Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-11 / 10. szám
ŰT A FELFEDEZÉSEK FELÉ örülök, hogy a Duna Menti Múzeum minden egyéb feladatát félretéve, soron kívül és mindent megelőzve, rövid három hónap leforgása alatt a Fiatalok fóruma cikluson belül Immár másodszor is sort kerített Szkukálek Lajos festőművész munkálnak a bemutatására. Előbb a ralzait láthatta a közösség, most pedig a festményeit. Szkukálek Lajos festőművész harmincadik születésnapjához közeledve a legjobb pillanatban mutatkozott be a hazai közönség előtt, és mi nem győzünk ámulkodni. Amit ugyanis ő művel, azt nem lehet sem szokványos Jelzőkkel, sem szokványos helyzetelemzéssel tetten érni. Eruptív tehetsége szétfeszítette a megszokott kereteket. Elektroműszerészként dolgozik, de igazából talán leginkább a jövő művészeit képviselve alkot. Formálisan bár amatőr, munkásként keresi kenyerét, nem végzett sem közép-, sem főiskolai képzőművészeti tanulmányokat, de szuverenitásához, öntörvényű, mindent elsöprő formai megoldásaihoz, mondanivalójához nem fér kétség. Csak önmagára, esetleg néhány lelkes barátra, újságíróra, költőre, csillagászra számíthat, és számtalanszor leterítve, megsemmisítve, újra és újra talpra áll, halad kitartóan előre, öt a komótos homokóra — egyik rajzának pa- rafázisával élve — nem tudta a kukába pergetni. Kivágta magát, él, dolgozik, sőt, munkája mellett alkot. Ha belenézünk az ő tükrébe, a rémülettől a bizakodásig terjedő tartományokba Jutunk. Van a kiállításon a többitől eltérő, két klasszikusnak mondható tájképe, amelyeket Az erdőben és Nyárasd címmel Jegyez, s amelyek, mint ahogy a címek is mutatják, a nyárasdi alkotótáborban, vagy legalábbis annak az igénye szerint keletkeztek A két kép mindenben megfelel az elvárásoknak, klasszikusan korszerűek, realisztikusak. Ez a két kép is elég volt a számára, hogy megmutathassa, ő erre is képes, de ez mégsem elégíti őt ki. Egy további képe szintén a táborban készült; egy terebélyes nagy tát ábrázol, a körötte- összegyűlő rengeteg szemetet, egyfajta idegesítő állapotot, expresz- szív, mindent elsöprő élményt sugall. Egyszerűen többet, mást csinál, mint a nagy átlag. Képzelete, látványt megidéző képessége túllép a szokványon, eldobja a szimpla, egysíkú képek létrehozására szolgáló lencsét, és festményein keresztül emberi, társadalmi Jelenségeket zúdít a szemünk elé. Festményei: Lépcsőfeljáró, Lépcsőházban, A hegedűs, A cipész, A férj, Gyilkos asz- szony, Szomorú történet. Ablak, Leselkedő, Cleo már rég halott, A világ végén, Bohun- ka és a borbély, Az égő bohóc, az Éhes vagyok, a Szeles idő — hogy csak a legSzkukálek Lajos érdekesebbeket, s már a címükben Is izga- tóakat említsem, valami olyasmiről beszélnek, amit az átlagember ugyan érzékel, de látni, megmutatni nem tud. Ezeknek a mondanivalója nem fér bele a sima tükör, a klasszikusan realista képek keretébe, egy- egy kép több réteggel, akár egy mítoszt ábrázoló kisregény, zaklatott novella vagy modern idegesítő mese, egy mai történet szálainak a szerteágazó fonalait fonja ösz- sze, fogja marokra. A mondanivaló síkjáról megközelítve, ez Jellemző a munkáira. Ha viszont a forma oldaláról nézzük, festményei finom, illékony, akár nagyítóval is vizsgálható, plasztikus képet mutatnak. Helyenként annyira finomak és érzékenyek, mondhatnánk kihí- vóak, hogy az ember már szinte csodálkozik is, honnan ez a tudás, honnan ez az érzékenység, szakmai biztonságon túli biztonság? A színei a klasszikus Paál László i értelemben vett színek, ahol már nem lehet, mint ahogy a természetben sem, az elementáris színekre bontani a látványt. Festményei ugyanakkor nem omlanak el. nem terülnek szét, a rajz szigorúan összefogja, hangsúlyozza a lényeget, felnagyítja, rádió- aktív, legend ateremtő mitikus valósággá formálja a kép világát, mondanivalóját, emberi és társadalmi szeleteit, és így mi, akik betévedünk a múzeumba, olyan fiatal művész munkáit csodálhatjuk meg, aki közelebb visz saját énünkhöz, mai világunkhoz, életünkhöz, ugyanakkor egy pillanatra sem szájbarágó, unalmas. Nála minden új, minden más; olyan út az övé, amelyen még nem Jártunk, amely minden részletében a felfedezések felé halad. — mth — KŐNYVŰJ DONSÁGOK A Madách Kiadó gondozásában évek óta megjelenő Oj Mindenes Gyűjtemény legújabb száma egész terjedelmében a százéves komáromi múzeum történetével foglalkozik. Ezen belül a kötet változatosságát a múzeum múltjának, fejlődésének, felépítésének, működésének minden vonatkozását számbavevő összeállítás adja. Az egyes tanulmányok végigvezetnek először a múzeumnak mint kulturális egyesületnek és mint intézménynek 1886-tól 1945-ig és 1945-től napjainkig tartó történetén. A továbbiakban sor kerül az egyes gyűjteményeknek a történetére, a múzeum közművelődési tevékenységének, rendezvényeinek, fontosabb kiadványainak, személyi állományának az ismertetésére. E több irányba ágazó anyaggal ismerkedve külön felfigyelünk arra a jelentős és érdekes szerepre, amellyel a város nagy szülöttjének, Jókai Mórnak az emlékezete színezte, gazdagította ezt a történetet (beleértve a Jókai-szobor létrejöttének körülményeit, történetét is). Harmadik kiadásban lelent meg magyarul a Madách kiadó „A Cseh Irodalom Könyvtára“ sorozatában, Czagány Iván fordításában Eduard Bass A Humberto Cirkusz című regénye. A cseh írót, Karel Capek kortársát, mindig vonzotta a cirkuszok különös világa. A regény színes történetében ennek a szórakoztató művészeti Iparágnak fölemelkedését és bukását követi nyomon a Humberto Cirkusz életében, a múlt század 60-as éveitől egészen századunk első negyedéig. A Humberto Cirkusz alapítója, nagy sikerű külföldi szereplések után, idehaza már a múlt század végére a varieté színvonaléra emelte a társaság működését, fia azonban nem vette át tőle a stafétabotot. s a Humberto Cirkusz művészetének újabb föllendülését csak az alapító lányunokájának odaadó munkája hozza meg a század első évtizedeiben. Az író alapos szakismerettel, emberi közvetlenséggel és bölcs humorral nyúlt a témához és — az eredmény nem is maradt el: a regényt megjelenése óta, 1941-től máig az olvasók rokonszenve kíséri. (Fu-kl) Siláz? Nem! Siló (takarmány) Mindaz, amit használni szoktunk, általában több-kevesebb gondot is okoz használójának. Ez egyaránt vonatkozik a mákdarálóra, az autóra, a tévére és a nyelvre. A gondok persze egészen más természetűek minden egyes esetben. Nem ritka, hogy pl. a maevar anyanyelvűek többsége által ismeretlen szlovák szót használunk, s legtöbbször eszünkbe sem jut, hogy ez kakukkfióka. Ez a jelenség a szóbeli megnyilatkozásokban sem tekinthető túlságosan szerencsésnak, ha viszont már írott vagy nyomtatott szövegben találkozunk Ilyenekkel, határozottan elleneznünk kell. Leginkább az ötvenes években volt gyakori, hogy élőszóban tömegesen vettünk át és használtunk olyan kifejezéseket, mint pl. a predseda (elnök), jé- erdé (egységes földműves-szövetkezet), óenvé (járási nemzeti bizottság), úCtov- ník (könyvelő), tajomník (titkár), pra- covná jednotka (munkaegység), smena (műszak), sút'az (verseny), rozpoöet (költségvetés), vedúci (vezető), vykaz (kimutatás) stb. Természetesnek kell tartanunk, hogy ezek a szavak és még egy sor hasonló elterjedt a csehszlovákiai magyarság nyelvében. Olyan fogalmakat jelölnek, amelyeket akkor vett át a közhasználat, némelyikük meg — az új állami és társadalmi berendezésekkel együtt — éppenséggel csak akkoriban jött létre. Elterjedésükben közrejátszott az is, hogy, hiányzott a megfelelő nyelvi kapcsolat a magyarországi és az itteni magyarság között, ilyenkor aztán magától adódik, hogy a legközelebbi szomszédtól történik a kölcsönzés. A csehszlovákiai magyar nyelvművelés kezdetben ezeknek a kölcsönszavaknak a visszaszorítására törekedett, s ha szóbeli megnyilatkozásokban olykor hallunk is néhányat belőlük, a sajtó nyelvét Jobbára sikerült tőlük megtisztítani. A kialakult kén azonban mégsem ilyen rózsás. Figyeljük meg a következő szöveget! „Szilázs baromfiaknak ...; a baromfi számára fűből, lucernából stb. anyanü6Lvon< lehet szilázst készíteni...; az állatok a többféle alapanyagból készült szilázst kedvelik...“ (Vas. Oj Szó, 1986. IX. 26) A nyúlfarknyi cikkben hétszer szerepel a szilázs szó, s a sajtó nyelvében bizony elég súlyos hibának számit. Olykor elég felütni egy jobb szótárt, s máris jelzi nekünk hogy a szilázs (szlov. helyesírással: síláz) magyar megfelelője a siló. Az igényesebb Cseh—magyar szótár (1960) már a cseh szó két jelentését különbözteti meg: 1. erjesztett takarmány, vagyis silótakarmány, 2. de jelentheti azt a folyamatot, műveletsorozatot is, amellyel a silótakarmányt i előállítják. A kérdéses cikk szintén használja a siló szót: „... káposztalevélből készült silót kiváló eredménnyel hasznosítja ...“. Csak a legritkább esetben fordul elő, hogy két különböző nyelv egyazon szavának jelentése teljesen megegyezik egymással. így van ez a siláz és a magyar siló esetében is. A cseh jelentés már ismeretes számunkra, a magy. siló azonban nem elsősorban a takarmányt, hanem a különféle ömlesztett áruk tárolására szolgáló tartályt, esetleg gödröt, üreget jelenti. így létezik szénsiló, kukoricasiló, cementsiló, takarmánysiió, sőt újabban rakétasiló is. A silónak ez a jelentése nem ismeretlen más nyelvekben sem (pl. cemento- vé siló), de az európai nyelvekben szi- lo-nak ejtik (sz-szel). A magyarban az s-sel való ejtés a szó hibás olvasatán alapszik, de hogyha íev honosodott meg nyelvünkben, akkor ezt kell helyesnek tartanunk. A siló szó másodlagos jelentése a silótakarmány, s ez viszonylag pontos megfelelője a szí. siláz-nak. Ezért mindenkor bátran használhatjuk a szlovák szó helyett már csak azért is, mert a siláá egyelőre érthetetlen a magyarországiak számára. (TT) SZONDÁZÁS A RÁDIÓ HÉTVÉGI MŰSORÁBAN Haják Béla febuár 27-i Napi Krónikája mind híreiben, mind riportjaiban megfelelt a várakozásnak. Béres József a Kassai (Kosice) Magasépítő Vállalat dolgozóival beszélgetett. Megtudtuk, hogy a vállalat dolgozói a Szakszervezetek IX kongresszusára vagy kétezer felajánlást tettek. Jó lenne, ha egy későbbi időpontban a riporter ismét meglátogatná a vállalatot, és közreadná, hogyan teljesítették felajánlásukat. Az sem közömbös a hallgatóknak, hogy a dolgozók milyen munka elvégzésére vállalkoztak, ' mert erről nem beszéltek ... A műsorban hallhattuk még Pa- pucsek Gergely jegyzetét a nukleáris moratórium körüli huzavonáról, Molnár Jenő jelentését a Brnói XI. Élelmiszeripari Vásár megnyitásáról, Batta György Jegyzetét a szlovák gyermeklapokban megjelent művészi illusztrációk bratislavai kiállításáról, végül Kollár Gábor beszámolóját a XIII. Téli Uní- versiadéról. A Szombat reggel lényegében hasonlít a Napi krónikához, azzal a különbséggel, hogy itt zenét is hallhatunk. A február 28-i Szombat reggelt Szabó Tibor szerkesztette, kommentálta. Pergő, rutinnal megszerkesztett műsor volt. A riporter ellátogatott a komáromi hajógyárba, s annak egyik vezetője, Pásztor István a differenciált bérezésről, a munkaerőtartalékok föltárásáról, az önelszámolás bevezetéséről beszélt. Vámos János pedig arról tájékoztatott riportjában, hogy akadnak még falvak — szerencsére egyre gyérebben — ahol ma is körülményes az orvosi ellátás. Ilyen falu a Nagykürtös! (VeTky Krtís) járásban Varbó (Vrbovka) is. A rászorultaknak 50—60 kilométert kell utazniuk, hogy injekciót kaphassanak. Mindez időveszteséggel és kiadásokkal jár, márpedig ezen változtatni kellene. Molnár Jenő a brnói Salimáről küldött friss híreket, Kamocsai a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) fodrászversenyt mutatta be. A szombati adásban volt egy rendhagyó program is, Lőrincz Kató: Válás című riportműsora. Égető kérdést vetett föl benne, amely egyre nyomasztóbban hat társadalmunkra. A riporter egy tipikus esetet tárt a hallgatók elé, az érdekelt felek megszólaltatásával. Előbb az egygyermekes elvált fiatal- asszony mondta el, mi okozta házasságuk fölbomlását. Majd a riporter megszólaltatta az anyóst, végül a férjet is. Mind a hárman fölsorolták az okokat és vádakat, amelyek a családi tűzhely kihamvadásához vezettek. Az együttéléshez ebben a közegben kevés volt a tolerancia, s egyre kuszáltabbá lett az életük. Végül a fiatalasszony albérletbe költözött kislányával. Ami a legszomorúbb: a gyermek sorsa, ö az áldozat, ő indul lelki sérülésekkel az életbe. A beszélgetések végén véleményt mondott a pszichológus és a szociológus, de olyan receptet ők sem tudtak adni, amellyel tartósítani lehetne a házasságot. Lőrincz Kató ezúttal is igényes műsort készített, s a tőle megszokott tapintattal vezette a beszélgetéseket. (Dénes)
