Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1986-07-29 / 30. szám
új ifjúság 10 A prágai Képzőművészeti Akadémia száznyolcvan éves fennállása óta először fordult elő. hogy a tanári karban nő nyerte el a docensi titulust. Neve: Zdénka Marle Nováková, aki diplomái szerint festőművész és műépítész. A két hivatás azonban nem formális dolog, bár mindkettőt külön külön is betölti, de munkájának egy része a kettő szintézise Is Mint festőművé.sz kiállította már műveit Szófiában, Kairóban, Majna-Frankfurtban, Bécsben, Varsóban, Ulánbátorban és Linzben, de megtalálhatjuk képeit a prágai Nemzeti Galériában, a Fővárosi Galériában és a Sara Hilden Múzeumban, a finnországi Tamperében is. Mint műépítész is már jelentős munkát végzett. Az ő nevéhez fűződik az Investa és Chemapol- cégek épületegyüttese Prág^an Itt ő tervezett az urbanisztikai elrendezéstől az architektonikal-képzöművészetl részletekig mindent. Az ő ízlését dicséri a belső elrendezés és az épületek körülötti zöldterület is. Itt tehát együtt van a festő- és az építőművész. Az alkotó munka mellett, persze, jelentős a pedagógiai munkássága is. De van a múzsák között még egy, amely hatalmAba kerIteh a zene varAzsa bűvkörébe vonta Zdénka Mariét — a zene. Erről így vall: „Az érzékeny ember számára a zene különös varázzsal hat. Engem is hatalmába kerített ez a varázs. Az utam a zenéhez azonban a táncon keresztül vezetett. A tánc tudja legjobban kifejezni azt az érzelmet, a- melyet a zene kelt bennünk. Gyermekkoromban tulajdonképpen a tánc volt az, amely révén eljutottam odáig, hogy megértettem a művészet értelmét. A zene hatása különböző módon jelenik meg munkámban. Például a zene által kiváltott érzelem, hangulat festői vegyü- lete, de lehet ez egy olyan pontos, e- lőre meghatározott kompozíció is, mely a zeneszerzés törvényszerűségeit használja ki a képzőművészetben. Gyakran előfordult, hogy egy széles, gyönyörű táj megpillantásakor felcsendült fülemben Rahmanyinov második zongoraversenye. Ebben a pillanatban leküzdhetetlen vágyam támad lefesteni, megörökíteni a látványt. Máskor álmomban hallottam Gershwin Kék rapszódiáját és egy végeláthatatlan mező képe tűnt fel előttem. Később ez is témámmá vált. Építészetileg pillanatnyilag a Hradec nad Moravicí-i Fehér kastély rekonstrukciós tervein dolgozom. Többek között szeretnénk itt bemutatni az opavai vidék zenei hagyományait is. Sokat gondolkodtam, hogyan hozzam összhangba a középkortól a barokkig terjedő időszakot az ide kötődő beethoveni és tiszti hagyománnyal. Az egyes időszakokat különböző jellemző színekkel kívánom megkülönböztetni. A háttérbe viszont a fennmaradt dokumentumok és hangszerek felnagyított képét akarom elhelyezni. Beethoven bemutatásához például az óaranytól a sötétbarna árnyalatokig terjedő színskálát használtam, míg a Lisztet bemutató részre sziir- készöld színeket választottam, a leg- viiágosabbtól a legsötétebbekig.. Szeretném ebben a munkámban elérni az építészet, a képzőművészet és a zene lehető legtökéletesebb szintézisét. Hogy ez mennyire sikerül, azt majd a kész mű mutatja meg!“ L jos, a Képzőművészeti Akadémia el- ső docensasszonya mindenesetre nagyon sokoldalú művész, építész, pedagógus, az értékes és érdekes emberek egyike. — rm — Bár az időjárás olykor elfelejteti velünk, hogy nyár van, de hogy a szabadságok időszaka van, mégis tudomást szerezhetünk azoknak a képeslapoknak a jóvoltából, melyeket állandó olvasóink küldenek szerkesztőségünknek. Az üdvözletek mellett — amelyeket ezúton Is köszönünk — természetesen nem hiányoznak a szavazatok sem. Igaz, az utóbbi napokban Ismét állandósultak a dalok az egyes listákon, néhány régebbi slágerre is szavaznak olvasóink, de hát nyáron ez már így szokás ... Várjuk a nyári slágerek jelentkezését, ezek bizony még nagyon kevés szavazatot kaptak. HAZAI ÉS MAGYARORSZÁGI LISTA 1. Midi: Valőík pre Európu 2. Elán: Detektivka 3. Marika Gombitová: Chlapci v pasci 4. Elán: Nevidltefné dlevőatá 5. Heidi: Neslap, nelámej 8. Tango: Narozeniny 7. Peter Nagy: Udobrenle 8. Ján Gregus: jahody so zmrzlinou 9. Petra Janü: Láskou má svét nádéjí 10. Lenka Filipová: Téseni 1. Görbe Nóra — Szikora Róbert: Ne bánts 2. Délhúsa John: Casanova 3. Dolly Roll: Mexikó 4. Révész Sándor: Nem tudtam, hogy így fáj 5. Omega: A föld árnyékos oldalán 6. Koinár László: Te vagy a játékom 7. Varga Miklós: Örült lány 8. Edda: Gyönyörű lányok 9. Bikini: Szeretlek 10. Első Emelet: Táncosnő VILÁGLISTA 1. Chris Norman: Éjféli hölgy 2. Wham; Menyország széle 3. A-Ha; Vigyél magaddal 4. Joy: Valérle 5. Modern Talking: Atlantis jelentkezik B. Sandra: Éjszakai forróságban 7. C. C. Catch: Ugorj az autómba 8. Oione Warwick: Suttogás a sötétben 9. Queen: Valamiféle varázslat 10. Baltimora: Háttérben élek ZSÁKBAMACSKA Színes posztert nyert Nagy Éva zse- lízl (Zeliezovce), Kondród Katalin ga- lántaí, Horváth Zoltán királyhelmecl (Kárl. Chlmec], Isti Viola tőketerebesi (Trebisov) és Fodor Csilla nádszegi (Trstice) olvasónk. POPCSEREBERE Lizák Éva (076 77 Veiké Slemence 95). Felajánlom Jozef Rá2-, Kroky, Peter Nagy-, Miroslav Zblrka-, Marika Gombitová-, Olympic-, V‘Moto-Rock- Varga Miklós-, Edda Művek-, R-Go- Falco-, Queen-, Nena-, Wham-, A-Ha- Modern Talking- és Alain Delon-képei met. Kérek Edda-, Nena-, Révész Sán dor-, Depeche Mode-, A-Ha-, Duran Du ran-, Llmahl-, Első Emelet-plakátot -posztert vagy nagyméretű képet. Berták Etela (929 01 Dunajská Stre da, ul. §. Majora 276/25). Adok Edda- KFT-, R-Go-, Dolly Roll-, Modern Talking-, Neoton-, Rolling Stones-, Neoton Família-, Iron Maiden-, Scorpions-, Saxon-, Első Emelet-, Queen-, Katona Klári-, Darina Rolincová-, Marika Gombitová-, Pál Éva-, P. Box-, P. Mobil-, AC/ DC- és több címet. Keresem a Magya- rock könyveket. Továbbá Z. Z. Top-címet vagy -képeket kérek. Nagy Norberl (940 74 Nővé Zámky. Ná- brezná 7): Adok: Opus-, Varga Miklós-, Stevie Wonder-, Révész Sándor-, Midi-, Modern Talking-képeket. valamint több hazai énekes fotóját és címét- Kérek Edda-, R-Go- képeket. P. Box-, Start 3-. Peter Nagy-, Darina Rolincová nagylemezeket kérek, R-Go-, Révész Sándor és Varga Miklós le- niGzoKst Szabó Gábor (935 63 Cata, 123/75). Adok sok címet, kérek Neoton-képet és újhullámos fotókat. Horváth Ivett (936 01 Sahy, MládeS- nícka 25). Adok Elán-, Júlia Heéková-, Pia Zadura Miroslav Zbirka-, Peter Nagy-, Marika Gombitová-, Hlo2ek és Kotvald-plaká- tokat. Kaja Googoo-, Stevie Wonder-, Thompson Twins-, John Travolta-, Nena-, Alain Delon-képeket. Kérek Queen-, Modern Talking-, A-Ha-, Sandra-, Első Emelet-, Spyder Sympson-plakátokat. AZ OLVASÖ KÉRDEZ Kedvenceim jeligére: Kate Bush 1958- ban. Pia Zadora 1956 ban, Jennifer Rush 1960-ban született. Az A-Ha együttes első sikéfre a Take On Me című dal volt. Tagjai: Morten Harket (1959), Mags Fu- ruholmen (1962) és Pál Waaktar (1969). Michael Jackson legújabb nagylemeze ez év áprilisában jelent meg. A híresztelésekkel ellentétben az Alphaville- trió nem bomlott fel. Papp Sándor Kate Bush LISZT FERENC 1811 - 1886 Halálának 100. évfordulója alkalmából a neves zeneszerzőre és zongoraművészre, a romantika egyik legnagyobb" alakjára emlékezve, néhány művének címét fejthetitek meg rejtvényünkben. VÍZSZINTES: 2. Liszt szimfonikus költeménye. 10. Balatoni fürdőhely. 12. Perzsiái. 13. Számára. 14. Túrós egynemű betűi. 16. Megszűnteié a tüzet. 17. Tegnap is ez volt 18. Fordított névelő. 20. Fa része. 22. Tisztes idős nő. 25. Vlsszahúzl 27. Turgenyev szülővárosába való, 28. Fordítva: tőszáranév. 30. München folyója. 32. A. Q. 0 33. Híres kémnő volt az első világháborúban. (Hari). 34. A mai Mexikó területén élt ősi kultúrájú Indián nép. 35. Őröl. 36. Angol Iskolaváros {éf.j. 37. Belga, olasz és osztrák gépkocsijelzés. 39. Bolgár hegység. 40. Vízi növény. 41. Csapás jelzője lehet. 43. Fordítva; lom Ikerszava. 44. A fluor és a vanádlum vegy- jele. 45. Magról kelt vagy nevelt fiatal fa. 46. Csendes séta. 48. Egyforma római számok. 49. Levéltávlrat röviden. 51. Osztrák város. 54. A gondolkodás szerve. 56. Svájc fővárosa. 58. Nemes gáz, vegyjele: Ar. 80. Durva vastag posztó. Bl. Liszt szimfonikus költeménye. FÜGGŐLEGES: 1. Liszt-mű, legenda. 2. Majomtajta. 3. Török férfinév. 4. Lőblztatás. 5. Capek drámája. 6. Osztrák és olasz gépkocsijelzés. 7. ... és kontra. 8. Repül. 9. Bőven áraszt. 11. Kicsinyítő képző. 14. Hazai gépkocsi- márka. 15. Egyedül előadott ének vagy táncszám. 17. ... Ce-tung, volt kínai politikus. 19. Női becenév. 21. Egy magyar rajzfilm hősének neve. 23. Liszt-mű. 24. Végzetes. 26. Régi pénz, húsz fillért érő érme volt. 28. 1200 kilométer hosszú folyó Kínában, de Közép-ázslal-meden- ce is. 29. Liszt-mü. 31. Szarvasfajta. 33. Harap. 37. Attila fejedelem bátyja volt. 38. Vonatkozó névmás. 41. Nagyon könyörög. 42. Ezen a helyen. 47. Levesféte. 50. Magyar színész (András). 52. Ara betűi keverve. 53. Vlssza- sózl 55. Lásd a függőleges 4. sz'ámú sort. 56. ... bab, majomkenyérfa. 57. Király franciául. 59. Hangtalan nóta! 60. Német és francia gépkocsijelzés. Beküldendő a vízszintes 3., 61., a függőleges 1., 23. és 29. számú sorok megfejtése. A 28. szám rejtvényének helyes megtejtése: Foma Gorgyejev, Kispolgárok, Kllm Szamgln élete, Csudra Makar, Barbárok. Könyvet nyert Nagy Ildikó, Eu2ince