Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-05-27 / 21. szám
T új ifjúság 5 JOGFOSZTOTT FIATALOK A munkanélküliség dinamikája az élenjáró közös piaci országok fiataljainak sorában jól kivehető az Itt közölt táblázatból, amelyet nyugati statisztikák és források alapján állítottunk össze. A tőkés országok fiatalságának munkanélküliségi statisztikája a követkfizőkéopen fest: Az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma nemrégiben tette közzé, hogy az országban 1986 novemberében a munkanélküliek száma 8,28 millió volt, ami az aktív lakosság 7 százaléka. A hüsz éven aluli fiatalok munkanélküliségi szintje 18,4 százalékot ért el. Különösen magas a százalékarány a nem fehér bőrű húsz éven aluli fiatalok esetében. Spanyolországban az Országos Statisztikai Hivatal jelentése szerint 1985- ben a 16—19 éves fiatalok 56 százaléka keresett munkát. Hasonló helyzetbe került a 20—24 éves spanyol fiatalok 54.4 százaléka is. A munkanélküli fiatalok száma elérte a 276 ezret. 1986 első negyedében Spanyolországban már több mint másfél millió fiatal volt munka nélkül. Számos európai fiatal nem talált munkát és így nem is dolgozhat. A folytatódó gazdasági pangás lehetetlenné tette, hogy szakmát tanuljanak és így a főiskolai végzettségűek kellemetlen konkurenciájával találták szembe magukat, akik minden évben elárasztják a munka piacát. Maboul, a tizenkilenc éves, Párizsban élő francia munkanélküli hangoztatja, hogy Franciaországban a munkanélküliek „új típusa“ tűnt fel. A Time című amerikai folyóirat riporterének kijelentette: „Mi koldulunk, mások meg lopnak.“ Törökországban a munkanélküliek döntő többsége fiatal, akik még csak most léptek az életbe. A munkanélküliség kérdéseivel foglalkozó bizottság jelentéséből kitűnik, hogy a 30 éven aluli fiatalok teszik ki a nyilvántartott munkanélküliek 78 százalékát (mintegy 4 millió személyi. Szembeötlően megnövekedett a thaiföldi közép- és főiskolát végzett munkanélküliek száma. A társadalmi beilleszkedéssel foglalkozó thaiföldi bizottság jelentése szerint a közép- és főiskolát végzett munkanélküliek száma 1977- ben 30 000, 1982-ben 83 000, 1983-ban 120 000 és 1986-ban már 200 000 volt. A nyugati közgazdászok előrejelzései se valami reménykeltőek. A Le Nou- vel Observateur című francia hetilap közlése szerint a 15—24 év közötti fiatalok munkanélküliségi szintje Francia- országban 23 százalékra, az Egyesült Államokban 12 százalékra, az NSZK-ban 7 százalékra és japánban 6 százalékra becsülhető. (Adatforrások: Eurostat, Brüsszel; A konjunktúra elemzésének adatai, Brüsszel; A munkanélküliség elörejelzé se, Párizs, j Narkománia és bűnözés. A társadalmi igazságtalanság, a munkanélküliség és általában a tőkés társadalom erkölcsi légköre a fiatalokat arra készteti, hogy kábítószerek és szeszes Italok fogyasztásával feledtessék gondjaikat. Ez az idült betegség rákos daganatként kezdi ki a tőkés rendszert. Ebben az Egyesült Államoké az elsőség. A Le Monde Diplomatique című havilap szerint az Egyesült Államokban fogyasztják a világon előállított kábítószerek 60 százalékát. R. Reagan amerikai elnök kijelentése szerint az Egyesült Államokban a kábítószerfogyasztás „eddig nem látott méreteket öltött“. Az elnök beismerte, hogy az amerikai fiatalok egynegyede rendszeres kábítószer-fogyasztó. S ami a Fehér Ház főnöke szerint még ennél is rosszabb, a kábítószer-fogyasztást naponta „túl sok amerikai gyermek megkísérli“. A hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokban minden hatodik 18 éven aluli fiatal marihuánát szív. Ezt a „fehér halállal“ kereskedő hatalmasok segítik elő, akik ebből az üzletből mesés — mintegy évi 100 milliárd dollár hasznot húznak. Ez az Egyesült Államokban pusztfté járvány a többi tőkés országban is terjed. A sajtó szerint Amerika a farmer- nadrágokon és a rock and rollon kívül „kábítószer-fogyasztói kultúráját“ is exportálja Európába és Ázsia fiataljainak. A francia igazságügyminiszter kijelentette: „Azon okok között, amire a mai fiatalság ráfizet, mindenekelőtt a tilalmak hiányát kell említenünk. Az embereknek rá kell döbbenniük, hogy az életben léteznek bizonyos korlátok. A mai kábítószer-fogyasztó ezt nem érti. A fiatalság egész nemzedéke elvesztette elképzelését a jó és a rossz közötti különbségről." Joel sorsa. A francia joel most 18 éves, közölte egy francia folyóirat. Tizenegy éves korában kezdte a kábítószer-fogyasztást, s nem egész tizenhárom éves kora óta prostitúcióval keresi meg a heroin árát. „Kábítószert fogyasztott, hogy feledjen, s nagyon sok mindent kellett volna felednie. Egyre nagyobb heroin-adagokat fecskendezett magának“ — mondta el az édesanyja, joel végül ellopta a családi ékszereket, ezüstöt és bélyeggyűjteményt, s mindezt néhány adag heroinért cserélte el. Végül börtönbe került. A THumanité című napilap megállapítása szerint Franciaországban a kábítószer-fogyasztás riadóztató társadalmi jelenség. Terjedése a fiatalok körében nem véletlen. Egymillió fiatal munka- nélküli francia kétségbeejtő helyzetében nem hiszi többé, hogy valaha is szolid megélhetéshez Juthat, nem hisz a jövőben — s ők a „fehér halál“ poten- cionális áldozatai. Detroit „példája“. Detroit amerikai városban a bűnözés különösen nagy méreteket öltött. Az International Herald Tribune című napilap szerint az 1986ban kitört detroiti lövöldözésben részt vevő több mint száz fiatal életkora nem haladta meg a 16 évet. Ebben a városban a közép- és főiskolásokat rendszeresen megmotozzák, nincs-e náluk lőfegyver. íme, a hivatalos statisztika: Az amerikaiaknak 1B0 milliód) lőfegyver van a birtokukban, az Egyesült Államokban évente több mint 2,5 millió puskát és pisztolyt adnak el. Miért vezet Detroit a bűnözésben? Itt tömeges a munkanélküliség. A munkanélküliség szintje eléri a 20 százalékot, a 20 éven aluliak körében az ötven százalékot is. C. Young, a város polgár- mestere szerint énp a munkanélküliség okozza ezt az elsőséget. Nevelés az erőszak kultusza szellemében. A kiskorú amerikai a tévében évente 200 000 erőszakos cselekedetet és 50 000 gyilkosságot láthat! Az individualizmus, a létfenntartási küzdelemben az erősebb jogának, a minden demokratikus iránti gyűlölet kultuszának céltudatos ápolása eddig nem látott méreteket öltött. A Pentagon több mint 12 millió példányszámban megjelenő kb. 1000 újság, 400 folyóirat és különféle bulletin kiadási költségeit fedezi. Az utóbbi húsz év folyamán az amerikai honvédelmi minisztériumnak jóváhagyott, főképp a fiatalok „agyöblögetésének" céljára szánt juttatás összege a tizenötszörösére emelkedett. A NATO tájékoztató osztálya évente mintegy 1000 kiadványt, tájékoztató kézikönyvet és falragaszt ad ki. Ezekben a hadsereg tagjainak „édes életét“ magasztalják. E kiadványokat jobbára ingyen terjesztik. többnyire az iskolákban Is. „Széles körű kampányt kell indítani a fiatal nemzedék agyöblítésére“ —' hangzik a NATO tanácsának utasítása. Értik rajta a lövő nemzedéket. Haragos tiltakozás. „Minden ember egyenlőnek születik“ — szögezi le az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozata. Hasonló megállapításokat tartalmaznak a többi tőkés ország alkotmánydokumentumai is. Ezek azonban csak gyönyörűen hangzó szavak. Ezekben az országokban nem létezik egyenlőség. Nyugaton a haladó fiatalság ezt már tudatosítja, és határozottan tiltakozik a szociális elnyomás ellen. Á diékzavarságok, amelyekre nemrégen Franciaországban került sor, a fiatal franciák haragos tiltakozásának tekinthetők a jobboldali kormány demokráciát nélkülöző politikája ellen, amelynek célja a szegény családokból származó gyermekek főiskolára jutásának megakadályozása. A haladó francia közvélemény támogatását élvező diákok tiltakozásukat az „El a tömött pénztárcák törvényével!“ jelszó jegyében juttatták kifejezésre. Á törvénytelenség és az igazságtalanság ellen a fiatalság Dél-Koreában, Belgiumban és más tőkés országokban Is tiltakozik. Ez osztályharc. A falu neve Sare (franciául), a baszkok Sarannak mondják. Kétezer lakosa van, főleg baszkok. öt kilométerre fekszik a spanyol határtól, itt a francia terület mélyen betüremllk a spanyolba, mint valami kesztyűujj, emiatt a falunak 32 kilométeres államhatára van. Ennek a földrajzi véletlennek köszönheti kétes dicsőségét és egész Baszkföldön ismert címét: a „csempészek Mekkája“. Harminckét éve Paul Dutournl- er a sare-i polgármester. Hetvennégy éves vidám baszk a falusi bölcs, a Baszk Polgármesterek Franciaországi Szövetségének elnöke, saját családjában már a nyolcadik polgármester, és nem tiltakozik, amikor valaki feléje emeli vörös borral teli poharát és így köszönti: — Éljen a csempészek pápája! Dutournier nagyon különleges csempész. Volt rá eset, hogy a francia vámosok országos parancsnokát csempészte át spanyol földre. Számos francia kitüntetés tulajdonosa. Egyszer falujában járt a francia kormány egyik tagja, és megkérdezte a tanácstagoktól: — Önök közül hány a csempész? — Tizenckilencből tizennyolc — felelte nyugodtan' a polgármester. — És a tizenkilencedik miért nem csempész? — kérdezte a mi* CSEMPÉSZ-MEKKA nlszter, aki már semmin sem csodálkozott. — Mert ő a vámparancsnok — hangzott Dutournier válasza. A sare-iak nemzedékek óta úgy vélekednek, hogy a Plreneusok- nak ezen a szép erdős szakaszán mindkét oldalon baszkok élnek, maga az államhatár amolyan istentelen, mesterséges választóvonal, és különben sem tehetnek arról, hogy a vámosok laktanyája nyolc kilométer távolságban van a határtól, Franciaországon belül. — Mi sohasem beszélünk csempészésről — mondja Paul. — A „szakmát“ úgy hívjuk hogy gauez- ko lana, azaz éjszakai munka. Ha ml nem lennénk, nem sikerült volna sokszáz ember életét megmenteni a spanyol polgárháború és a második világháború idején. Kitüntetést érdemiünk, és itt-ott kaptunk is. Az ötvenes években például a ml 32 kilométeres határszakaszunkon át áramlott vámmentesen a spanyol-francia kereskedelmi forgalom egyharmada. Az „éjszakai munka“ évszázadok óta hagyomány errefelé, mindenki nyíltan beszél róla, balladák és történetek ezreit mesélik a kocsmákban. Amikor 1958-ban a vámosok kissé „rákapcsoltak“, Paul Dutournier elintézte, hogy a londoni Lloyds biztosítótársaság fizesse az esetleges pénzbírságokat, ha egy-egy csempészt elkaptak a vámosok. Minden évben augusztus közepén megrendezik a Nemzetközi Csempész Cross nevű versenyt. A versenyzők harminckllós zsákkal a hátukon úgy kelnek át a határon, hogy senki sem veheti őket észre, és persze a gondos zsűri szigorúan méri az időt is. Ilyenkor a vámosok szemet hunynak. — Egyszer egy nagyon fontos rakományt kellett gyorsan átjuttatni a határon. Elintéztük hát, hogy a franciaországi Bayonne püspökét meghívja spanyol kollégája, s a szertartásos lelkipásztori utazás annyira igénybe vette a vámőrséget, hogy igazán köny- nyű dolguk volt az „éjszakai munkásoknak“ ... Dutournier hangja kissé fátyolossá válik, amikor a gyerekesíny- szerűen elmesélt csempészkalandokról áttér az embercsempészet emlékeire, mert igazi hőstettek voltak az embertelen hatalmak által őrzött határokon át. — Huszonhat éves koromban önkéntesként részt vettem a spanyol polgárháborúban, természetesen a köztársaság oldalán, mint majdnem minden baszk — meséli. — A spanyolországi Navarrá- ban harcoltam. Amikor Franco fasisztái bevették Bilbaót, sokszáz kommunistát, szocialistát, baszk hazafit, a nemzetközi brigádok megannyi tagját, köztük egy-két magyart is, átcsempésztem a határon. A biztos haláltól menekültek meg valamennyien. — Egy-két magyar névre nem emlékszik? — kérdem. — Hová gondol? Mindenki konspirált, senkitől sem kérdeztünk nevet, címet, pártállást. Aki el akart mesélni valamit, elmesélte, de mi nem érdeklődtünk. Elrejtettük, megetettük, ápoltuk a harcosokat, amíg tudtuk. Akkoriban Sare faluban több menekült lakott, mint a helyi lakosság. E- gyetlen napon ötszáz menekültet osztottunk szét a családok között. Senki sem árulta el őket. Később ugyanezeket a csempész-útvonalakat fordított irányban használták az „éjszaka munkásai". Olvassuk csak Paul történetét tovább: — A német megszállás elől számos francia politikus, üldözött, katonatiszt, menekült külföldre, hogy végül csatlakozzék a Harcoló Franciaország mozgalomhoz, de Gaulle csapataihoz vagy egyszerűen mentse a puszta életét. Többszázat segítettünk át spanyol földre, baszk kapcsolatainkhoz. Közöttük volt egy tábornok Is, a francia vámőrség országos parancsnoka, aki egyáltalán nem kifogásolta, hogy csempészek mentik meg az életét. Dutournier a negyvenes évek elején a francia Ellenállás körzeti parancsnoka lett. A nácik elfogták és Kassel német város térségébe szállították. Innen az „éjszakai munkában“ tanult pofon- egyszerű trükkökkel sikerült megszöknie, és huszonhét napon át gyalogolt Belgium felé. Útközben mindenütt odament a katonákhoz ... egy sorsjeggyel, és érdeklődött, hol lehet megtudni, nem nyert-e. A legszigorúbb katonák is nevetve igazították el a kissé ütődöttnek látszó „spanyolt“, mert — mivel jól tud spanyolul — annak adta ki magát.. Végül aztán Belgiumban megint kézre került, a Gestapo a Stalag9 fogolytáborba szállította, majd bányamunkára hurcolták. Innen vasutasruhában szökött meg. A fel- szabadulás szülőfalujában érte, és csakhamar keresték a francia kormány emberei. Szokatlan céllal: a csempészkirályt magas francia kitüntetéssel Jutalmazták sokszáz ember megmentéséért, majd később ellenállási érdemeiért is kapott kitüntetést. Egy-két külföldi „védence“ is karriert csinált saját hazájában, s nem feledkezett meg Paulról: innen az a néhány külföldi kitüntetés, amely fiókjában lapul. Sugár András