Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-08-19 / 33. szám

Ú)

Petes Lajossal, a dunaszerdahelyl [Du- najská Streda) járási Ipari vállalat, az Ister kiemelt szakszervezeti vezetőjével beszélgetünk, a vállalat hírnevéről, szakszervezeti életéről.

— Nemcsak idehaza ismernek bennünket, hazánk moszkvai, Ulánbátort és bonni nagykövetségének, kereskedelmi kirendeltségének épülete Is részben a ml dolgozőink munkáját dicséri. Mindenütt elégedettek a munkánkkal, és így az egyik megrendelés hozza a másikat. Nekünk legtöbbször a famunka hozza a legtöbb dicsőséget. Kevésbé Ismeretes például, hogy a villany-, autó- és tévészerelőink Is kiváló tnijnkát végeznek. Mielőtt szakszervezeti elnöki lettem, a villanyszerelöl részleg egyik csoport- vezetőjeként dolgoztam, így nem nagyon értek a tamunkához, ennek ellenére mindenütt felismerem az Ister keze nyomát.

— Az Ister Járási vállalat, tehát elsősorban a Járás területén kellene leginkább tevékenykednie.

— Ennek ellenére tevékenysége tulajdonképpen az egész országra kiterjed, mert így kívánják a megrendelők, és ez Is a küldetése. Hatszázötven munkásunk, százötven szakmunkásunk van, és valamennyiUknek munkát kell biztosítani.

— Gyakran hallani, hogy kihaltak a régi Jő szakemberek, s a fiatal nemzedékből már hiányzik az ö szaktudásuk, munkaszeretetük, becsületességük. Hogy van ez az Isterben?

— Stílbútort készítő műasztalosaink például nekünk sincsenek, de vannak kreatív gondolkodású, kezdeményező embereink, mérnökeink, tervezőink, és nem utolsósorban becsületes munkásaink, akik együttműködésének az eredménye soha sem marad el.

—Akkor Itt a szakszervezett vezetőnek könnyű dolga van...

— Nem Is panaszkodom. Eddig

mindig teljesítettük évi tervünket, ezért mindig megvan a szakszervezet kellő részesedése, van pénzünk dolgozóink üdültetésére, és mindenre, ami elősegíti pihenésüket. . .

A csarnokba Tóth Leopold gazdasági vezetővel és Takács István biztonsági előadóval Indulok. Amikor belépünk a fafeldolgozó csarnokba, a gépek állnak, a munkások épp ebédelnek. Számomra ez Jó is, hiszen értem majd az emberek szavát, és Jobban áttekinthetem az egész terepet, megnézhetem a gépeket. Ezek között Is az egyik legújabbat, az osztrák gyártmányú Chelllng-féle számítógépes méretszabó masinát. Megjön Angyal István, beindítja- a gépet, kigyullad a kis képernyő, megjelennek rajta a betáplált számok. Végül felcsúsztatja a görgőkre a két és fél méterszer három és fél méteres farost lemezt. Megforgatja, helyére teszi a nagy darab lemezt, és a gép szépen, pontosan „fölszeleteli“, méretre vágja. A lemez görgőkön, rugókkal feszített fényes acélgolyókon fut, forog. A szükséges adatokat az ugyancsak számítógépes tervrajzból olvassa, le a gép kezelője, és amikor betáplálja őket a komputer memóriájába, megjelennek a képernyőn, fél szemmel önmagát Is ellenőrizheti.

A lemezek a Jó ütemben készülő helybéli autóbuszállomás épületébe készülnek. A szeletelőgéptől további megmunkálás — furnérozás, festés végett mennek tovább, míg végül eljutnak a rendeltetési helyükre.

Míg én a legújabb gépet nézegetem, megjön Csörgő Zoltán és Llpov- szki Edit, ők Is az állomás belső berendezésének elemeit készítik az előcsarnok és várótermek padjainak. A munkások mozdulatai egyszerűek: az egyik olyan, mint a másik, s hogy mitől lesz ezekből az egyszerű mozdulatokból, vagy mondjuk a farostlemezekből, durva keményfából szemet gyönyörködtető célszerű beépített szekrény, pad, hírnevet öregbítő munka, azt nem látom, ezért egy pillanatra megállók Klempa Béla mesterrel, ^ 411 részleg Idős mesterével, s tőle Is azt kérdem, amit Petes Lajostól és a többiektől.

— Részlegünkön az emberek velem együtt öregszenek. Persze, Itt sem maradt meg mindenki, volt, aki elSzeretjük, ha sok a munkánk

Neuschwandiner Tibor

mérnök Tóth Leopold

ment, de akik kitartottak, azok arra törekszenek, hogy minden egyes darab időre és pontosan elkészüljön.

— Nem szokott egy-egy rosszul megmunkált darab a többi közé kerülni? — kérdem az idős, nagy teTakács István

kintélyű szakembertől, de szinte nem is érti a kérdést, hiszen általában ók mindig az épületek befejezésekor, átadásakor kezdenek hozzá a munkához. Ilyenkor pedig mindig sürget a terminus, és már csak azért sem enLipovszki Edit mnnka közben

gedhetik meg maguknak, hogy valamit elhibázzanak.

Azt persze, hogy mindez mit Jelent, Igazából már a Járási pártbizottság épületében értem meg. Amikor Kovács Imrétől, az Ister tgazga- •lójától engedélyt kértem, meglátogathatom-e az épület belső kiképzésén dolgozó munkásait, azt kérdezte, nem tartom-e nagyon fent őket.

— Nemi — mondtam.

— Mert csak akkor mehet kll — válaszolta. — Csütörtök délután lévén csak nem egész másfél napunk van munkánk befejezésére.

Prágai Imre csoportvezető, Vlml István és Kovács Péter asztalosok. Dénes Tibor Ipari tanuló és a többiek szinte tudomást sem vettek rólam, úgy el voltak foglalva munkájukkal. A falemezeket gyalulták, mérték, olykor akár hétszer-nyolcszor is egymáshoz illesztették, hogy minden a legnagyobb rendben legyen.

Víml István, aki annak idején nyolc hónapig dolgozott Moszkvában, talán tíz percig Is nézte, figyelte az ón- függő állását, míg végül odalllesztet- te az első lemezt a falra. Kovács Péter pedig, miközben hajszálpontosan beillesztette a beépített polc darabjait, arra Is ügyelt, hogy a mellé beosztott Dénes Tibor ipart tanulót is oktassa.

■ Ott-tartózkodásom alatt mindenki nagy elismeréssel beszélt a vállalat főmérnökéről, Neuschwandtner Tiborról. Így természetesen nagyon kiváncsi voltam rá. Nem az Irodájában, hanem éppen Itt, az Ister munkásai között találkoztunk. Gyorsan, határozottan végigjárta a termeket, megnézte a munkát, szigorú szeme megakadt egy-egy helyen, megbeszélte a tapasztaltakat a mesterrel, de a munkásokat 6 sem hátráltatta a munkájukban. Igaz, azok nem is zavartatták magukat, ugyanúgy sürögtek-fo- rogtak, mint előtte. Egyedül az egyik teremben tanácskozott néhány munkás: a tervező ugyanis üvegszegmenteket tervezett a mennyezetre, s mivel, a szerelők hasonló megoldással még nem találkoztak, kicsit féltek nekifogni az üvegek felfüggesztésének.

Amikor megérkezett a főmérnök, látva a helyzetet, megbeszélte a teendőket az emberekkel, majd megfogta a létrát, és maga Is segített az első darabokat a helyükre Illeszteni.

— Látom, szívügye ez a munka — mondom neki, amikor lejön a létráról —, minden munkahelyre ellátogat?

— Nem mindenhova, de általában azért ha lehet, kimegyek. A tervező már nagyon régen realizálni akarta ezt a megoldást, de senki sem vállalta. Mi elvállaltuk, hogy kipróbáljuk erőnket, hogy mit tudunk. Az újtól általában ódzkódnak az emberek, 1- lyenkor szükség van a buzdításukra, a példamutatásra, bátorításra. Nem elég csak elképzelni a dolgokat, meg is kell tudni valósítani őket — mondja, de már megy Is tovább, hogy lássa a többi munkát.

Az Ister munkásai, szerelői olykor hosszú hónapokon keresztül távol vannak otthonuktól, gyakran szükséges túlórázniuk. Hogyan értékeli munkájukat — de az odaadásukat Is — a vállalat, ezt kérdeztem az 1- gazgatótól. Kovács Imrétől.

— A Jól elvégzett munkát becsületesen és szívesen megfizetjük. A túlórákra, különféladatokra pótlék Jár, és ezt mindig meg Is kapják az emberek. Nem élnek a szabadnapokkal. Inkább a pénz kell nekik. Építkeznek, taníttatják a gyerekeiket, kell nekik a pénz. Különben nem Is nagyon tudnánk nekik szabadnapokat adni, hiszen mindig sürgős a munkánk, és nekünk erényünk az egyezményekben foglaltak pontos teljesítése. Nem dolgozunk raktárra, nagy az Igény munkánkra, szinte „szétszednek“ bennünket a megrendelők, beruházók. De csak hadd szedjenek szét, szeretjük. Jó, ha sok a munkánk, mert így a fiatalabbak is felnőnek a feladataikhoz, hiszen az elvégzett munkából tanulnak.

Németh István

„Egymástól

tanulunk”

Idén nyolcadszor állították fel sátraikat a Dunaszerdahelyl (Don. S're- da) Járás amatőr csillagászai Húrba-' novóban a Konkoly Thege Miklós alapította csillagvizsgáló parkkerljébnn. A táborozás félidejében volt. amikor meglátogattam az ötven főnyi csapatot. Nem voltak sokan de mondanivalójuk annál több volt.

Bödők Zsigmond. a tábor vezetőle, miután letelepedtünk ez egyik árnyas fa alá, amelyet valószínűleg még az alapító ültetett a túlzott gondozásnak nemigen örvendő parkkertbe, így pyilatkozik:

— Az a célunk, hogy megfigyeléseket végezzünk, mlktizben különböző előadásokkal gyarapítjuk amatőr csillagászati aíapszervezetünk tagjainak elméleti Ismeretanyagát.

— Ezt bizonyára nem volt könnyű megszervezni, hiszen a tábor lakói között voltak alap- és középiskolások, egyetemi hallgatók és munkás- fiatalok egyaránt.

— Csoportokban folyik a munka, mert mindenkinek más az Ismeret- anyaga. A főiskolások már vannak olyan szinten, hogy nyugodtan rájuk lehet bízni a kezdők munkájának 1- rányítását. Sőt, ha valaki elmélyül valamelyik témakörben, az a vele egyidős társainak is érdekes előadást tud tartani. Tehát azt is mondhatnám, hogy itt egymástól tanulunk. Táborunkban Is megjelent a számítógép, a tapasztaltabb résztvevők már önállóan programoznak. Olyan csillagászati programokat készítenek, a- melyek feltétlenül szükségesek az adatfeldolgozáshoz, a kisebbek pedig ismerkednek a számítógéppel. Megta- nuljált a programkészítés alapjait. Jobbára csak játszanak, de ez nem baj, hiszen a játékkal lehet a legkönnyebben megszerettetni a gyerekekkel az első látásra bonyolultnak tűnő számítógépet.

— Milyen a kapcsolatotok a helybeli csillagvizsgáló dolgozóival?

— Nem véletlen, hogy itt tartjuk minden évben a nyári összejövetelünket. Egyrészt az a csillagvizsgáló esik legközelebb lakóhelyünkhöz, másrészt a csillagvizsgáló dolgoüői, mindenben Igyekeznek a segítségünkre lenni. A munkatársak előzékenysége folytán szinte minden műszerhez hozzájutunk, bejáratosak vagyunk minden épületbe, így a számítóközpontba és a planetáriumba Is.

— Vannak saját műszereitek is.

— Természetesen vannak távcsöveink, sőt sokaknak már van saját távcsöve Is. így otthon Is rendszeres megfigyeléseket végezhetnek, de azért egy csillagvizsgáló felszerelése mégiscsak nagyobb lehetőségeket nyújt, mint egy amatőr alapszervezeté.

' — Tábnrnzásattnkról krónikát vezettek. Láttam azt a vaskos kötetet, amelyben az utóbbi nyolc év eseményeit örökítettétek meg. Hogyan értékelitek ezeket az éveket?

— Amikor először találkoztunk Itt, 1977-ben, még csak mindössze három napig tartott a táborozásunk. Programunk sem volt olyan sokrétű, mint például az Idei. Mivel tagjaink szinte kivétel nélkül alapiskolások voltak, csak meteorok megfigyeléseit végeztük. Ez Idén Is szerepel a programunkban, hiszen nagyon érdekes munka, de már tudományosabb feladatokat Is tűztünk magunk elé. Az elkövetkező években egyre többen csatlakoztak hozzánk. A munkánk egyre gazdagabb lett, s külföldön is felfigyeltek rendezvényeinkre. Itt említeném meg azt Is, hogy eléggé kiterjedt kapcsolataink vannak külföldi amatőr csillagászokkal, akikkel kölcsönösen kicseréljük az észleléseinket.

— Kik lehetnek tagjai ennek az alapszervozetnek?

— Azok a fiatalok, akik az alapiskolából kikerülve alapszerveztünk- ben szeretnének amatőr csillagászati munkát folytatni. De azt Is mondhatnám, hogy nem lehet elválasztani az alapiskolák szakköri tevékenységét a ml munkánktól, mert gyakorlatilag valamennyi Ilyen szakkörrel szorosan együttműködünk.

— Ez a nyári összejövetel bizonyos értelemben mégiscsak táborozás. Megtalálhatók a tábori élet elemei is a programotokban?

— Természetesen, hiszen arra törekszünk, hogy az Ismeretek bővítése mellett Jól érezzék magukat a fiatalok a táborban. így pihentető programokat Is műsorunkba iktattunk: például részt vettünk egy hajókiránduláson.

— Sor kerül a kilencedik találkozóra is?

— Minden bizonnyal, mert már most megbeszéltük azokat a dolgokat, amelyek még gazdagabbá, hasznosabbá tehetik a Jövőben ezt a rendezvényünket.

Kamocsai Imre