Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-04-08 / 14. szám

új ifjúság 4 Ester Lopez Garcia és a guajava nedű Mindent, mi szemnek-szájnak in­gere, szemügyre vehetett a láto­gató a XI. nemzetközi élelmiszer- ipari kiállításon a Salimán, a melyre három kontinens negyven országának kiállítói hozták el ter­mékeiket. A finomságok mellett ott sorakoztak az egyes terméke­ket előállító gépek is. Az odaítélt 31 aranyéremből, melyet „Arany Salimának“ neveznek, tizennyol­cat élelmiszeripari termékek, ti­zenhármat pedig gépek kapták. Hazánk 17 aranyérmet kapott. Az aranyérmes ananászkompótok mellett Qou Wei-jing Visszapillantás a Salima ’87 nemzetközi kiállításra Élelmiszerek A háziasszonyok, de minden fo­gyasztó örömére szolgál majd a zöldséglevesek családja. Igaz, zöldbab, lencse- és zöldséglevest már a múltban is vásárolhattunk, de ezek más technológiával ké­szültek. Barbara Helembrandtová mérnöknő a Szesz- és Konzerv­ipari Vállalat vezérigazgatósága innovációs osztályának képviselő­je elmondta, hogy ez az új ter­mékcsalád félkészáru. A zacskó­ba a levesmassza mellé fagyasz­tott zöldség kerül, így az megőr­zi vitamintartalmát. ízes, tájjelle­gű levesek ezek, idén kezdik gyár­tani a vállalat nyitrai (Nitra) ü- zemében. A Prágai Sör- és Malátagyár konszernvállalat két termékével is aranyérmet nyert, a szőlő, al­ma, ribizli, alapanyagú üdítőita­lokat a Top-Topic néven kínálják boltjaink. A szénsavval dúsított, vegyi konzerváló anyagoktól men­tes, pasztőrözött hazai nyersa­nyagból készült üdítőitalok szava­tossági ideje is lényegesen hosz- szabb, mint az eddigi hazai üdí­tőké. Nemcsak a jó bornak, a jó sör­nek sem kell cégér; ezt a náchodi üzem is bebizonyította a kiállítá­son. A „Primátor“ jellegzetes ízét nemcsak a kiváló nyersanyagok­nak — a komlónak, a malátának és a víznek — köszönheti, hanem az előírt technológiai folyamatok következetes megtartásának és természetesen egy-két gyártási ti­toknak is, amit a sörgyár képvi­selői természetesen most sem á- rultak el. Siker ez egy olyan or­szágban is, ahol évszázados ha­gyományai vannak a sörfőzésnek. Több éve exportálják a Primátort. „Hazánkban csak kiváló és még kiválóbb sörök vannak“ — így ma­gyarázták a siker titkát az újság­íróknak. Ezek közé tartozik a Primátor is, amely Arany Salímát kapott a seregszemlén. Kína először vett részt a vásá­ron, de máris nagy sikert aratott. Qou Wei-jing az egyik kereske­delmi cég vezérigazgatóhelyettHse elmondta, hogy legtöbben a rizs­bor iránt érdeklődtek, amely ala­csony alkoholtartalma miatt ked­velt aperitív, sőt a kínai konyha egyik csemegéje. Már Csehszlová­kiában is ismerik a kínai „licsi“ kompótot, mely hasonlít a mi földi­eprünkhöz, csak fehérbélű. Az ananászkompótok több fajtáját is láthattuk a vásáron, ezekből ha­zánkba tavaly közel 300 tonna ér­kezett. Egy Cubafrutas-termék, guaja- vábói készült gyümölcslé is arany­érmet kapott. Ester Lopez Garcia, a San Nicolas de Bari cég propa­gandaosztályának vezetője bőveb­ben is elmagyarázta az ital ere­detét. A guajavának körte alakú és nagyságú, sárgás-pirosas ter­mése van. Kézzel szüretelik a más­fél-két méteres fákról. Ültetvénye­ken termesztik a gyümölcsöt, de fája a vad természetben is meg­található. A gyümölcslé magas C- vitamintartalmú: száz gramm gua- javában 253 mg C-vitamin találha­tó. Az üdítőt vegyi tartósítószerek nélkül, pasztőrözéssel konzervál­ják. ízléses kivitelezésű konzerv­dobozokban Taoro márkával kerül forgalomba. A világ országaiba, köztük hazánkba is 100 ezer ton­na jut el évente a Taoro italból. Gépek A Salima nemcsak élelmiszer- ipari termékeket, hanem az ipar­ág csúcstechnikájának gépi beren­dezéseit is bemutatta. A 13 arany­érmes gép közül lássunk most két hazait. Az EXAN 02 berendezésnek, a- mely az üveg tisztaságát ellenőr­zi, minden töltőüzemben örülnek, hiszen nagy hiányt pótolnak vele. A múltban drága pénzért, külföld­ről hoztuk be ezeket a berende­zéseket, és alkatrészhiány, a nem kielégítő szervizelés miatt rosz- szul üzemeltek. Az EXAN 02 ki­zárólag hazai alkatrészbázisra épül. Bonyolult optoelektronikai áramkörei blokkrendszerűek, így könnyen javíthatók és cserélhe­tők. A palackok fenékszennyező­désén kívül a visszamaradt folya­dékot, a mosásra és fertőtlenítés­re használt lúgos oldatot is „ész­reveszi“, s ezeket a palackokat a szállítószalagról kiiktatja, így mi­nimális a valószínűsége annak, hogy szennyezett üveg kerül a töltőgéphez. Ján Jindra, a Chote- bori Gépgyár fejlesztési osztályá­nak vezetője elmondta, hogy a berendezés óránként 48 ezer üveg tisztaságát képes felülvizsgálni. A berendezés elődjének, az EXAN 01-nek a sorozatgyártása már az idén elkezdődött az említett gép­gyárban, továbbfejlesztett válto­zatát azonban csak jövőre kezdik el gyártani. A marha- és sertéshús vegyi összetételének gyors meghatáro­zására alkalmas az MH 03-as mé- rőmífczer, amelyet a Strojobal Hradec Králové-i nemzeti vállalat mutatott be. Főleg húskombiná­tokba ajánlotta ján Matejka mér­nök, a prágai gyártó üzem terme­lési igazgatóhelyettese. A gép elődjét, a 02-es berendezést licenc- ként eladtuk Ausztriának. A mik­roprocesszorral vezérelt műszer lényege abban áll, hogy a mérő­hengerbe helyezett 1,8—1,85 kg tömegű húst adott hőmérsékleten hidraulikusan háromszor össze­nyomja, majd a massza hosszúsá­gából az automata értékelő rend­szer a fajsúlyok függvényében szá­zalékban 'kimutatja a zsiradék, a fehérjék, a víz és az ásványi a- nyagok mennyiségét. A berende­zés az Arany Salimán kívül ipari design díjat is kapott, márpedig ezzel a kitüntetéssel öt gép, illet­ve berendezés kiállítói büszkél­kedhetnek. Polgári László (A szerző felvételei) Az MH03 mérőműszer és kezelője, Ján Matejka mérnök ESÉLYEK K atival hat évvel ezelőtt Ismer­kedtem meg. Szakácsnőnek ta­nult, akkor volt utolsó éves. Két évig kollégiumban lakott, de a második év végén pár hónapra ideg- gyógyintézetbe került. Amikor kijött az intézetből, úgy döntött, hogy a zajos internátus helyett egy nyugal­masabb albérletet keres magának, csaknem egy évig egy szobában lak­iunk. Kati eleinte nagyon zárkózott volt. Az iskolában mindig gondjai voltak. Vagy a tanulással nem boldogult, vagy az osztálytársaival támadtuk né­zeteltérései. Egy téli este a házinéni váratlanul bejelentette, hogy hosz- szabb időre be kell feküdnie a kór­házba. — Ez remek — örvendezett Kati —, így legalább nyugodtan itt maradhatok hétvégére, senki sem fog faggatni, hogy miért nem megyek haza. Egy hónapig nem ment haza, annak ellenére, hogy mindössze 80 kilomé­terre lakott Bratislavától. Pár nappal a tavaszi szünet előtt csomagolni kezdtem, elraktam a könyveim, a ru­hákat, amelyeket gondoltam, hogy hazaviszek. — De jó neked — hallot­tam Kati hangját az ajtóból. — Egy hétig otthon leszel, én meg azt sem tudom, hogy egyáltalán hazamegyek-e. — De hát miért ne mennél haza? — kérdeztem. — Az az igazság, hogy én nem nagyon szeretek hazajárni — mond­ta, és leült velem szembe. Ezt nem kellett volna mondania, úgyis tudtam. Ha szeretné a szüleit, biztos, hogy gyakrabban látogatná őket — gondoltam, de nem szóltam semmit, egyszerűen nem volt han­gulatom folytatni a beszélgetést. — Azt hiszem, mégsem megyek ha­za — szólalt meg kis idő múlva Ka­ti. — Mit csináljak otthon? Apám alkoholista, anyám beteg, ráadásul ő sem veti meg az italt. Van egy bá­tyám, neki is állandóan problémái ' vannak az idegeivel. Asztalos, de rok­kantsági nyugdíjból él. Eleinte he­tente jártam haza, segítettem, ami­ben tudtam, de aztán rájöttem, min­den hiába. Próbáltam velük beszélni, elmondtam a gondjaimat, de az volt az érzésem, hogy végképp nem ér­dekli őket. Minden vágyam az volt, hogy egészségügyi szakközépis­kolában tanulhassak. Azért is érde­kelt ez az iskola, mert sokszor meg­fordultam különböző kórházakban, hol az anyámat, hol az apámat men­tünk meglátogatni. De hát a középis­kola az én tanulmányi eredményeim mellett szóba sem jöhetett. Az osz­tályfőnököm végül is ezt a szaktan­intézetet ajánlotta, ahová most já­rok. Ide minden probléma nélkül fel­vettek, csak az a baj, hogy nem ér­dekel. Az első nap eltévedtem a fő­városban, pár órás késéssel értem az iskolába, és amikor elmondtam késé­sem okát, az egész osztály a hasát fogta nevettében. Az osztályfőnök azt mondta, miért nem kértem meg a szüléimét, hogy kísérjenek el, ha ném tudok tájékozódni. El tudod képzel­ni, milyen a helyzetem az iskolá­ban! Mindig kinevetnek. — Ugyan — próbáltam vigasztalni. — Lehet, hogy nem is rajtad nevet­nek. — Ezt komolyan gondolod? — né­zett rám tágra nyitott szemmel. — Hát persze! A múlt héten majdnem hat év el­teltével egy zsúfolt autóbuszban ta­lálkoztam ismét Katival. — Micsoda szerencse, hogy talál­koztunk — örült Kati, amikor meglá tott. — Van egy problémám, lehet, hogy te tudnál segíteni... Megegyeztünk az időpontban. Zuhogott az eső azon a vasárnapon, amikor meglátogatott. — Tulajdonképpen két dologról lenne szó — kezdte kissé bizonytala­nul. — Tavaly beiratkoztam az egész­ségügyi szakközépiskolába, ugyanis amikor letelt az a három év, amit a szerződés alapján szakácsnőként kel­lett dolgoznom, átmentem az egész­ségügybe. Egy laboratóriumban dol­gozom most, kisegítőként, kémcsöve­ket mosogatok. Nem valami érdekes, amit csinálok, viszont a munkakör­nyezet annál inkább. Meg aztán tá­mogatják, hogy leérettségizzem az egészségügyi szakközépiskolában. — Talán az iskolában van problé­ma? — kérdeztem, sejtve a választ. — Igen, pontosabban a matemati­kával. A többi tantárggyal úgy-ahogy elboldogulok, de matematikából ötö­söm volt félévkor, és azt mondta a tanárnő, hogy ilyen tudással ne szá­mítsak jobbra az év végén se. A lá­nyok a munkásszállón azt tanácsol­ták, hogy vegyek pótőrákat valame­lyik matektanárnál. Nem tudsz vala­kit, aki hajlandó lenne velem foglal­kozni, mondjuk hetente egyszer? — Nem, de utánanézek — ígértem. — De van még egy problémám. Ta­valyelőtt meghaltak a szüleim. Elő­ször az apám, rá fél évre az anyám. A testvéremet intézetben kezelik, de nem érzi ott jól magát. Mindig azt írja, hogy nagyon szeretne már haza­jönni. Az a ház, amelyben szüleim laktak, nincs olyan állapotban, hogy odavihetném, meg aztán akkor nekem is oda kellene költöznöm, és akkor mi lenne az iskolával? A munkásszál­lásra hozzám nem jöhet. Legkézenfek­vőbb megoldás az lenne, ha sikerülne kicserélni a szülői házat egy bratis- lavai kétszobás lakásra. Pár hónap­pal ezelőtt feladtam egy hirdetést, eddig ketten jelentkeztek, mind a kettő meg szeretné venni a házat, de nem tud lakást biztosítani. A lányok­kal beszélgettünk erről, ők azt ta­nácsolták, hogy próbálkozzam egy to­vábbi hirdetéssel. Itt gondoltam rád, lehet, hogy te jobban meg tudnád írni. Segítesz? Közben elővett egy papírt és írta, hogy milyen házról lenne szó, milye­nek a szobák, hány ár kert tartozik a házhoz. Megírtuk a hirdetést, azt is megígértem, hogy ha sikerül sze­reznem egy matektanárt, azonnal ér­tesítem. Már sötétedett, amikor Kati elment. Születésnapi házibulira hívott fő­iskolás barátnőm. Születésnapját e- gyik barátjánál ünnepelte, akinek szü­lei külföldön tartózkodnak. Ivánék öt­szobás lakásában javában folyt az ünneplés, amikor betoppant Ádám, Iván bátyja. Magas, fekete hajú fiú, kockás inget és kopott farmert vi­selt. — Nagyon művelt fiú — világosí­tott fel Szilvia: — Díszlettervezést tanul, most végez. Állítólag még eb­ben az évben tanulmányútra megy Párizsba. Nagyon ügyes, már néhány előadáshoz, filmhez tervezett díszle­teket. Jól beszél angolul, németül és persze franciául is. Ádám nagyon szerény fiú, társasá­gi ember, nem nehéz kapcsolatot te­remteni vele. — Hallom, hogy mész Párizsba ... — Igen, úgy néz ki — mondta, és szemmel láthatólag őrült, hogy fel­hoztam ezt a témát. — A miniszté­riumban megígérték, de én nem na­gyon bízom benne, hogy sikerül. Ha igen, akkor csak a szüleim tudják elintézni. — Nehéz a díszlettervezői szakra bejutni? — Hát... nem is tudom. Nekem rögtön az első nekifutásra sikerült. Már az is szerencse volt, hogy ab­ban az évben, amikor én érettségiz­tem, nyílt díszlettervezői szak, ami egyébként csak négyévenként nyílik. Most, hogy végzek, felmerült egy to­vábbi probléma, hogy hová az iskola után. — Irtó szerencsés ez a srác — mondtam később Szilviának útban ha­zafelé —, és nagyon magabiztos. — Miért ne lenne az? — nézett rám csodálkozva. — Gyerekkora óta rajzol, tervezget, nagyon szereti a munkáját, rajzórákra, nyelviskolába járt. Az apja zenész, az anyja befu­tott festőművész. Szerintem minden feltétele megvan, hogy sikeres, be­futott szakember váljék belőle. Az egyik reggel telefoncsergésre ébredek.. — jaj, biztosan felébresztettelek, ne haragudj — hallom Kati kétségbe­esett hangját a vonal másik végéről. — Tudod, azzal a tanárral kapcso­latban hívok. Csütörtökön írtunk dol- goztatot matekból, és sajnos megint ötöst kaptam. Sürgősen szükségem lenne segítségre, mert a lányok azt mondják, hogy ha ez így megy to­vább, akkor megbukok és félek, hogy emiatt kidobnak az iskolából, pedig nagyon szeretnék leérettségizni. A bá­tyám is írt, hogyha nem hozom ki az intézetből, megszökik. Nem tudom, mit csináljak. Tanulnom is kellene, vele is kell törődnöm. A szobatárs­nőm azt mondja, hogy ő már régen otthagyta volna az iskolát. Félek, hogy végül neki lesz igaza. — Ugyan! Szerzünk egy jó matek­tanárt, és minden rendben lesz — vigasztalom. — Gondolod? — Persze — mondom gyorsan, de közben érzem, hogy hangom nem cseng olyan meggyőzően, mint azt szeretném. Hallom, hogy anyu a szom­széd szobában felkapcsolja a rádiót, s egy mély, kimért férfihang arról beszél, hogy minden fiatal egyenlő eséllyel Indul az életbe, csakis raj­tuk múlik, hogy mit sikerül megva­lósítaniuk az elképzeléseikből... Kamoncza Márta

Next

/
Thumbnails
Contents