Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-08-19 / 33. szám
X * X X X X * X X X X X X Xj £ X X X * X X X X X X X * XXRAPORT. Nagyság: 36—40 Anyagszükséglet: 750 g pamut alapanyagú fonál, egy pár 8-as kötőtű. Kötésminta: Rombuszminta — a leszámolható minta szerint, sima és fordított szemekkel. A mellékelt sémán, egy négyzet egy szemet jelent. Az üres négyzet => simán kötött szem (színén sima, visszáján fordított!, az x = fordítottan kötött szem (a színén fordított a visszáján sima}. Patentkötés: egy sima, egy fordított váltakozása. Méretpróba: 8-as tűvel, az alapmintával kötve 11 szem és 17 sor ad egy 10 X 10 cm-es négyzetet. Hidegebb napokra Háta: 8-as tűvel felszedünk 60 szemet, és 3 cm-t kötjük patentkötéssel. A rombuszmintával folytatjuk tovább, a leszámolható minta alapján. A következőképpen dolgozunk: egy szélszem, a •teljes raportot, leszámolható mintát ismételjük szélességében és magasságában is, minden sort egy szélszemmel fejezünk be. Tizenhárom cm-es összmagasságban a munka mindkét oldalán 6—6 szemet felszedünk. A mintát a bővítésnek megfelelően osztjuk be. Egyenesen kötjük tovább felfelé. A mintát magasságában összesen ötször ismételjük, majd ezután még 4 cm-t kötünk patentkötéssel, és ha ez is kész, valamennyi szemet egyszerre fejezzük be (a vállmagasság 54 cm-en van). Az elejét ugyanúgy kötjük, mint a hátát. Ujja: 8-as tűvel felszedünk 24 szemet, és 3 cm-es patentot kötünk. Az utolsó patenttal kötött sorban a szemeket csak fordítottan kötjük le, s közben szaporítunk, egyenletesen elosztva ösz- szesen 10 szemet. A rombuszmintával kötjük tovább. A sorokat egy szélszemmel kezdjük, majd a leszámolható minta teljes raport- ját ismételjük, magasságában és szélességében egyaránt. Minden sort egy-egy szélszemmel fejezünk be. Az ujjak fokozatosan bővülnek, ezért a munka mindkét oldalán minden 4. sorban összesen 16 szemet szaporítunk. Negyvenöt cm-es magasságnál valamennyi szemet egyszerre fejezzük be. A másik ujját ugyanígy kötjük'. összeállítás: Kisimítjuk a részeket, letakarjuk egy nedves ruhával, és így hagyjuk megszáradni. Összevarrjuk az egyes részeket, és beállítjuk az ujjakat. A sliccek mentén felszedünk 16—16 szemet, és 5 cm-es patentot kötünk. Valamennyi szemet egyszerre fejezzük be. „Tizennyolc éves lány vagyok és járok egy nálam két évvel fiatalabb fiúval. Mi a véleményed a korkülönbségről? Szüleim nem ellenzik a kapcsolatot, a fiú pedig azt állítja, hogy majd katonaság után elvesz feleségül.“ A két év korkülönbség nem vészes, ha a fiú érett, megfontolt típus. A katonaság alatt még inkább megkomolyodik, és egyenlő partnereddé válik. De ne feledd, ez még négy év! Udvarlásra ez elég hosszú idő, csak az igazi mély kapcsolat bírja ki. Veheted mérföldkőnek is, próbatételnek ezt az időszakot. Ha azonban már most úgy érzed, hogy a fiú gyerekes hozzád, jobban fontold meg ennek a kapcsolatnak a jövőjét. A fiú ragaszkodik hozzád, szüksége van rád. De vajon te is így vagy-e ezzel, vagy csak elfogadod raszkodását? Ha az utóbbi érvényes, kár elmélyülni ebben a kapcsolatban, építsd vissza barátságnak, s akkor a korkülönbséget figyelmen kívül hagyhatod. „Tizenhét éves lány vagyok, a fiúm vélem egyidős. Nagyon féltékeny rám, már többször összevesztünk amiatt, hogy más fiúval látott beszélgetni. Nem hiszi el nekem, hogy én őt szeretem. Félek, ha még egyszer összeveszünk, már nem fogunk kibékülni." Sajnos, leveledből nem tűnik ki, hogy az összeveszés után ki nem békülne ki. Te vagy a fiúd? A saj£t érzelmeidtől félsz, hogy nem bírnának ki több szakítást, vagy a fiú elhidegedésétől tartasz? Szerintem nagyon egyszerű a megoldás: ha a fiút zavarja, hogy mással is beszélsz, egy időre elégedj meg csupán a barátok köszönésével. Ha a fiút szereted, ennyit megérdemel tőled. Ha ez a lemondás sem segít, jobb szakítanod vele, mert féltékenysége csak nőni fog. A féltékenységet az önbizalom hiánya okozza, vagy a fiúnak oka van rá. Próbálj erre választ adni magadnak. Nem beszélsz túl gyakran fiú barátaiddal? Ha nem, akkor igyekezz érzelmeidet jobban a fiú tudomására hozni. Ha ez nem sikerül, vagy elnézed a fiúnak ezt a gyengéjét, vagy szakítasz vele. Ezt mindenképpen becsületesen intézd el vele, egyenesen mondd \ A s meg neki. Indokold is meg a szakítást, hogy levonhassa a tanulságot. „Tizenöt éves lány vagyok és szeretek egy tizenhat éves fiút. Tud az érzelmeimről, de nem viszonozza. A barátaival szokott üzengetni. Elhiggyem, amit mondanak?“ Hátrányban vagy, mert te jársz a fiú után, így amikor kedve van, kihasznál, máskor meg nem keresi a társaságod. Kiszolgáltattad magad neki, amikor közölted vele, hogy szereted, és azzal, hogy írtál neki. Ezt ne tedd többé. Már tudja, hogy szereted, a többit bízd rá. Kikönyörögni a másik ember szerelmét nem lehet. Ne üzengess barátaival sem, és ne hallgasd meg azt, amit ők mondanak. A szerelem két ember magánügye. Helyedben én lemondanék a fiúról. Ha szeret, tudja, mi a teendője. Bízd rá, hogy kettőtök közül melyiket válassza. Téged eddig nem kellett választania, mert mentél magadtól is. „Szeretnénk megtudni, hogyan szólíthatnánk meg olyan fiúkat, akiknek tetszünk, csak ők nem mernek megszólítani. Mi tizenöt éves lányok vagyunk.“ Minek az alapján állapítottátok meg, hogy nem mernek megszólítani, meg hogy tetszetek a fiúknak? Lehet, hogy ti bátrak vagytok, leszólítanátok a fiúkat, de hátha ők nem akarnak veletek ismerkedni? Lehet, csak azért figyeltek fel rátok, mert ti figyelitek őket. A kölcsönös szimpátiát, a nem létező érzelmeket nagyon könnyen bele lehet magyarázni egy kapcsolatba. Ha ti nem így vélekedtek, választhattok a felsorolt „leszólítá- si módok“ közül: levelet írtok, moziba hívjátok őket, üzentek nekik, valamit megkérdeztek tőlük (hány óra, mikor megy a busz...), és még sok a helyzet adta lehetőség van. Néha elég csak erőt gyűjteni, és az adott helyzet maga kínálja a lehetőséget. De számolnotok kell a kudarccal is. Ez kölcsönös, mert ha a másik fél kezdeményez, ti is visszautasíthatjátok. „Tizenhat éves szeplős lény vagyok. Nem szeretek társaságba járni, mert zavarnak a szeplőim, szégyellem magam, könnyen elpirulok. Tanácstalan vagyok, de remélem, van ezekre a tünetekre gyógymód." Cég jobb elfogadni magadat olyannak, amilyen vagy. Ha belenézel a tükörbe, ne akarj szebb lányt látni, mint a valóságban vagy. / X szepKMt ellen vannak különböző halványító krémek, de tökéletes hatást egyiktől se várj. Kerüld az erős napot, alkalomra használj púdert. A szégyelősséget csakis azzal küzdheted le, ha társaságba jársz, magabiztosabb fellépésre törekszel. A pirulás megmarad, de csökkenhet a helyzetek száma, mikor elpirulsz. Vedd azt, hogy ez a tulajdonságod inkább javadra van, mint hátrányodra, mert az előnytelenből is lehet csábosat varázsolni. Egyedül rajtad múlik. VERONIKA VASAKARATŰ VAGY? 1. A négy kép közül melyiket tartod legeredetibbnek? 0 az elsőt — 2 0 a másodikat — 3 0 a harmadikat — X • a negyediket — 4 2. Melyik autót szeretnéd birtokolni? • az elsőt — 2 0 a másodikat — 4 0 a harmadikat — 3 0 a negyediket — 1 3. Melyik nő megjelenése van leginkább összhangban az autó típusával? 0 az elsőé — 4 0 a másodiké — 1 0 a harmadiké — 2 0 a negyediké — 3 4. Hogyan vélekedsz az olyan felnőttekről, akik például Miki egérről szóló képregényt olvasnak? 0 nincs ebben semmi különös — 0 • mégis szokatlan dolog — 2 0 biztos a gyereke miatt olvassa — 4 5. Iársz-e rendszeresen fogorvoshoz, akkor la, ba nem fáj a fogad? 0 igen — 4 0 nem — 1 6. Gyakran részt veszel a nyereményjátékokban? 0 igen — 0 0 néha — 2 0 soha — 4 ' *r«. *^i-, 7. Tartod-e magadat az egészséges tBjjMflfozíf# szabályaihoz? 0 igen — 4 0 többé-kevésbé — 2 0 nem — 0 9. Vannak-e olyan titkaid, melyeket soha senkinek nem mondtál el? 0 igen, több is — 0 0 egy vagy kettő — 2 0 nincsenek — 4 10. Ha alkalmad adódna, repülnél-e léggömbbel' 0 biztosan — 4 0 nem — 0 0 nem tudom — 2 ÉRTÉKELÉS: 14 pont alatt: Több terved van, mint amennyit teljesíteni tudsz. Egyesek közülük nem is újak, de Időről időre aktuálissá válnak. Vágyaid vannak, de akaratod nem épp a legerősebb. Lehetséges, hogy túlságosan sok kötelezetséget vállaltál magadra, de próbáld meg legalább azt teljesíteni, amire képes vagy. Mindenesetre ne ígérj meg olyasmit, amiről eleve tudod, hogy nem, vagy csak részben teljesíted. IS—30 pont: Általában teljesíteni szoktad vállalt kötelezettségeid. Néha külső akadályok gátolnak terved megvalósításában, Ilyenkor „korrigálod“ őket, vagy elodázod a végrehajtásukat. Előreláthatatlan nehézségek természetesen mindig adódhatnak, de nem szabad ezzel igazolni saját gyöngeségedet. Jobb, ha tisztázod önmagadban, hogy mire vagy képes, s nem keresel kibúvót, így elkerülheted a lelkiismeret-furdalás kínzó érzését Is. 30 pont fölött: Ritkán fordul elő, hogy elhatározásodat nem követi tett, mert nagyon jól tudod, hogy mennyi kötelezettséget vállalhatsz magadra, másrészt soha nem tűzöl magad elé elérhetetlen célokat, habár néha szeretnél nagy dolgokat véghezvinni. Véleményed szerint a sikerhez fokozatosan lehet eljutni, így elkerülhetők az esetleges támadások. De gondolkozzál el egy kissé azon, hogy tényleg beéred-e kevéssel Is? A Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságénak lapja. Kiadja a Smena kiadóvállalat. Szerkesztőség: LeSkova 5, 812 84 Bratislava Telefon; 435 79, 468 19 Főszerkesztő: Főszerkesztő-helyettes: CSÍKNAK IMRE NESZMERI SÁNDOR Nyomja a Západoslovenské tlaílarne, 812 62 Bratislava, Odborárske nám. 3. Előfizetési díj: egy évre 52,— Kis, tél évre 26,— Kis. Terjeszti a Posta Hlrlapszolgélata. Előfizetheti minden postahivatalnál vagy kézbesítőnél. , A lap külföldre a PNS, Ostredná axpadlcla a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava. Oottwaldovo nám. fi. 6 útján rendelhető meg. Kéziratokat nem őrzflnk meg és nem küldünk vissza. Index: 498 02