Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-07-22 / 29. szám
új ifjúság 8 Objektum I. Figyelem a Mihály-kapu alatt áramló tömeget, turistákat és hazai lótó-futó embereket, andalgó fiatalokat, s ott lenn a mélyben, az olvasókért árnyékában fénylő arany ob|eklumok, vérerek köte- gei, kábelek, tömlők gubancai toppannak eléjük. Az emberek megállnak, földbe gyökerezik a lábuk, és csak néznek. Van. aki visszafordul, leballag a kertbe, mások továbbra is föntről figyelik a fények játékát, a tisztaság, az -őszinteség kútfőit, hogy aztán próbálják megfejteni Vanek Imre munkáinak a titkát, álmaink tobzódását’ testünk belső rezdüléseit, rendszerét Mert mindez elsősorban rólunk, emberekről szó! Olyannyira, hogy egyik-másik munka szinte zsánerkép: tiszta, fényképezhető, megrajzolható, létező világ. Mit látna ebből a fényképezőgép? Talán a csillogó szemet a mosolyra vagy harsány kacagásra nyíló szájat, esetleg az ember és a környezete közötti ellentétet, netán az áramló vért, a hörgő tüdőt. De vajon látná-e az ember lényegét, arcáról visszatükröződő akaratát, lelkiállapotát? Erre már nemcsak a gép, hanem a tudomány sem képes mindig. Ma már tudunk képeket rajzolni, festeni, szobrokat formálni, verseket, prózát írni, fordítani a rafinált számítógépek segítségével. De szobrok, versek, képek-e ezek?! Művészet-e az, amit így hozunk létre? Ezek mellett a munkák mellett, úgy tűnik, nem. Vanek Imre műveiben ugyanis ott van az ember, a művészet tisztasága, őszintesége és embersége. Nem bírok betelni a látvánnyal. A művész munkái olyan világba röpítenek, amelyet már-már felfogni sem tudok. Megcsodálhatjuk munkáiban a tüzet, az ember belső tüzét is. A kerámia rendkívül magas hőfokon nyeri el végső formáját, fényét, szépségét. De ez a tűz csak enyhe forróság ahhoz képest, amilyen az alkotó belsejében ég, amely képes létrehozni, megformálni ezeket a szobrokat. Ezek ugyanis a művész új, teremtett világa. A kivágott fa földben maradt tuskóját, a csököt arany kezek őrzik, próbálják védeni. egy kis emberi meleget adni neki a barbárokkal szemben. A rács mögött — mint az ember mellkasában a szív és a szívet a testtel összekötő erek, az emberi testet táplálni képes új szerkezetek — arany és ezüst kapuk, körök, zenegépek fogadják a látogatót. Alkotások sokasága. Védelem Egy év leforgása alatt ez a kiállítás már a harmadik. Előbb Prágában, majd Nyitrán (Nitra) és most Szlovákia fővárosában, a Cyprián Majerník-teremben és a Mihály-kapu alatti olvasókertben állította ki munkáit a művész, de nem ugyanazt az anyagot hordta körbe, hanem újakkal kiegészítve, folyamatosan gyarapítva alkotásainak sorát, tartalmát. Ha csak a laikusok ámuldoznának munkái előtt, talán szóba sem hoznám. De úgy tapasztaltam, hogy a szakma is egyöntetű elismeréssel, belső emberi barátsággal és tiszta örömmel fogadta Vanek Imre legújabb alkotásait. És joggal, mert már terebélyes szép fa ontja gyümölcsét. —nth— A fordításróS A fordításnak igen fontos sajátossága, hogy a fordítónak egyidőben két nyelvvel kell dolgoznia: egyrészt a forrás-, másrészt a célnyelvvel. Az átültetés során a forrásnyelvi szöveg hatással van a célnyelvire. Különösen szembeötlő ez olyankor, ha a két nyelvben egy-egy szó azonos eredetű, így hasonló hangzású is, ugyanakkor némi eltérés is van közöttük, pl. pasterizované — pasztőrözött, fa címkén: „pasztörizált“). Nem először találkozunk vele mint nyelvhelyességi kérdéssel. Az Oj ifjúság 1984. 14-1 számában megjelent cikkemet így fejeztem be: Az -izál használatában legyünk óvatosak, s ha egy mód van, helyettesítsük a magyarosabb változattal, mint ahogyan a Nyitráról Magyarországra exportált sör címkéién Is helyesen tüntetik fel: PASZTŐRÖZÖTT. Csak hát ami szerencsés mórion ieaz volt három évvel ezelőtt, sajnálatosan nem igaz ma. Ami korábban helyesen szerepelt, időközben elferdült. elromlott, vagyis a PASZTŐRÖZÖTT et felcserélték PASZTÖRIZAí.T- ra. Ilyesmivel találkozva felbosszant, hogy minden vesződség fölösleges, s akaratlanul is eszembe jut Léon Mlchel Gambetta francia politikus, a III. Napóleon uralma ellen fellépő polgári ellenzék vezéralakja. Nagyon szeretett és tudott Is szónokolni. Egvszer éjfélig szónokolt, végül már csak két hallgatója maradt, ezekről azonban később kiderült, hogy sü- ketnémák. Mi kifogásolható a pasztörizált szóban? Hasonlítsuk össze néhánv hasonló végződésű és jelentésű szó német, szlovák és magyar alakiát: ném. charakterisieren — szik. cha- rakterizovaf — m. karakteri'-ál. ném. nolitisieren — szik, pnlitizovaf — m. nolitizál, ném. pasteurisieren — szik. nasterizovaf — m. pastHrizál. Ezekhői és még több hasonló szóból az figyelhető meg, hogy a ném. — isi8- ren képzőnek a szlovákban az -izo- vaf, a magvarban pedig az -izál felel meg. továbbá az is. hoev e képzők sok tekintetben hasonlítanak egymáshoz. A hasonlóságnak az a magyarázata, hogy német hatásra terjedt el. Sokan az egész, képzőt idegennek tekintik anyanyelvűnkben, de közelebb jár az igazsághoz az a felfogás, amelv szerint a ném. -is- (ejt. -iz-) képzőelemhez járult hozzá a magy.- IV. rész cnyanyeLvaK-1, ill. -ál igeképző, s így lett az -iz + ál = izál. E képzőben ugyanaz az -1 található, mint a borotvál, dajkál, szolgál, darál, csodál szavak végén. Kiinduló példánkban a magy. -1 a ném. -ieren, ill. a szik. -nvaf képzőt helyettesíti. Összehasonlítva a ném. -isieren, a szik. -izovaí és a m -izál képzőket, a magyarban ez utóbbi nem is annyira Idegen volta, hanem inkább öszvér jellege miatt kifogásolható. Viszonylag kevés, mintegy 120—180 ilyen végződésű szavunk van, persze alkalomszerűen további szavak alkotására Is felhasználható a képző. Vannak szavaink, amelyekben nem tudjuk elkerülni ezt a toldalékot, mert a vele alkotott sző nem helyettesíthető semmilyen más szóval vagy kifejezéssel. Ilyenek a politizál, monopolizál, agonizál, dramatizál, fasi- zál, hipnotizál, humorizál, kollekti- vizál, vulgarizál stb. Ezek helyett szinte reménytelen más megoldásokat keresni. Móricz Zsigmond pl. a politizál helyett olykor a politikátok formát használta, de ez nem ment át a közhasználatba. Szerencsésebb esetekben az egész idegen szó helyettesíthető magyarral: bagatellizál — lekicsinyel, harmonizál — összhangban van, improvizál — rögtönöz, kritizál — bírál, modernizál — korszerűsít, popularizál — népszerűsft, racionalizál — ésszerűsít, realizál — megvalósít, stabilizál — megszilárdít. A pasztörizái szó abba a csoportba tartozik, amikor az alapszóhoz magyar képzőt adva teljes értékű és érthetőbb szót nyerünk: galvanizál — galvánoz, galvánosft, lektorizái — lektorál, robotizál — robotosít, s újabban kezd elterjedni a premizál helyett a prémiumoz,, a szinkronizál helyett a szinkronoz. Láthattuk, hogy egyes szavak a különféle nyelvekben hasonló módon, szinte egymás tükörképeiként épülnek fel. De nem mindig. A fordítónak tehát ügyelnie kell a hasonlóságok mellett a különbségekre Is. Így elkerülheti a PASTERIZOVAÍ tükörfordítását, s a PASZTÖRTZÄLT helyett a helyesebb PASZTŐRÖZÖTT formát fogja használni. (TT) TEREBÉLYES SZÉP FA = ===== ONTJA GYÜMÖLCSÉT Maniere teatrali avagy Színházi modorosságok, de külhonban a többet sejtető Viva la Mamma, illetve Vivát, Mama! címen kerül az operaházak műsorára ez a pehelykönnyű és vérbő humorú Donizetti-ope- ra. Mielőtt azonban szót ejtenék a műről és az előadásról, be kell mutatnom azt az új társulatot, amely első bemutatójaként az említett művet választotta. Az új kulturális intézmény a Kamaraopera cégtáblát viseli képzetes hajléka homlokzatán. Egyelőre ugyanis „albérletben“ szerepel a Studio S-ben, illetve más alkalmi színpadon. A Szlovák Filharmónia védnöksége alatt működik. A tulajdonképpeni születés avagy alapítás dátuma 1986 májusa, de első színpadi produkciójával csak Idén áprilisban mutatkozott be a közönségnek Sokan talán felteszik a kérdést, minek egy új kamaraopera, ha van egy nagyoperánk, ahol sajnos, nem ritka látvány az üresen ásító székek sora. A kérdés ilyetén való megközelítése azonban téves, mert a két Intézménynek merőben más a rendeltetése és a célkitűzése, így portékáját is más-más közönségnek ajánlva kínálja fel. Az operairodalomban sok az olyan alkn'ás, amely szükségessé teszi ezt a kertéoszfást, mivel jellegénél fogva erre vagy arra a színpadra van rendeltetve Kamaraoperának azonban van még egy további — nagy kulturális ós nevelő célja: az ifjúsággal, a most formálódó jövendő operalátogatókkal megkedvelteim a műfajt, és népszerűsíteni a zeneirodalom egyik legnehezebb változatát. A nemes terv megvalósításához pompás alapanyagul szolgál a választott Donizettí-opera. A termékeny szerző 71 befejezett színpadi alkotása közül a Maniere teatrali már megalkotása idején Is népszerű volt. Nem csoda, hiszen szellemes zenével körítve mutatja be a kulisszák mögötti színházi világ visszásságait. Cselekménye roppant egyszerű: egy opera színre vitelének folyamatát mutatja be az első próbától kezdve a bemutatóig sziporkázó paródia formájában. Az események középpontjában pedig a tipikus színházi jellemek, mint a „hiszti-primadonna“ és annak férje, a mindenki kedvében járó szerző, a nagyképű külföldi tenorista és társaik mellett a színház rettegett „mamája“ — a színházak örök figurája, a mindenbe beleszóló szószátyár öltöztetőnő áll. A mű igazi vonzereje pedig abból a zseniális Donizettí- ötletből fakad, hogy ezt a bonyodalomkeltő figurát — basszusra írott szoknyaszerepnek komponálta meg. A pompás alapötlet tehát adva van, a „színház színházban“ téma pedig mindenkor izgató pikantériával vonzza a közönség fantáziáját, s így, ha ezekhez a tényezőkhöz még egy ötletdús rendezés is társul, nem maradhat el a siker. És nem is maradt el, mert Jozef Bednárik rendező, vállalkozó kedvű ifjú művészeivel, olyan fergeteges előadást produkált, láncreakcióként késztette nevetésre a közönséget. Az idei kulturális nyár rendezvényeinek egyik dominánsa a szabadtéri színházi előadások sorozata. Ezeknek színhelye pedig a Mátyás király alapította hajdani Academia Istropolitana épületének hangulatos udvara, amely ma a Zeneművészeti Főiskola hajléka, így a Kamaraopera aligha választhatott volna nyári szereplésüknek alkalmasabb színteret, mint annak az épületnek patinás és jó akusztikájú udvarát, amelynek falai között tanultak ifjú művészei még nem is olyan régen. VARGA JÓZSEF Meghalt Dúdor Pista. Én, aki a róla szóló utolsó írásom záró mondataiban megpróbáltam figyelmeztetni őt és mindenkit arra, hogy a faluvégi imaoszlop mellé zuhanhat a festő-Ikarosz, most mégis megdöbbenek. A dereski (Drskovce) szülői ház, ahol még képes volt festeni, dolgozni, tele volt vacogtató küzdelmével, testet pusztító viaskodásával, szilaj, zabolátlan, vergődő egyéniségével. Dolgozott még, de nem készült semmire. Képei ismeretlen emberek falát díszítik, pedig korábban, két vagy három évvel a főiskola befejezése után, akárcsak elődjeinél, Bácskái Bélánál és Szabó Gyulánál, még térdig lehetett gázolni a képekben. A falak, a padló is, az egész nagy szülői ház tele volt képekkel. Utóbb pedig két vagy három festményt és néhány jó rajzot találtam csak nála. Az egyiknek azt a címet adta, „Kisvárosi hölgy“. Ezen a festményen sok a fekete, döbbenetes a hitelessége. Amikor megemlítettem a modellnek, hogy láttam a képét, a rendkívül okos és Pistáért Is nagyon sokat tevő teremtésnek kihulltak a szeméből a könnyek. A másik kép egy hegedűművészt ábrázol, akinek a hegedűjén megfeszülnek, szinte elpattannak a nagy Nem foghatja többé kezébe az ecsetet hevületben a vörös radioaktív húrok. A tust nem érezte elég feketének, vadul „befirkálta“ még grafittal, hogy csillogjon, tükröződjék rajta a fény. Egyik beszélgetésünkkor azt mondta, amióta meglátta Bácskái Bélát festeni — esténként el-eljárt az ablaka alá és megbabonázva nézte, hogyan dolgozik —, ő már nem tudott más lenni, csak festő. Később pedig nem akart más lenni, csak Dúdor István. Igaz, nem is tudott más lenni, mindent magában hordott: múltját, jelenét, jövőjét egyaránt. Utolsó látogatásom alkalmával már úgy láttam, helyenként önmagát sem találja. Akkor éreztem: befejeződött, kiégett, elégett. De úgy látszik, tévedtem, mert Dúdor István még utána is alkotott, és De- reskre, a szülői házba mindig hazatalált. Most is, amikor a brutális támadás érte, oda tartott. Sajnos, már nem érhetett haza. Nem foghatja többé kezébe az ecsetet, ceruzát, mi pedig csak gyászolhatunk a sírja fölött, és összegyűjthetjük képeit, azt, amit e röpke kis idő alatt sikerült neki alkotni. Hiszen Dűdor István festőművész nagy ígéret volt. Sajnos, már csak volt. NÉMETH ISTVÁN
