Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-10-07 / 40. szám

új ifjúság 4

VÁNDORLÁSOK A TEXTILIPARBAN

H

add ne merüljek bele azon kérdés megvitatásába, hogy vajon a ruha teszi-e az embert, vagy

sem. Az ember mindenesetre félreteszi a kopott, divatjamúlt ruhadarabot, hogy újat, szebbet vásároljon helyette. A textilipar ma már Szlovákiában is többezer embert foglalkoztató ágazat. Ügy is mondhatnám, többezer nőt, mert a cérna- és textilgyártás munkaerejének legalább kilencven százaléka nő.

Bfrják-e cérnával?

Lehet, hogy az olvasónak e címbeli kérdésről eszébe jut a textilipar nagy betegsége, a munkaerővándorlás. Valóban — főként erről lesz szó a cikkben. De ez az alcím azért mást is takar. A ruhakészítésnek ugyanis fontos kelléke a cérna, így én is ellátogattam egy cérnagyárba, mégpedig a bratislavai Nemzetközi Nőnap Cérnagyár illésházi (Novy Zivot — EliáSovce) részlegébe.

— Ne féljen, a kattogás zaja majd célhoz vezetil — igazítanak el az autóbuszban, Illésházára menet.

Nem kell sokáig keresgélnem. Kiszállván a buszból, rögtön megpillantom az üzemet, amelyet az illésháziak és a környékbeliek cérnagyárnak neveznek, holott gyárnak nemigen lehetne nézni ezt a mintegy 150 embert foglalkoztató üzemet, s valójában nem is gyártanak itt cérnát. Ez a részleg csak a befejező munkálatokat, a tekercselést, csévé- lést végzi. De nevezzük bárhogyan, akkor is tény, hogy körülbelül 120 környékbeli nő talált itt munkára.

Nem kell hát a zajt felfogadnom vezetőnek, bár igaz, hogy a gépek — mint a legtöbb gyárban — itt is eléggé hangosak. Nem tudnék szót érteni a nyugatnémet Hacoba kereszt- csévélőknél dolgozó kisfalud! (Vies- ka) Takács Szerénnel, ha néhány szóra nem hívnám ki őt a folyosóra.

— Ügyes kezű munkáslány — mondta róla Ágh László mérnök, az üzemrészleg vezetője.

A Hacobák félautomata gépek, így ott lehet hagyni őket egy pillanatra. Minden munkásnőre hat ilyen csévélő jut. Figyelniük kell, hogy a gépek folyamatosan működjenek, utána kell tölteniük az orsókat, a cérnát.

— Két éve dolgozom az üzemben, akkor végeztem el a szakmunkás- képzőt Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) — mondja Szerén.

Megtudom tőle, hogy jól keres, bruttó fizetése 2000 korona fölött mozog. Ü a jobbak közé tartozik, így a bére is magasabb.

— Munkásnőink átlagkeresete 2080 korona. Vannak, akik ennél lényegesen többet is kapnak. Néhányan a havi 2800-at is megkeresik, de olyanok is akadnak, akik csak 800-at. Általában elmondhatom, hogy nálunk az emberek szeretnek és tudnak is dolgozni. Hiszen keresni akarnak. Csak az anyagellátással ne lennének gondjaink — veszi át a sz&t Ágh László. — Az asszonyok és a gépek hiába csévélnének, ha nincs mit. Mivel a munkásnők többsége teljesítménybérben dolgozik, az alapanyag- hiány következményeként bizony alacsonyabb a fizetésük.

Az illésházi cérnagyár tavaly volt 15 éves. A termelés annak idején a régi magyar alapiskola épületében indult meg, 22 alkalmazottal. 1980- ban új csarnokkal meg egy új irodaépülettel bővült az üzem, s fokozatosan emelkedni kezdett munkásainak a száma is. Valószínű azonban, hogy tovább már nem nő a dolgozók létszáma, sőt, decembertől in- kábp csökkenni fog. Idén decemberre tervezik ugyanis az új dunaszerda- helyl cérnagyár megnyitását.

— Én is oda készülök — árulja el Szerén, és nem ő az egyedüli, aki ilyen tervet / dédelget. Az Illés- házán dolgozó munkásnők nagy része Dunaszerdahelyrő] vagy a hozzá közel eső falvakból ingázik, naponta több mint egy órát töltve utazással. A vezekényi (Vozokany) Ozsvald Katalin is közéjük tartozik. A csomagolóban dolgozik egy éve. Érettségizni szeretne, és mesternőként majd elhelyezkedni a megnyitandó szerdahelyi cérnagyár csomagolójában. Nem a munka nem tetszik neki itt, hanem az ingázás. Bár eredetileg elárusítónőnek készült, megszerette már ezt a szakmát is. Tetszik a cérnagyártás Krecu Melindának is, aki nem az illésházi részleg alkalmazottja, hanem másodikos a dunaszerdahelyi szakmunkásképzőben. Szakmai gyakorlatra járnak ide. Annyira tetszik neki, hogy a húgát is rábeszélte, válassza ezt a pályát. Dolgozni azonban ő is Szerdahelyre készül, ami nem is csoda, hiszen ott lakik.

Az üzemvezető Ágh László is kacérkodik azzal a gondolattal, hogy átmegy majd Dunaszerdahelyre.

— Most még nincsenek munkaerőgondjaink, de jövőre minden bizonynyal lesznek — mondja.

Arra a kérdésemre, hogy nem tart-e az illésházi részleg elsorvadásától, azt válaszolja:

— Nem, mert a vállalaton belül mindkettőnek meg lesz a feladata, gyártási programja. Dunaszerdahelyre lényegében a ma még Bratislavár ban működő részleget költöztetik át, s eddig is jól megfértünk egymással. Természetesen azonban, hogy a nők többsége a lakóhelyéhez közelebb eső munkahelyet választja majd, hisz legtöbben családanyák, s gyermekeik nevelésére is időt kell szakítaniuk. A fiatal, kisgyermekes anyákra mi is gondolunk. Bár gyárunkban a termelés két műszakos, ők csak délelőtt, akkor is rövidített műszakban dolgoznak. Ez jelentősen nehezíti a tervteljesítést, hiszen nem kevés emberről van szó; jelenleg 48 fiatal- asszony dolgozik módosított munkaidőben. Természetesen a kitermelt kisebb értéknek megfelelően alacsonyabb fizetéssel.

Az illésházi gyárban, mint a legtöbb textilipari üzemben, férfiembert alig látni. A felsőjányoki (Horné Ja- níky) Botló Géza egyike a gyárban ritkán előforduló erősebb nemnek. Karbantartó. Azt mondja, ő megtalálta a számítását, nem is készül el innen sehová.

— Az alapiskolából egyenesen ide jöttem dolgozni, itt tanultam meg a gépjavítás mesterségét. Szeretem a gépeket. Elégedett vagyok, bár annak idején inkább tanulni szerettem volna. Arra akkor nem volt lehetőségem, de most járok a dolgozók esti iskolájába. Ha minden jól megy, rövidesen leérettségizem.

Az üzemi SZISZ-szervezet elnöke, Mária Buckóvá is egyenesen az alapiskolából került a gyárba 1980-ban, itt tanulta ki a szakmát.

— Nehéz nálunk a SZISZ-munkát szervezni — mondja Mária, aki idén februárban vette át az elnöki tisztet. — Tagságunk nagyobb része ingázó fiatalasszony, mindenki siet haza. Sikerült már szerveznünk kézimunka-kiállítást, amely mindenkinek nagyon tetszett. Társadalmi munkában segítünk behozni a sok hiányzás okozta termeléskiesést.

A gépek már fáradtabban kattognak, két óra múlt, nemsokára műszakváltás lesz. Én is búcsút veszek a cérnagyértól.

Míg elkészül a pulóver

A Tatrasvit vállalat rozsnyói (Roz- üava) 06-os számú üzemében lényegesen több az alkalmazott, mint az illésházi cérnagyárban, körülbelül 700-an dolgoznak itt. Az összlétszám- nak jelentős hányada — mintegy 90 százaléka — ebben az üzemben is nő. Mivel az üzem fő termékei a női és gyermekalsóneműk, kötöttáruk, melegítők, s itt a készen kapott anyagból szabnak, varrnak. A termelés szempontjából a legjelentősebb szakma a varrónőké. Az ő megtartásuk okozza az üzemnek a legnagyobb gondot.

— Nehezen lehet elérni azt, hogy a varrónők megmaradjanak nálunk — mondja az üzem igazgatója, Pa- vol Potoőny mérnök. — Ez nemcsak a mi gondunk, hanem általános textilipari probléma. A varrónők nagyon alacsony fizetési kategóriába, a negyedikbe vannak besorolva, s a munkaidő alatt igencsak hajtaniuk kell, hogy keressenek is.

— Másik súlyos gondunk munkásaink képtelenül nagy hiányzása. Nem azokra gondolok, akik Igazolatlanul hiányoznak, ez teljesen elhanyagolható szám. Nálunk magas a női munkaerők száma. Sokuknak gyakran otthon kell maradnia beteg kisgyermekét ápolni. Erre mindenkinek joga van, nekünk viszont főhet a fejünk, hogyan pótoljuk a hiányzó munkaerőt. A 700 alkalmazottból naponta átlagosan 100-an maradnak otthon, a varrónők közül pedig — akik összesen, 330-an vannak — naponta 50-en, holott az utóbbiaknál a hiányzók napi megengedett létszáma , 24 fő. A hiányzók miatt a többieknek még nagyobb tempóban kell dolgozniuk, hogy a tervet teljesíteni tudjuk.

Viera Lesftáková technológusnő kíséretében végigjárom a néhány éve működő üzemet. Minden műhelyben sok fiatal arcot látok — lányokat, asszonyokat. Az átlagéletkor itt 33 év.

Bár az igazgató szavai után leginkább a varrónők érdekelnek, de hogy a munka sorrendjéhez tartsuk magunkat, először a szabászrészleget látogatjuk meg. A rozsnyói Komjáthy Viera szabónő nyolc éve dolgozik a Tatrasvitben. Egy csíkos pulóver szabását hagyja félbe a kedvemért.

— Nem tudom megmondani, menynyi pulóvert szabok ki naponta. Ebből, amelyiken most dolgozom, a napi norma 120 darab. Ha teljesítem, 72 koronát kapok érte. De még nem tudom, mennyire fog menni a munka, mert ezt a fajtát ma szabom először. Bele kell jönni, akkor gyorsabban készülnek a munkadarabok.

A szabónők ugyanis — hasonlóan a varrónőkhöz — teljesítménybért kapnak. Természetesen, ha több napon át ugyanolyan darabokat kell kiszabniuk, ügyesebben megy a munka.

— Mostanában nemigen jut idő a rútinszerzésre, gyakran váltogatjuk a pulóverfajtákat... Ha egyáltalán van mit szabni — mondja a szabónő Viera.

A technolőgusnő Viera ezt így magyarázza:

— Akadozik az anyagellátás. A mi szállítónk a kassai (Koéice) Tat- rasvit üzem, s nem mindig kapjuk meg idejében tőlük a kívánt anyagokat.

Pedig alapanyag nélkül sem az illésházi cérnagyár, sem a rozsnyói Tatrasvit nem tud dolgozni! No de folytassuk utunkat az üzemben!. .

A varrónők egy ■ emelettel feljebb dolgoznak, a hatalmas csarnokban legalább száz varrógép kattog. Az egyik oldalon női fehérneműt varrnak. Ezt a részleget félig automatizálták. A varrónők egy hosszú futószalag mellett ülnek, melyen jelzésre érkezik az anyagutánpótlás. A szalag mellett gazdátlanul álló gépek jelzik, hogy innen is hiányoznak néhányan.

A másik oldalon nincs ilyen futószalag, a varrónőknek fel kell állniuk a gép mellől, ha elfogyott az anyag.

Káplán Ivettet nagy munkában találjuk ezen az oldalon. Főnökei ügyes varrónőnek tartják. Negyedik év» dolgozik az üzemben. Svitben tanulta a szakmát. Ű is azt mondja, hogy a naponta megvarrott pulóvermeny- nyiség eléggé változó. A fajtától és a gyakorlottságtól függ a teljesítmény.

— Ebből körülbelül kétszázat varrók össze egy műszak alatt — mutat a gépének tűje alatt vonagló kék, fehér csíkos pulóverre.

— Ápolónőnek készültem, de most már szeretem ezt a szakmát is. Hogy megismertem a csínját, magamnak is varrogathatok.

— Amikor a szakmúnkásképzőben leendő munkahelyedről álmodoztál, ilyennek képzelted? — kérdezem.

— Nem egészen. Nem gondoltam, hogy ilyen nehezen teljesíthető normáink lesznek. Aki azonban belejön, annak megy. Akinek meg nem sikerül lépést tartania, a többiek megpróbálnak segíteni. Nagyon jó kollektívában dolgozom. Ha meg valakinek nem megy valamelyik bonyolultabb pulóver megvarrása, az kevesebbet keres. Én elég jól keresek, 1500-tól 1800 koronáig, de ez attól is függ, hogy van-e mit csinálnom.

Meg attól is, hogy milyen az üzem vezetése, mennyire tud gazdálkodni — ezt már én teszem hozzá gondolatban Ivett szavaihoz.

A rozsnyói Tatrasvit 1987. július elsején kísérletileg új gazdálkodási formára tért át.

— Ennek értelmében — magyarázza az igazgató — az üzemünk által létrehozott nyereségből egy meghatározott összeget be. kell fizetnünk az államkasszába, a többivel pedig üzemünk rendelkezik, a szociális és a kulturális alapra fordíthatja. Hatékonyabban keil dolgoznunk, takarékosabban kell bánnunk az anyaggal, felül kell vizsgálnunk a munkaerőlétszámot.

A kormány ú| intézkedései

A textil-, ruha- és bőriparban keletkezett munkaerőgondokkal a CSSZSZK, ■ valamint az SZSZK kormányának elnöksége is foglalkozott. Az SZSZK kormánya szeptember 9-1 192/1987-es számú rendelete konkrét intézkedéseket hozott az említett könnyűipari ágazatok munkaerejének stabilizálása végett, a szövetségi kormány pedig 247/1987-es rendeletével a tervezett mellé még 115 millió koronát felszabadít ezen ágazatokban dolgozók bérszínvonalának erősítésére Szlovákiában.

— Mindenekelőtt azt kell elmondanom — magyarázza az intézkedéseket Miroslav Michalka mérnök, az SZSZK Iparügyi Minisztériuma munkagazdálkodási és bérügyi osztályának igazgatója —, hogy a szlovák kormány a textil-, ruha- és bőripar fejlesztésének kiemelt területeit hozta létre Szlovákiában.

— Hallhatnánk róluk bővebb magyarázatot is?

— Igen. A kormányrendelet foglalkozik a munkaerő-utánpótlás biztosításával. Nagy hiány van mostanság bőrcserző szakemberekből, továbbá textil-, bőripari gépek kezelőiből, karbantartóiból. Ezért akik a jövőben ezekre a szakmákra jelentkeznek, a szakmunkásképző első évfolyamában 1000 korona értékű személyi felszerelést kapnak. A másik intézkedés, hogy az említett kiemelt területeken e könnyűipari ágazatok a szakmunkástanulók .toborzását már október

'15-én elkezdhetik.

A munkaerő stabilizálása végett a kormány a következő intézkedéseket hozta: a preferált területeken a textil-, a ruha- és bőripari üzemek, vállalatok a kulturális és szociális alapjukból dolgozóinak egyéni lakásépítés támogatása címén 10 000 korona kölcsönt nyújthatnak. Az összeg visz- szafizetése egy szerződésben meghatározott időt ledolgozva a gyárban elengedhető.

— Hogyan használják fel a már említett 115 millió koronát?

— Nem kerül sor általános fizetésemelésre e könnyűipari ágazatban. A kiemelt területeknek ebből az összegből évente 90 millió korona jut majd; 35 000 dolgozó bére fog növekedni, ez az ebben az ágazatban dolgozók 34 százalékát teszi, a kiemelt területek dolgozóinak pedig 66,8 százalékát. Az átlagos fizetésnövekedés e területeken 148 és 375 korona között mozog.

A 115 millióból fennmaradó 25 millió korona az SZSZK Iparügyi Minisztériumának béralapfejlesztési tartaléka lesz, s az említett ágazatok más területein, vállalataiban használják majd fel. Ezáltal újabb 15 000 dolgozó bérét tudjuk növelni, ez az ágazatban dölgozók összlétszámúnak 15 százaléka. Az egy főre jutó átlagos bérnövekedés ez esetben 139 korona lesz.

A

z említett béremelések nem az alapfizetést érintik, hanem a bérnek az űn. ösztönző részét, a prémiumokat. Azt, hogy kinek milyen összeget juttatnak, az egyes vállalatok vezetői döntik majd el.

Klinko Róbert (A szerző felvételei)

Takács Szerén

Ozsvald Katalin Krecu Melinda Mária Buckóvá Komjáthy Viera Káplán Ivett*

«I