália Színpadának művészei és más beosztású alkalmazottai mondják el e hasábokon véleményüket a sarkalatos, mindennapi fürdésekről, akkor méltóképpen tisztelgünk e jeles évforduló alkalmából. A következő számunktól. kezdve tehát a színház tagjaié lesz a szó. Kiss Péntek József KÖNYVEK VILÁGA Egyszer már megjelent magyar fordításban ez a tragikus szerelmi történet: még a húszas években, mintegy két évvel az után, hogy Iván Bunyin megírta. Az 1953-ban Párizsban elhunyt Bu- ' nylnt, az első orosz írót, aki 1933-ban irodalmi Nobel-díjat kapott, ma újra felfedezzük. Utolsó szerelmi történeteinek kötetét nemrég adta ki nálunk egy cseh kiadó. Az elbeszélésnek ez a hosszú Ideig feledésbe merült mestere talán a szerelemről írt a leggyakrabban, s mert írásaiban a nagy, az abszolút szerelem utáni vágyát szólaltatja meg, megtaláljuk bennük a szerelem lélektanának nemcsak felemelő magasságait, hanem veszedelmes mélységeit, a szerelem kórtanát is. A szerelem szentsége című kisregény hősét, Mityát, tekinthetjük akár modern Werthernek is, akin — mint Goethe regényhősén — ez az édes, de kedvezőtlen körülmények között mérgezővé is válható érzés úgy elhatalmasodik, hogy áldozatává lesz. De szemlélhetjük a művet úgy is, ahogy az első magyar kiadás rencen- zense látta annak Idején, 1926-ban, amikor a Nyugatban ezeket írta róla: „Valami van ebben a szerelemben, ami a férfiszerelmek magyarázatát adja — anélkül, hogy a szerző rámutatna. A szerelem titokzatos keletkezése és kifejlődése ez, csaknem függetlenül attól a nőtől, aki köré az érzés kristályosodott. Mit tudja azt Kátya, ez a súlytalan diákkisasszony, ... hogy mit érlelt fel a fiatal fiú szívében! A nő imádatát, az örök vágyat, az erotikus álmokat, melyek a legfinomabb érzésekké szublimálódnak, mert amit egy kék vagy barna szempár, a hang csengése, egy vonal az arcon, a haj színe, a járás kelleme megindít s egy nő felé terel, az a lassan felhullámző érzés nem is a Kátyának szól, hanem a nőnek, akit rögtön átformál a fantázia, mert sohasem lehetünk objektívek velük szemben. (S ezért vannak a borzasztó csalódások). Ugyanezt a hatást teszi-e a férfi is a nőre? Fizikai különbözőségük már elég ahhoz, hogy más szemmel lássa — s a másik nem iránti titokzatos vonzások központjává tegye? Vagy: a nő tudja objektívan látni a férfit? ... Behozhatatlan előny.“ Nem csodálkozhatunk azon, hogy mindezek a Bunyin által kimondatlan érzelmi-lelki történéseket és meglátásokat ilyen világosan „olvasta ki“ a műből a Nyugat néhai recenzense, a drámaíró Lengyel Menyhért, aki a szerelem „titokzatos keletkezéséről és kifejlődéséről“ maga is sokat elmondott és jelzett a Bartók Béla által megzenésített Csodálatos mandarin című művében. De egyébként Is, a könyvek, különösen pedig a jó könyvek világában mindnyájan úgy mozoghatunk, hogy sok mindent megtudhatunk belőlük, ha figyelmes szemmel követjük nemcsak a mű betűit, hanem a jelzéseit is. (fukfiri) GYERMEKKORI TALÁLKOZÁSAIM - A MÍVAl Az értelmezői szerkezet tagolása Legutoljára tisztáztuk, hogy annyiféle értelmező jelző létezik, ahányféle jelzőt ismerünk. így tehát van minőségjelzői, mennyiségjelzői és birtokos Jelzői értelmező jelző. Tanulságként szűrtük le, hogy az értel- mezős szerkezet: a) két tagból áll: 1. Mátyás, 2. az igazságos; b) a két tag ugyanolyan toldalékot vesz fel: csizmát, pirosat; c) átalakítható jelzős szerkezetté: az igazságos Mátyás; d) áz értelmezett és az értelmező egyformán hangsúlyos: csizmát, pirosat; e) a szerkezet két tagja között szünet van. Az értelmezők egy másik fajtája az, amikor az értelmező újabb szempontot ad meg: Az én húgom, a te feleséged. A korábban elmondott sajátosságok erre a mondatszakaszra is érvényesek; pl. ha elmarad a szünet (vessző), akkor a- te feleséged névszói állítmánnyá lesz stb. Az előzőekkel Összehasonlítva azonban van egy jellegzetessége: a te feleséged nem alakítható át jelzővé. Az indoeurópai nyelvek az értelmezőnek ezt a fajtáját appositiónak mevezik, s azt is szokták mondani,’ hogy az ilyen értelmezők két eltérő szempont alapján azonosítanak Ugyanarról a személyről beszélünk, de két eltérő szempontot tartunk fontosnak. A személy azonosságát itt nem szükséges magyaráznunk- A két eltérő szempont pádig szintén nyilvánvaló, mert az én húgom szakasz a hozzám fűződő (rokoni) kapcsolatot, a te feleséged pedig a máshoz fűződő családi köteléket nevezi meg, vagyis mindkét szakasznak más-más szempont a kiindulási alapja. Az ilyen értelmező mindenkor egy-egy sajátosságot emel ki: Mátyás, a király; Mátyás, az uralkodó; Mátyás, a lovag; Mátyás, az ember. Ezek a szerkezetek nem tekinthetők idegennek nvelvünk szemléletétől, de az indoeurópai, így a szik nyelv is olykor nyomot hagy Írásban és kiejtésben egyaránt. E típusban Igen gyakoriak a tulajdonnév! értelmezettek: „ ... beszélgettem R. Ferenccel, a gyár kereskedelmi főosztályának vezetőhelyettesével.“ (0) If. 87. 31. sz.). „Részlet G. Husáknak, a CSKP KB főtitkárának... beszédéből.“ (0) If. 87. 38. sz.). Az ismertebb személyiségek neve mögött ma már szinte törvényszerűen megjelenik az azonosító értelmező. Ennek ellenére elég gyakori a tagolatlanság, vagyis az értelmezett és az értelmező közötti szünet és vessző elsikkadása: Kaunitz a nélkülözhetetlen (IPM 1983. XII. 38.); ... döntő ereje a munkásosztály és annak élcsapata a kommunista párt lett...“ (Oj if. 1984. 33. sz.); ... megismerhettem a híres pilótát a Szovjetunió Hősét (V. Oj Szó 1987. 34. sz.). A bemutatott példákban hiányzik a vesz- sző, de még nagyobb baj, hogy ez az írás- gyakorlat visszahat a beszédre, s itt már a szünetek mellőzéseként jelentkezik. Helyesen tehát így kell Írni, s ennek megfelelően ejteni: Kaunitz, a nélkülözhetetlen ...; ... és annak élcsapata, a kommunista párt...; ... a híres pilótát, a Szovjetunió Hősét. Példáinkban a tagolás jeleként a vesz- szőt alkalmaztuk. Nem véletlenül, mert az értelmezett és az értelmező közötti szünet leggyakoribb és legáltalánosabb jele a vesz- sző. Ugyanakkor a legkényelmesebb la. A kényelem a vessző kettős szerepéből adódik. A vessző tagol, ugyanakkor össze is köt. íme egy példa: „Ismert világ terült el körülötte: földek, kopár hegyoldalak, hegyek...“. (V. Üj Szó, 1987. 34.). Itt a vesz- sző a tagolás mellfett azt is kifejezi, hogy az általa elválasztott mondatrészek azonos értékűek egymással, s így az egyenrangúság alapján e mondatrészek kapcsolódnak egymáshoz. Egészen nyilvánvaló, hogy a tagolás és a kapcsolás képessége nem a vessző természetéből következik, hanem a hagyományból, no meg abból is, hogy mai felfogásunk szerint a vesszőnek éppen ez a rendeltetése. A tanulság kézenfekvő: az értelmezett és az értelmező között alkalmazzuk bátran a vesszőt, pl. „Karol H., a SZISZ járási titkára...“, mert ezzel a két szerkezeti tag értelmezői viszonyát jelezzük. A vessző elmaradása feje tetejére állítja a mondatot, s értelmezőből egy furcsa névszói állítmány lesz. (TT) " Mondhatnám Így is: ö Jött, és én csak álltam és bámultam... Mondhatnám, de nem mondom, mert kezdetben nem volt sem álldogálás, sem bámulás. Kezdetben volt a részvétel: a cselekvés. Persze, ezt akkor nem tudtam, csak ma okoskodom így. A libalegelő, a vályogvető gödör, a tiltott gyümölcsöskert megannyi rögtönzött színpad volt számunkra... Hogy a gyümölcsösben fel ne ismerjenek bennünket, ha rajtacsípnek a lopáson, összevissza csereberéltük egymás ruháját, s amikor tényleg futni kellett a gazda elől, előre kitalált gyerekek természetével ruháztuk fel magunkat — a felismerhetetlenséglg ... Ennek a boldog gyermekkornak számtalan cifrábbnál cifrább szerepjátszását és színháza,sdíját tudnánk mindnyájan felsorolni. Nem szaporítom hát most őket a magaméival. Aztán tényleg jött az első Igazi színház, s én valóban csak álltam és bámultam. Azért álltam, mert szülőfalumban a „nagy teremben“ csak a felnőttek ülhettek le a székekre. Bámulni meg azért bámultam, mert ekkor jutott el a tudatomig, hogy színház is van a világon. Kisiskolás voltam, ámultam hát a csodán. Ámulatom mélységét az a dalfoszlány is bizonyltja, amelyet a mai napig őrzök ebből az előadásból: „Gyí, a 16, / gyi, a ló, / gyí, a traktor, / a végoltárl gombesz prészesekk.“ Sajnos, felnőtt korában már mindent az eszével akar érteni az ember. Annak idején még ezt a megfejthetetlennek tűnő szöveget Is értettem — az áhítatommal. (Akkor viszont még nem Is sejtettem, ma mér biztos vagyok benne: az Állami Faluszínház — azóta megszűnt — magyar tagozatának egyik előadását láttam „gyermekkorom szivárványkapujában“.) Aztán jöttek sorban a bánatos iskolaévek ... Ezt nem a hexameter kedvéért mondom, de most Is ilyen súlyosnak érzem őket. Szerencsére nem tiporták el a felszabadító „színházi“ emlékeket. Igen gyakran szerepeltem az iskolai színjátszó csoportban. Ma is elönt a lőleső melegség, ha arra gondolok, hogy egyszer János vitéz bőrébe bújhattam... De abban az időben — legalábbis a faliújságon — már megjelentek az első verseim. (Az egyik refrénje: „Hl, Zoltán, hízol tán?“) Amikor gimnáziumunk színjátszó csoportja műsorára tűzte A Pál utcai fiúkat, titokban legalább harmincán vágytunk rá, hogy Nemecsek Ernővé lehessünk. Nekem végül is Szebenics, a „lő“ szerepe Jutott. (Nem szo- morított el az ügy, hiszen nagyapám hatása révén már régen megszerettem a lovakat.) Gimnazista koromból szinte ereklyeként őrzök még egy emléket: ekkor vettem részt először a Magyar Területi Színház előadásán. Főiskolás koromban Ismerkedtem meg azokkal a szlovákiai színészekkel, akik ma is a közönség kedvencei, s akikkel ma már személyesen is találkozhatom. Ekkor már saját lapot szerkesztettünk, s abban jelentettük meg a verseinket. Ebből egy válogatást színpadra is állítottunk. Az első Jókal-napokon így szerzőként és rendezőként szerepelhettem egyszerre. (Ezután következett az a korszak, amikor már nem tanultaim, hanem tanítottam a színdarabokat. Rájöttem, hogy János vitézt rendezőként Is el lehet játszani.) A főiskola után elkezdődött a véget nem érő dologidő. Néhány év elteltével Bratlsla- vába kerültem, ahol — a többi között — a műkedvelő színjátszó mozgalom irányítása volt a feladatom. Ekkortól kezdve van Duna Menti Tavaszunk, bábjátszó mozgalmunk, ettől kezdve rendeznek kerületi versenyeket stb. Valószínűleg a Jókai-napok rendezvénysorozatának szervezése közben kaptam az első inspirációt a drámairáshoz. Igaz, hogy ekkor már megjelent egy verseskötetem, de a színház vonzásában éltem. Brati8lavában bejártam a színházak nyilvános főpróbáira, a Mateszba pedig családi bérletet váltottam. Előbb három klasszikus művet dramatizáltam — Petőfi Az apostolát, Csokonai Dorottyáját — Dámadiadal címen és Madách Az ember tragéidáját Igazítottam át Irodalmi színpadra, Íme, az ember címmel. Az utóbbi kettőt be is mutatták a Jőkal- napokon a komáromiak (Komárno), illetve a búcsiak (Búi). S ekkor már nem volt visszaút... 1975-től vagyok a Matesz dramaturgja, s a színház krónikája azóta három bemutatót Iktat a nevem alatt. Természetesen nemcsak a kollégáimnak, nekem Is van drámám az asztalfiókban. Ez a „bökkenő“ azonban mér nem tud letéríteni a megkezdett útról. Jelenleg is egy zenés játékot farigcsálok. S mindez egykor, a libalegelőn kezdődött ... Kmeczkó Mihály
