Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-10 / 23. szám

új ifjúság 8

Mozgalom?

Jókai-napok, már a Huszonnegyedik — szinte hihetetlen. Május 18—21-e között volt itt minden: színház, irodalom, vers, képzőművészet, fénykép, de tánc, ének, térzene és főleg sok-sok beszélgetés. Beszélgetni lehetett kávéházban, étteremben, s a szakszervezetek háza „limo-bárjában“ (ahogy neveeik egymás között a résztvevők a nézőtér melletti büfét), s amikor ezek bezártak, ott volt az ifjúsági klub. Itt a zsíros kenyér, a kávé, a kóla, sör, bor mellett jókat lehetett beszélgetni. És beszélőtárs is akadt mindig, mert a Jó- kai-napokra eljöttek azok, akik felléptek, de mindazok itt voltak, akik szakítani tudtak maguknak egy kis időt, akik barátokkal, ismerősökkel akartak találkozni.

A bevezetőt természetesen a bíráló bizottság tagjai szolgáltatták okos, pontos elemzéseikkel.

Ha mindezt összegezem, az eltelt hét tükrét vizsgálom, helyenként már-már a bőség zavarával küszködöm..

Itt van mindjárt Vas Ottó, aki akár a mozgalom vezetője is lehetne. Jelen volt tavaly meg tavalyelőtt, illetve a kezdetektől itt van a József Attila Irodalmi Színpad tagjaival. Sőt, mint versmondónk, már korábban is ott ágált szerencsénkre a pódiumon.

— Azt hiszem, az idén nem is lett volna szabad elvállalnom a szereplést. Mondtam is otthon a feleségemnek, jő, hogy nem vagyok sem hívő, sem babonás, mert sok rossz előjel kíséri az idei szereplésünket — mondja Idegesen szinte görcsbe rándult arcizmokkal, és leülni sem tud.

Nem csodálkozom rajta. Majakovszkij Nadrágba bújt felhő című művét választotta, s ki tudja, méltányolja-e, mondjuk, a bíráló bizottság a' választását és az előadásmódját.

— Azt mondják, mozgalom — folytatja izgalmában, —, de vajon beszélhetünk-e ténylegesen mozgalomról? Ha igen, hogyan juthatok el évről évre a Jókai-na- pokra?

Talán éppen ő az élő bizonyíték, hogy létezik ez a mozgalom, hogy tényleg mozgalomnak nevezhetjük nemcsak a színjátszók, de az irodalmi színpadok tevékenységét is.

Vas Ottónak s vele együtt az irodalmi színpad tagjainak nem volt miért izgulniuk. Az előadásuk nagyszerű volt, s ráadásul olyan elemzést, elismerést kaptak a bíráló bizottságtól, hogy utólag minden rossz előjel csak képzelgésnek tűnik.

Ami pedig azt a bizonyos kér- sértődhet meg... dést illeti a mozgalomról, azt sem találhatjuk helyénvalónak — bár egy ilyen kitartó és régi „munkásnak“, mint Vas Ottó, joga van kételkedni. Az előadásukat az igényes választás, a jő rendezés jellemezte. Nemcsak a főszereplő, az

24. JÓKAI-NAPOK

1987. május 18-24. Komárom Szakszervezetek Művelődési Háza

egész csoport teljesítménye kiváló volt. Azt gondolhatnánk, hogy mivel ő a főszereplő, nem ügyel, nem tud ügyelni a versmondókra, a diákjaiból összeálló kórusra. Nem így áll a dolog. Az ő előadásuk azért is nagy élmény volt, mert Vas Ottó tanítványai felnőttek, diákokról lévén szó, újra és újra felnőnek a tanítómesterükhöz.

Ugyanezt mondhatjuk a diákszínjátszást képviselő másik két csoportról, a kassai (Kosice) gépipari szakközépiskola X színpadának és a komáromi (Komárno) gimnázium diákjainak a játékáról. Igen, itt nem fejeződik be a tanítás az órákon és a mozgalom az iskolák falai között is él. Ezt a kérdést, tehát a mozgalom kérdését természetesen most mér bővebben is megvizsgálhatjuk. Ha ugyanis akárcsak futó pillantást vetünk a Jókai-napok műsorára, sok régi új névre bukkanunk. Itt van például Gáspár Tibor, a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tanára, Záhorszky Elemér, a lévai (Levice) színjátszó együttes irányítója. Az utóbbiak nevével tavaly is találkozhattunk az ünnepségsorozat egy-egy előadása előtt. A lévaiak (Levice) Sütő András Egy lócsíszár virágvasárnapja című művét mutatták be tavaiy, az idén pedig Halasi Mária Ártatlan bűnösök színművével jöttek el.

— Sajnos, ez nem az Egy lócsíszár virágvasárnapja — szabódik Üjváry László, amikor beszélgettünk, az ő szeme is idegesen vibrál akárcsak Vas Ottóé. Persze, nem csodálkozom, hiszen egész héten itt van a másik lévai rendező, a hetvenhét éves Nagy László — a népszerű Laci bácsi, s az ő tekintete, amellett, hogy a mozgalom még régebbi időszakába kalauzol bennünket, különösen a lévaiak számára fegyelmező.

— És Laci bácsi már talán nem dolgozik? — kérdem Nagy Lászlótól.

— No, ne haragudjon! Én, hogy nem dolgozom? Most is próbálok. Aki a színházat csinálja, az nem

mondja, és ezt akár általánosíthatnánk is. Mert nemcsak ők, a többiek is itt vannak, estéről estére ott ülnek a nézőtéren, majd pedig meghallgatják a bíráló bizottság értékelését, hogy lássák, tudják, mik az elvárások, mi az, amire oda kell

Szigligeti Ede: „Liliomfi“ — X Iparista Kis Színpad

figyelni. Itt vannak az Idősebbek és a fiatalabbak is. A fiatalabbak esetleg még nem aratnak olyan egyöntetű sikert, mint annak idején az elődeik, de eljöttek, dolgoznak, mint például dr. Hizsnyan Géza Rimaszombatból (Rimavská Sobota), aki Veres Zoltán munkáját folytatja.

A fiatalabb nemzedékből itt van Havasi Péter, Kis Mihály, Kiss Péntek József, Soóky László, Pásztó András, Bodnár Gyula, dr. Hunqík Péter. Az első kettős csoportja az idén épp nem jutott el a Jókai- napokra, ők mégis itt vannak, — mert ami késik, nem múlik. Jövőre is lesznek Jókai-napok, s ami nem sikerült az idén, sikerülhet jövőre.

Különben azon sem csodálkozom, hogy nem mindenki jutott el a Jókai-napokra, mert a fenti előadásokon kívül még számtalan kiváló előadást láthattunk. Ilyen volt például Sós György Az e- mentháli hóhér, László Aladár Éjszakai ügyelet és különösen Soóky László Konspiráczyjó című groteszk játékának a bemutatója.

A fenti három előadás közül az első Bodnár Gyula rendezésében színre vitt Az ementháli hóhér pontos, egyenletes, jó iramú előadás volt. Kiss Péntek József rendezésében színre vitt Éjszakai ügyelet a rendkívüli színészi tehetségek felsorakoztatásával és az ötletes rendezéssel tűnt ki. A harmadik előadásban pedig talán mindent együtt ünnepelhetünk: a kiváló, ötletes rendezést, a nagyszerű színészi teljesítményt, a jó színpadi mozgást és ezen felül örülhetünk annak, hogy létrejött, megszületett egy új, kiváló csehszlovákiai magyar darab is.

Mindent összevetve: sok minden felett vitatkozhatunk, de egy igaz: ahol eljutottak idáig — mint a marcelházi (Marcelová) együttes hogy egy amatőr színjátszó csoport színházművészeti műhelyként képes szolgálni a szerzőt —, ott, azt hiszem, nem lehet elvitatni az eredményeket, és még kevésbé magának a mozgalomnak a meglétét. Jó érzés volt tehát találkozni az emberekkel, figyelni az előadásokat, értékelni a csoportok és rendezők munkáját, mert jól láthatók az eredmények, de érezzük a folytonosságot is. Nyugodtan nézhetünk a következő, a 25. Jókai-napok elé, amely jubileumi is lesz. Mozgalom? Igen.

NÉMETH ISTVÁN

Hamupipőke?

Néhány éves szünet után, friss szemlélőként volt módom újra részt venni az idei, 24. Jókai-napok vers- és prózamondó versenyén, ahol már hagyományosan a középiskolások és a felnőttek, tehát a IV. és az V. kategória legjobbjai vívták ki a szereplés jogát.

A négy kategória mintegy negyven versenyzője ismét arról tett tanúbizonyságot, hogy az országos verseny színvonala — a korábbi évekhez hasonlóan — erősen közepes. Ez a megállapítás elsősorban a résztvevők beszédkultúrájára vonatkozik. A szép szó ünnepe országos versenyén ugyanis természetes követelmény, hogy minden versenyző — hiszen a három kerületi és a fővárosi verseny legjobbjai találkoznak itt — helyesen és szépen beszéljen magyarul. A versenyzők egy részéről azt kell megállapítanunk, hogy nemcsak a hangsúlyozásban és a szövegértelmezésben, de a kiejtésben is elmaradt a követelményektől. Különösen a sziszegő hangzók helytelen ejtése, a pöszeség volt néhány versenyzőnél kirívóan bántó.

Azt viszont előrelépésként könyvelhetjük el, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően a résztvevők nagy többsége kerülte az ismert, agyonszavalt verseket, prózai részleteket, s igyekezett egyéniségének, hangszínének megfelelő irodalmi szöveget választani. Ez — egy-két kivételtől eltekintve — mindkét kategória vers- és prózamondóinak szinte maradéktalanul sikerült. Kár, hogy a vállalt feladat nehézségeivel nem tudtak mindnyájan sikerrel megbirkózni. A magyar irodalom klasszikusai és kortárs szerzői mellett hallhattuk a világirodalom és hazai irodalmunk képviselőinek alkotásait. Bajza József, Mikszáth és Móricz, Krúdy, Kosztolányi és József Attila mellett Bertolt Brecht és Ugo Betti, Slawomir Mrózek és Bohu- mil Hrabal, a száz évvel ezelőtt született Dsida Jenő, Illés Endre, Benjámin László és Nagy László, Weöres Sándor, a romániai Ká- nyádl Sándor és a jugoszláviai Domonkos István, vagy Cselényi László, Tóth Elemér, Zs. Nagy Lajos és Kovács Magda egyaránt szólt a Jókai-napok közönségéhez.

Mármint azokhoz a kevesekhez, akik kíváncsiak voltak az írói igazságra, a költői üzenetre, s az ország legjobb vers- és prózamondóinak vetélkedésére. Ügy hiszem, ideje lenne arról is szót ejtenünk, miért válik a vers- és prózamondás egyre inkább a Jókai-napok hamupipőkéjévé.

(E sorok írója valamikor gimnazista korában, jó harminc évvel ezelőtt maga is az országos szavalóverseny aktív részese volt. Az

Iskolaügyi Megbízotti Hivatal Komáromban (Komárno) rendezte meg a Jókai-napok „elődjét“, az országos iskolai szavalóverseny döntőjét. A Magyar Területi Színház egykori öreg épületében zsúfolásig telt ház, szinte áhítatos, lélegzetelállító csönd, valódi alkotásra ihlető légkör és hangulat fogadta a versenyzőt.)

A mostani versenyek színhelye már évek óta a Szakszervezetek Házának színházterme. Ez a köztudottan nem a legjobb akusztikájú, rosszul bevilágított terem nem teremthet megfelelő légkört a versenyzőknek, főleg akkor, ha kong az ürességtől. A kétfordulós verseny első napján, az elődöntőben a versenyzők voltakénpen csak egymásnak és a zsűrinek szerepeltek. A döntő — amelyet a szervezők a közönség számára azzal is vonzóvá igyekeztek tenni, hogy a legjobb tizenkét versenyző mellett a komáromi Borostyán együttes zeneszámaival tarkította a műsort, meghirdették a közönség díját, a zsűri nyilvánosan pontozott — félig üres (így talán jobban hangzik: félig telt) nézőtér előtt „zajlott“.

Tény, hogy a Jókai-napok rendezvénysorozatának van közönsége, és van hangulata. A verseny- műsorokon kívül ma már szerves részévé váltak az ún. kiegészítő műsorok: a bábcsoportok, a komáromi Hajós és más együttesek szereplése a Szakszervezetek Háza előcsarnokában és a bejárat előtti téren, az ifjúsági klub késő esti műsorai (dixieland, táncház stb.). Jő lenne elérnünk, ha a rendezvénysorozaton belül a vers- és prózamondók országos seregszemléje is megkapná a neki méltó rangot és helyet. Ez utóbbit illetően megfontolandó lenne, szükséges-e a rendező szerveknek ragaszkodniuk a Szakszervezetek Háza színházterméhez. E célra megfelelőbb feltételeket, meghittebb, otthonosabb légkört teremthet akár a gimnázium aulája, netalán a Magyar Területi Színház is. (Más kérdés, de nem érdektelen: vajon milyen mértékben befolyásolja a Matesz most kialakulófélben lévő új játékrendjét a Jókai-napok rendezvénysorozata és viszont. Nem lehetne-e azon — közösen, a közös ügy érdekében

— a Jókai-napok időtartama alatt esetleg módosítani, változtatni?) S ami az előbbit, a vers- és prózamondók versenyének a rangját illeti, azt — a versenyzőkön kívül

— csak az iskolavárosnak is nevezett Komárom diák- és felnőtt közönsége adhatja meg.

KULCSÁR TIBOR

A 24. Jókai-napok versenyének eredményei

Irodalmi színpadok és kisszfnpadok versenyében:

A Jókai-napok nagydíja — a Jókai Mór Kisszínpad — Marcelháza (Marcelová)

A legjobb összeállítás díja — a Téka Irodalmi Színpad — Komárom (Komárno)

A legelkötelezettebb színpadi alkotásért — a József Attila Irodalmi Színpad — Ipolyság (Sahy)

A legjobb zenei és mozgáskultúra díja — a Csemadok ASZ Irodalmi Színpada — Rimaszombat (Rim. Sobota)

Az ö) színpadi formák népszerűsítéséért — Soóky László A kiváló rendezői és dramaturgiai munkáért — Vas Ottó A zsűri különdfja — Jókai Mór Kisszínpad — Marcelháza

Színjátszó együttesek versenyében:

A Jókai-napok nagydíja — a Poloska Színház — Calovo

A legjobb rendezés díja — Kiss Péntek József

A felfedező dramaturgiai munkáért — dr. Hunőík Péter

A kollektív alkotásért — az X Iparista Kisszínpad — Kassa (KoSice)

A legjobb színpadkép díja — a Csemadok ASZ és a VMK színjátszó csoportja — Dunaszerdahely (Duna)ská Streda)

A szép magyar beszédért — a Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium SZISZ-alapszervezetének irodalmi színpada — Komárom

A kortárs szerző népszerűsítéséért — a Csemadok ASZ színjátszó csoportja —Ipolynyék (Vinica)

A legjobb darabválasztás díja — a Csemadok ASZ és az SZMH színjátszó együttese — Érsekújvár (Nővé Zámky)

A legjobb képzőművészeti megoldás díja — a Csemadok lévai (Levice) ASZ színjátszó csoportja díszlettervezőjének, Szűcs Lászlónak A legjobb férfialakítás díja — Bélák Csaba, a legjobb női alakítás díja Vízváry Teréz;

A legjobb epizódszerep megformálásáért — Haulitusz Anikó Kiváló alakításért: Füzék Ildikó, Remény Éva, Gyürke Erika, Bálik Judit, Vasilovöik Éva, Gyurkovits Károly, Varga Tibor, Németh István, Görföl Attila, Pifkó András

Vers IV. kategória:

Pokstaller Lívia, Bélák Csaba,

Vajda

Barnabás

V. kategória:

Varga Mária, Trencsik Katalin, Juhász Mária (megosztott II. díj)

Próza IV. kategória:

Jóba Hajnalka, Bacsó Aranka, Hercz Zsuzsa

V. kategóriaKamenár Éva, Herényi Margit, Szőke György (megosztott II. díj)

A közönség díja:

Jóba Hajnalka