Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-03-11 / 10. szám

Smajda Albert várjuk az Idei első szállítmányt, e- gyelőre még a tavalyi őszit árubői. élünk. Bőséges volt, de a karácso­nyi könyvvásáron alaposan megcsap­pantak a készleteink, egy-két könyv pedig hiánycikk. A legutóbbi vállala­ti értekezleten úgy értesültünk, Idén gazdagabb behozatalra számíthatunk Magyarországról, ezért Is várjuk nagy érdeklődéssel, mit kínálhatunk majd vásárlóinknak. Biztos, hogy nem raj­tam és a hattagú kollektíván múlik ne tájékoztatót, esetleg rövid Ismer­tetőt az új művekről. — Engem az Is érdekelne, milyen egy mai fiatal vásárló hozzáállása, érdeklődése az elárusító szemével nézve? — Sokan vannak, akik konkrét cél nélkül térnek be az üzletbe. Aztán vannak rendszeres látogatóink, akik mindig ránk bízzák a mű kiválasztá­sát, és végül vannak olyanok, akik figyelemmel kísérik a könyvkiadási Ha március, akkor könyvhónap " Fábián Edit: „Ügy érzem, mozgalmas - könyvhónap elé nézünk.“ A tudományos-műszaki fejlődés, a szórakoztató elektronika térhódításá­nak korában sok érvet és ellenérvet sorakoztathatnánk fel a könyv mint értékközvetítő mellett, illetve ellen. Még a száraz statisztikai adatok sem tölthetnek el büszkeséggel, habár min­den jel arra vall, olvasó ország va­gyunk. De vajon hányán ejthetnék ki nyugodt lelkiismerettel Gorkij szavait: „fiietemben az első örömet az első könyv szerezte.“ Egy azonban tény és való: márciusban a könyvet ünnepel­jük. Hogy ki hogyan, annak Rozsnyón (Roüüava) néztünk utána. Mi munkával ünnepeljük — kezdi Smajda Albert, a városi könyvház üzletvezetője. — Harminc­két éve foglalkozom könyvértékesítés­sel, de márciusban nagyon sokat dol­gozunk. Elküldtük könyvajánlatunkat a sajtónak, körlevelet írtunk az üze­mek, vállalatok szakszervezetének, mozgósítottuk segítőtársainkat, az üzemek, vállalatok könyvterjesztőit, szétküldtük a könyvsorsjegyek meg­rendelőlapjait. Hogy minek ez a nagy nyüzsgés? Mert csak a pultforgalom­ból nem lehet megélni, vagyis nem tudnánk pénzügyi tervünket teljesíte­ni. Tavaly elég volt egy kis pangás; s máris nem jöttek meg a magyaror­szági évkönyvek, aminek eredménye, hogy elmaradtunk az évi tervünktől. — Most, a könyvhónap elején mi­lyen a választék? — kérdezem. — Nem merném dicsérni szállító­inkat. Szlovák, illetve orosz nyelvű irodalomból is szerényebben vannak feltöltve a polcaink, a magyar nyel­vű könyvekből pedig csak régi tar­talékaink vannak. Minden pillanatban majd a könyvhónap sikere, és min­dent megteszünk a vásárlók igényei­nek kielégítéséért. A hattagú kollektíva egyik csinos elárusítóját, Szőllős Szil­viát munka közben szólítom meg. Mi­után a kedves vevő kosarába kerül egy meséskönyv, velem is foglalkoz­hat. — Szívesen ajánlottam volna még további meséskönyveket a néninek, de pillanatnyilag nincs nagy Választé­kunk — mondja, majd odakalauzol a gyermekkönyvekhez, és mutatja a kí­nálatot. Megvásárolhatnám a Hogyan kell repülni, a Megfogtam a tündér sarkát, az Ablak-zsiráfot, az Elmés játékok és játékos elmék című köny­vet, esetleg a Törd a fejed! kiadványt, és vége. Leporellók például nagyon kis mennyiségben és választékban vannak mind szlovák, mind magyar nyelven, pedig a legnagyobb érdek­lődés ezek és a meséskönyvek iránt van. Szilvia aztán Ifjúsági regényeket, szépirodalmi műveket és szakkönyve­ket ajánl. — Most legtöbben a csehszlovákiai fiatal magyar költők és prózaírók „Próbaút“ című antológiája után ér­deklődnek, lehet azért is, mert sző­kébb pátriájuk költőinek művei is megjelentek benne. A Madách Könyv­kiadótól rendszeresén kapunk szállít­mányt, viszont a kiadó kevés világ­irodalmi művet ad, ki, és az is hát­rány, hogy sohasem tudjuk, mikor mi fog megjelenni. Jó lenne, ha a ma­gyarországi Könyvvilág, illetve a ha­zai Oj könyvek (Nővé knihy) mintá­jára a Madách is rendszeresen külde­terveket, és határozott elképzeléssel, kívánsággal jönnek. Gyakran rajtunk múlik a vásár, ezért ismernünk kell a műveket, sokat kell olvasni, bön­gészni a kiadói terveket. Én már he­tedik éve végzem ezt a munkát, s úgy érzem, sikerrel. Egy-két házzal odébb már a járási könyvtárba kopogtatok. Fábián Edit, a gyermekirodalmi rész­leg vezetője arról tájékoztat, mit is Szőllős Szilvia: „Már hetedik éve vég­zem ezt a munkát.“ jelent házon belül a könyvhónap kez­dete. — Az idén először lesz ünnepélyes megnyitó: alkalomhoz illően ünnepi beszéddel kezdődik a könyvhónap, és egy sor meglepetéssel folytatódik. Az aznap érkező új olvasót díjmentesen vesszük fel tagnak, a megkésett könyvvisszaszolgáltatónak pedig elen­gedjük a bírságot. Itt, a gyermek- részlegen az első olvasónk színes ce­ruzát, mesefigurát kap, és minden lá­togatónak ,egy kis édességgel kedves­kedünk. A szépirodalmi részlegen ká­véval várjuk az első olvasót, a poli­tikai és szakirodalmi részlegen pedig közös fotó készül az első látogatóval. Ez mind a megnyitó napján lesz, de persze a további napokon gazdag programajánlattal várjuk a könyv ba­rátait; a politikai részlegen beszélge­tés lesz a városi nemzeti bizottság al- elnökének, a művelődési központ és könyvtárunk igazgatójának, valamint egy történész és barlangász részvéte­lével. A zenei részlegen a Queen e- gyüttes lemezeit hallgathatják a ven­dégek, és diszkó is lesz. A felnőttek részlegén fiatal szerzők találkozójára, a radoSinai színház felvételének meg­hallgatására, valamint a legújabb könyvek kiállítására kerül majd sor. A gyermekrészlegen számítógépes já­tékokkal szórakozhatnak a kicsik, mesedélelőttöt szervezünk az óvodá­soknak, és kiállítjuk könyvújdonsá­gainkat. Mindent egybevetve, úgy ér­zem, emlékezetes, élményekben gaz­dag és mozgalmas könyvhónap elé nézünk. —plg— (A szerző felvételei) A SZISZ KB-nak abba a mozgal­mába, amely azt a hosszú elneve­zést kapta, hogy „A gyermekek és a fiatalok részvétele a tudo­mányos-műszaki fejlődésben“, na­gyon sok fiatal bekapcsolódott. A Kassai (Kosice) Radioökológiai és Atomtechnikai Intézet fiataljai el­sőként válaszoltak az ifjúsági szer­vezet felhívására, elsők között ala­kították meg az ifjú elektroniku­sok klubját. Ez elsősorban a kas­sai fiatalok elméleti és gyakorlati oktatását szolgálta, de vidéki fia­talok is megfordultak itt. A mun­ka és a szakköri tevékenység fő szervezője Stefan Melnik mér­nök, az intézet tudományos dol­gozója, aki ezen kívül, az itt mű­ködő SZISZ-alapszervezet elnöke is. — Az eltelt két év alatt hozzá­vetőleg 150 pionír, középiskolás és főiskolás ismerkedett meg ná­lunk az elektronikával, mikro­elektronikával és a számítástech­nikával. Intézetünkben több kö­zépiskolás készített szakdolgoza­tot, főiskolások pedig diploma- munkájukhoz irányításunkkal vet­ték igénybe intézetünk berende­zését. Nemrég megbíztak a SZISZ kerületi bizottsága klubjának irá­nyításával. Eddig két személyi szá­mítógépünk volt, az új klubban már húsz lesz majd. Ezzel a fel­szereléssel magasabb szintű kép­Komolyan venni a tudományt zés folyhat nálunk. Előadóink, lektoraink a kutatók soraiból, a fizikai kutatóintézetből és a 5a- fárik Egyetem matematika — fi­zika szakos tanárjelöltjeiből ver­buválódnak. Intézetünket minde­nütt számontartják, ahol atom­energiáról, környezetvédelemről, újfejlesztésű műszerekről van szó. A SZISZ-alapszervezet két ifjúsági brigádja számtalan sikert ért el az utóbbi években. Mindkettő a kerület legjobb ifjúsági kollektí­vái közé tartozik. A közelmúltban megkapták a SZISZ SZKB arany- plakettjét az Életfa-mozgalomban a környezetvédelmét szolgáló mun­kásságukért. A SZISZ SZKB arany­érmét kapták tavaly az Incheba nemzetközi vegyipari kiállításon is. Ezeknek az elismeréseknek, eredményeknek természetesen Ste­fan is részese. 1985-ben az első városkerület dicsőségtáblájára ke­rült, és ott volt a XII. VIT-en Moszkvában. Nem szeret dicse­kedni, sikereiről beszélni, mert mindig inkább a jövőbe tekint, te­le van energiával, ambíciókkal. — Harminckét éves vagyok, de nem gondolok a SZISZ-ből való wmwkbus ■ 07 KORTÁRSAINK visszavonulásra. Munkahelyemen a 49 tagú alapszervezetet vezetem, a városi szervezet plénumtagja, a kerületi klub vezetője vagyok. Munkahelyemen egy új ifjúsági munkakollektíva megalakítását vettük tervbe, a ZENIT-kiállításo- kon és -versenyeken ezután is részt veszünk, továbbá technikai vetélkedőket, versenyeket honosí­tunk majd meg. A középiskolások számára a szünidőben intenzív programozási tanfolyamokat indí­tunk. Mi nem gyűjtünk papírt és hulladékvasat, mint mások, de olyan kötelezettségvállalást tet­tünk a SZISZ IV. kongresszusának tiszteletére, amely közel áll mun­kánkhoz; olyan etalonokat készí­tettünk, amelyek értékelik a kör­nyezetszennyezés mértékét. Ez ökológiai és nemzetgazdasági szempontból is korparancs. Stefan fiatal párttag, kétgyer­mekes családapa. Egy állami terv­feladat felelős kutatója, munka- csoportja jelenleg egy automata vegyi analizátor kifejlesztésén fá­radozik, amelynek hamarosan el­készül a prototípusa. — Nem várhatunk arra, hogy majd külföldről, drága pénzért ha­sonló műszert vásárolunk. A le­hetőségek nálunk is megvannak, a tudományos-műszaki forradal­mat egyszer és mindenkorra ko­molyan kell venni. Polgári László (A szerző felvétele) Felnőttek vagy gyerekek ? Szerettem volna higgadt, bölcs szavakkal megvigasztalni régi ba­rátnőmet, aki mostanában zakla­tottan telefonálgat. Ügy érzi, mondja újra meg újra, hogy el­vesztette gyerekeit, nincs kapcso­lata velük, nem tudnak beszél* getni. Az udvarias semmitmondás- nál, a kínos hallgatásnál még a veszekedés is jobb lenne. De csak közhelyeket mondtam, olyasmit, hogy természetes, ha a felnőtt gyerekek egy időre eltá­volodnak szüleiktől, megpróbál* nak önállóan gondolkodni, csele* kedni — később, ha már nem szó* rul bizonyításra önállóságuk, új* ból helyreáll a régi, meghitt kap­csolat. Kétségtelen, hogy a közhelyeS- ben mindig rejlik némi igazság, de szembekötősdit játszanánk, ha ennyivel beérnénk. Barátnőmnek nincs oka lelkiismeret-furdalásra. Vllágéletében kötelességtudó, jó anya volt. Nehéz megállapítani, hogy mikor következett be az a pillanat, amikor a gyerekek ba­rátnőm gondoskodását önállósá­guk csorbításának érezték. Néhány apró figyelmeztető Jel­re én is emlékszem. Tizenhét éves fia biciklitúrára készült. Barát­nőm minden ékesszőlását latba vetette, hogy lebeszélje. Bebizo­nyította, hogy a gyerek alkalmat­lan rá, hogy nem fog tudni napi harminc-negyven kilométert kere­kezni, szállást találni, és így to­vább. —- No, de hogy tanulja meg, mire képes, ha el sem engeded?! — kérdeztem. És most, amikor olyan tanács­talan, ez jutott eszembe. Gondoít-e vajon rá, hogy későbbi kapcsola­tuk azon múlik, gyerekei az ő se­gítségével tanulják meg az önálló­ságot vagy pedig ellenére? Mert az kétségtelen, hogy az önállóságot éppúgy meg kell ta­nulni, tanítani, mint bármi mást. Önállóságra szoktatni kell, alkal­mat, lehetőséget teremteni, olyan feladat elé állítani a gyermeket, amelynek kis erőlködéssel még meg tud felelni. Sokan azért fe­ledkeznek meg erről, mert gyer­mekeink manapság korán érnek, de sokáig maradnak mellettünk. Megszoktuk a róluk való gondos­kodást, és gyakran összetéveszt­jük a helyettük való gondolkodás­sal. Féltjük őket, tehát visszatart­juk a kockázatosnak tűnő kalan­doktól. Talán ezért olyan gyakori a két véglet; a harmincéves korában is szüleire szoruló, dönteni képtelen felnőtt — és a korán önállósuló, szülei előtt titkolózó, zárkózott ti­zenéves. — Vannak aranyos felnőtt gye­rekek is — jegyezte meg kolléga­nőm, mikor megemlítettem, hogy a felnőtt gyermekek és szülők kapcsolatáról szeretnék így, pa­píron, másokhoz szólva eltűnőd­ni. Persze hogy vannak. És nem is olyan ördöngös dolgokon mú­lik, hogy kedvesek maradjanak. Csak olyasmin, hogy mielőtt ne­met mondanánk egy „majd én kike­verem a tortakrémet“, „majd én egyedül hazajövök a nagyléktól“ felkínálkozásra, egy kirándulásra a barátokkal, egy osztálybuiira, egy nyári táborozásra — tűnőd­jünk el egy kissé. . És a nem helyett mondjunk ha­tározott, bátorító igent. V. Ä.

Next

/
Thumbnails
Contents