Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-08-05 / 31. szám
új ifjúság 8 ------------------------------Tehetségfelmérés -1987 Házi Tánya és Mikola Róbert, a Matesz legfiatalabb színművészei az elmúlt tanévben szereztek diplomát, de már főiskolásokként három előadásban játszottak egy-egy nagy szerepet. Képünkön Jókai Mór — Török Tamás „Fácia Negra“ című kalandos történetében láthatók a szerelmes Ani- ca, illetve Vámbidy Szilárd alakítóiként. A Magyar Területi Színház mindkét társulatának szüksége van — a többi között — a színészutánpótlásra, ezért évente meghirdeti a tehetségkutató vizsgát Minden évben harmincon felül jelentkeznek, de ennél kevesebben jelennek meg. Van, aki egyszerűen meggondolja magát, más attól fél, nem is olyan tehetséges, mint amilyennek hiszi magát; egyeseket közben fölvettek valamelyik főiskolára, így tárgytalan már a Ma- tesz-felvételi, mások meg azért nem jelennek meg, mert csak közvetlenül az elutazás előtt árulják el a szüleiknek, hogy ők titokban jelentkeztek a színházi felhívásra, s most menni szeretnének, de a szülők hallani sem akarnak arról, hogy lányukból színésznő, fiukból színész legyen, és igen változatos módon — sokszor az erélytől sem riadva vissza — próbálják „lebeszélni“ csemetéjüket az elutazásról, illetve a felvételiről. Persze olyanok is akadnak, akik a szülői szigor ellenére — vagy tudomásuk nélkül — is megjelennek a tehetségkutatón. Idén J harmincegyen jelentkeztek a felvételire: 6 fiú és 25 lány. Megie- lenni már csak a fele jelent meg, pontosabban 1 fiú és 14 lány. Az első körben két párhuzamos csoportban folyt a felvételizés. Az egyik helyiségben beszélgetés-lsmer- kedés-önvallomás folyt, a másikban a Jelentkezők muzikalitására voltak kíváncsiak a színház munkatársai. Az önvallomások során sok érdekes dolog került felszínre. Hadd említsek meg most közülük csupán kettőt. A jelentkezők többségének rendezetlenek a családi körülményei, e- miatt pszichikailag eléggé labilisak, egyikük-másikuk szinte állandó stresszhatás alatt él. Érthető hát, hogy a titkos álmokat dédelgető, érzékeny adoleszcens menekülni akar ebből a környezetből, másrészt pszichéje fogékonnyá válik a „nem mindennapi foglalkozás“ iránt. Ezzel szemben — vagy talán éppen azért, mert a dédelgetett titkairól senki sem hajlandó „prózai nyelven“ szólni — szinte egyikük sem tudta (merte, akarta) megmondani, hogy miért is jelentkezett erre a pályára, jött el a felvételire. (Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy azért akadtak kivételek.) Évek óta beszéd tárgya a közép- iskolások muzikalitása. Mivel a középiskolákban — valami teljesen érthetetlen döntés folytán — nincs zenei oktatás-nevelés, évről évre azt tapasztaljuk, hogy a csengő hangú alapiskolások diákkorukra szinte elfelejtenek énekelni. Nem szakadnak el ugyan a zenétől, hiszen odahaza mindegyiküknek van rádiója, lemezjátszója, kazettás magnója — némelyiküknek HiFitornya is —, de csupán passzív élvezői lettek a (rock) zenének, és a szó szoros értelmében elfelejtették a közös éneklés örömét Ha meg nekik kell megszólaltatniuk egy dallamot, az bizony az esetek többségében mindenre vagy inkább semmire sem hasonlít, még kevésbé az eredeti dalra. A jelentkezők közül igen kevesen játszottak valamilyen hangszeren. (Néhányan zongorán, harmonikán, hegedűn, furulyán, illetve gitáron — egyikük- másikuk több hangszeren is.) Így nem csoda, hogy a ritmus — és harmónia-' érzékük eléggé fejletlennek bizonyult, s alig akadt, aki a hangnemváltással meg tudott volna birkózni. Néhány kivételtől eltekintve elég szűk volt a jelentkezők hangterjedelme, hangerejük meg — legalábbis a felvételin, lehet, hogy az iskolában vagy a családi körben ez nem így van — meglehetősen gyenge. S még egy megjegyzés kívánkozik ide: ha ez a tendencia így folytatódik, néhány év múlva egyetlen népdalt sem fognak ismerni a fiatalok — a rockzenét viszont nem tudják énekelni... (I). A második körben a szűkebben értelmezett színpadi-színészi készségre, azok minőségére és fokára voltak kíváncsiak a felvételizők. Néhány jelentkezőnek — Kiss Péntek józsef kollégánk „titkos“ és hathatós segédletével — „egészen helyre“ etűdöt (rövid némajelenetetl sikerült előadnia. Ezekben volt „olvasható“ cselekmény, humor és váratlan, meglepő fordulat. Az előadó képes volt önmagán kívülre fa színpadtérre vagy az esetleges partnerre) is figyelni, olykor felfedezte a körülötte levő világot és játékába belekomponálta a hirtelen észrevett — és metaforikusán értelmezett kellékeket is A legtöbb esetben azonban nem lehetett megérteni az eredeti szándékot. A szereplők „amorfsága“, intellektuális reakcióképessége és átlénvegülési készsége átlagosnak mondható. Olvasottságuk és szövegértelmezésük inkább átlagon aluli volt. A kreativitásnak csak néhánvan adták tanú- leiét. Mozgáskultúrájuk, testrészeik mozgásának harmóniája, kecsessége, valamint tánctudásuk-készségük igen átlagosnak bizonyult. A ielentkezők reakcióiban, mozdulataiban inkább az ösztönössé? dominált minden egyéb rovására, A színpadi helyzetet intuíció híján elsősorban verbális szinten érzékelték — és leíró módon közve títették —: a lelkiállapotukat nem voltak képesek felmutatni, csupán mechanikusan végezték a fizikai akciót Csak néhányuk volt képes érzékeltetni a „teljes helyzetét“, pl. egy ideges várakozás-készülődés pillanatait. Érzelmi megnyilvánulásaik kevésbé differenciáltak: vagy elementárisak. vagy gátlás alatt maradnak. A legtöbb jelentkezőből hiányzott az önbizalom, ennélfogva — a gátlások eredménvekénoen — kevéssé tudták „felmutatni“ természetüket, természetességüket. illetve természetes bájukat. Mindezt a gesztusrendszerük koordinálatlansága is okozta. Általában keveset vagy egyáltalán nem snortolnak ezek a fiatalok, testkultúrájuk. állóképességük bizony kívánnivalót hagy maga után. Akadt viszont közöttük olyan is, aki „írással is“ próbálkozik, s nincs kizárva, hogy rövidesen éppen az Oj Ifjúság hasábjain olvashatjuk versét vagy novelláját... A második fordulóban már csupán hat leány vett részt a foglalkozásokban. A harmadik forduló után hárman maradtak „állva“: a kassai (Ko?ice) Bartollás Katalin, a komáromi (Ko- márno) Klucsár Irén és a várgedei (Hodejov) Kminiakné Dósa Zsuzsa. Tőlük, hármójuktól kérdezte meg Ta- káts Ernőd érdemes művész, a Matesz igazgatója: ha a színház egy évre meghívná őket a tagjai sorába — elfogadnák-e a segédszínészi állást? Ahogy az várható volt: mind a hárman igennel feleltek. A felvételi ezzel véget ért, mi azonban folytassuk tovább: milyen lehetőségek várnak arra a fiatalra, aki bekerül a Magyar Területi Színház tagjai közé? Következik az „elév“ — vagy segédszínészi Időszak, másképpen a „színészbojtárkodás“ kora. Ez alatt az egy év alatt a jelölt kisebb-nagyobb epizódszerepekben „szoktatja magát a színpadhoz és az előadás légköréhez“, megismeri a színház munkáját és „működési mechanizmusát“, „bele-beleszagol a színház levegőjébe“, miközben „jól mellre szívja“, hogy szinte „köhögni-prüszkölnl“ kezd tőle, és közben elválik, hogy „megszokik-e vagy megszökik“. A leglényegesebb azonban mégis az, hogy ez alatt az év alatt, illetve évad alatt felkészül a főiskolai felvételire. Ha az ottani felvételin is sikeresen helytáll, négy évig a bratislaval Szépművészeti Főiskola (Vysoká íko- la múzick?ch umenf) színihallgatója lesz. (Ha a felvételi nem sikerül, egy év múlva esetleg újra próbát tehet a színész jelölt.) A főiskola negyedéves hallgatója már főszerepet is vállalhat a Matesz komáromi társulatának vagy kassai Thália Színpadának valamelyik produkciójában. S miután megszerzi a diplomát, a színház teljes értékű tagjává válik. Két ilyen friss diplomás fiatalt mutatunk be a mellékelt képen. Kmeczkő Mihály JAKUT NYÁRKÖSZÖNTŐ „Szunter faluban érdemes megnézni az Igái liszahot“ — mondták Jakutiá- ban. A liszah nyári ünnep. A nap egyre Jobban felmelegíti az örök fagy bilincsébe vert földet. Ilyenkor szinte nincs is éjszaka, hiszen Jakutia a sarkkör vidékén fekszik. Az ünnepet hagyományosan akkor tartják meg, amikor javában virágzanak a mezők, közvetlenül a szénakaszálás megkezdése előtt. A falu közelében levő erdei tisztáson, amelyet ilyenkor tyuszjulgénak neveznek, ünnepi menetben vonulnak föl a nézők előtt a járás leginkább köz- tiszteletben álló lakói. Majd előlép a legügyesebb énekes, és köszöntőt énekel. A dal után kumisszal permetezi meg a lovak kikötésére szolgáló cölöpöket, a tisztást és a tábortüzet. A ja- kutok ősei hagyományosan kumisszal köszöntötték a vendéget, ahogyan az oroszok kenyérrel és sóval. Ezt követően egymás után színre lépnek az amatőr művészegyüttesek. A táncok sok régi hagyományt őriztek meg. Az ünnep csúcspontján egy gyönyörűen fölszerszámozott lovat vezetnek ki a tisztásra. Ettől kezdve megszűnik az előadók és a nézők közti különbség. Az egész tisztás mozgásba jön: egymás után alakulnak ki a táncoló körök. Mindegyiknek van egy előénekese, aki nemcsak a tánc ritmusát adja meg, hanem az érzelmi töltését is. A szigorú zsűri mindent figyelembe vesz: a rögtönzés ötletességét, a dalok témájának megválasztását, az előadás technikáját. A tisztás másik végében ekkor már elkezdődnek a sportversenyek: kötél- és bothúzás, birkózás, a vetélkedés. hogy ki tud nagyobb követ fölemelni, no és persze á lóverseny. Fontos szabály, hogy bárki próbára teheti erejét. Két álló napig tart az ünnep. Portré - grafika Fotók művészeti szinten A Galántal (Galanta) Városi Művelődési Ház sokrétű és eredményes munkásságából kiemelkedő helyet foglal el a fotósok klubjának tevékenysége. Ebben a klubban hódolnak kedvtelésüknek a város és közvetlen környékének amatőr fotósai. Hosszúéves működése során a tagság — és éppen ez emeli rangban a klubot, a -többi élére — már egy kicsit kinőtte amatőr megjelölését. Nem egy klubtag munkásságával megközelíti a hivatásos fotósok mércéjét. Ezt bizonyította az a nemrég megnyílt kiállítás is, amelyen Rakick? Frigyes klubtag, (mellesleg a klub titkára) lépett a közönség elé hetvenkét művével. Már nem a legftatalabban kötelezte el magát a művészi fotónak, és a kiállítás a szerző tizenöt évi igyekezetének kereszt- metszetét kínálja fel a nézőknek. A képek arról tanúskodnak, hogy Raktok? Frigyes érdeklődési köre sokrétű. A magas színvonalú dokumentumfelvételek mellett felvonultatta érzelmeinkre ható képeit 'Is. A zsánerbeli sokrétűséget azonban az a készség fogja eggyé, amellyel Rakick? a ma emberét és életét képes ábrázolni. Képeinek témája felöleli szinte az egész életet: a sporttól a kultúrán és a város változásainak ábrázolásán keresztül egészen a gyermekekig szinte mindent. Jelentősek a portréi is. Képein megörökíti az ünnep- és héköznapi élet rejtett mozzanatait. Rakick? Frigyes 1980-tól tagja a Szlovák Fotóművészek Szövetségének, Képeit a hazai kiállításokon kívül láthatták már a Szovjetunióban, Lengyelországban. Magyar- országon, Romániában és az NDK-ban Mostan! kiállítását a szerző szülővárosának, Galántának ajánlotta, a város megalakulásának 750. évfordulója alkalmából. —hr—
