Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-04-01 / 13. szám

* I új ifjúság 71 A hölgy a járdán ácsorgóit, a köny- vesbolt kirakata előtt. Gondolatban ta­lán egy mézillatú kertben bolyongott, mert a szeme ábrándosán révedt a sem­mibe. Feltűnő eleganciája meghökken­tette a járókelőket. A férfiak átható te­kintettel próbálták kibontani a könnyű, piros ruhából az arányos testet, és túl­fűtött vággyal néztek a piros kalap ap­ró fátyla alól sejlő érzéki szájra. A nők lopva vetettek .rá egy-egy irigy pillan­tást, majd tekintetük belefúródott a ki­rakat könyveinek halmazába. A hölgy türelmesen várt, közben meg­megérintette a kert túlérett gyümöl­cseinek illata. Az emberek között egy töpörödött öregasszony bukkant fel, gyűrött ruhá­ban, széttaposott papucsban. Arcát kó­cos haj keretezte, bozontos szemöldöke alatt zöld szem villogott. Magában be­szélt. Elment a hölgy mellett, néhány lépés után azonban megtorpant, és he­ves mozdulattal fordult hátra. — Ez meg a Sári, mit keres ez itt? Szemében gyűlölet villant, fogatlan szájából fröcskölni kezdtek a szavak. — Te rongy, cafat, mit keresel te itt? Hogy felcicomáztad magad, te, te __Biztos megint új szeretőd van, attól kaptad ezt a flancos ruhát. Pén­zes pasassal henteregtél, mi? Közelebb lépett a hölgyhöz, néhá- nyan megálltak mellettük. Az öregasz- szony a kezét tördelve nyüszített; — Szegény nővérem, jó, hogy nem érte meg! Mi lett, szűz Máriám, mi lett a lányból! De mit is tanulhattál ott az intézeti ribancok között... Jaj, csak ezt a szégyent ne kellett volna meg­érnem, hogy itt lássalak. Csődület támadt körülöttük. A hölgy értetlenül bámult az öregasszonyra, nem tudta, rázúdítja-e a szitkokat. Szeme Kajko.Lea versei: Adj étvágyat az éhezőnek, fegyvert a hadirokkantnak, hitet a hívőnek és • segélyt- a segítségnek, mert lassan közhellyé válik. ünnep Hallom a szeretet segélykiáltását, ahogy a csillogó díszek alól, a méregdrága ajándékok, trakták súlyától kimerültén felém sikolt: békét akarokl PP Elhatároztam, hogy nem írok hozzád verset. Annyi fá jóan gyönyörű, kínokkal teli, kedves éjszakák, gyöngéd, halálos veszekedések, jóhiszemű hazudozások után nincs mit mondani rólunk. Ezért ne csodálkozz, hogy nem írok neked. Magány A ma érkezett levél az asztalon nyugszik. Körülöttem szanaszét hevernek a színes magazinok. Gitárom még őrzi az előbb látszott dallam utolsó akkordját. Könyveim lassan már kiszorítanak a szobámból. A rádióból hozzám szól az egész világ, és én egyedül vagyok. kerekre nyílt, és kérdőn az asszony fe­lé nyújtotta a kezét. — Rám ne nézz, hozzám ne nyúlj, te utolsó. Te ócska rlngyó! Mire jó ez a piros kacat is rajtad? Azzal rángatni kezdte a nő ruhájá­nak ujját, néhányszor fellebbentette a szoknyáját. A hölgy arcán bizonytalan mosoly suhant át. Az öregasszony le­kapta a fejéről a piros kalapot és a maga fejére tette. Néhány idétlen vak- kantást hallatva riszálni kezdte magát, közben hisztérikusan üvöltött: — Ilyen csiricsárékat raksz a fejedre, jobban is megy az üzlet, annyi szent, ha ebben rázod magad. A hölgy meglepetten nézte a kalap űj gazdáját. Arcára elégedett mosoly ült. Ebben a^illanatban lépett ki a köny­vesbolt, ajtaján egy magas, jól öltözött férfi. Megpillantotta felesége kalapját a vénség fején. Odahajolt a feleségé­hez, suttogva váltottak néhány szót. Ezalatt az öregasszony a piros ka­lappal a fején dacosan állt az ember­gyűrű közepén. Az emberek elfojtott indulata rövid időre halk morgássá sze­Gyetvai István: NŐNAPI TÖRTÉNET Lassan cseperészik lefelé a felhőktől elvált vízcsepp. Esik. A szél fitogtatja dicséretre nem méltó erejét. Késő dél­után, kora tavaszi idő. A járdákon rohanó emberek dühöd- ten tapossák tükörképüket a pocsolyák szürke felszínén. Platty. — Rohadt idő. Nemcsak az idő ro­hadt, de a cipőm talpa is elrohadt. Be­lemászik a víz — így morfondírozott egy öreg néni, aki virágot árul. — El­végre nőnap van. Az ünnepelt nők pe­dig otthon meleg vacsorával és öröm­teli vágyakozással várják férjüket, fiu­kat, barátjukat. A néni nem várt senkit. Kint állt az utcán. A férjek, fiúk, barátok őrült ro­hanással keresik az üzletekben a leg­drágább ajándékokat, a legszebb virá­got. Az öreg néni szerény virágai senkit sem érdekelnek.. A férjek, fiák, bará­tok közömbös vagy sajnálkozó fény­nyel a szemükben rohannak 'tovább. Két jól öltözött férfi csomagokkal megrakva megy el a néni mellett. — Nézd a mamit, kiállt a sarokra — így az egyik. — Ogy látszik, elfogyott a pénze — röhög a másik. Gúnyos mosollyal vé­gignézik a nénit, majd továbbmennek. Az emberek sietnek, rohannak, őrült tempóban kergetik vágyaikat. A rohanó tömegben lassan közeledik egy fiú. Szin­te provokálja a rohanó tömeget a ban- dukolásával. Szinte lázadás a mélabús andalgása. Lassan odaér a nénihez. Megáll, szomorúan végignézi. — Csak öt korona — szólítja meg fázósan a néni. A fiú csak áll, és 'látja saját -élete magányosságát, Ürességét. — Fiatalúr, olcsón adom, vegyen — szólítja újra a néni. A fiú lassan elindul, közelebb lép a nénihez. Kihalász a zsebéből egy össze­gyűrt tízkoronást és odanyújtja. — Nem tudok visszaadni — sajnálko­zik a néni —, nincs nálam apró. — Nem baj, tessék megtartani — fog­ja meg a virágcsokrot a fiú. — Köszönöm. A fiú elindul, tesz két lépést előre, majd egy hirtelen mozdulattal megfor­dul. — A nőnap alkalmából fogadja sze­retettel — nyújtja át a virágcsokrot a néninek. Marton Gyula: Mikor egy téli estén váratlanul elszenderedtem akkor majd csillogó függőid tűzd föl fehér nyakad meleg sállal takard be és takarj be engem Is egy ócska pléddel szórakozz csak egyet a kibomló rojtok selymével légy természetes és érdekeljenek a híradó tömör kockái minden élve maradjon a virágokat locsold fényesre figyelmes kezed vendégnek ajtót nyisson a gyerekzsivajt ne pisszegd le ülj mellém a kibomló rojtok hozzám vezetik kezeld ébredem az Ismerős ujjak enyém vagy — kitörései nem hagynak egyedül lídült, hogy pillanatokon belül annál hevesebben robbanjon ki. — Fojtsa meg azt az öregasszonyt! Meg kell torolni az ilyesmit! — Kicsavarni a nyakát! — Ogy van, ne hagyja annyiban! Valamennyi szem a férfira tapadt. Az öregasszony behúzta a nyakát, óvato­san körülnézett, hogy merre nyerhetne egérutat, de a tömeg csapdában tar­totta. És követelte a megtorlást. A férfi értetlenül nézett az embe­rekre. — Kérem, ne kiabáljanak. A felesé­gem azt mondja, ennek a néninek na­gyon tetszett a ruhája, a kalapját fel is próbálta. A feleségem nagyon bol­dog, hogy ilyen sikert aratott a ruhá­ja, igaz, Dior-modell. Megkért, mond­jam meg a madame-nak, boldog lenne, ha neki ajándékozhatná a kalapot. Saj­nos, a feleségem francia, egy szót sem tud magyarul... Mondanivalóját hirtelen éles hang szakította félbe: — Uram, szemtanúja voltam a jele­netnek. Ezek szerint az ön felesége egy gzőt sem értett a sértések rázúdu­ló özönéből. Ez a vén boszorkány vala­kivel összetéveszthette, valami Sárit emlegetett. Rosszhírűnek, utolsó cafat­nak nevezte. Ne hagyja ezt annyiban! Zűrzavar támadt. Mindenki kiabált, egymást túllicitálva biztatták a férfit. Ö azonban megelégellte a huzavonát, feleségét karon fogva magára hagyta Indulataival a felbőszült tömeget. Egy ideig még morogtak, fel-felfor- tyantak, aztán lassan oszolni kezdett a csődület. I Az öregasszony a piros kalappal a fe­jén még néhány percig egy helyben to­porogva nézegetett jobbra-balra, aztán a maga részéről lezárta az ügyet: — No, én csak azt mondom, ott se lehet ez másfajta ... S azzal, mint aki jól végezte a dol­gát, elindult hazafelé. Zalaba Zsuzsa: Hírek kísérteties látvány a világ ma még fénylenek a csillagok de vajon holnap meggyújtják-e őket? Lengyel Ilona: Mit ér? Mit ér a tenyérre tett szív e mélyhűtött világban Kinek a jó szó a közönnyel tartósított köznapokon s a rendeltetésszerűen használt pirosbetűsökön Kiért a láz a steril érzelmek időzített élvezetek korában Hol a társ aki feljön velem a csúcsra csupán a látvány öröméért ha kell mezítláb gyilkos sziklák hátán Ki ül tüzemhez égési sebek árán Mit ér a közelség ha a titka lánc Mit ér a titok ha fáj Gy. Z».: Mind rövid prózai kísérletei, mind pe­dig verspróbálkozásai érdekesek, de nem érik el a közölhelőség szintjét. Próbálkozzék to­vább, s Idővel jelentkezzék. Bakfis Három beküldött ' Írása közül A be­szélgetés című prózai' kísérlete nem több az eseméhy elmesélésénél. Két verse közül a Most hosszan rád gondolok című a sikerültebb, de ez sem éri el a közölhetőség szintjét. G. B T.: Verseiben sok az utánérzés. Ezek kö­zül némelyik avíttnak, modorosnak hat („bár­sonyos lángtenger“, „arcán fagyos jégvirágok nyíltak“. ..Illatos virágok“, „zsenge fűszál" ■>. stb ). Máshol erőltetett sorokat, mesterkélt szó­képeket találunk a versben („a csodás reggel / fényt derít a munkára“, „hőmadarak érintik testemet“). Kár. hogy az egyéni meglátás, a nem szokványos fogalmazás verseiben ritkáb­ban fordul elő, Így pl. Az Ismeretlen lány cí­mű versének kezdő soraiban: „Láttalak elmen­ni. / Szemem tested csodás darablalt / atom­jaira szedte szét.“ Kati: Reggel a jövőből című „sci-fl“-je érdekes prőbálkozás, de mind cselekményében, mind megformálásában a műfajon belül Is kezdetle­ges. közlésre nem érett. Z. Zs.: Négy verse közül az utolsöt választot­tuk ki közlésre. Az első három, különösen a Titkos rettegés című nfelvt szempontból Is el­hanyagolt, kidolgozatlan. F. K.: Két beküldött verse közül a Szavak cí­mű tetszett Jobban, bár az alllteráctőt sok he­lyen öncélúnak érezzük. Reméljük, levelében megfogalmazott szép célkitűzéseihez lesz elég türelme és kitartása. D S.: A völgyben című elbeszélése jobban si- 11 került a múltkorinál, jó Iskola, gyakorló fela­dat lehet későbbi írásaihoz. Egyelőre azért csak az, mert frása nem valődl, megélt ese­ményekből, hanem film-, tv- és olvasmányélmé- • nyékből, tehát másodlagos, átvett forrásokból táplálkozik. Levelében feltett kérdésére csakis saját maga adhatja meg a választ. B. Zs.: Legújabb prózai írásának talán épp a cfme határozza meg a legpontosabban szabály­talan műfaját. Az egyes részek, fejezetek szín­vonala eléggé egyenetlen. Az írás legnagyobb hiányossága, hogy rovatunk számára ebben a formájában hosszú, megadott kereteink nem te­szik lehetővé a terjedelmesebb írások közlését. B. P.: Megjelent novellájának ml Is örülünk. Verse ugyan „időszerű és megfelel a követel- | ményeknek“, de „volt már jobb is!“ Sz. I.: Négy verse kellemes meglepetés, közös jellemzőjük az egyéni látásmódra való törekvés, írásai közül a Ma nem lenni cfmű a leggyen­gébb, a zárősor sikerült poénja ellenére Is. Az Édesanyámnak című verse szókincsében, hangvételében avult. Időszerűtlen. Legérettebb az utolsó verse, ebben jól sikerültek szó- és rímjátékaí. Rímelésében egyébként több a ki­fogásolnivaló, mind a négy versében eléggé gyakori a ragrlm és az azonos szófajú szavak rímeltetése. Idővel jelentkezzék. M. M.: Három írása közű] a Csak egy kis em­lék című a legkidolgozottabb, Idővel (való­színűleg más címmel) közöljük. Másik két rö- vldebb írása Is tetszett, ezekben láthatóan első­sorban a főhős lélekrajzára törekedett. Alka­lomadtán ezeket Is közölhetjük. Izsák Ildikó: A PIROS KALAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents