Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-03-04 / 9. szám

— Beszélnünk kell újra. — Nincs miről. — De igenis van miről. Szeretném, ha abbahagynád a gépelést. — Minek? így Is elmondhatod, mi­lyen az időjárás. — Nem az időjárásról akarok veled beszélni. 1— Hanem miről? — Ogy csinálsz, mintha nem tudnád. — Miért, te tudod? — Még hogy tudom-e! Hiszen napok óta erről beszélek neked. — És én pedig elmondtam neked legalább százszor, hogy nem. De ha ilyen gyenge a felfogásod, elmondom százegyedszer is, hogy nem egyezem bele a házasságodba. —Én meg abba nem egyezem bele, hogy most az írógépet verd, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Bennem forr a vér, ettől te sem lehetsz ilyen nyugodt. Lengyel Ilona versei: Hittem a mesékben Én régen hittem a mesékben, hogy bűnhődik a rossz, s a Jő elnyeri méltó Jutalmát. Hány éjszakán át soroltam az érveket aljasság s tisztesség mellett, keresve az áhított egyensúlyt. Hány nappalom fúlt kudarcba egy-egy bántő sző, vagy épp sértő hallgatás miatt Hát ml az, ami megvéd az örök haragtartők gyűlöletétől, a mindent megbocsátők nagylelkűségétől, a napos oldal bérlőitől, a mundér becsületének őreitől, a kiválasztottak fölényes mosolyától? Mától ú) életet kezdek! Tőledtől hozzádig aranykalitkába zárkózom, s megpróbálom újra hinni — hogy bűnhődik a rossz és a Jő.. i Álmatlanul Mert mások is És mások se Lüktet bennem a csakazért is a csakazért se Bánt a sötétség Idegesít a lámpa Csendre tapad a gyerekek szuszogása Az óra a bolondját járja Suttogja sziszegi te gyáva Borzaszt a hervadó asszonyok sokszor megjósolt magánya hisztérikus önmutogatása­Mindenkinek kötelező műfaj a dráma? Szerelmem társam egy karnyújtásra Az óra egyre bolondját járja Azt suttogja lihegi hátha Csapda Kibogozhatatlan csomóra szaladtál bennem. Hajad, bőröd a tenyeremben. Bekódolva sejtjeimbe az utolsó osztódásig enyém vagy. Nem menekülsz többé e szerelemben!. — Üjra csatázni akarsz? ■— Igen. De ez a mai már az utolsó lesz, úgy készülj fel rá. — Ha azt hiszed, szeret téged az az ember, akkor tévedsz. Nem az, akinek mutatja magát. Bolond vagy, ha hiszel neki. — Ezt most mért mondod? — Hogy tisztán láss. Dobd el végre már azt a rózsaszínű szemüveget, amin keresztül látod a világot. — Próbálj egy picit megérteni en­gem. Ha ő nincs mellettem, elveszítem önmagamat. Szükségem van rá és nem érdekel, ki mit mond róla. — Ezek azok a bizonyos nagy sza­vak, amelyek nem érnek semmit. Nem ismered még az életet. — Mert sohasem engedted, hogy megismerjem. Állandóan azt csináltam, amit te akartál. Magadhoz láncoltál. Balázs Zsuzsa Elég volt ebből. Végre saját magam akarok lenni. És ha ostobaságot is csi­nálok, az az én ostobaságom lesz, egyedül az enyém. Nem akarom, hogy tovább irányítsd a lépteimet. — Igen, tudom, most arra gondolsz, hogy fel­áldoztad értem a legszebb éveidet és lemondtál a saját boldogságodról miat­tam. Nagyon jól tudom azt is, hogy én jelentem számodra a Mindent és az Egyetlent. De nem akprok óriáscsecse­mővé válni,'élni akarok. •— Él], én nem tartalak vissza, és nem is a választottad ellen harcolok, téged féltelek. Meg akarlak kímélni a csalódásoktól. >— Az élet csalódásaitól még a te nagy-nagy szereteted sem képes meg­védeni. i— Túl bölcs lettél. <— Épp ezért nem akarok veled to­vább viaskodni. Elegem van mindenből. — Miből lehet neked eleged? Meg­van mindened. Normális körülmények között élsz. i— Megfulladok itthon, értsd meg! * >— Szóval erről van sző. És úgy gon« dolod, hogy az egyetlen kiút ebből a házasság? — Nem látok más kiutat. Változásra van szükségem, egy más életformára. Most mit nevetsz? Olyan nevetséges vagyok talán? — Igen. Rettenetesen elkapkodod a dolgokat. Ajánlom, higgadj le, és gon­dolj át mindent nyugodtan. — Belenyugodni, belenyugodni! Bele­fáradtam én már a belenyugvásokba. Elmegyek. — És? •— Férjhez megyek. fc— És akkor mi van? — Hogyhogy mi van? — Látod, te sem tudod. Bebeszéled magadnak, hogy szerelmes vagy, holott erről sző sincs. Mindaz, ami veled tör­tént, szemfényvesztés. Megismertél egy embert, aki nagy ígéreteket tett neked pénzről, házról, világkörüli, utazások­ról. Vagy inkább a gyenge pontodon keresztül hatott rád ennyire? — Gyenge ponti Rosszul fejezted ki magad. A vágyaimról beszéltem neki, önmagam megvalósításáról.. — És ő persze megígérte neked, hogy segít művészi hajlamaidat kibontakoz­tatni, s ettől te egyszeriben szentnek, csodatevőnek látod őt. — Nem ígért meg nekem semmit. Csak általa végre lehetőségem lesz azt csinálnom, amit akarok. — És én már majdnem elhittem, hogy valóban azért akarsz férjhez menni, mert megszerettél valakit. — Én a magam módján szeretem is őt, hidd el. — A magad módján, önző vagy. De nem is ez a legnagyobb baj. Hanem az, hogy olyasmiben hiszel, ami nem igaz. Miből gondolod, hogy ez az illető biz­tosítani fogja neked azt, amire úgy vágysz? Attól, hogy csillogtatja-villog- tatja előtted az eszét, meg a pénztár­cáját, no és a befolyásos baráti körét? Ez csak a látszat, amely gyakran csal. — Ragaszkodik hozzzám. Ennyi elég. — Mihez? Néhány együtt eltöltött hétvégéhez és a martinik melletti be­szélgetésekhez igen. De nem egy életen át. Mondd, te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak mutatod? — Minden hülyeség, ami körülöttünk történik. Nézz szét a világban. — Azért ne menjünk olyan messzire. Itt is épp annyi az értelmetlenség, mint bárhol. És te most eggyel többet akarsz elkövetni. — Ha tényleg értelmetlenséget fogok elkövetni, akkor csak növelni fogom értelmetlen cselekedeteim számát. — És ez nem Is zavar téged? — Megszoktam már, hogy az, ami neked és a közvéleménynek értelmes lépés, az nekem mindig értelmetlen volt. Amit én értelmes dolognak talál­tam, azt ti láttátok értelmetlennek. Vé­gül is ez oda vezetett, hogy ellentmon­dás alakult ki bennem minden iránt. És tudod miért? Mert nem hagytátok, hogy olyan legyek, amilyen szerettem volna lenni. De most már húsz év után azt mondom, elég volt, nem csinálom tovább. És ha ebből a házasság az egyetlen kiút, akkor vállalom még sze­relem nélkül is. — Elismerem, hogy adódtak olyan helyzeteid, amikor nem hagytuk azt csinálni, én sem és mások sem, amit akartál és szerettél volna. De hányán vagyunk olyanok, akik nem azt csinál­juk, amit szeretnénk, és mégsem roha­nunk fejjel a falnak. Légy egy picit tü­relmesebb, és ne add fel! — Amíg meg nem öregszem, igaz? Fiatal vagyok, most akarok jól élni. — Az élet nem attól jó vagy rossz, hogy fiatal vagy, vagy öreg. Az életünk olyan, amilyenné tesszük. — Ez nincs így. Mert mindig van, aki beleszól, és akkor eleve nem tudod olyanná tenni, amilyenné szeretnéd. — És ha férjhez mégy, akkor ugye nem lesz, aki beleszóljon, úgy gondo­lád? — Elvárásokra és lemondásokra min­dig is szükség volt és van minden nor­mális kapcsolatban. — Ebben egyetértünk. Sajnos, az a baj nálad is, mint a legtöbb fiatalnál, hogy elvárásod az van, de lemondásod nincs. — Nemzedéki kérdést akarsz csinál­ni ebből? Hát legyen, ha így könnyeb­ben megértjük egymást. Te így látsz bennünket, huszonéveseket. Akkor most elmondom én is, hogy látunk mi tite­ket. Azt mondod, nincsenek lemondá­saink. Tévedsz. Csak lemondásaink vannak a ti elvárásaitokkal szemben. — Nem értelek. — Megmagyarázom. Ti elvárjátok tőlünk, hogyan viselkedjünk, mit tanul­junk, mivé váljunk. Még az öltözködé­sünkbe is beleszóltok, és egyáltalán nem veszitek figyelembe azt, hogy mi mit akarunk és hogyan. Tehát az éle­tünk folytonos önmagukról való lemon­dás és a ti elvárásaitok sorozatos tel­jesítése. És ez az igazság sem elhanya­golható. — Valóban nem. De ne erről beszél­jünk, hanem rólad. — De hiszen ebben benne vagyok én is. Ez a helytelen életforma az enyém is volt. És ebben nemcsak te vagy a hibás, én ugyanúgy, mert min- . dig engedtem az elvárásaidnak és so­sem tiltakoztam. Te meg nem tudhat­tad, mi játszódik le bennem. Nem is­mertél, nem tudtad, ki vagyok, hiába neveltél fel. — Nem akartalak megzavarni, ami­kor bezárkóztál a szobádba és elbújtál a könyveidbe. — Kénytelen voltam. Neked nem volt időd rám, és akármilyen csúnyán hang­zik is, én is fontosabbnak tartottam a te munkádat önmagámnál. így marad­tak nekem a könyvek és a leírott be­szélgetések. Végül is felnőttem rajta. Igaz ugyan, hogy nehezemre esett egyeztetni a leírott szöveget a valóság­gal. — Ahogyan ma is nehezedre esik. — Csodálod? Én nem. — Mit akarsz te tulajdonképpen? — Nem tudom, és ez a legnagyobb baj. Egyszerűen nem találom a helyem. — Nem kellene elérhetetlen dolgo­kon törnöd a fejed, úgy sokkal köny- nyebb lenne. — Tudod, mi ebben a szomorú? Hogy ezek az elérhetetlen dolgok nem is olyan elérhetetlenek, csak nem találom... hozzájuk az utat. Ezért kell minden lehetségessel megpróbálkoznom. — És ha rámegy az egész életed az útkeresésre, és ha nem tudsz majd fel­mutatni semmit? — Nem baj. Legalább tudni fogom, hogy megpróbáltam. — Fantaszta vagy és különcködő. — Mért nem sütöd rám még azt is, hogy érdekhajszoló? Rám illik. — Nem veszed észre, hogy ezzel az érdekházassággal saját magadba tapo­sol? — Inkább tapossak saját magamba, mint hogy hagyjam, hogy mások tapos­sanak belém. — Fejezzük be ezt a beszélgetést, nincs értelme. Szabad és független vagy, csináld, amit jónak látsz. De az én beleegyezésemre ne várj. Te is na­gyon jól tudod, hogy őrültséget akarsz csinálni, s ebbe bele fog törni az éle­ted. — Tudsz jobbat? — Igen. Adj még magadnak esélyt! Ha könnyű kibúvókat keresel, előbb- utőbb meg fogod érte magad gyűlölni. Tudom, milyen igényes vagy önmagad­dal szemben, éppen ezért ne hamar- kodj el semmit! Csillapodj le! — Meg kell találnom a saját utamat! — Ez tény. De nem a tévutakon, lásd be! ígérd meg, hogy nem rohansz bele meggondolatlanul ebbe a házasságba! — Nem ígérhetem meg. Ne haragudj. — Most hová mégy? — Sétálok egyet, és útközben meg­próbálom eldönteni, melyikünk igazsá­gát fogadjam el, a tiédet vagy az enyé­met. Adri: Levelét és újabb Írását érdeklődéssel ol­vastuk. Romantikus volta írásaiban is meg­mutatkozik: ........ írtam egy verset, annak egy részletében talán egész lényem benne van“ — írja. ........ Álmodni szépeket és írni valót. / írni a felhőkről, virágról, fáról, / Írni az em­berről, az egész világról. / Hinni, hogy sze­retnek, hogy hisznek nekem, / hinni, hogy érielmes az egész életem,“ Szép ars poetica, próbálja meg a gyakorlatban Is érvényesíteni. Lemegy a nap címfl elbeszélése sikeres pró­bálkozás, bár a befejező része kissé szenti- mentalizmusba hajló. Próbálkozzon további B. B.: Rabbá lettem című verse őszinte hangú vallomás, de közlésre még nem alkalmas. F K.: Pályaválasztási kérdésekkel lapunk múlt évt 46 számában foglalkoztunk részletesen, két egész oldalas összeállításban Újságírást a bra- tislaval Komensk? Egyetem filozófiai fakultá­sának újságírói tanszékén tanulhat (FFÚK, Ka­tedra novtnárstva). — Két beküldött verse kezdetleges, nem éri el a közölhetőség szint­jét. Sanyi: Írását legfőbb erénye az őszinteség. A négy vers közül az Állomás című tetszett, a többi viszont Ismert gondolatok, életek után­érzése. Próbálkozzon tovább s Idővel Jelent­kezzen. Z Zs.: Újabb versei érdekesek, de az előbbiek­nél felszínesebbek, kidolgozatlanabbak. Ne en­gedje, hogy a kötetlen, szabadabb versforma felületességre csábítsa! Csak Ismételni tudjuk: legyen szigorúbb önmagához! V. P.: Kár, hogy sok verse közül csak kettőt küldött elbírálásra, lehet, hogy Jobbak Is akad­tak volna köztük, ezek ugyanis eléggé szenti­mentálisak. RODL-R: „A versekben kijavítottam a »régi­módi« sorokat. Elismerem, a versek így sem progresszívak, divatosak, viszont őszinték“ — írja levelében. Jól ítéli meg írásait, de az őszin­teség nem elegendő ahhoz,' hogy önmagában minősítse egy-egy alkotás színvonalát, értékét. Az Álom című versében sok az olcsó meg­oldás, a Clgánynőta viszont tökéletes stílus­paródiának is belllene. Másik átdolgozása Job­ban sikerült, ezt Idővel közöljük. A skorpió Jegyében clmü verse gyengébb, éppen a rímei kezdetlegesek, különösen a második versszak­ban. — Már a múltkor Is kértük, Írjon néhány sort önmagáról, foglalkozásáról. K. A.: Az öreg meg a kutyája című írása Idő­szerű témát dolgoz fel, de szerkezete eléggé laza, s a Jellemábrázolása is elnagyolt, külö­nösen Írása befejező részében. Idővel Jelent­kezzen! Sz. K.: Énkeresése önmagában érdekes olvas­mány, de véleményünk szerint nem tarthat Igényt szélesebb olvasóközönségre, így rova­tunk számára érdektelen. T. I.: Két beküldött Írása közül elbeszélése tetszett Jobban. A főhős Jellemzése, érzéseinek, gondolatainak tolmácsolása élethű, érzékletes. Írását az év folyamán alkalomadtán közöljük. Gabi 87: Az óév búcsúja című írása ügyes rig­mus, szellemes gondolatokkal. Jól rímelő so­rokkal. Inkább előadásra, mint újságban való közlésre íródott. F. F.: Képverse érdekes kísérlet, kár hogy a befejező része ellaposodik. Lapunkban nyomda- technikai okokból különben sem tudunk kép­verseket közölni. Alkonyat az erdőn című ver­sének szép gondolatai túl didaktikusak. Ugyan­ez vonatkozik Példabeszéd című versére Is. Másik két verse Is mesterkéltnek, erőltetettnek tűnik.

Next

/
Thumbnails
Contents