Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-08-19 / 33. szám

A ffiszerkeverékek is gyorsan fogytak A* akvaristák kiállítását a gyerekek is megcsodálták Ilyen vásáron még nem voltam Roztoky-Kruh u Jilemnice a Krko- noée északkeleti oldalán fekszik. Nemcsak a környékét Ismerem már, hanem a falu szövetkezetét Is. Most mégis eltévedek. A szövetkezet gaz­dasági udvarán ugyanis annyi az em­ber, hogy nem lehet tájékozódni tő­lük. Pedig a bekötő utakon újabb tömegek hömpölyögnek az udvar felé. A kijelölt parkoló már megtelt autó­buszokkal és személygépkocsikkal, a vonaton érkezőket Ingajáratok szál­lítják e kedves faluba. Az ok, amiért ez a nagy tömeg — és én Is — Ide vándorolt, a neves KrkonoSova träfni- ca, azaz, Karkonos vására. Az idén kis jubileumhoz érkezett a fent említett szövetkezet által ren­dezett vásár: immár ötödször ren­dezték meg. Az más kérdés, hogy nagy rutinnal, körültekintően, mint­ha évtizedes hagyományai lennének. A vonzerő pedig az, hogy a szövet­kezet kertészete trópusi és szubtró­pusi növényeket árusít, azzal hívja, csalogatja ide az embereket. Ezen kí­vül az idén a kisállattenyésztők, az ebtulajdonosok és az akvaristák is találnak itt látnivalót, de vásárolni valót is. Azt persze már nem a szövetkezet kertészete kínálja, illetve nemcsak az, hanem más intézmények, sőt ma­gántermelők is. Az egyik például hús­evő növényeket kínál. Az emberek sorban állnak a pultja előtt. A másik előnevelt, konténerben lévő földi mogyorót ajánl a tömegnek, és azt sem kell nagyon kínálni. Viszik, mint a cukrot. Természetesen van a vásárnak egészen szokványos része, árukínála­ta is: a hosszú sátorsorban cukorka­félék, vásári szerencsejátékok. Kicsit tovább kabátok, nadrágfok, pulóverek kelletik magukat a rekkenő hőség­ben. Egy kis tisztáson az ifjúsági szer­vezet tagjai pőnilovakon lovagoltat- ják a gyerekeket, lenn a rét alján pe­dig körhinta, céllövöldék. Aztán megint valami új, meglepő: régi, de még működő traktorok, ka­szálógépek, önkötözők, múzeumba il­lő cséplőgépek, szivattyúk, dízelmo­torok. Hihetetlenl Nézem ezeket a negyvenes-ötvenes években használa­tos gépecskéket, és arra gondolok, mennyit változott a világ. A kiállított A SZISZ-tagok ajándéka a vásárnak: „pónilovagoltatták“ a gyerekeket (A szerző felvételei) tárgyakat, masinákat magántermelők hordták össze, tisztogatják, törölge- tik őket még itt is, a gyerekek pedig szájtátva, nagy áhítattal bámulnak, mintha valami legojáték-vásáron len­nének. Jártam én már nagyon sok kiállí­táson, vásáron is nemegyszer, ame­lyeket nagy hír előzött meg, s még ennél is nagyobb dírrel-dúrral haran­goztak be. Aztán néhány leértékelt áru mellett csak az üzletek hétköz­napi kínálatával, sok-sok büfével és nagy tolongással találkoztam. Ez a karkonosi vásár más. Ilyen spontán, ilyen emberi léptékű, válto­zatos rendezvényt még nem láttam. Itt valahogy még a bóvli-árusok sem zavarnak annyira, mint másutt. Talán mert nem ők vannak túlsúlyban, vagy tán azért, mert itt nem az emberek pénztárcáját célozták meg leginkább, hanem a szolgáltatást tekintik fel­adatuknak az árusok. Mert -nemcsak a szövetkezet kínálja tíz-húsz koro­nás áron a maga különleges, har­minc-negyven fajta trópusi, szubtró­pusi gyümölcsfáját, citrom-, narancs-, mandarin-, dinnyefa csemetéit, ana­násztöveit, hanem a többi vállalat is, a magántermelők is úgymond fillére­kért kínálják az összeszerelhető, könnyen kezelhető, festéshez is alkal­mazható állványt, a kerti székeket, a kasza- és lapátnyeleket. A kisállattenyésztők, a kiskertészek, az akvaristák, az ebtartók stb. pedig — úgy is mondhatnám — jól meg­szervezett kirakodóvásárt , tartanak. Ha valakinek van a környéken né­hány szép kutyája, galambja, tyúkja, az elhozza és kiállíthatja. S ha vala­kinek megteszik egy szép gida, tacs­kó vagy a nyulak, galambok külön­böző fajtái, az meg is veheti, eset­leg előjegyezheti magának. A kata­lógusban ugyanis — amelyet a szer­vezők nagy gonddal adnak ki — meg­található a kistermelők neve és a címe is. A legtöbben mégis a szövetkezet sátrai előtt voltak. Az emberek nem­csak a citrusfélékből akartak venni egy-egy tövet, hanem a gyógynövé­nyekből és füszerkülönlegességekből is. S csodák-csodája: a nagy érdek­lődés ellenére vehettek is. Még a vá­sár utolsó napján is kielégített a szö­vetkezet minden igényt. Igaz, akkor már magyarázkodtak az eladók az esetleges gyengébb minőségre, de az igazság az, hogy legtöbben a „rom­lást“ észre sem vették. És volt még két különlegeség a vá­sáron, amire egyszerűen oda kellett figyelni. Ez pedig a rend és az al­koholfogyasztás kérdése. Az első nap több mint harmincezer ember váltott .belépőjegyet, a másodikon pedig kö­zel húszezren jöttek el. Mégsem lát­tam, hogy valaki csak úgy, akárhol eldobta volna a papírpoharat, papír­tálcát, cukorkáspapírt. Mindenki fi­gyelmeztetés nélkül a kijelölt helyre vitte a hulladékot. A szövetkezet dol­gozói pedig este elszállították. Más­nap reggel, mintha csak akkor nyílt volna a vásár, olyan tisztaság fogad­ta az újabb látogatókat. Na és az ital! Este külön is kör­bejártam a sátrak környékét, de akár­csak napközben, akkor sem találtam részeg, berúgott, dülöngélő embert. Szóval: kulturáltan, szépen, rende­zetten ... Szóval: én még ilyen vá­sáron nem voltam. Talán mifelénk is megpróbálkozhatnánk valami hason­lóval, hasonló szellemben ... NÉMETH ISTVÁN A „kis egérke“ nagy sikere A kis doboz a szakavatott kéz ügyes mozdulatai nyomán szinte ci­kázik az asztalon — akárcsak egy kis egér. A párhuzam nem véletlen, ugyanis az elmés kis berendezést „elektronikus egérnek" nevezte el Kiss József mérnök. Ezzel a talál­mánnyal nyerte el tavaly az Elektron folyóirat és a SZISZ SZKB „Minden napra elektronika“ — című pályáza­tát. Kiss József alkotásán az „egér farka“ hosszabb a szokványosnál, fi­nom kábelből készült, ugyanis egy mikroszámítógépbe fut be. Az egér­ke mozdulatai a képernyőn jelennek meg, hol vékony, hol vastag, árnyalt, máskor különböző dekoratív vonal- kák formájában. A betáplált program 16 szín használatát teszi lehetővé; síkban is, térben is elforgathatók a vonalak, sraffozhatók az ábrák, és még sok egyéb, érdekesebbnél érde­kesebb trükköt lehet vele elvégezni. — így ez csak játéknak tűnhet — kezdi az alkotó — de képzelj el egy formatervezőt, aki például egy poha­rat ízléses dekorációval akar ellát­ni, vagy egyáltalán poharat tervezni. Ezzel a megoldással meg lehet nyúj­tani vagy kisebbíteni, különböző mé­reteket, formát kaphat a tervező. Vagy egy bonyolult sebességváltóba tetszés szerint választhatsz a csava­rokból, de például, ha nyomtatott áramkört tervezel, ezzel a géppel könnyen lehet törölni és újrarajzolni az egészet És számtalan előnyét em­líthetném még ennek az egyszerű be­rendezésnek, mely a világon már nem új, s gondolom az Új Ifjúság ol­vasói is ismerik a CAD-rendszert, egyszerűbben fogalmazva a „számító- gépes tervezést“. A kis egérke tovább „fitogtatja“ tudását, s miközben azon fáradozik, hogy lapunk olvasóit a képcsövön ke­resztül melegen üdvözölje, további részletek derülnek ki róla. Elődjét gazdája a BIB-en látta meg egy évvel ezelőtt. Miután alaposan elszórakozott vele és látta többcélú- ságát, megfogant benne a gondolat: elkészíteni és hazai viszonylatban is hasznosítani. Még tartott a biennálé mikorra el­készült a Kiss-féle prototípus. Az első nem állta ki az igényes próbát, még a második nekifutás sem volt az iga­zi, de a minőség fokról fokra javult. A győztes változat sorrendben már a negyedik módosított rendszer, de a szerző műhelyében már az ötödik is születőben van. Egyébként a minia­tűr berendezés hazai viszonylatban so­kat érő újdonság, a számítástechni­kát kedvelők népes táborának pedig igazi csemege. Kiss József, természe­Kiss József mérnök találmányával tesen, újítási javaslatként is benyúj­totta. Milyen eredménnyel? — Őszintén megmondom, kissé csalódtam ügyintézésünk nehézkes mechanizmusában. A kis „egérke“ nagy sikert aratott, számtalan érdek­lődő keresett már személyesen is, levélben is, sokan kérdezték hogyan juthatnának ők is ilyen elektronikus berendezéshez. A hivatalos szervek, a gyártók is élénk érdeklődést tanú­sítottak, de egy év eltelte után sem indult be a sorozatgyártás, holott ki­zárólag hazai alkatrészbázisból indul­tam ki, és igyekeztem mind a me­chanikai, mind az elektronikai rész kivitelezésénél egyszerű megoldást ta­lálni. Az újítási javaslat elfogadása is várat magára, így majdhogynem vakvágányon vesztegel az egész ki­bontakozás. Kiss József mindezek ellenére op­timista. Nemrég jutalomúton volt Kölnben, ahol a számítástechnika legújabb vívmányait szemlélhette meg egy nemzetközi kiállításon. Sok ér­dekes és hasznos információval tért haza, s újra látott valami olyat, ami alkotásra ösztönzi, egy újabb beren­dezés elkészítésére sarkallja. — Láttam egy „csodabogarat“, mely szöveget, ábrát, egyszóval mindent át tudott másolni a képernyőre. Ezt a berendezést szeretném hazai körül­ményekre átformálni, a lehetősége­ket figyelembe véve megalkotni. Reméljük, amikorra sikerül neki, az „egérke“ már sorozatgyártott árucikk Ibsz. polgär läszlo (A szerző felvétele) „Nincsenek fölösleges illúzióim” Akkoriban, amikor fotomodellként rendszeresen megjelent a Barátnő hasábjain, az Ipolymentén sokat be­széltek róla. Úgy emlegették, ő az a lány, aki Ipolybalogról (Balog nad Iplomj indulva felkerült a főváros­ba és ott karriert csinált. Aztán évek múltán a lány visszatért szűkebb ha­zájába, de még ma is összesúgnak mögötte: mondván: ő az a fotómo­dell. Az emberek nehezen felejtik el azt, aki egyszer a figyelem középpont­jába került; még akkor sem, ha idő­közben nem csinál semmi olyat, ami­vel „kilógna“ a sorból, más lenne az átlagnál, ö mostanság nem is tesz semmi különöset, talán éppen ezért lettem, kíváncsi életútjára, mai hét­köznapjaira. — A lánykori, vagy a mostani ne­vedet írjam le? — Teljesen mindegy. De ha a múltról fogunk beszélgetni, akkor jobb, ha a lánykori nevemet írod. Azaz: Zolczer Irén. — Hadd tegyek fel egy olyan, kér­dést, amilyennel szerkesztőségeket ostromolnak lányok, fiúk: hogy le­het valakiből fotómodell? — Nem tudom. Ugyanis én nem voltam fotómodell. Néhány ruhamo- dellt mutattam be a Barátnőben, de nem a fotózás volt a célom és főleg nem a foglalkozásom. — Mivel foglalkoztál Bratislavá- ban? — Vegyészmérnöknek tanultam. — Jelentett neked valamit az, hogy fotóznak? — Nem. jópofa dolognak tartottam, de különösképpen nem érdekelt. — Ezek szerint nem úgy kerültél az újság hasábjaira, hogy bekopogtál a szerkesztőségbe és ajánlottad ön­magad? — Nem. Véletlenül csöppentem az egészbe, igazán nem is élveztem. Nem volt ez számomra önkifejezési mód. Lehet, hogy nagyon sokan úgy gon­dolták és látták, de én nem éreztem így — A főiskola befejezése után a kozmetikai vállalat laboratóriumában kaptál munkát. A fővárosban akartál végleg maradni? — Igen. Én eleve úgy indultam el, hogy a főiskola befejezése után a fővárosban telepedek le. Hogy végül mégis hazatértem, ebben sok minden szerepet játszott. — Éspedig? — A munkámmal meg voltam elé­gedve, de albérletben laktam, én pe­dig, természetesen, lakásra vágytam. Szilárd hátteret akartam teremteni magamnak, és ez nem sikerült. Lehet, hogy túl sokat akartam egyszerre, le­het, más volt a baj, a lényeg azon­ban az, hogy egyszerre csak elvisel­hetetlenné vált a város, elfogott a honvágy. — Itthon megtaláltad a számítá­saidat? — Közmondással szólva: csöbörből vödörbe kerültem. Megint albérletben találtam magam, és olyan munkahe­lyen, ahol nem éreztem túl jól ma­gam. — Ha rosszabb helyzetbe kerültél Itthon, miért nem mentél vissza? — Vísszamehettem volna, de kel­lemetlenül éreztem volna magam. Pe­dig nagyon hiányzott a színház, a ritmusosabb életmód és mindaz, amit egy nagyváros nyújtani tud. — Nyugtalan természet vagy? — Nem mondhatnám. Vágytam egy pergőbb, tartalmasabb életmódra. Ennyi az egész. — Azt mondod: vágytam. Ma már nem vágysz? — Férjhez mentem. Van egy kislá­nyom, és most már lakásom is, de fölösleges illúzióim nincsenek. Ráadá­sul már nem a szakmámban dolgo­zom. Számítástechnikával foglalko­zom, programozó lettem. — Tegyük fel, ha lenne olyan le­hetőséged, hogy visszakerülhetnél a fővárosba és a szakmádba, élnél vele? — Ha egyedül lennék, akkor bizto­san. De most már három emberről van szó. Mint mondtam, nincsenek fö­lösleges illúzióim. Nem „rágódom“ azon, hogy mi lett volna, ha... — És ha mégis... — Akármilyen furcsán hangzik is, nekem nem voltak arra vonatkozóan álmaim, hogy például orvos leszek. Szerettem a kémiát, így természet­szerűleg vegyészmérnöknek tanul­tam. Hogy később nem alakult min­den úgy, ahogy éppenséggel alakul­hatott volna? Ki tudjal Nekem most az a jó, hogy van férjem, egy kislá­nyom és biztos hátterem. BALÄZS ZSUZSA

Next

/
Thumbnails
Contents