Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-30 / 39. szám
R ohanok. Nem tudom, honnan hová tartok, csak azt érzem, hogy ’ kell. Éjszaka van. A sötét égboltról csillagok milliárdja néz le rám. Csönd. Semmi nesz. - Teljesen egyedül vagyok. Ahogy futok, fák, bokrok suhannak el mellettem. Olyan természetes minden és mégis olyan idegen. Magam sem tudom, mi hajt. Menekülnöm kell. De mitől? Az agyamban lüktető parancs egyre hangosabb: futnil Átárad az izmokba, a legparányibb részecskékbe. Pedig rettenetesen nehéz már. A lábam zsibbadni kezd, mégis alig jutottam előre. Ügy érzem, hiába futok ... És miért nem emlékszem semmire? Hiába erőlködöm, semmi se jut az eszembe. Kiabálni szeretnék a kíntól. Megállók. Behunyom a szemem, és mindkét kezem a halántékomra szorítom. Igen... Valami felrémlik bennem, de olyan messziről jön a gondolat, olyan véghetetlen távolságból. Behunyt pilláim mögött képek jelennek meg. Az agyműködésem egyre felgyorsul. Igen, a tábortűz. Egy folyóparton vagyunk. A tűz körül, vidám társaság ül. Valaki énekel. Egészen tisztán halKaszonyi Zsuzsanna: lom. „Ö, gondolj, gondolj néha rám.. Aztán meglátom magamat is. Kissé távolabb ülök a többiektől. Vele. Beszélgetünk. Arcunkra ráhullik a lobogó tűz fénye. Hangokat hallok, de nem tudom tisztán kivenni, miről beszélhetünk. Nem emlékszem, mégis, ahogy látom, újra átélem azt az estét. Langyos, tiszta tavaszéj. A szél átszalad a fák sötét lombjai fölött. Ahogy megrezegtetl az ágakat, különös sustorgás merül az éjbe. Nézünk egymásra, mintha semmi sem lenne körülöttünk. Csak őt látom, csak az ő hangját hallom. Ahogy ránézek, hirtelen vad vágyat érzek, hogy megcsókoljam. Vagy csak elhódít a tavasz? Talán nem is volna szabad rágondolnom. Érzem, igaz, de már nem tudok parancsolni a gondolatoknak. Olyan furcsa és vad érzés, ami elöntött, s mégis olyan csodálatos. Megfoghatatlan. Érzem szemének tiszta tüzét, ahogy rám néz, és hirtelen szánni kezdem mindkettőnket. Két megcsalt csaló, akik azt hiszik, hogy végre boldogok. Nevetséges. Forróság áramlik végig bennem, ahogy megfogja a kezem, s tudom. ugyanarra gondol, amire én. Már semmi sem érdekel... Hirtelen változik a kép. Ketten vagyunk. Eltűnt a tópart, a tábortűz, és eltűntek a többiek. Csókólózunk. Alom ez vagy valóság? Szinte felolvadok az ölelésében. Száz Ildikó versei: Álmatlanság Álmatlanok a nappalok. Megfáztam a valóságtól, rosszul vagyokl Rongy reggelek, realitásból realitásba kelek. Megbuktam az élet iskolájában. KULCSÁR TIBOR ROVATA Egyszerre minden megszűnik, és egyetlen perccé válik az örökkévalóság. Szédülök, amikor elenged, és fázni kezdek. Megborzongok. Mi ez? Szerelem? Érzem, rám terít valamit, majd megfogja a kezem, és vezetni kezd. Hagyom. Nem tudom, hová megyünk. A táj vad és kopár lett. Fölöttünk vad felhők kavarognak. Hiába kérdezem, hová megyünk, nem felel, csak vezet. Húz maga után, és én engedem. Ahogyan a kezem fogja, mintha az ereiben áramló vér az enyémbe ömlene át. Egyre gyorsabban megyünk. Szorítása olyan erős, hogy sikítani szeretnék. Egy folyóparton állunk meg. Nehéz, ólomszerű hullámok zúgnak vad örvényléssel a messzeségbe. Szédülök, és ő átfogja a vállam. Felnézek rá. Arcából eltűntek az érzések, csak a szeme lángol vadul, és keserűen néz rám. Hová tűnt az előbbi mámor? Elesettnek, fáradtnak érzem magam. Aztán egyszerre minden eltűnik, s újra ott találom magamat az országúton. Már minden világos bennem. Kezemet lassan elveszem a halántékomról. Nem. Soha egyetlen percig sem volt szerelem, amit éreztünk. Mindketten mást akartunk. Ö nem engem csókolt, és én nem őt. Csupán a vágy volt egy. Igen, már mindent értek. Tudom már. Hazafelé tartok. Menekülök a múlt elől, és csak rajtam múlik, sikerül-e. De tudom, hogy sikerülnie kell. És ez az út. Igen. Erre kell mennem. Újult erővel eredek futásnak. Arcomat súrolja a friss, átható levegő. Mintha repülnék. Botladozó lábbal érek fel egy dombtetőre, felülről jól látom a házak fényeit. Izzadva, fáradtan állok ott, de mégis győztesen. Kelet felől lassan hajnalodni kezd. Nemsokára itt a reggel. Megérkeztem. Bodnár Pál versei: Magamnak játszom egy darabot. A túlhajszolt ábrázat a tükörben: — ez én vagyok. Varjak őszi alkonyán Neked elmondhatom Kortalan szárnyakon szálló időtlen gyász kíséri röptötök minden nap alkonyán, mikor az alvóhely felé eveztek sietve. Némán, hangtalan, mert nem meleg fészek vár, csak rideg ág, melyre bármelyik éjszakán, bármikor rátalál holnaplátó álom, vagy bagolykarmú halál, őszi alkonyon nem is vagytok ti más, mint ködöt kavaró súlytalan suhogás. Jöttél Jöttél, mert kerestelek, jöttél, hogy szeresselek. Jöttél, mert jönnöd kellett, s elmégy, ha el kell menned. az elején történt a dolog, mikor valaki azt súgta: „hé, most vagy boldog!“ Nevettem és tarka léggömbként elengedtem a jelent. Látlelet felboncoltam az érzést és az asztallap üres lett Reggeli csendélet a kukák mellett egy kutyapár reggelizett a telefonfülkéből kilépett egy másnapos egy kofferes srác utoljára visszanézett a takarítónő kiporolta a tegnapot Rudolf Jurolek: A mai napot akartam élhetni neked Ma Jó napom volt. Reggeltől sütött a nap, zöldült a fű, nőttek a fák s a gyermekek — semmi rossz nem történt. Neked akartam megfogni s odaajándékozni mint egy lepkét. De gyorsan eltűnt, elveszel': Bennem csupán az ujja nyomát hagyta — ezt a verset. Májusi tükröződés Olyan tisztaság van, áttetszőén és fényesen, hogy szinte magam sem tudom, hogy a gát felszínén verődnek-e vissza az égbolt fehéren csillogó fellegei, vagy az égbolton tükröződik a kék felszín gátja, amely felé a vitorlások siklanak. műfordítói MÜHELYSAROK Az 1985-ben -> a Szlovák Irodalmi Alap magyar műfordítói szakbizottságával közösen — meghirdetett műfordítói pályázat eredményhirdetése óta számos műfordítás érkezett rovatunkba, egyrészt azoktól, akik részt vettek a pályázaton, de sok új, eddig ismeretlen, kezdő toliforgatótól is. Rovatunk terjedelmi korlátái miatt nem vállalkozhatunk arra, hogy rendszeresen közöljünk műfordításokat, de a jövőben — megfelelő színvonal esetén — alkalmat adunk kezdő, fiatal fordítóinknak is. Műfordítói rovatunk munkatársait kérjük az alábbi alapelveK betartására: 1. A fordítandó művet elsősorban a mai fiatal szlovák vagy cseh költők alkotásaiból válasszák. A költő életkora ne haladja meg a 35 évet. 2. A fordítással együtt minden esetben kérjük, hogy az eredeti verset Is küldjék be. Ugyanakkor kérjük, hogy a fordító tüntesse fel az eredeti vers megjelenésének helyét és időpontját is. (A verseskötet címe, megjelenésének éve, vagy az újság, folyóirat címe, a vers megjelenésének dátuma.) 3. Elbeszéléseket s más prózai műfajokat rovatunk terjedelmi korlátái miatt nem közölhetünk. 4. Munkatársaink pontos címükkel együtt ne felejtsék el feltüntetni személyi számukat is (a személyazonossági igazolvány 14. oldalán található). Éva Lukácová | Hazatérések Olyan egyszerűek és alig hallhatóak. Szárnyak nélkül, de mindkét lábbal || x ' és valóban. Vers a szerelemről Sohasem fogok verset Írni olyan szerelemről, melyet átéltem határtalanul. S ebben a szerelem ereje van vagy a vers gyengesége, egyiket sem tudom legyőzni? Katarina Kondrótová Az ének véget ér Az életem rohan velem szemben mint egy gyorsvonat és én meghátrálok. Félek, hogy darabokra zúzom magam mint az eldobott pohár a földről — a múlt s a Jövő találkozásakor. PÉTER JÚLIA fordításai
