Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-03 / 22. szám
üj ifjúság 1 — Ott van! Már megint előbukkantl — kiáltott fel a Piszeorrú. — Pontosan ugyanazon a helyen! A másik kettő kijjebb emelte fejét a lövészárokból. — Ugyanaz a női — mondotta a Mérnök. — Milyen karcsúi — A harmadik leemelte fejéről a sisakot, hogy jobban láthassa. Igen magas, sovány férfi, csontos, szikár arcú, fekete szemű. Hosszúnak hívták. — Nappal nem lehet látni, ma külön Is megfigyeltem ... távcsővel sem lehet látni. — Biztosan benn van, s az csak az árnyéka ... és... — Fél mutatkozni. Esetleg rálőnekl — A németek mindenre lőnek! — Még nőre is! — kiáltott fel a Píszeorrú, s megvakargatta a gyér szőr- zetű állát. — A nő arra való, hogy gyönyörködjünk a szépségében! — A nő szerelemre való! — mosolyodon el cinikusan a Hosszú. — Hej, miért is nem kapok már szabadságot! A Mérnök, aki a háború miatt csak két szemesztert végzett az építészmérnöki karon, hallgatott. — Már harmadik este, hogy látom! — folytatta a Piszeorrú. — ... Ebben a pusztaságban ... egy nő! De szeretném közelről látni! — Már olyan régen nem láttam női arcot...! — Szeretném, ha az enyém lenne! — A Hosszú továbbra is sóváran bámult. — Fél esztendeje, már, hogy nem... — Azt hiszed, tetszenél neki?! — nevetett fel szívből Piszeorrú. — A te szikár, pergamentszerű száddal! — A nőknek mindig tetszettem! El sem tudod képzelni, hány nő volt már az enyém! A táncosnőktől kezdve ... — Táncosnőktől...! Te mindig velük kezded! — fordult feléjük hirtelen epésen a Mérnök. — Majd eljöttök hozzám Szófiába! — mondta a Hosszú, aki színházi ügyelő volt. — Ott láttok ám nőket! Ahogy mondani szokták, a művészet a nők kedvéért van! Forogni fog veletek a világ... majd bemutatlak benneteket ... — Ha élünk! — vágott közbe a Mérnök. — Élni fogunk! Ha eddig megmaradtunk! — Piszeorrú hangosan kifújta az orrát, megvakarta a fejét, és így folytatta: — Számomra a háború csaknem befejeződött. — Csaknem! — bosszankodott a Mérnök. — Sajnos, hogy azok odaát ezt nem akarják megérteni! De majd megértik! Maholnap elesik Berlin, és akkor alles kaputt.. .1 Csendes tavaszi este volt. Telehold. Olyan tisztán- látszott minden, akárha nappal lett volna. A katonák százait csak a fák, meg a házak sötét árnyéka -rejtette, áthatolhatatlanságában. A félig romba döntött magyar kisváros lakói elmenekültek. A beomlott házakban egy élő lélek nem volt. A folyó innenső partján a mieink lapultak, a folyón túl — a németek. Napközben innen is, oda- átról is lövöldöztek. Éjszaka hallgattak a puskák. A három férfi harci állása egy hajdani tömör épület falának a tövében húzódott. Húsz lépésnyire a folyó zúgott, s tőle balra, a másik parton, egy nyárfákkal övezett major állt. A nyárfák közt ház fehérlett. Napközben minden kihalt itt is, mint köröskörül mindenütt, éjszakánként azonban a veranda holdfényben úszó falán egy nő árnyéka bukkant fel tisztán láthatóan. Egész termete látszott, kontyba tűzött haja, merészen kiugró keble, karcsú dereka, és nyúlánk lába. — Még mindig ott áll! — Jegyezte meg Piszeorrú. — Mintha várna valakitl Bennünket Vár! — Bennünket vagy valakit, aki nem tér visszal — szólt a Mérnök. — Talán van is már kedvesei — feltételezte Hosszú. — Beleszerettél? — kérdezte váratlanul Piszeorrú. ö volt a legfiatalabb, szinte Ifjonc, kistisztviselő, aki épp hogy megkezdte hivatali pályafutását. — Nem tudom Lehet, hogy azelőtt, kamasz koromban, beleszerettem volna. De most már nem. A npk szeretnek, én is szeretem őket, de hogy beleszeressek valakibe — erről sző sem leheti Sőt nevetséges! Nem hülyültem megl — Értelmetlen vagy és nagyon romlott! — mondta a Mérnök. Becsületszavamra, képtelen vagyok beleszeretni valakibe! Egykettőre elpárolog belőlem a szerelem! — Én már eddig háromszor voltam szerelmes — mosolyodon el szemérme- tesen Piszeorrú. — Korodhoz képest kevés! — mondta lenézően Hosszú. — Először egyik osztálytársnőmbe szerettem bele, az algimnáziumban. Szép kislány volt, szívesen barátkozott velem, én pedig valósággal elolvadtam, mihelyt megláttam. Megcsináltam a házi feladatait, segítettem neki a tanulásban. — Diákszerelem! — mondta Hosszú lekicsinylőén, s elfordult. — be szeretnék rágyújtani! Legalább egyetlen cigarettára, de azok az átkozottak ott mindjárt lőnek! — Aztán — folytatta Piszeorrú, aki Georgi Markov nem zavartatta magát, mintha régóta várta volna, hogy beszélhessen —, azután egy cukrászlányba szerettem bele. Nem volt éppen szép, de nagyon kedves tudott lenni, s valahogy őt még jobban szerettem, mint az elsőt... — Hát, ha cukrászlány volt...! — Hosszú a zsebeiben keresgélt. A Mérnök a veranda felé tekintett. — Odaragadt a szemed! — jegyezte meg gúnyosan Hosszú. — ... harmadszor... — folytatta Piszeorrú. — Biztosan egy kenyereslártyt... — Nem, hanem gépírónőt! — Rettenetes! — Ellenkezőleg, feleségül fogom venni! — mondta komolyan' Piszeorrú. — Ahá! a rózsaszín levélkék! — kapott észbe Hosszú, s most már a kenyeres tarisznyájában kotorászott. — Azt hiszem, boldogok leszünk! — mondta Piszeorrú, s mintha megerősítést várna, bajtársaira tekintett. — A boldogság viszonylagós dolog! — felelte Hosszú. S hiába keresgélt a tarisznyában. — Hát te, voltál-e már szerelmes valakibe? — kérdezte kíváncsiján Piszeorrú, és a Mérnökhöz fordult — Igen — felelte rövid hallgatás után. — Cukrászlány? Kenyereslány? — kérdezte Hosszú. — Biztosan érdekes eset lehetett! — A Piszeorrú maga alá húzta a lábát, s a baltársa arcába nézett. Valami érdekes történetet várt. — Az a nő nem is volt! — tnondotta tétován a Mérnök. — Hogyhogy nem is volt? — Buborék volt! A Mérnök elfordult, mintha nem érdekelné, mit gondolnak a többiek. A verandát kémlelte. — Egyszerűen nem létezett! — hangja elhalkult és megremegett. Nagy erőfeszítésbe került, hogy ezeket a szavakat kiejtse. Arca roppant feszültséget árult el. — Ohohó! Tehát álomban láttad! — Hosszú felállt. A félhomályban még magasabbnak és karcsúbbnak tetszett. A beszélgetés láthatólag untatta. — Nem, nem álomkép volt! — mondotta szelíden a Mérnök. — Hát akkor? — Csak úgy — szólt most határozottan —, elképzeltem, hogy van ilyen nő a világon, és beleszerettem! — Hohohó! — Szerettem volna az életben is megtalálni, szerettem volna találkozni vele és ... — ... és feleségül venni! — vágott örömmel a szavába Piszeorrú. — Pontosan így találtam rá én is Verára. — S ugyanilyen módon miért nem képzelitek el azt is, hogy már megnősültetek? — csúfolódott Hosszú mindkettőjükkel. — Nem érted! Már mondtam neked, hogy nem érted! — válaszolta szelíden a Mérnök. — Csak az élvezetre gondolsz!-<• A szerelem ugyan micsoda? Hosszú fel akarta bosszantani a Mérnököt, és illetlen mozdulatot tett. — Ez, ni! — Elment az eszed! — csóválta Piszeorrú a fejét, s ujjaival jelezte a hib- bantságot. — A ti szerelmeitektől megéheztem! — Megyek ennivalóért! — mondotta Hosszú. Összeszedte a csajkákat, s elindult a fal mentén. Útközben odakiáltotta: — Rizses sertés van! — Hajolj le, nehogy egy kis desszertet idesózzanak! — kiáltotta neki Piszeorrú. A másik kettő továbbra is a verandát bámulta. Hallgattak. — Még mindig ott áll! Egy álló órája! — törte meg a csendet Piszeorrú. A Mérnök restellte előbbi vallomását, amely szinte önkéntelenül szaladt ki a száján. Túlságosan érzékeny volt Mikor azonban bajtársa nyájas hangját hallotta, bizalom fogta el. — Bizonyos vagyok benne, hogy szép! — bólintott a veranda felé. — Nagyon sok a szép magyar nő! — s belebámult a holdba Piszeorrú feléje fordult. A hold ,sápadt fényében jól látszott halvány arca, a szemöldök metszette magas homlok, hosszúkás, csinos orra s végül — érzéki ajka. Fekete szeme fénylett, és egész arcának különös kifejezést kölcsönzött — talán a régi gyötrelem, vagy az elfojtott öröm, a bánatos mosoly vagy a fájdalmas érzékenység kifejezését. Valahogy nagyon zaklatottnak, elérzőkenyültnek tetszett. Piszeorrú még nem látta hasonló lelki- állapotban. — Látni akarom! Már harmadik éjszaka nézeml Tegnap este lementem a folyóhoz, de a németek tűz alá vettek, és vissza kellett térnem! — mondta halkan a Mérnök. — Tehát a tegnap esti puskatüzet neked köszönhetjük! — Annyira szeretném látni! — a Mérnök hangjában könyörgés csengett: — Ha hasonlít arra, akit keresel, hazavisszük? — kíváncsiskodott Piszeorrú. — Nem tudom. — De mégis, mit tennél? — Megteszek mindent, ami megtehető ... — De tudod-e — fogta el hirtelen az aggodalom Piszeorrút —, ha ott marad, el is pusztulhat! Ha a tüzérségünk a támadás előtt belövi a majort ... háború van ... A Mérnök nem válaszolt. A megjegyzés szemlátomást erősen hatott rá. — Bár lehet, hogy megússza! — mondta Piszeorrú. — De mégis szörnyű ... egy magányos valaki van ott, talán éhezik, talán beteg... 1 A másik mélyen hallgatott. — S méghozzá nő! — kiáltott fel Piszeorrú őszinte fájdalommal. — Nő! — ismételte meg a Mérnök. — jön Hosszú! Hozza a vacsorát. Gyere, együnk, éhes vagyok. Jól elbeszélgettünk a nőkről... ugyan mi másról beszélgetne ilyenkor az ember? — Piszeorrú kilépett a lövészárokból, s elindult Hosszú felé. A Mérnök egyedül maradt, de ezután is egyre bámult. Ott, a fehér falon még mindig világosan látszott a nő mozdulatlan árnyéka ... Hajnaltájban a katonák lövések zajára ébredtek. A tüzelés egyre erősödött, majd amikor már támadásra vártak, egyszerre minden elcsöndesedett. — Hát ez már megint mi volt? — csodálkozott a harmadik szakasz parancsnoka. — Így kívántak nekünk jó reggelt? Körüljárta az állást, s ellenőrizte a létszámot. Egy ember hiányzott. — Hol a Mérnök? — kiáltotta. — Nincs itt? —- Különös, egy órája még mellettem volt! — nézett Piszeorrú körül, aztán eszébe jutott az esti beszélgetés, és felkiáltott: — Biztosan lement ahhoz a házhoz, hogy megnézze, nincs-e odabenn a nő! A katonák felkacagtak. A tiszt, akinek a regula szerint haragudnia kellett volna, mert az ilyesmi tilos, alig tudta elfojtani mosolyát. — Ha engedélyt kapok, Hosszúval együtt elmegyek és megkeresem — mondotta nyugtalanul Piszeorrú. A szakaszparancsnok nem válaszolt mindjárt. Tett pár lépést, megfordult a fejében, hogy nem ad engedélyt, de végül mégis így szólt habozva: — Menjetek, de nagyon vigyázzatok! A két ember még napkelte előtt átkelt a folyón és észrevétlenül a nyárfák közt álló házhoz kúszott. Gyorsan átvetették magukat a kerítésen, s a fák mögött bujkálva futólépésben elérték a lépcsőt. Piszeorrú szaladt elöl, s kétrét görnyedve, közvetlenül a sarkában Hosszú. Épp amikor a lépcsőhöz értek, golyó fütyült el mellettük. A falba csapódott, s vakolatdarabokat szórt Pisze- orrú nyakába. — Feküdj! — kiáltotta ijedten Hosz- szú. A kőlépcsőkhöz csúsztak. Piszeorrúnak gyökeret vert a lába: — Ott van! Pontosan a ház küszöbén holtan feküdt a Mérnök. Keze az ajtó kilincse felé meredt, de már nem érhette el, mert golyó fúródott a koponyájába, s a hátán hosszú vércsík húzódott. Néhány géppisztolysorozat arra kényszerítette a két katonát, hogy egészen a falhoz lapuljon. Amikor ismét csend lett, Piszeorrú félrehúzta halott bajtársát az ajtóból, és belépett a házba. Hosszú követte. Az elhagyott szoba közepén, a két ablak között, a veranda előtt egy felöltöztetett próbababa állt. Hosszú cifrát káromkodott, megvetően köpött egyet, s egyetlen rúgással a sarokba röpítette a bábut. Nemezpapír teste felperdült. Az elterült próba- baba most valami ember alakhoz hasonlatos, visszataszító, szánalmas és szörnyű látványt nyújtott. — Vajon látta-e? — kérdezte komoran Hosszú. — Jobb, ha nem! — mondotta köny- nyesen Piszeorrú. Csuka Zoltán fordítása Georg! Markov bolgár prózaírá 1929- ben született Szófiában. Műfaji skálája széles: novellákat, regényeket, kalandos történeteket és tudományos-fantasztikus regényt is irt. A NŐ
