Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-08-12 / 32. szám

r ■

UJ

— Tudod, mennyibe kerül a repülőjegy haza és vissza? Kétezerötszáz dollárba, ez nagyjából hetvenezer korona. Azt hiszem, nem kell tovább magyaráznom, miért nem mehetünk haza az öt év alatt. Kinek lenne arra pénze?

Khan Maner hóna alatt teniszütővel sétál fölfelé a domboldalon a főváros malomvölgyi diák- negyedébe, amikor megszólítom. Kambodzsából jött, már befejezte tanulmányait a Szlovák Műszaki Főiskola Gépészeti Karán, szeptemberben utazik haza.

— Csak úgy egyedül teniszeztem. A falhoz ütögettem a labdát

— mondja meglepően jó szlováksággal. •

A magyarázat: sok szlovák barátja van, akik a nyári szünidőben többször is látogatóba hívták már.

— Most például Breznóba megyek.

És a Magas-Tátárából jött, épp tegnap. Egy tíznapos CKM-kirán- duláson vett részt. Csehszlovákia szinte valamennyi vidékét látta már.

— Igen, és most búcsúzóul a lehető legtöbb helyet meg akarom látogatni. Annál is inkább, mert otthonról is kaptam egy kis anyagi támogatást, így könnyebb volt összeállítani a nyári programot.

— Diáktársaim most is a környékbeli szövetkezetekben, ipari üzemekben dolgoznak.

Például Men Simona, akit az internátus átriumos házai egyikének első emeleti szobájában találom. ö Trnavában járt, gépipari szakközépiskolába. Szintén befejezte már a tanulmányait, rövidesen ő is utazik haza.

Éppen főz, amikor felkeresem. Hogy mi készül, annak csak a kambodzsaiak a megmondhatói. Elárulják, hogy legalább a nyári szünidő alatt készítenek hazai ételeket. S nem nagyon csodálkozom azon, hogy a főzés náluk is a lányok dolga. Simona nem itt lakik, csak látogatóba jött az internátusba.

— A Dimitrov Vegyi Műveknél dolgozom, jelenleg a vállalat munkásszállójában kaptam szobát. De csak most, nyárra költöztem ide, addig természetesen az Iskola in- ternátusában laktam. Holnapután megyek utoljára az üzembe. Szívesen maradnék még tovább is, de már utaznom kell.

Otthon titkárnő volt egy cukorgyárban. A vállalata küldte külföldre tanulni.

— Odahaza valószínűleg nem végeztél Ilyen nehéz munkát, de mivel már otthon is dolgoztál, talán össze tudod hasonlítani a ti munkastílusotokat a miénkkel...

— Nekünk még nagyon kevés a gépünk, szinte mindent kézzel kell elvégeznünk. Másik különbség, hogy a nagy meleg miatt mi kora reggeltől délelőtt tizenegyig dolgozunk, azután három óra pihenőt tartunk és csak délután kettő körül kezdjük újra.

— Hát a nagy melegből idén nálunk sem volt hiány. Vagy a kambodzsaiaknak nem is annyira meleg?

— Mi nem szeretjük a hőséget. És nem értjük az európaiakat, miért ücsörögnek olyan előszeretettel a tűző napon. Egyébként a mi melegünk a nagyobb páratartalom miatt elviselhetőbb. Bratis- lavában 30 fok körül már fulladozunk.

San Song Nath is azért kelt korábban ma, hogy ne kelljen melegben dolgoznia. Mert Nath — aki az imént jött be a szobába

— a rusovcei szövetkezet fólia- kertészetébe jár A fóliasátrak pedig délre nagyon felforrósodnak.

— Csoportunkban hat kambodzsai és egy vietnami diák dolgozik — mondja az ötödéves gépész- hallgató, aki eddig még minden nyári vakációját munkával töltötte különböző szövetkezetekben. Kapált, zöldséget, gyümölcsöt szedett. A munkával és a fizetéssel elégedett volt mindig, bár otthon még soha nem próbált ilyet; munkavezetőként dolgozott fővárosuk kikötőjében.

— Hazatérve azért nem az lesz

...mert a nyár nagyon hosszá

Külföldi diákok vakációja

As etlóplal lányok

az első dolgom, hogy fóliasátrat csinálok magamnak — nevet Nath. Meg azon a kérdésemen is nevet, hogy mire költötte a keresett pénzt. Nem is tudja.

Simona valamivel jobban emlékszik, ő ruhát, ajándékokat vett magának és a rokonainak.

— Csomagokat nem küldünk haza — mondja Maner, beszélgetésünk buzgó tolmácsa, aki ha a többieknek valamelyik szlovák szó nem jut az eszébe, ő rögtön kisegíti őket. — Az ajándékokat inkább magunk visszük haza, a- mikor utazunk. Sok diáktársam egyébként nem is azért dolgozik, hogy majd bevásárolhasson a pénzen, inkább csak unaloműzésből, mert a nyár itt, a kollégiumban nagyon hosszú lenne.

Közben egyre több kambodzsai gyűlik össze a szobában. Azt hiszem, hogy Simona főztje messze földön híres, és még egyszer utoljára élvezni akarják, mielőtt a lány hazarepülne. Jő étvágyat kívánok nekik, és elköszönök.

Ügy látszik, ha kollégiumi folyosón sétálgatok, műszaki zseninek néznek. Vagy a vállamon lógó fotóstáskát vélik villanyszerelő-táskának? Esetleg férfi mivoltomnak szól az elismerés? Mindenesetre engem kér meg egy alacsony, spanyol akcentussal beszélő lány, hogy kapcsoljam be a villanytűzhelyet, mert főzni szeretnének. Minden mozgatható gombot elfordítok, és csodák csodájára: a tűzhely működni kezd.

Mint később kiderül, két kubai kislánynak, Mariela Maranjónak és Grisel del Torónak mutattam be műszaki jártasságomat. Az alkalmat, persze, nem szalasztóm el, velük is váltok néhány szót nyári terveikről.

Csak tegnapelőtt érkeztek ebbe az internátusba, ezért ennyire tájékozatlanok. Szeptemberben kezdik az első évfolyamot a műszaki főiskola vegyészeti karán. Egy éve vannak Csehszlovákiában, eddig a nyelvi előkészítőbe jártak.

— Hogy mit csináltunk a nyári vakációban eddig? Két hétig dolgoztunk az egyik bratislavai po- ligráfiai üzemben. Könyveket csomagoltunk a raktárban.

Hozzáteszik, hogy nem az iskola küldte őket oda, ők maguk

keresték ezt a munkát. Tegnap óta viszont már máshol dolgoznak, szőlőt kapálnak az oroszvár! (Rusovce) szövetkezetben.

— Augusztusban aztán Prágába megyünk, ahol szintén dolgozni fogunk. De hogy mit, azt még nem tudjuk megmondani — tájékoztat a csinos, fekete Grisel.

A legtöbb időt most különben arra szeretnék felhasználni, hogy megismerjék a várost, az embereket, megszokják azt a helyet, ahol életük elkövetkező öt esztendejét tölteni fogják.

Az egyik emeleti ablakból sejtelmes keleti zene szűrődik ki, és néha-néha két, kendőkkel jócskán bebugyolált fej kandikál ki rajta. Kiszámolom, hogy a folyosó körülbelül hányadik ajtaján lehet e szobába jutni, aztán elindulok, bekopogok. Két hosszú ruhába öltözött arab hölgy nyit ajtót.

— Mi nem dolgozunk sehol. Kérdezze inkább a dél-amerikaiakat, innen a szomszédból. Ügy hisszük, hogy mi elég rossz diákok vagyunk, mert egész nap csak itt ülünk, a szobában, nézelődünk, rádiót hallgatunk és olvasunk.

Aztán elmondják azt is, hogy szintén csak tegnapelőtt költöztek ide, ők is egy éve vannak nálunk, szeptembertől lesznek elsőévesek. Még csak ismerkednek az itteni élettel.

— Én nem azért jöttem, hogy munkára bírjalak benneteket! — próbálom nyugtatni őket. — De azért áruljátok el, miért hordjátok még itthon is ezeket a nagy kendőket?

— Mert néha kinézünk az ablakon, és előfordulhatna, hogy valamelyik férfi meglátja a hajunkat, és a mi szokásaink szerint ezt nem szabad.

Ezt az energikusabbnaíc tűnő hölgy mondja, aki pszichológiát fog tanulni a bölcsészkaron. A másik csendesebb, vlsszahúzódőbb, ő orvostanhallgató lesz. És még talán a nevét is elárulná nekem, ha az előbbi nem mondaná ki határozottan, hogy a név nem kell, nem akarják, hogy az újságban legyenek.

A két dél-jemeni lány egészen más világba csöppent, mint amihez otthon szoktak. Az iszlám valDe addig még dolgozni fognak. Szőlőt művelnek egy közeli szövetkezetben. A két vendégeskedő barátnő is.

— Otthon nem nagyon végeztünk efféle munkát. Fővárosiak vagyunk, gimnáziumba jártunk. Elég nehéz. Egész nap állnunk kell a tűző napon.

Mert ahogy a kambodzsaiak, ők sem szeretik az erős napsütést. A jó süteményeket viszont igen. S keresetükből talán vehetnek eleget.

— Én az idén nyáron nem járok dolgozni — mondja Berhane.

— Tavaly voltam, a Pravda nyomdában kaptam munkát. A nyomdagépeket tisztítottam egy hónapon át. Most azért nem akartam menni, mert még elmaradt egy nehéz vizsgám. De ezt nem kell beírnod!

— teszi hozzá pajkosan. Azt is megtudom tőle, hogy a jövő nyáron a vakációt valószínűleg otthon, a családja körében fogja eltölteni.

— A nyár adja a legjobb alkalmat arra, hogy megismerhessük az országot, ahol tanulunk, az embereket, a szokásaikat. A megismerés forrása pedig a munka is lehet. Ráadásul ilyenkor nem kell a tanulásra figyelnünk, sokkal több a szabadidőnk. És ha dolgozunk a vakáció alatt, az nekünk is, az országnak is hasznos — állítják a lányok.

S mert osztom véleményüket, nagy egyetértésben búcsúzunk egymástól.

Klinko Róbert

A szerző felvételei

lás különböző tilalmait nehéz lesz nálunk megtartani, de egyelőre, úgy tűnik, sikerül nekik.

— Bemehetek egy kicsit? — kérdezem, mert nem tudom, szokásaik megengedik-e, hogy férfiak egytáltalán meglátogassák őket.

— Igen! — intenek, s valamelyest oldódik a hangulat.

Közös jemeni ismerőseinkről beszélgetünk, majd elpanaszolják, hogy nehezen alkalmazkodnak az európai élethez.

— Itt az internátusbán fiúk és lányok együtt laknak. A zuhanyozók Is egymás mellett vannak. Én még nem tudom, hogyan fogok járni zuhanyozni — mondja a leendő pszichológusnő.

Mert a mohamedánok tisztaság- szeretete Is közismert. És az is, hogy nem ehetnek disznóhúst.

— Ez az első nyári szünidőnk Csehszlovákiában. Reméljük, sikerül gyorsan megszoknunk az itteni életet.

Vidám női csevegés hallik az egyik szobából. Néger és arab fiúk adják egymásnak a kilincset. Gondolom, én is szerencsét próbálok. Benn aztán látom, hogy a fiúk nem véletlenül járnak ide. Öt vagy hat fekete bőrű szépség üldögél a szobában, valamennyien etiópiaiak.

— Persze hogy bejöhetsz! — invitál Berhane Tafessework, aki szeptembertől másodéves orvos- tanhallgató lesz a Komensk? E- gyetem Orvostudományi Karán. Olyan kedvesen és ellenállhatatlanul csalogat, akár a hajdani nimfák Odüsszeuszt. S mivel engem senki nem kötözött hajómhoz, szlvest-örömest helyet foglalok az ágy szélén. A szobában ketten laknak, Seble Sereke Berhan és Aelaf Felieke, csupán tegnapelőtt óta. De e két nap is elég volt arra, hogy szobájukat külföldi diákok vidám találkahelyévé varázsolják.

Addis Alem Birhau forró teát hoz, közben a többiek elmondják:

— Esténként sokan összejárunk, beszélgetünk. Esetleg színházba vagy moziba is elmegyünk.

Két, Csehországban tanuló etiő- piai barátnőjüket is itt találom.

— Augusztusban viszonozzuk a látogatást. Elmegyünk Brnóba és Liberecbe.

Csak a kambodzsaiak a megmondhatói, mi készül — Men Simona

Mír működik a tűzhely! — Grisel del Toro (baloldalt) és Mariela Ma- ranjo

Khan Maner