Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-05-06 / 18. szám
T Osvald Záhradník négy képre tagolt játékát Kmeczkő Mihály fordításában és Horváth Lajos rendezésében mutatta be a Magyar Területi Színház. Napjaink jellegzetes alakjainak kis hányadát. ha tetszik, „kiszemelt személyek bonyolultabbnak vélt magánéletét“ tárja elénk a szerző egy lazább szerkezetű riport-játék formájában. Egyébként divatos manapság az ilyenfajta téma- bofiyolítás, mert az alaphelyzethez mindig hozzácsatolható többféle eseménysor. Sőt olyanok is, amelyeknek tulajdonképpen alig van közük egymáshoz. Így azután az Utóirat című játék anekdoták és ismert viccek keverékéből a- lakult mintegy százhúszperces produkcióvá, annak ellenére, hogy a témakört sokkal hatásosabban, mondjuk egy húszperces jelenetben, céltudatosabban lehetett volna a közönségnek megmutatni. Főleg a színészek és a rendező érdeme, hogy így is elfogadható előadást láttunk, amelyTóth László (Ligeti), Bugár Béla (Boros), Pőthe István (Kocka) cselekményben felvázolt mondanivaló, az emberi szenvedélyeket tárgyilagosan kifejező természetesebb hangvétel és a funkció- dúsabb karakterrajz, így az Igényesebb színészi játék is erőteljesebben juthatna le a nézőtérbe. Kissé zavartan olvastuk a műsorfüzetben közölt szöveget, a- mely szerint Osvald Zahradník hőseit csehovi mélységekkel szeretné felruházni A néző azonban nem egészen ezt látja, illetve nem ezt találja érdekes drámai magnak. Itt ugyanis nincsenek „lélektani jelenetek“, egyszerű, divatosnak tűnhető hírlapi tudósítást látunk. Olyan helyzeteket és típusokat, amilyenekkel gyakran találkozhatunk. Azt szokták mondani, hogy egy játék minőségét mindig a tartalma és Irodalmi színvonala határozza meg. Sikerét Epédig a színpadra állítás mi- kéntje-hogyanja fémjelezheti. Itt például a kisebb szerepek és az epizódszereplők kerülnek az előtérbe. Az ügyesen hangsűlyozott képváltásokat — és ez főleg a rendező, Horváth Lajos érdeme — siker koronázza. Tóth László (Ligeti) és Pőthe István (Kocka) remek jellemrajza és a hivatalból kirendelt szakszervezeti delegáció, Ferenczy Anna (Kaszás- né), Németh Ica (Gyengéné) és Bugár Gáspár (Bence) összetételben groteszk hangvételű jelenetükkel nagy sikert aratnak. Drá- fi Mátyás és Ropog József (orvosok) kórházi jelenetén is felszabadultan szórakozik a közönség. A velük szembe állított két. főszereplő, Bugár Béla (Boros) és Holocsy István (Kaszás) általános képet nyújtó mérnökeinek a szembeállítása ma már kevésbé érdekli a közönséget. Pedig mindketten igényes színészi feladatot oldanak meg. Az is sajnálatos, hogy a csinos és elegáns Gyöngyi szerepét milyen mostohán kezeli a szerző. Varsányi Mária mindent elkövet, hogy jelenlétét átfogóbb tartalommal erősítse. E- gyébként a főtéma és a sablonos meseszövés, a magány és a felelősség tartalmi értéke, egészében véve itt inkább csak szólamnak bizonyul. A most bemutatkozó Matus Gábor jelmezei talá- lóak — díszlete kevésbé hangadó. Hanzsér Árpád színpadképeket összekötő zenei variációi szerves részét képezik az előadásnak. —eszme— SANDRA együttes, és máris szép eredményekkel dicsekedhet. Dánielén kívül tagja még Antolík Kati, Bu- ris BoZena, Híves Alica, valamint Görög Judit és Márta. — Igaz, Brusnóban, a kerületi fordulóban nem lettünk „dobogósok", de nekünk már az is dicsőségnek számított, hogy ilyen rangos versenyen szerepelhettünk. Idén szintén részt veszünk a kerületi versenyen. — Kétszer láttam a Sandra fellépését. Tetszett a műsorotok, bár nem vagyok jártas ebben a műfajban. Ezért kérdezem, mi az összeállítás „vezérgondolata“? — Mi egyelőre csak a pódiumtáncnál tartunk. Lényege a zenére történő ritmusos táncolás. A jövőben szeretnénk tovább lépni, mégpedig a színpadi táncformára, amely művészi kifejezésre törekszik. — Milyen gyakran próbál az együttesi* — Igyekszünk hetente legalább egyszer próbálni, de nem mindig sikerül. Ketten a tánccsoportból két műszakban dolgoznak, legfiatalabb tagunk pedig az innét mintegy 150 kilométerre levő Ná- mestovóban tanulja a pincérszakmát. Gondunkon úgy segítünk, hogy hosszabb próbákat tartunk — mondja Daniela Lichvárová. Bodzsár Gyula Régóta tudom, hogy Lukanényében (Nenince) egyre eredményesebben dolgozik a helyi ifjúsági szervezet. A fiatalok többsége bekapcsolódik a község társadalmi és kulturális életébe. Az előbbit a társadalmi munkában ledolgozott órák százai bizonyítják, az utóbbit a népi tánccsoport, a kisszínpadi együttes, az éneklőcsoport sikerei. Újabban egy moderntánc-együttes szereplése is gazdagítja kulturális életüket. A helyi kulturális központ felkarolja és támogatja kezdeményezéseiket. Ennek a hozzáállásnak köszönhető, hogy megalakították a Sandra táncegyüttest. A csoport életrehívása Daniela Lichvárovának, a helyi Vörös Lobogó Efsz laboránsának a nevéhez fűződik. A Presov mellől származó fiatalasszony a szülőfalujában már vezetett táncegyüttest, s Nényében lényegében ott folytatta, ahol azelőtt abbahagyta. 1984-ben alakult meg a hattagú dzsesszgimnasztikai táncHOL MARADTAK AZ ÉNEKESEK? Tavaly már leírtam észrevételeimet a Melódia nagykürtösi (Veik? Krtís) járási versenyén látottakról. Kifogásoltam, hogy csak négy zenekar és két énekes vett részt a versenyen. Okait kutatva a legilletékesebbtől, Chrap- káné Gubányi Gabriellától, a Nagykürtös! Járási Népművelési Központ szakelőadójától, a műkedvelő mozgalom irányítójától kértem választ. Elmondta, hogy a rendező szervek mindent megtettek a rendezvény előkészítéséért és propagálásáért, de hiábavaló minden igyekezet, ha a fiatalok nem érdeklődnek eléggé. Kényszeríteni pedig senkit sem lehet. A cikkben bátorkodtam olyan merész kijelentést tenni, hogy megengedhetetlen luxus négy zenekarral és két szólóénekessel járási versenyt rendezni. Kíváncsian vártam az idei járási versenyt, a Melódia 87-et, amelyet nemrégiben tartottak meg a járásszékhely művelődési házában. Hozott-e javulást, főleg ami a részvételt illeti? Két zenekarral több volt a versenyen, mint tavaly. Örvendetes, hogy e hat együttesből négy — a nagykürtösi gépipari szaktanintézet Klakson, az ipolybalogi (Balog nad Ipl'om) Orion, a Dolina Bánya Signál és a Tesla-üzem Uni- verzál zenekara a SZISZ égisze alatt működik. A lukanényei (Nenince) Polyfőn a helyi népművelési központ, a pötori Projekt pedig a helyi művelődési központ pártfogását élvezi. A zsűri értékelése szerint a Projekt együttes bizonyult a legjobbnak, megelőzve az Oriont. A harmadik helyen a Signál és az Univerzál osztozott. Balázs Ottó, az Orion zenekar tagja előadói díjat kapott. De hol maradtak a szólóénekesek? A versenynek mindössze 1 énekese volt: Jarmila Fröková. Igaz, szép hangjával, kulturált előadásával megérdemelten jutott a kerületi fordulóba. Némi iróniával azt is mondhatnám, kis járás, kevés énekes. Természetesen ez így nem igaz, mert a járás minden községében (több mint hatvan van belőlük) bizonyára akad két-három ló hangú, zenét, éneklést kedvelő fiatal. Hp csak minden tizedik faluba, vagy csak a központi községekbe jutott el a versenyfelhívás, akkor is legalább 5—10 fiatal jelentkezhetett volna a versenyre. Feltételezem, hogy a rendező szervek idén Is mindent megtettek az előkészítésért, a Melódia 87 propagálásáért, de az eredmény változatlan. Ebben az esetben azt kellene mondanom, hogy a járás területén egyszerűen nincs tehetséges énekes. Csakhogy ezt megcáfolják a diszkók, a könnyűzenei koncertek, ahol a fiatalok igencsak „megeresztik“ hangjukat. Igaz, köny- nyebb „kórusban“ énekelni, mint szólóban, amihez egyfajta bátorság is kell. És én pont ezt hiányolom a fiatalokban. Igen, a bátorság, a kezdeményező készség, a vállalkozó kedv nemcsak e téren hiányzik sokukból, hanem más tevékenységi területeken is. De a közöny, az érdektelenség rovására is írható a szólóénekesek távolmaradása a szóban forgó járási könnyűzenei versenyről. Persze, nem elég csak keseregni a fiatalok passzivitásán. Az ifjúsági szervezetek vezetőinek, tisztségviselőinek a népművelőkkel Ítéli közösen keresniük és megtalálniuk a megoldást. —b— A FA SZERELMESE: Az emeletes házat háromfejű sárkány őrzi. Azután, ahogy mégis beljebb merészkedünk, a mesék birodalmába jutunk. A hatalmas előszobában, mindjárt az ajtó mellett egy torz vízimanó vigyorog ránk, kicsit távolabb egy anyóka fordítja felénk ezer ránccal barázdált arcát, majd megpillantjuk a királyi családot, és látunk egy békésen pöfékelő öregurat, a plafonról lelógó csodacsizmán Adámtől Éváig minden megtalálható. S ez még csak egy nagyon kis töredéke a nagysallói (Tek. LuZany) Varga Attila fa- faragványainak. Művei nagy részét elajándékozta vagy valamely intézménynek, vagy magánszemé-, lyeknek. Ö ugyanis olyan ember, aki a kérő szóra nem tud nemet mondani. Huszonöt éve szolgál a Csehszlovák Duna-hajózási Vállalatnál mint uszályos. Jó munkájáért már kitüntetést is kapott. Európa szinte minden kikötőjében megfordult. Általában egy hetet dolgozik, egyet otthon pihen. I- lyenkor hódol kedvenc időtöltésének, a fafaragásnak. Most egy japán nő aktját faragja, topolyfából. Az alak vál- laira egy kiterjesztett szárnyú hatalmas keselyű telepedik; a nő arcára kiülő fájdalom érzékelteti mindazt a kínt, amit a húsába vájó karmok okoznak. A mester szerint általában a mű mindig jobban sikerül, mint az elképzelés. Sok függ a fa minőségétől is, például a topolyfa kitűnően faragható, nem reped. Útjai során a vízpartokon, különféle vízmosásokban sok természet alkotta alakzatra is akadt, ilyenkor egy kis igazítással kész is a szobor. Ezek mint gyertyatartók, fogasok, hamutartók szerepelnek a lakásban. Legtöbb művét édesanyjának ajándékozza. Szerencsére, mondja a mama, így legalább a sok csodálatos faragványból itthon is marad valami. Léván (Levice) az amatőr művészek kiállításán már kétszer nyert díjat, kapott elismerő oklevelet. Szerszámai különféle nagyságú és görbületű kések, ráspoly, reszelő, smirgli, de ami állandóan kéznél van, az a fantázia, a kézügyessége és a tehetsége. K. M. UTÖIRAT nek során több megnevettető jelenetet, ötletes közbeszólást meg is tapsolhattunk. Osvald Záhradník Utóirat című színpadi riportja, sajnos, nem vezeti végig főszereplőinek emberi magatartását a modern vagy akár a klasszikus színjáték értelmében. Az egyfelvonásnyi téma nem válik drámai eseménnyé, A gyakori jelenetcserék, a zavaró vagy zavarba ejtő szerepviszonyok nem adnak kielégítő magyarázatot a pillanatnyi körülményekre. Az egymás után következő jelenetek átlagszintű e- pizódokká „önállósulnak“, olyannyira, hogy keresztezik a főcselekményt, s í^y a három kulcs- szereplő (Boros, Kaszás és Gyöngyi) nehezebben birkózik meg sematikusan szerkesztett (bár az életből vett) szerepük színpadi hasonmásával. Az előjátéknak szánt meghökkentő hatásnak harsány intonálása, akárcsak a zárójelenet, inkább zavarja, mint segíti a nézőt az eligazodásban. Mi sem volna egyszerűbb, ha a szirénázás után — in médiás rés — a mentőorvos rendelőjében kezdődne a játék, és így lutna el oda, ahol már természetesebb kibontakozással fokozódhatna a
